A Roxy Music a hetvenes évek egyik legzseniálisabb (The Early Years) és egyik legnagyobb hatású (The Best Of) zenekara volt, mely egy 1976-78 közötti rövid leállás után még a nyolcvanas évek elejéig aktív maradt. A 2001-es újjáalakulás és az egészen Bécsig eljutó visszatérő turné után Bryan Ferry és társai még egy új lemezt is beígértek, amit azóta is várunk. Eddig az 1979-es On The Road Live és…
(A&M / Universal)A karrierösszegző kiadványok (a 2003-as The Very Best Of Sheryl Crow válogatáslemez és klipgyűjtemény, illetve a C`mon, C`mon turnéján rögzített C`mon America 2003) után megjelent 2005-ös Wildflower album idején Sheryl Crow még boldog párkapcsolatban élt Lance Armstrong kerékpárversenyzővel, zenéje azonban a kiegyensúlyozott szerelmi témájú dalokkal együtt is…
Végre egy film, amely Afganisztán szebbik oldalát is megmutatja, pontosabban, a múltja szép részeit a borzalmas jelen mellett. Az utóbbi időben egyébként a szebb éveket megélt ország központi téma lett a hollywoodi szuper mozikban. A Gyávák és hősőkben a hegyvidéki, aktuális gerillaharcokba tekinthettünk bele, a Charlie Wilson háborúja a szovjet megszállás utáni időket mutatta meg, a…
Hamar kultstátuszba emelkedhet az ausztrál Maffiózók-ként emlegetett Underbelly, melyet már az első epizód után rengetegen töltöttek le videómegosztó oldalakról.
Most vasárnap 80. alkalommal adják át az Oscar-díjakat. A jubileum alkalmából a Premierfilm.hu a múlt héten több részes sorozatban mutatja be az Oscar-díj történetét, érdekességeit, nagy rekordereit, netán veszteseit. Ezen a héten pedig a legfontosabb kategóriák jelöltjeit vesszük sorra. Előző fejezetünkben a filmek között próbáltunk esélyt latolgatni, most pedig következzenek a színész kategóriák…
A Magyar Televízió múlt héten konferenciát rendezett az erőszakos tévéműsorokról: ennek kapcsán újra fellángoltak hazánkban a családbarát tévé megteremtésére vonatkozó törekvések.
Attól még, hogy egy fiatal lány jazzt énekel, nem kell ösztönösen valami Diana Krall (bár Ő már annyira nem fiatal) szerű egy böhöm fehér zongoránál ülő, sehova sem tartó standard futamokat klimpírozó szenvelgőre gondolni. Az alternatívát ezúttal Harcsa Veronika jelenti.
A Hajdú Péter barátnőjeként ismertté vált Sarka Kata a Cool Love műsorában nem titkolta: féltékenysége miatt furcsa dolgokra is kötelezi kedvesét, “Petit”.
A tévécsatorna országossá nyilvánítását eldöntő ítélet megszületéséig nem kell híradót sugároznia a Viasat3-nak a Fővárosi Bíróság szerdai döntése szerint.
Tudni szerettük volna, hogy mit akar a politika az egyetemünkkel. Szomjaztuk az igazságot a felsőoktatási reformról, kerestük a fényt a rengeteg tévút és demagóg beszéd sötét erdejében. Ekkor megtaláltuk a Fiatal Baloldal kisfilmjét, és mindent megértettünk.
A nagy múltú televíziós szórakoztató showműsora, a Szeszélyes végéhez közeledik. A Szeszélyesből 24 év alatt 205 produkció készült, 211 színészt foglalkoztatott és nézők milliói tekintették meg a produkciókat, amely nézettsége a műsorok javarészében a milliónál, vagy fölötte járt…
Viszont a mára ígért eredményhirdetést, betegség miatt egy héttel elcsúsztatjuk!Megtörtént a szavazatok kiértékelése... hááát, örömmel tudatjuk, hogy volt munkájuk Bíborkáéknak bõven! :-)Hivatalos eredményhirdetés jövõ szerdán, FEBRUÁR 27-én lesz, mikor is a dobogós helyezettek megkapják tárgynyereményeiket (mp3 lejátszók, fényképezõgép). Az átadás, valamint a lángos, kolbász, pálinka vacsora a…
A magyar tévécsatornákon is futó Winx Club című, gyerekeknek szóló rajzfilmsorozat alapján készült nagyjátékfilmben az olaszok is megmutatják, hogy értenek a 3D-s komputer-animációhoz.
Ahogy az talán a címéből is kitűnik, a Ryan Reynolds (A rettegés háza, Csak barátok) és Abigail Braslin (A család kicsi kincse) főszereplésével készült Mindenképpen talán nem egy mindennapi romantikus komédia.
A legendás vadnyugati bandita szerepe logikusan vonzott akkora sztárt, mint Brad Pitt, mégis itt nemcsak az akciójelenetek, de a színészi jutalomjáték is takarékra van fogva.
Hogy kicsoda Klaus Barbie? Ó, őt igazán senki sem ismeri, mert hol ilyen, hol olyan: lyoni Gestapo-főnök, egyszerű bolíviai farmer, egy dél-amerikai hajózási társaság elnökségi tagjai, vagy éppen az Andoki Negyedik Birodalom leendő führere. Róla szól Az utolsó skót király rendezőjének dokumentumfilmje.
A filmrendezők állítólag nagyon határozottak. Tim Burton például Hollywoodban szokatlan következetességgel tart ki kedvenc témái mellett: a Sweeney Todd – A Fleet Street démoni borbélya (Sweeney Todd – The Demon Barber of Fleet Street, hazai bemutató: február 21.) is részben ennek a makacsságnak köszönheti három Oscar-jelölését:
Mint ismeretes, az Oscar-díjas Steven Spielberg a 2008-as pekingi olimpia bojkottálására szólította fel Hollywoodot – és a felhívásra megérkezett a hivatalos válasz is a kínai kormány részéről.
Múlt héten az Oscar-díjas Steven Spielberg a 2008-as pekingi olimpia bojkottálására szólította fel Hollywoodot. A felhívásra most megérkezett a hivatalos válasz is a kínai kormány részéről.