A fogak fehérek, épek, az íny mégis begyullad. Vajon mitől? A fogkő rejtve fejlődik a fogak belső oldalán vagy az íny alatt. A fogkőmentesítés szakemberével bepillanthatunk a száj rejtett zugaiba, és megszabadulhatunk a bajok...
Vannak pillanatok, amikor az ember megy az utcán, és hirtelen úgy érzi, hogy minden rendben van. Van egy tündéri gyereke, egy vagány férje, jó munkája, a barátai szeretik, a felmenőkkel is minden stimmel. Sőt, ma még a ruhái is rendben vannak.
Igen, igen, ne tessék fintorogni és egyszálbélű modellek képére mutogatni: a disznóhús nem egyenlő a pestissel! Mértékkel és jól elkészítve fontos része a táplálkozásnak. Ráadásul igen finom
Az ember előbb-utóbb megbékél a testével. Mert lehet, hogy nem úgy működik, ahogy szeretné, de mégiscsak az ő teste... - mondja a díva, aki új illatának bemutatóján adott nekünk interjút.
Még nem vagyok a végén: ahhoz, hogy ezzel férfiasan lehessen pisilni, többlépcsős műtét kell, s később, hogy szexuálisan is működjön a szerszám, implantátumot tesznek majd bele.
Egykor a primadonnák nem csak a színpadon voltak dívák. A maiakat éppen annyira imádja a publikum, de az életük már teljesen más. Janza Kata sikerei mögött kemény munka van
Két kollégával találkoztunk ez alkalommal. Hamar kiderült, nemcsak foglalkozásunk miatt beszélünk egy nyelvet: mind Hadas Kriszta, mind Jaksity Kata számára fontos a jó megjelenés.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint a hosszabb-rövidebb napos időszakok mellett változóan felhős lesz az ég, csapadék nem valószínű. Szerdán időnként megélénkül a déli, délnyugati szél. Hajnalban főként északkeleten párássá válik a levegő, foltokban köd képződik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet +1 és -4 fok között valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán…
Bár továbbra is cáfolja, egyre több jel mutat arra, hogy gyermeket vár a Született feleségek egyik sztárja. Eva Longoria Parkert legutóbb egy Los Angeles-i, gyermekeknek szánt kiegészítőket árusító üzletben kapták lencsevégre.
Vizsgálatot rendelt el a Diana hercegnő halála ügyében zajló halottkémi tárgyalás vezetője, miután egy nyilvánosságra került felvételen a néhai walesi hercegnő főkomornyikja elismerte: hazudott a meghallgatáson. Paul Burrell arról is beszélt egy rejtett kamerás felvételen, hogy Diana hercegnő szelleme vele volt a meghallgatáson, és az ő kívánságára hallgatta el a részleteket.
"Drágám, ma nem megy". Ki ne ismerné ezt a mondatot, melynek hatására oda az izgalomnak, a romantikának? A férfi talán gyanakdoni kezd: vajon nincs-e másik hím a nő életében, aki annyira kifárasztja szexuálisa, hogy már emiatt nem kívánja a szexet? Nos, uraim, mielőtt párjuk mobiltelefonjában és haáridőnaplójában kezdenének kutakodni, érdemes elgondolkodni azon, vajon nem valamilyen szexuális…
Alig két hét múlva elnököt választ Oroszország. A poszt legesélyesebb jelöltje a jelenlegi államfő által is támogatott első miniszterelnök-helyettes, Dmitrij Medvegyev, aki az egyik orosz lapnak adott interjúban magánéletéről is beszélt.
A néhai John F. Kennedyt látnák legszívesebben az elnöki székben az amerikaiak - derült ki a Gallup felméréséből. A kizárólag volt elnököket felsoroló lista második helyén Ronald Reagan, a harmadikon Bill Clinton végzett.
Kis híján öngyilkosságot kísérelt meg Mick Hucknall a 90-es évek végén, amikor egyik titkárnője nemi erőszakkal vádolta meg. A Simply Red volt énekesét annyira megviselték az események és a rendőrségi vizsgálat, hogy egy ideig komolyan foglalkozott az öngyilkosság gondolatával.
Teljesen egymásba feledkezve töltötte együtt az év legromantikusabb estéjét Harry Potter és Hermione, illetve a világsikernek számító sorozat két főszereplőjét alakító Daniel Radcliffe és Emma Watson.
Meglehetősen jó üzletet köthet egy brit férfi, aki egy bolhapiacon 2 fontért (700 forintért) vett meg egy 1976-os, összefirkált Rolling Stones-lemezt, ám szakértők szerint egy február végi aukción akár 5000 fontot (1 millió 750 ezer forintot) is kaphat érte.
Egyre több szaúdi asszony ad nagyszabású partit kizárólag nők számára abból az alkalomból, hogy sikerült elválnia. A muzulmán királyságban a házasságok 35 százaléka felbomlik, ami közel duplája a hat évvel ezelőtti válások számának.
Kézfogással állapította meg egy brit háziorvos, hogy egy férfinak különleges - és kezelés nélkül halálos - betegsége van, amelyet gyakran apró agydaganat okoz.
Ha sorba kellene venni azokat a problémákat, melyek a Földet és annak lakóit, vagyis az emberiséget sújtják, akkor a globális felmelegedés az elsők között szerepelne. Sőt még valószínűbb az, hogy az emberek és szakemberek többsége a legsürgetőbb problémaként értékelnék a sarkvidékek élővilágát és az eddigi megszokott, beállt éghajlati helyzetet veszélyeztető változásokat.
Folyamatosan győzködi barátját, a labdarúgó David Beckhamet Snoop Dogg. A rapper nem mást szeretne elérni, mint hogy a multimilliomos sportoló finanszírozza meg filmtervét.
Az arkangyalok létező, vallás feletti, nagy hatalmú lények. Ők felügyelik az őrangyalokat, üzeneteket közvetítenek a Teremtőtől, és az életünk minden területén támogatnak bennünket.
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte egy indiai bíróság az ország egyik legnagyobb színészcsillagát, Romesh Sharmát amiért az öt társával meggyilkolta divattervező barátnőjét, Kunjum Budhiraját, még 1999-ben.
Az Ubuntu szó hallatán először egy törzsi varázsló átkára gyanakodtam, ám később kiderült; a Linux oprendszerét hívják így. Ahogy a lemorzsázott hasú, szavrasos pulcsis Linuxosokat ismerem, azon sem lennék túlzottan meglepve, ha volna némi közöm az igazsághoz. Mert az egész Linux varázslatosan sokat fejlődött.
A savanyú káposzta különösen gazdag értékes tápanyagokban, hamar eltelíti a gyomrot, tisztítja a beleket és javítja az emésztést. Most a legjobb diétás receptekből válogattunk.
A jellegzetes női nyavalyákra, de még a komolyabb betegségekre is számos megoldás van a gyógyszereken kívül. Ne fuss egyből az orvoshoz, ismerkedj meg inkább a gyógynövényekkel!
Világelsőként a magyar KontrollPontok országos hálózata nyerte el az International Chair on Cardiometabolic Risk, az egyik legrangosabb független akadémiai szervezet nemzetközi akkreditációját - írta a szerdai Világgazdaság.
Az utolsó ötven év a technológiában és az emberi lélekben határtalan lehetőségeket mutatott, miszerint egyesített tudással, emberi elmével mindent elérhet az ember, amit célul kitűz. A repülőgép használata mindennapivá vált, munkavállalók hetenként kereshetnek jobb lehetőségeket más országokban anélkül, hogy örökre elhagyják otthonukat.
Forradalmi újítást jelenthet a ráksebészetben egy magyar vegyész találmánya. Az intelligens eszköz operáció közben folyamatosan információt nyújt a vizsgált szövet kémiai jellegzetességéről, illetve arról, hogy tartalmaz-e rákos sejteket vagy sem. A Dr. Takáts Zoltán által kifejlesztett műszer lényegesen felgyorsíthatja a szövetek elemzését, csökkentheti a ráksebészeti vizsgálat időtartamát,…
Tizenhétre emelkedett a dél-walesi kisvárosban, Bridgendben, és annak környékén elkövetett öngyilkosságok száma: az újabb áldozatra egy férfi talált rá kutyasétáltatás közben. A lány, Jenna Parry csupán öt nappal azután akasztotta fel magát, hogy két unokatestvér - néhány órával egymás után - vetett véget az életének.
Álmaink jelentős része szexuális álom. Gyakran a homoszexualitásra való igényünk elfojtottan van jelen tudatalattinkban, s álmainkban tör a felszínre. Vajon Egy kis fantáziálástól már melegnek számítok? A kérdés szinte mindenkiben felmerül, aki akár egyszer is átélte; azonos neművel szeretkezett álmában!
A nyugodtság és visszafogottság tökéletes megtestesítője. Minden férfi álma: a rendezett otthon, a békés családi élet és a szertartásos szeretkezés példaképe. Istennőink közül Hesztia éppen ebben járhat elöl.
Vannak pillanatok, amikor az ember megy az utcán, és hirtelen úgy érzi, hogy minden rendben van. Van egy tündéri gyereke, egy vagány férje, jó munkája, a barátai szeretik, a felmenőkkel is minden stimmel. Sőt, ma még a ruhái is rendben vannak.
A háromgyermekes édesanya, Heidi Klum lett a legszexibb modell a Models.com internetes oldal zsűrije szerint. Klum jócskán megelőzte saját korosztálya képviselőit, például Kate Moss vagy éppen Naomi Campbell előtt végzett.
A hétszemélyes kerékpár a konferenciaturizmus és csapatépítés új eszköze. Eredetileg viccnek szánták, de története komolyra fordult, amikor kiderült, milyen jó érzés körben ülni és tekerni.
Évszázadokon át ábrándoztak arról a cambridge-i diákok, hogy egyszer majd feljutnak a könyvtár tornyába, és belepillanthatnak az ott őrzött elzárt, erotikus irományokba.
A szürke hétköznapok szokványos időjárása éppen úgy jelentőséggel bír, mint a szélsőséges természeti viszonyok. Az évszakok szabályos járása megkönnyíti dolgunkat, ha szeretnénk megtudni mikor, hogyan érdemes viselkednünk és terveznünk az életben. Nézz a napba, mártsd arcodat a szélbe, és használd lelki fejlődésedre!
Testszínű tangák, csipkés felsők, push-up fehérneműk - nem tudni, nőknek vagy férfiaknak szól-e elsősorban az a kifejezetten erotikus stílusú katalógus, amelyet az egyik német cég mutatott be a düsseldorfi divatvásáron.