Miközben Benazir Bhutto meggyilkolása megszabadította Pervez Musarrafot legesélyesebbnek tartott riválisától, a pakisztáni elnök katonai és diplomáciai téren is megerősödött.
A kolumbiai gerillák (FARC) által beígért három túsz átadása elmaradt, négynapos várakozás után hétfő este üres kézzel voltak kénytelen visszatérni Venezuelába hét ország megfigyelői, akik Hugo Chávez venezuelai elnök kérésére követték volna a túszok szabadulását. A FARC és Chávez a kudarcért Alvaro Uribe kolumbiai elnököt hibáztatja, míg az utóbbi szerint a gerillák vezették félre ezúttal is a…
Míg 1970 körül mindössze 20-25 ordas élt a kárpátaljai hegyek közt, a jövő nyárra legalább 500-ra szaporodhat az ordasok populációja, ami jelentős veszélyeket rejt.
Az eddigi elnök, Mwai Kibaki nyerte a december 27-én megtartott kenyai elnökválasztásokat. Az ellenzék csalást emleget, az országban több helyen zavargások törtek ki.
Az indonéziai Bali szigetén december 15-én befejeződött klímakonferencia valóban meghatározó fontosságú. A jelenlegi éghajlati válságért különböző, üvegházhatást okozó gázok a felelősök.
Egy amerikai diplomatát megsebesítettek és sofőrét megölték, amikor Szudán fővárosában, Kartúmban rálőttek a gépjárműre, miközben a rezidenciára tartottak.
Az erdélyi magyarok több autonómiát kérnek, de nem Erdély függetlenségét akarják, még akkor sem, ha Koszovó precedenst jelentene e kérdésben – hangsúlyozza Tőkés László.
A legújabb hírek szerint Bhuttónak bizonyítékai voltak a választás manipulálására, amelyeket amerikai képviselőknek akart átadni halála napján. Musarraf tagad.
Hét ellenzékit vettek őrizetbe kedden a kubai hatóságok, mert a rendszert ellenző személyek az összes politikai fogoly szabadon bocsátását követelték. A szigetország középső részén, 270 kilométerre keletre Havannától lévő Santa Clarában kedden 18 személy vonult fel az utcákon, hogy követelje a foglyok feltétel nélküli szabadon engedését, és a rendőrök közülük fogtak le hét embert - közölte egy…
A Külügyminisztérium továbbra is azt tanácsolja, hogy a Kenyában tartózkodó magyarok ne hagyják el szálláshelyüket. Szelestey Lajos külügyi szóvivő az InfoRádiónak elmondta: mind a 415 magyar állampolgár biztonságban van, a turisták által látogatott helyeket ugyanis nem érintették a zavargások.
A pakisztáni választási bizottság bejelentette, hogy Benazir Bhutto ellenzéki vezető meggyilkolása miatt február 18-ára halasztják a parlamenti és tartományi választásokat, amelyre eredetileg január elején került volna sor. Pervez Musarraf államfő elkerülhetetlennek nevezte a választások elhalasztását, és ismét a terroristákat vádolta a gyilkosság elkövetésével a néphez intézett beszédben.
A kormányfő januárban valamennyi tárcavezetővel négyszemközt tárgyalja meg az elmúlt év eseményeit és a minisztériumok teljesítményét. Decemberi sajtótájékoztatóján a miniszterelnök úgy fogalmazott: sok-sok elemző mondatban mondja el, kinek a munkájáról mit gondol.
Pakisztánban várhatóan szerdán jelentik be hivatalosan a január 8-ra tervezett választások elhalasztását - legalábbis ezt közölte Kanvar Dilsad, a választási bizottság szóvivője.
A hihetetlen izgalmakat ígérő iowai kaukuszt megelőző napon akár sorsdöntő is lehet a demokrata elnökjelölt Dennis Kucinich bejelentése: a képviselő ugyanis felszólította támogatóit, hogy csütörtökön a kezdő államban Barack Obamát válasszák másodlagos jelöltjüknek.
A nairobi konzulátus tudomása szerint valamennyi Kenyában lévő magyar állampolgár jól van; az Indiai-óceán partján, ahol a turisták tartózkodnak, teljes a nyugalom és a biztonság.
Hét ellenzékit vettek őrizetbe a kubai hatóságok, mert a rendszert ellenző személyek az összes politikai fogoly szabadon bocsátását követelték. A szigetország középső részén, 270 kilométerre keletre Havannától lévő Santa Clarában 18 személy vonult fel az utcákon, hogy követelje a foglyok feltétel nélküli szabadon engedését, és a rendőrök közülük fogtak le hét embert - közölte egy ellenzéki…
Pakisztánban várhatóan szerdán jelentik be hivatalosan a január 8-ra tervezett választások elhalasztását - legalábbis ezt közölte Kanvar Dilsad, a választási bizottság szóvivője.
Pakisztáni ellenzéki pártok azzal vádolták a kormányt, hogy valószínű vereségét elkerülendő halasztotta el a parlamenti és helyhatósági választásokat, illetve aggodalmuknak adtak hangot, hogy a döntés növelni fogja az erőszakot a Benazir Bhutto meggyilkolása óta forrongó országban.
Kölcsönösen etnikai tisztogatással vádolta meg egymást szerdán Mwai Kibaki kenyai elnök és fő politikai vetélytársa, Raila Odinga ellenzéki vezető a múlt heti vitatott elnökválasztás nyomán kitört etnikai-törzsi villongások kapcsán.
Kölcsönösen etnikai tisztogatással vádolta meg egymást Mwai Kibaki kenyai elnök és fő politikai vetélytársa, Raila Odinga ellenzéki vezető a múlt heti vitatott elnökválasztás nyomán kitört etnikai-törzsi villongások kapcsán.
Gondolattal irányítható videojátékokat, szemmozgás-követő hirdetéseket, összehajtható képernyőket és önmagukat védő intelligens zombihálózatokat jósol a 2008-as évre a Popular Mechanics. Összeállításunkban a magazin válogatása alapján azt mutatjuk be, mik lesznek az idei év számottevő technológiai fejlesztései.
A BBC értesülése szerint eddig legkevesebb 250- en haltak meg Kenyában azt követően, hogy a választások után utcai zavargások törtek ki az elnökválasztás miatt. Az összecsapások leginkább a nagyvárosok nyomornegyedeiben történnek. A két oldal kölcsönösen szervezett népírtással vádolja a másikat.
Két videófelvétel is kering Malajziában, amelyen egy hotelben szeretkező pár látható. A pár fárfitagja a malajziai egészségügyi miniszter, aki beismerte: róla készült a felvétel. Chua Soi Lek közölte: lemond posztjáról.
Füstöt, törmeléket és lángokat lövellt egy vulkán Chile déli részén - tudta meg az AFP francia hírügynökség. A Llaima tűzhányó 13 évi nyugalom után tört ki. A vulkán egy nemzeti parkban van, innen 150 látogatót menekítettek ki.
Kenyai lapjelentés szerint a helyi választási bizottság elnöke kijelentette, hogy több oldalról is nyomás nehezedett rá a múlt heti vitatott elnökválasztás eredményének kihirdetésével kapcsolatban.
Václav Havel cseh exállamfő azt szeretné, ha Václav Klaus jelenlegi elnök helyett az ellenzéki szociáldemokraták, a koalíciós zöldek és néhány független szenátor által támogatott Jan Svejnart, Egyesült Államokban élő neves cseh közgazdászprofesszort választanák meg februárban a Cseh Köztársaság elnöki tisztségébe.