Négymillió ember szavazata ugyan még nem fedi le teljesen a világ moziba járó tömegeinek a véleményét és ízlését, arra mindenesetre elég lehet, hogy ezáltal Hollywood első osztályú szereposztói és pro...
"Csúcsra jártak" 2007-ben a spanyol főváros nagy múzeumaiba a látogatók: mind a Prado, mind a Thyssen-Bornemisza, mind a Reina Sofia kincseire rekordszámú látogató volt kiváncsi.
Hétvégi programajánlónkban olyan különlegességeket találtunk, mint a Hofi-slágereket éneklő Lovasi András, a Freud szexualitását bemutató bábelőadás, a New Orleans-i ritmusok magyar tolmácsolásban vagy Tolkien születésnapja. Az otthonülőknek pedig a szilveszteri ínség után jó filmeket is találtunk a tévében.
Rendhagyó Záróra címmel mutatja be szombaton a Katona József Színház társulata Notóriusok című sorozatának harmadik darabját a Kamrában, Pelsőczy Réka rendezésében. A darabot, amelyben Lengyel Ferenc, Szacsvay László és Veiszer Alinda szerepel, január 5-én 22 órától láthatja a közönség.
A '90-es évek elején alapított skandináv black metál zenekar védjegye, hogy a színpadon emberi koponyákkal is zenélnek és a disznóvér locsolásától sem riadnak vissza. [Dátum: 2008.01.04. 07:00]
Váczi Dani, Dés András, Fenyvesi Márton Dresch, Babos, Szakcsi, Bolla. Mi köti össze ezeket a neveket? A megfejtés sokak számára valószínűleg nem az első három névből derül ki, de egyértelmű: természetesen a jazz. [Dátum: 2008.01.04. 07:15]
Tizenkét évvel felbomlása után idén újra összeáll a legendás The Kinks. Az együttes a hatvanas években a brit invázió Nagy Négyesének tagja volt a The Beatles, a The Rolling Stones és a The Who mellett. Visszatérésük egyetlen akadálya a tagok egészségi állapota lehet.
A Jazz Showcase célja, hogy a hazai tehetségeket európai és amerikai jazz-szaktekintélyeknek mutassa be. Fellépők: Korb Attila & Hungarian Swing Company, Váczi Dániel Trió, Dés András Trió, Fenyvesi Márton - Borbély Miklós Quintet, Dresch Quartet.
Az élet ősi titkainak különös, magával ragadó bábszínháza! Stephen Mottram világa a lenyűgöző intimitásé, mely egy mágikus univerzumba ragadja el a nézőt.
A koncertanyag a legszélesebb körben mutatja be Hofi Géza zenei pályáját. A legtöbbet játszott melódiái mellett (Próbálj meg lazítani, Macskaduett, Gondolj apádra, stb.) olyanok is megszólalnak majd, amelyeket a nagyközönség nem feltétlenül Hofival azonosít, de Ő is előadta azokat.
A zenekar jelenlegi formáját 1999-ben nyerte el, és azóta változatlan felállásban játssza azt a műfajt, melyet acid jazznek hívnak. Az acid jazz, ha röviden akarjuk jellemezni, olyan populáris, nagyzenekari muzsika, mely egyszerre könnyed, és súlyos.
A Coldplay saját karácsonyi szerzeménnyel akart kedveskedni a rajongótáborának, ám a zenészek csődöt mondtak. „Mindannyian imádjuk a karácsonyi dalokat, de akárhányszor belefogtunk a komponálásba, mindig szörnyű eredmény született. Így aztán az átdolgozások mellett döntöttünk” – nyilatkozta a londoni zenekar frontembere, Chris Martin.
A december 12-én hetvenhetedik életévében elhunyt Ike Turner búcsúztatásán Phil Spector is beszédet mondott. A gyilkossággal vádolt producer–dalszerző (a vád szerint 2003 februárjában lelőtte Lana Clarkson színésznőt) éles kirohanást intézett az elhunyt zenész egykori felesége, Tina Turner ellen.
Zenerégész sorozatunkban leporoljuk a múlt emlékeit, és felidézzük a mai dátum legemlékezetesebb zenei eseményeit. Tekintsük meg, mi történt január 4-én! - Ezen a napon született Gabos Gábor és Korda György. [Dátum: 2008.01.04. 10:00]
Sacha Baron Cohen játssza Abbie Hoffmant, a legendás amerikai diákvezért abban a filmben, amelyet Steven Spielberg készít az 1968-as chicagói demokrata párti elnökjelölő konvenció körüli tüntetések és az azt követő per történetéről.
A magyar és balkáni ihletettségű etnorock legrangosabb zenekarának tartott, három éve újjászerveződött Barbaro és az ugyancsak három éve alakult Napra együttes január 10-én ad koncertet a Művészetek Palotája Fesztivál Színházában.
A Gyűrűk Ura című trilógia írója, J. R. R. Tolkien születésének 116. évfordulója alkalmából tart rendezvényt a Magyar Tolkien Társaság szombaton Budapesten - tájékoztatott a szervezet.
Sacha Baron Cohen játssza Abbie Hoffmant, a legendás amerikai diákvezért abban a filmben, amelyet Steven Spielberg készít az 1968-as chicagói demokrata párti elnökjelölő konvenció körüli tüntetések és az azt követő per történetéről.
Bőséges a főváros hétvégi jazzkoncert-kínálata. A fellépők között lesz többek között a Dresch Mihály Quartet, a Babos Project Special és a Budapest Jazz Orchestra is.
Elolvastuk Szabadi Béla monstre börtönnaplóját, amelyben sok a sértettség, kevesebb az önkritika. Igaz, a földművelési tárca egykori politikai államtitkárát eddig csak első fokon ítélték el. Kiderült, akit a politikai elit kivet magából, az kivívja a börtönlakók szimpátiáját.
A 2007 nyarán diplomázott színészeknek nem jutott státusz sem vidéken, sem a fővárosban. Maguk szövetkeztek, így a színházi struktúra két új alternatívával gazdagodott: a Máté – Horvai színészosztály egy részéből megalakult a kortárs magyar drámák bemutatására vállalkozó KoMa, az Ascher – Novák zenés-színész osztályból pedig a HOPPart Társulat, amely miközben repertoáron tartja az egykori…
Gyakran panaszkodunk ezeken a hasábokon arról, hogy a magyar forgalmazók nem mernek bevállalni egy-egy remek filmet moziforgalmazásra, ilyenkor a legjobb, amit tehetünk, hogy a Filmklub keretében projektorról levetítjük a mozivászonra kívánkozó DVD-premiereket (idén például a Marie Antoinette-et, Az álomnő-t és a Shortbus-t). Kétségtelen előnye viszont a DVD-forgalmazásnak, hogy az ország minden…
Sacha Baron Cohen játssza Abbie Hoffmant, a legendás amerikai diákvezért abban a filmben, amelyet Steven Spielberg készít az 1968-as chicagói demokrata párti elnökjelölő konvenció körüli tüntetések és az azt követő per történetéről.
A világsztárok életét mindig is különös atmoszféra övezi, látjuk őket tündökölni, általában a legjobb formájukban lépnek nyilvánosság elé. Vajon mit gondolnak a csillogás közben, vajon, hogy zajlanak mindennapjaik a négy fal között, hogy indultak el az álmok útján?
Egy friss tanulmány szerint a szerkesztőségekben többnyire férfiak hozzák meg a kulcsfontosságú döntéseket. Az esélyegyenlőségért kampányoló Fawcett Society által közzétett anyag szerint a 17 országos (UK) lap közül csak kettőnél van női főszerkesztő és valamennyinél férfi a főszerkesztő-helyettes. A vezető tévé- és rádióműsorokban valamivel jobb a helyzet: A 34 országos adásból 15-ben több-…
Minden eddigit felülmúló eredménnyel zárult a zenei csatorna jótékonysági akciója, a Teleton hétvége. A karácsony előtti hétvégén sugárzott műsorral 7,3 millió forintot sikerült összegyűjteni, melyet a Tűzoltó utcai Gyermekklinikának ajánlottak fel. A műsorvezetők és a betelefonálók mellett a hazai zenei élet sztárjai is segítettek a gyűjtésben. [Dátum: 2008.01.04. 13:00]
Immár huszonegyedik alkalommal adott január 1-jén Újévi koncertet Szabolcsi Koncert Fúvószenekar és Majorette Csoport Nyíregyházán. A nagyszabású rendezvényen rekordszámú, összesen 250 zenész, balettos és táncos lépett színpadra. [Dátum: 2008.01.04. 13:15]
A jóslások mellett a másik kedvelt decemberi/januári műfaj a visszatekintés, a tanulságok levonása. A jóslásból már - talán túlságosan is - kivettem a részem, tanulságokat levonni viszont nem szeretek. Ezeket inkább Robert Nielstől (Online Journalism Review) kölcsönzöm.1. Használj blogot a rendkívüli hírek (breaking news) bejelentésére. (Nálunk erre az Index kapott rá a legjobban: Pörgős (fontos)…
A Plasztik szerelem szeretnivaló, kedves történet, de alaptézisül választott helyzetkomikumában nincs elég szufla egy egész estés film megtöltésére. Az elfojtott érzéseit egy guminőre kivetítő fiú gyógyulásához egy egész falunyi elsőosztályú színész asszisztál, az érdekesnek ígérkező pszichológiai szál kifejtése helyett azonban sablonos feloldozással és a guminő-poén laposra döngölésével kell…
Woody Allen jött, látott és klarinétozott egyet muzsikus barátaival a Papp László Budapest Sportarénában – nyolcezer ember előtt. De ki tudja, hányan voltak, akik valóban, őszintén jól szórakoztak?
Különleges színfolttal, egy spanyol akció-vígjáték sorozattal gazdagodik januártól az AXN kínálata. Január 18-án pénteken 21.30-kor indul a 27 részes széria, a Balfék körzet. A fergeteges humorú soroz...
A színésznő és Kurt Russell autóval menekült el a coloradói kisvárosból, ahol eddig csak néhány fotós vadászott hírességekre, most már egy egész paparazzó-had.
A kínai cenzorok két évre eltiltották a filmezéstől a tavalyi Berlini Filmfesztiválon bemutatott "Lost in Beijing" című kínai film alkotóit, amiért a mű vágatlan verzióját vetítették le a német fővárosban.
Josh Groban Noel című albuma volt a 2007-es esztendő legnagyobb példányszámban elkelt lemeze, áll a NielsenSoundscan hivatalos kimutatásában. A 26 éves énekes karácsonyi lemeze 3,7 millió példányszámban kelt el alig pár hét leforgása alatt.
Szeretjük a Silverchairt, jó zenét játszanak meg minden, de Daniel Johns énekes akkor is egy pancser. A rocker ugyanis nem volt hajlandó Angliába költözni, így négy év házasság után elvált tőle a világ egyik legjobb és legszebb énekesnője, Natalie Imbruglia.
Kortárs demokráciákkal foglalkozó nemzetközi dokumentumfilm-sorozatot mutat be január 6-ától az m1. A Miért épp a demokrácia? epizódjait független filmrendezők készítették tíz különböző országban, Bolíviától az Egyesült Államokon át Pakisztánig.
Két részeg vendég miatt kis híján botrányba fulladt a Keleti Front Álmatlanul című második CD-anyagának a bemutatója Kisvárdán. [Dátum: 2008.01.04. 16:00]
2008 első hétvégéjén koncertre invitál mindenkit a VIVA. A csatorna L.L. Junior lemezbemutató koncertjén járt, az ott készített képeket a televízió most műsorára tűzi. [Dátum: 2008.01.04. 16:33]