A spanyol élvonalban szereplő Valencia leigazolja Ever Banegát, az argentin Boca Juniors utánpótlás válogatott labdarúgóját A 19 éves középpályásért 26 millió dollárt fizet ki a klub
Harmincadik évadját kezdi holnap a világ legkedveltebb és legismertebb sivatagi show-ja, a Dakar-rali. A Thierry Sabine által megálmodott verseny 1979 óta íródó története során összesen 13 600-an próbáltak szerencsét, nagyobbrészt férfiak, de női részvevőben sem volt éppen hiány, legyen elég csak a 2001-ben győztes Jutta Kleinschmidtre utalni.
Nem lesz dohányzási tilalom a stadionokban a június 7-én kezdődő, osztrák-svájci közös rendezésű labdarúgó Európa-bajnokság alatt Ezt a szervezőbizottság jelentette be, hangsúlyozva, hogy egyik ország törvényei sem teszik lehetővé a füstölgés megtiltását
Nicolas Anelka, a Bolton Wanderers francia labdarúgója úgy tudja, a Chelsea már bejelentkezett érte klubjánál A francia csatár ezzel megerősítette a londoni The Times szerdai információját, mely szerint a londoni együttes a január 20-tól az Afrika Kupán szereplő elefántcsontparti támadóját, Didier Drogbát szeretné vele pótolni
Rendőrök hallgatták ki Dennis Wise-t, a Chelsea labdarúgó-csapatának volt kapitányát, a Leeds jelenlegi edzőjét A volt angol válogatott labdarúgót annak kapcsán kérdezték ki, hogy állítólag üldözött egy fiút, aki kövekkel dobálta meg kocsiját
A stabil gazdasági háttérrel rendelkező Mattersburgban évek óta főszerepet játszanak a magyar játékosok Elképzelhető, hogy nemsokára a mattersburgi tőke játszik szerepet a soproni labdarúgásban
A német Hamburger SV vezetősége fehérorosz U21-es válogatott középpályással erősítette meg a csapatát csütörtökön A vezetők a Dinamo Minszk nagy ígéretét, Anton Putilot 500
Nem az angol, hanem a futball Európa közös nyelve - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Dénes Ferenc sportközgazdász, aki szerint az államnak a profi sportban továbbra sem kell közvetlenül szerepet vállalnia. A Fehérvár FC új többségi tulajdonosának tanácsadója beszélt a klub helyzetének stabilizálásáról, és arról is, hogy a magyar labdarúgásban mit tekint előrelépésnek a korábbi évekhez…
DEBRECEN – A PSV Eindhoven vezetői tegnap elküldték a DVSC-nek azt a faxüzenetet, amelyre Dzsudzsák Balázs (21) napok óta várt. Most kell csatlakoznia a holland bajnok keretéhez, s a játékos immár hivatalosan is az ő együttesükhöz tartozik.
MANCHESTER – Cristiano Ronaldóért (22) vív háborút egymással a Real Madrid és a Barcelona labdarúgócsapata. A két ősi rivális spanyol sztárklub nyáron szeretné magához csábítani a Manchester United klasszisát.
Egy templomban teszi közszemlére a Nemzetközi Labdarúgó Szövetségtől (FIFA) kapott elismerését Kaká, a Bajnokok Ligája-győztes AC Milan aranylabdás brazil játékosa.
Már az első közös utazásán is túl van Berczeli Kriszta és új párja, a focista Hercegfalvi Zoltán (képünkön) A playmate-ről köztudott, hogy sok labdarúgó ismerőse van, a Budapest Honvéd csatárával két hónapja ismerkedtek meg
Különböző (anyagi és más jellegű) okok miatt felbontotta szerződését Németh Helga, a Budapest Bank-FTC nőikézilabda-csapatának világklasszis jobbátlövője.
Nem akármilyen izgalmak árán jutott tovább a spanyol Király-kupa 4. fordulójából a Levante és a Zaragoza. Előbbi a 94. percben szerzett találattal harcolta ki a továbbjutást jelentő 1-1-es döntetlent, míg utóbbit Sergio García a 92. percben lőtte tovább.
Egy kis szünetet követően újabb lélegzetelállítóan szép csajjal "jelentkezünk" a ketrecharcosok világából. Ismerkedjünk meg közelebbről Edith Larentével!
A Rohonci úton nevelkedett Andorka Pétert a Haladás korábbi trénere, Artner Tamás csábította vissza Szombathelyre A csatár a 2005/2006-os bajnokság tavaszi idényében bújt ismét zöld-fehér szerelésbe, kilenc góllal zárta azt a félévet
A Juventus FC Argentínából erősítene a következő szezonra, a torinóiak kiszemeltje között van a Boca Juniors védője, Jonathan Maidana, a Vélez Sarsfield játékosa, Damián Escudero, illetve a River Plate szélsője, Augusto Fernández.
A Bundesliga rajtja előtt a német szakírók többsége azt jósolta, hogy a Bayern München simán nyeri majd a bajnokságot, ám féltávnál a bajorok csak jobb gólkülönbségüknek köszönhetően vezetnek a tabellán. A Werder Bremen, amelyet a gyengébb bajnoki rajt miatt sokan leírtak, ugyanannyi pontot szerzett, mint a bajorok, és a klub optimistán várhatja a tavaszt - a csapat jövője szempontjából azonban…
Buzsáky Ákos két és fél éves szerződést kötött a Queens Park Rangersszel. A magyar középpályás októberben érkezett a Plymouth-tól Londonba, és hamar bebizonyította, hogy megérdemli a tízes mezt. 12 mérkőzésen 6 gólt szerzett (ezzel ő a csapat gólkirálya, noha a meccsek felén sem lépett pályára a...
A tavalyi év egyik legnagyobb szenzációja volt, mikor Nonito Donaire (képünkön) kiütötte az addig veretlen légsúlyú bajnokot Vic Darchinyant. Az Ausztráliában élő örmény bunyós nem a legkönnyebb utat választotta a visszakapaszkodára, hiszen február 2-án a veszélyes filippínó harcos Z Gorres-szel néz
Február 16-án végre ismét igazi szupermeccset vívhat Martin Castillo a korábbi WBA nagylégsúlyú világbajnok. A mexikói klasszis ellenfele a háromszoros bajnok Fernando Montiel lesz, akinek WBO nagylégsúlyú övéért zajlik majd a meccs. Az érdekes találkozóra az HBO által is közvetített Kelly Pavlik vs
Február 2-án Boltonban bokszol legközelebb az angol boksz legnagyobb tehetsége Amir Khan. A fiatal ökölvívó ellenfele a jó rekorddal bíró Martin Kristjansen lesz, de Khan már egy Jon Thaxton elleni angol rangadóról beszélt a sajtónak, amire április magasságában kerülhet sor. "Egyike vagyok azon buny
Az Universum edzőjét Michael Timmet, legutóbb arról kérdezték, hogy mit szólna, ha védencét, a nehézsúlyú WBA bajnok Ruslan Chagaevet Wladimir Klitschko ellen kéne hadba küldenie, amire az ukrán címegyesítési turnéja miatt akár már a jövő év elején is sor kerülhetne. "Ez igen kényes kérdés, nem is s
Az elmúlt évben szinte megrengette a profi boksz világát, amikor három olimpiai bajnok kubai bunyós a Castro rezsimet hátrahagyva Németországba szökött és szerződést kötött az Arena Box Promotionnel. A három szerencsefi közül a legnagyobb rajongói érdeklődés vitathatatlanul a nehézsúlyú Odlanier Sol
Tegnap óta hivatalosan is trénert keres a Bayern München Uli Hoeness, a sztárfutballcsapat menedzsere bejelentette, Ottmar Hitzfeld vezetőedző a nyáron elhagyja a klubot
Kik voltak a 2007-es év legjobb kapusai? Leltárt készítettünk. De előtte egy gyors kvízkérdés: hogyan hívják a kapust Peter Handke A kapus félelme tizenegyesnél c. regényében?
A Portland kétszeri hosszabbítás után nyert Chicagóban az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján. A nap másik két összecsapásán a Denver Nuggets és a Phoenix Suns diadalmaskodott.
Péntektől vasárnapig nemzetközi teremlabdarúgó-emléktornát rendeznek Győrben Fehér Miklós emlékére. Az összesen 32 pályára lépő csapat között ott lesz a magyar zenészválogatott is.
Mint az ismeretes, a Magyar Labdarúgó Szövetség két meghatározóan fontos szakmai tisztség betöltésére keresi ezekben a napokban a legmegfelelőbb embert: a szövetségi kapitány és a futballfejlesztési igazgató posztjára Ez ügyben Kisteleki István, az MLSZ elnöke az alábbi tájékoztatást adta az mlsz
Sergio Almiron egyik a Juventus nagy nyári mellényúlásainak, nem lehetetlen, hogy a sok millió euróért megvásárolt középpályáson a télen túlad majd a torinói gárda.
A Vancouver sorozatban 13. alkalommal nyert hazai pályán, ezúttal a New York Rangers ellen az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) legutóbbi játéknapján.