Bár az angol válogatott nem is kvalifikálta magát a június 7-én kezdődő labdarúgó Európa-bajnokságra, a társrendező osztrákok mégis a szigetországi szurkolók rendbontásaitól tartanak a leginkább Egy friss közvélemény-kutatás során az 1500 megkérdezett 20 százaléka mondta azt, hogy ha balhé lesz, az nagy valószínűséggel a brit huligánok nevéhez fűződik majd
A várt nagy csatát hozta a Magyarország–Svájc rangadó a Fed Kupa Euro-afrikai zóna I. csoportjában. Az első meglepetéssel az ellenfél kapitánya, Christiane Jolissaint szolgált, ugyanis Gagliardi helyett a ranglistán szerényebben jegyzett Stephanie Voegelét (193.) játszatta. Ez a magyarok számára feltétlenül jó hír volt, ugyanis az ismét egyest játszó Arn Gréta pályafutása során egyszer már…
A New York Giants csapatának semmi esélye, a fogadási irodák szerint a New England Patriots 12 ponttal nyer vasárnap. A futballban azonban az a szép, hogy a labda gömbölyű, illetve: Amerikában tojás alakú, és kiszámíthatatlanul pattan. Az alapszakasz utolsó fordulójában a bostoniak csak óriási erőfeszítések árán nyertek (38:35), pedig akkor a New York számára nem volt igazi tét.
A Spanyol Labdarúgó Szövetségben elkészítették a Király Kupa elődöntőinek párosítását: a FC Barcelona a Valenciával, míg a Getafe a Racing Santanderrel találkozik A négy csapat közül a Barca a legeredményesebb: a katalán gárda eddig 24-szer volt kupagyőztes
Egy héttel az "FTC-tender" határidejének vége előtt a 13 potenciális jelentkező egyike közölte: érvénytelen az utolsó két értékesítési eljárás, mivel cége múlt májusban megvette a futballcsapat 800 millió forintos részvénycsomagját. A Ferencváros vezetői szerint blöffről van szó, tudniillik a kontraktus - a pénz átutalásának hiányában - nem lépett hatályba. A nemzeti vagyonkezelő nem kommentál, ha…
Tunézia és Angola jutott a legjobb nyolc közé a Ghánában zajló labdarúgó Afrika Kupa D csoportjából, miután a csoportkör záró fordulójában döntetlent játszott egymással A csoport másik mérkőzésén a szenegáliak 1-1-es döntetlent értek el a dél-afrikaiak ellen
Hatalmas csatát és 3-3-as döntetlent hozott aferencvárosilabdarúgók és a vízilabdázók közti pólómérkőzés A kétszer 10 perces meccsen a profik csak fejjel és lábbal szerezhettek gólt
Egy héttel az FA-Kupa találkozásuk után ismét egymásnak feszül a Tottenham Hotspur és a Manchester United, ezúttal az angol labdarúgó-bajnokság 25 fordulójábanA január 27-i összecsapáson úgy tűnt, a londoniak meglephetik Sir Alex Ferguson csapatát, hiszen Robbie Keane góljával még vezettek, ám Carlos Tevez egy, valamint Cristiano Ronaldo két találata a Vörös Ördögök továbbjutását jelentette
A német labdarúgó Bundesligában szereplő Werder Bremen szerződtette Mesut Özilt, a rivális Schalke 04 fiatal játékosát A mindössze 19 éves, utánpótlás-válogatott futballista három és fél évre szóló megállapodást írt alá a brémaiakhoz
A német labdarúgó Bundesliga három magyar játékosa jó erőnlétben és bizakodva várja a hétvégi rajtot Hajnal Tamás, a Karlsruhe és Huszti Szabolcs, a Hannover erőssége az MTI-nek pénteken egyaránt azt hangoztatta: reméli, hogy csapata megőrzi az őszi szezonban elért helyezést
BELEK – Törökországban készül a tavaszi szezonra a Bp. Honvéd labdarúgócsapata. Supka Attila igencsak megterheli a bajnoki címre, de legalábbis a nemzetközi kupaszereplésre pályázó játékosait, de tegnap már meccset játszhattak a piros-feketék.
Válogatott középpályásaunk, Dárdai Pál (képünkön) csapattársát, a brazil védőt, Gilbertot vinné az angol Tottenham A játékosért 2 millió fontot kér a berlini klub, melyet a Spurs hajlandó lenne kifizetni érte! A 31 éves játékos már a héten aláírhat Juande Ramos menedzserrel, annak ellenére, hogy nyáron szabadon igazolható lesz! (foci24
EINDHOVEN – Fellégeztek a Hollandiában villámkarriert befutó Dzsudzsák Balázs (21) rajongói, nem komoly a PSV Eindhoven futballistájának sérülése. A Debrecenből igazolt válogatott középpályás már szerda este, az Ajax elleni bajnoki után jelezte, hogy fáj a bokája, s a csütörtöki edzésen nem is gyakorolt.
MÜNCHEN – Lothar Matthäus (46) szakított a nála 26 évvel fiatalabb fotómodell barátnőjével, és mint mondta, most már csak a tanulmányaira koncentrál. Nyilván így tesz Liliana (20) is, aki most készül az érettségire.
Két olasz kézilabdázó is fennakadt a doppingvizsgálaton. Salvatore Ioppoli és Walter Giacalone szervezetében egyformán kannabisz nyomaira bukkantak. Az olasz szövetség (IHF) első fokon három hónapra tiltotta el a két játékost, aki ez idő alatt sem hazai, sem nemzetközi mérkőzésen nem szerepelhet.
Nem fogadta el a svéd MoDo csapatának ajánlatát, mivel NHL-es szerződésre vágyik Peter Forsberg, a svédek világklasszis jégkorongozója. Az elmúlt években sérülés miatt rengeteget kihagyó, 34 esztendős csatár már jól érzi magát, képes a játékra, és változatlanul a MoDo csapatával tréningezik, de nem hajlandó e klubhoz aláírni.
A Portugál Kerékpáros Szövetség elnöke, Artur Lopes szerint káros, hogy a doppingbotrányban érintett spanyol versenyzők portugál csapatokhoz tartanak. "Nem szeretném, ha az érkezők kárt okoznának a portugál kerékpársportnak. Ha tisztán versenyeznek, akkor nincs baj" - jegyezte meg.
Tovább gyűrűzik az Ashley Cole-t övező szexbotrány Egyre pikánsabb részletek derülnek ki a Chelsea sztárjának vad kalandjairól, a megcsalt feleség, Cheryl pedig attól tart, hogy különböző szexuális úton terjedő betegségeket is elkaphatott férjétől
Az ASA-Hódmezővásárhelyi NKC SE NB I-es nőikézilabda-csapata vasárnap idegenben az Újbuda Goldberger SE ellen játszik újabb bajnoki mérkőzést. A találkozó 17 órakor kezdődik. Újonchoz látogat vasárnap az ASA-HNKC, ám cseppet sem lesz egyszerű a dolga.
A Bayern München 2-1-re győzött Rostockban a Bundesliga tavaszi idényének nyitómeccsén. A bajorok az élről várták a szezon második felét, de az utolsó hét őszi Bundesliga-meccsükön mindössze négy gólt lőttek, ami miatt állt a bál Münchenben. A rostocki vendégjáték után sem oldódtak meg a gondok,...
A Queens Park Rangers labdarúgócsapatának rajongói által szerkesztett Vital Queen's Park Rangers szurkolói weboldal tagjai Buzsáky Ákost választotta meg elsöprő többséggel a januári átigazolási időszak legfontosabb szerzeményének A klub kilenc játékost szerződtetett télen, és bár a magyar játékos októberben érkezett a QPR-hoz, először csak kölcsönbe került az együtteshez
Marcello Lippi, a két évvel ezelőtt világbajnoki aranyérmet nyerő olasz labdarúgó válogatott szövetségi kapitánya úgy véli, hogy Antonio Cassanót ismét meg kéne hívni a nemzeti együttesbe.
A Dunaferr NK ma a megyei rivális Cornexi csapatához utazik a második hely szempontjából sorsdöntőnek is beillő mérkőzésre. A találkozót a HunNet Média élőben közvetíti.
Előreláthatólag egy hónapig nem léphet pályára Carles Puyol, az FC Barcelona labdarúgócsapatának kapitánya A spanyol válogatott játékos a Villarreal elleni csütörtöki Király Kupa mérkőzésen szenvedett lábsérülést, aminek következtében már a találkozó félidejében le kellett őt cserélni
Áll a bál Berti Vogts és a nigériai sajtó között. Előbb az afrikai együttes német szövetségi kapitánya sértette meg a helyieket, majd jött a visszavágás.
Az Afrikai Labdarúgó Szövetség pénteken hozta nyilvánosságra, hogy a szövetségi kapitányok szavazatai alapján Kanouté nyújtotta a legjobb teljesítményt 2007-ben. A Sevilla játékosa szenzációs évet tudhat maga mögött, nem meglepetés, hogy megelőzte nagynevű vetélytársait.
A volt középsúlyú Európa-bajnok Amin Asikainen a veterán mexikói Yori Boy Campas ellen lépett rigbe Helsinkiben. Padlózás ugyan nem volt a találkozón, de a 7. menetben akkora verést kapott a volt nagyváltósúlyú világbajnok, hogy a mérkőzésvezető beszüntette a küzdelmet.A feltörekvő nagyváltósúlyú Al
A legendás bokszedző Emanuel Steward szerint tanítványa, a veretlen Andy Lee már most is képes lenne legyőzni a középsúlyú világbajnok Kelly Pavlikot. "Lee a legnagyobb tehetség a mai profibokszban. Pillanatnyilag a legjobb középsúlyú a világon. Már most képes lenne legyőzni Kelly Pavlikot." - mondt
Fellégeztek a Hollandiában villámkarriert befutó Dzsudzsák Balázs (21) rajongói, nem komoly a PSV Eindhoven futballistájának sérülése. A Debrecenből igazolt válogatott középpályás már szerda este, az Ajax elleni bajnoki után jelezte, hogy fáj a bokája, s a csütörtöki edzésen nem is gyakorolt.
"Mindent megteszek a Karlsruhe sikeréért" – utalt arra Hajnal Tamás (26), hogy bár a nyártól a Borussia Dortmund futballistája lesz, a német első osztályú bajnokság tavaszi folytatásában kizárólag a KSC-re koncentrál. A csapattársai által az őszi szezon legjobbjának választott középpályás büszke arra, hogy újoncként a 6. helyen állnak, s megerősítette, az a céljuk, hogy legalább megtartsák a…
Súlyos tüdőbetegésben veszítette életét Uli Stielike fia, Michael. A Real Madrid egykori hátvédje vezette ki az elefántcsontparti válogatottat az Afrikai Nemzetek Kupájára, de január 10-én lemondott, és visszatért fia betegágyához, Hannoverbe. A 23 éves Michael tegnap veszítette életét:...
A koszovói-albán Elvir Muriqi (35 győzelem 4 vereség), aki időnként feltűnik Erdei Zsolt lehetséges ellenfelei között, péntek éjjel visszatért. A New Yorkban élő 28 esztendős harcos csütörtök éjjel először húzott kesztyűt azóta, hogy tavaly júniusban pontozásos vereséget szenvedett Antonio Tarver ellen. Mostani ellenfele Jameel Wilson (13 győzelem 12 vereség 2 döntetlen) volt. A brutális…
Egy héttel az "FTC-tender" határidejének vége előtt a 13 potenciális jelentkező egyike közölte: érvénytelen az utolsó két értékesítési eljárás, mivel cége múlt májusban megvette a futballcsapat 800 millió forintos részvénycsomagját. A Ferencváros vezetői szerint blöffről van szó, tudniillik a kontraktus - a pénz átutalásának hiányában - nem lépett hatályba. A nemzeti vagyonkezelő nem kommentál, ha…