Pénteken a Debrecen-Diósgyőr találkozóval elkezdődik a labdarúgó Soproni Liga tavaszi idénye Az őszi szezon 16 csapattal ért véget, tavasszal az FC Sopron kizárása miatt tizenöten folytatják
Három szuperrangadója van a BL-nyolcaddöntőnek, s az első mérkőzések közül az zárult a legváratlanabb eredménnyel, amelyik a "legtutibb" volt. A Liverpool az utolsó percekben szerzett két góllal lerombolta az Internazionale legyőzhetetlenségi mítoszát (igaz, a csoportkörben a Fenerbahcse is nyert ellene), és a milánóiak csak halkan hivatkozhatnak arra, hogy - Materazzi kiállítása miatt - a…
Inkognitóban van az úgynevezett NB I: a széles közvéleményt tekintve szinte senki nem tud róla, hogy ma este hétkor, a Debrecen-Diósgyőr mérkőzéssel megkezdődik a tavaszi szezon. A hivatali-üzemi folyosókon boldog-boldogtalan tárgyalja, mire megy a Milan az Arsenallal vagy a Real Madrid az AS Romával, miközben a magyar futballnyitányról egyetlen szó nem esik.
A második számú nemzetközi labdarúgó kupasorozatban, az UEFA-kupában a német Werder Bremen csatlakozott utolsóként a tizenhatos, még versenyben maradt mezőnyhöz, miután búcsúztatta a portugál Bragát.
Át kell gondolni és jobban elő kell készíteni a külföldre kihelyezett Premier League-forduló ötletét - foglalt állást csütörtöki ülésén az Angol Labdarúgó Szövetség (FA) elnöksége, amely szerint az sem zárható ki, hogy soha nem valósul meg ez az elképzelés.
A labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőinek szerda este játszott újabb négy mérkőzése után jószerével majdnem minden érintett elégedetten nyilatkozott, s bizakodva várja a március 4-i visszavágót Így van ezzel Arsene Wenger, az Arsenal francia mestere is, aki a BL-címvédő AC Milan elleni londoni 0-0-t követően szuperlatívuszokban dicsérte csapatát
Egy német felmérés szerint az FC Barcelona jelenleg Európa legnépszerűbb labdarúgóklubja A Sport+Markt nevű kölni ügynökség által elvégzett vizsgálat során 16 ország 9600 futballkedvelő lakosát kérdezték meg
Két pozitív hírről is tájékoztatta a ztefc hu honlapot Dézsi Attila ügyvezető: - Waltner Róbert játékengedélye megérkezett, így a nyitófordulóban a Paks ellen várhatóan pályára tud lépni
Melyik futballcsapat lesz az NB I bajnoka? Ha meg akarjuk tudni a választ, talán az a legjobb megoldás, ha az esélyes klubok egy-egy játékosát összehozzuk egy jósnővel, ő majd megmondja a tutit A jövőbe látó tudós asszony, Morvai Kendraaztán kijelentette: idén az Újpest érdemli ki az aranyérmet! Olvassa el a teljes cikket ITT! (foci24
Át kell gondolni és jobban elő kell készíteni a külföldre kihelyezett Premier League-forduló ötletét - foglalt állást csütörtöki ülésén az Angol Labdarúgó Szövetség (FA) elnöksége, amely szerint az sem zárható ki, hogy soha nem valósul meg ez az elképzelés Richard Scudamore, a PL ügyvezetője ugyanakkor az egyre növekvő ellenállás ellenére is egyeztetni kíván jövő csütörtökön Joseph Blatterrel, a…
BUDAPEST – Lemaradt élete egyik nagy lehetőségéről Nagy József (32). A Profibox Promotion színeiben szereplő, Hóhér becenevű egykori nagyközépsúlyú IBF interkontinentális bajnok március 11én Halléban bokszolt volna a brit Herbie Hide-dal (36) a WBC cirkálósúlyú nemzetközi bajnoki címéért.
Az Eindhoven idegenben is legyőzte a svéd Helsingborgot, az Anderlecht pedig megtartotta előnyét a Bordeaux otthonában is. Egyedül Tőzsér Dániel szomorkodott, az AEK kiesett. Magyarok az UEFA-kupában.
Dzsudzsák Balázs csapata, a PSV Eindhoven és a Juhász Rolanddal pályára lépő RSC Anderlecht bejutott a legjobb 16 közé a labdarúgó UEFA Kupában Tőzsér Dániel együttese, az AEK Athén a magyar futballista nélkül búcsúzott a sorozattól a Getafe ellenében
Frank Lampard és John Terry támogatja Grant ötletét, miszerint kimaradtak az Olympiakos elleni kezdőcsapatból, hogy minél frissebbek legyenek a vasárnapi döntőre.
A Renault sajtószóvivője cáfolta azon híreszteléseket, melyek szerint a francia alakulat egy forradalmian új hátsó szárnnyal készülne a március közepén megrendezésre kerülő szezonnyitó Ausztrál Nagydíjra.
Megtalálható a neten David Beckham (képünkön) feleségének, Victoriánaknéhány ifjúkori topless fotója - ezekből kiderül, hogy folyamatos önsanyargatásának meg lett az eredménye
Kilenc mérkőzést rendeztek az észak-amerikai profi jégkorong-bajnokság (NHL) alapszakaszának 132. játéknapján, és három meccsen is csak a szétlövés döntött.
Cristiano Ronaldo különös hónapokat él át a Manchester Uniteddel. Szárnyal a bajnokságban, szárnyal az FA-kupában, szárnyal a BL-ben. Nem mindenki kedveli azonban a portugál szélsőt.
Kvalifikálta magát a pekingi olimpiára a magyar női vízilabda-válogatott. A mérkőzés hőse Valkay Ágnes volt, aki 4 góllal járult hozzá a magyar sikerhez.
A labdarúgó UEFA-kupa 3. fordulójának visszavágóit rendezték csütörtökön. A magyarokkal felálló csapatok jól zártak és a PSV Eindhoven, valamint az Anderlecht is készülhet a nyolcaddöntőre.
Túlzás volna azt állítani, hogy futball-lázban égne az ország a magyar élvonalbeli bajnokság ma kezdődő tavaszi szakasza előtt. Érthetetlen ez a nihil! A drukkerek az évszaknyi hosszúságú téli szünettel idén is alaposan ki lettek éheztetve a mi kis NB I-ünkre, szokás szerint történtek hangulatjavító edzőváltások, a Fehérvár kis híján, a Sopron végérvényesen becsődölt, nem beszélve az újabb állandó…
Fontos profiboksz-eseményre kerül sor magyar idő szerint vasárnap hajnalban a New York-i Madison Square Gardenben, ahol két nehézsúlyú világbajnok, Vlagyimir Klicsko (IBF, IBO) és Szultan Ibragimov (WBO) csap össze egymással. Királykategóriában ez lesz az első címegyesítés az 1999-es Lewis-Holyfield csata óta.
A 2007-es esztendő majdnem rekordot hozott, ami a válogatottak mérkőzésszámát illeti: ez derül ki a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) hivatalos magazinjának statisztikái alapján A férfiak küzdelmeiben - Európában a kontinenstornára való kijutásért, míg Dél-Amerikában már a világbajnokságért is játszottak - összesen 190 ország csapata lépett pályára 929 találkozón
Szombat éjjel New Yorkban, a Madison Square Gardenben rendezik a nehézsúlyú ökölvívók címegyesítő világbajnoki küzdelmét, a Vlagyimir Klicsko Szultan Ibragimov mérkőzést. Mint ismeretes, Lennox Lewis és Evander Holyfield 1999-es küzdelmei óta nem rendeztek címegyesítő mérkőzést a legjobbak között, vagyis akár nevezhetjük történelminek az előttünk álló mérkőzést.
Csütörtöki angol tudósítások szerint Roman Abramovics, a Chelsea tulajdonosa 578 millió fontot, azaz átszámítva több mint 200 milliárd forintot költött a klubra 2003-as hatalomátvétele óta.
Elmarad a szombatra tervezett Jürgen Brahmer vs Pablo Daniel Zamora Nievas nagyközépsúlyú mérkőzés. A találkozót a német bokszoló mondta le személyes okokra hivatkozva, de bővebb információ eddig nem látott napvilágot az ügyről. Mindezek ellenére az Universum Box Promotion Halle-i rendezvénye nem ma
Március 20-án San Joseban vívjakövetkező mérkőzését Andre Ward az athéni olimpiai bajnok nagyközépsúlyú. Az amerikai bokszoló a kemény Rubin Williamsel találkozik majd, aki vélhetően eddigi karrierje legjobb ellenfele lesz. WArd eddig 14 mérkőzést vívott a hivatásosok között és valamennyi találkozój
A legfrissebb hírek szerint szeptember 28-án rendezik meg a régóta halogatott és sokak által várt Juan Carlos Gomez vs Valdimir Virchis WBC nehézsúlyú eliminációs mérkőzést. A két fél között sok probléma akadt az eredetileg kitűzött március 8-i időpont miatt, mely előbb a kubainak, majd pedig Virchi
Mindhárom angol csapat továbbjutott az UEFA-kupában, a legjobb tizenhat között a Bolton, az Everton és a Tottenham is. A Zenit Szentpétervár kettős emberhátrányban harcolta ki a továbbjutást a Villarreal otthonában, aratott a Bayern és a Bayer.
Ma éjfélkor lezárul aktuális játékunk egyik sarokpontja, a tippelési időszak. A zárásig fent maradó időben olyan összecsapásokra voksolhatnak regisztrált tagjaink, mint a Gamboa vs Edwards, az Ulrich vs Barashian, a Klitschko vs Ibragimov, vagy a Vazquez vs Marquez találkozó. A forduló végeredményén
Sok mindent láttunk már a világon, de ilyet még egészen biztosan nem! Halak fociznak "vidáman" egy ázsiai akváriumban! Nézze meg Ön is az érdekes jelenetet! Érdemes! Íme! (foci24 com - Fedor János)