[*]Zavargásokba torkollott Belgrádban a Koszovó elleni nagygyűlés. Vojiszlav Kostunica szélsőséges miniszterelnök és a parasztállat szerb pártok több százezres hordát szólítottak az ország minden rész [...]
Moszkvában példátlan mértékben drágul a lakás: az idén például a garzonlakásoknál a drágulás már elérte a 20 százalékot is, és eszerint egy ilyen - 35 négyzetméteres - ingatlan Moszkva belterületén 190 ezer dollárba (34 millió forint) is kerülhet.
A pénzügyi ellenőrző szervezetek közbizalom erősítő, stabilizáló szerepét hangsúlyozta Kovács Árpád az Állami Számvevőszék (ÁSz) elnöke a Magyar Közgazdasági Társaság ünnepi ülésén, ahol 60.
Újságírók becslése szerint Belgrád történetének legnagyobb tömegdemonstrációját tartották meg csütörtökön a szerb fővárosban, Koszovó függetlensége ellen. A megmozdulás, amelyet a kormány és a parlamenti pártok egy része szervezett, a régi jugoszláv parlament, a skupstina épülete előtt, a polgármesteri hivatalnak otthont adó régi és az államfő otthonául szolgáló új királyi palota közti tágas…
Kenya keleti részén, a Viktória-tó mellett található egy kis falu, Nyangoma-Kogelo. Az alig négyezer lelket számláló települést, ahol nincs víz, nincs áram, csak a helyiek ismerik, mivel még a térképeken sem szerepel. A világ sem tudott róla egészen 2006 augusztusáig. Akkor érkezett rokonlátogatóba az amerikai szenátor, Barack Obama.
Kata sikertörténete, ahogy ő fogalmaz, a lehető legbanálisabb. Mivel saját bőrén gyűjtötte élete vállalkozásához a tapasztalatokat, hiteles és jó, amit csinál. Persze, az már más kérdés, hogy ehhez a megtapasztaláson kívül még megannyi pozitív tulajdonságra volt szüksége.
Kósa Lajos-interjúval ünnepelte 1500. számát a Heti Világgazdaság. Ez nagyon érzékeny alanyválasztásra vall. S nem azért, amit Orbán Viktor mondott párttársáról („Lajos mindig szórakoztató interjúalany, jó olvasni a vele készült interjúkat”); hanem azért, mert a hetilap a jövő ellenzéki emberei, s nem a múlt kormánypárti politikusai között keresgélte az ünnepi válaszadót. Szó esett népszerűségről,…
Jelenleg edzőtermekben alkalmazzák azt a technológiát, melyre alapozva Jey Smith kifejlesztette a legújabb módszert, mely alkalmas a rák kimutatására a költséges, időigényes és olykor veszélyes biopszia (szövetmintavétel) nélkül...
A régmúlt idők nagy kedvence, a zeller ízfokozókkal dúsított világunk egyik leginkább elfeledett zöldsége lett. Ha eddig te sem használtad ki jól variálható, különleges ízét, itt az idő, hogy beleszeress a kis gumóba! Viszonzásul jótékony hatást gyakorol majd a szervezetedre is.
Orbán Viktor tegnap Debrecenben mosolyogva fényképezkedett Kósa Lajossal. Mindez arra utal - és fideszes szakértők is ezt a verziót erősítették meg -, hogy a két politikus között nincs feszültség vagy rivalizálás; valójában politikai szereposztásról van szó.
Megugrott az arany ára csütörtökön, mert friss jelentések az infláció iramának gyorsulását, a gazdasági növekedés ütemének lassulását vetítették előre. Az amerikai kamatcsökkentési várakozások erősödése viszont jót tett a tőzsdéknek.
Kósa Lajos "nem ránt kardot", hogy megszerezze a miniszterelnöki széket - ezt maga a politikus mondta Orbán Viktornak, amikor a Fidesz elnöke csütörtökön kampánykörútja újabb állomására, Debrecenbe...
A pakisztáni parlamenti választásokon most győztes két - eddigi ellenzéki - párt egyetlen dologban áll közös platformon: utálják Pervez Musarraf államfőt.
Pénteken a Debrecen-Diósgyőr találkozóval elkezdődik a labdarúgó Soproni Liga tavaszi idénye Az őszi szezon 16 csapattal ért véget, tavasszal az FC Sopron kizárása miatt tizenöten folytatják
A szlovák Kereszténydemokrata Unió (KDH) négy képviselője tegnap bejelentette, hogy a vezetés túlzottan pragmatikus és opportunista politikája miatt kilépnek a pártból, valamint a parlamenti frakcióból és átülnek a függetlenekhez.
Kisgyermekkorban készül fel az agy számos olyan feladatra, amelyet majd iskoláskorban kell elvégeznie. Nem is gondolná az ember, hogy a kúszás, a mászás, a pörgés, hintázás hiánya évekkel később milyen komoly tanulási és...
A Monell Központ új kutatása szerint, a szoptatással táplált csecsemőkkel könnyebb megszerettetni a gyümölcsöket, zöldségeket. A zöldség és gyümölcsfogyasztás csökkenti az elhízásra és a rákos betegségre való hajlamot - tudhatjuk meg Julie A. Mennella professzortól. A tanulmány, mely a korai íztapasztalatok befolyását vizsgálta, a Pediatrics című lapban jelent meg.
Orbán Viktor nem orrol Kósa Lajosra miniszterelnök-jelölti ambíciói miatt, sőt abban azt látja, hogy a Fidesz tehetségekben bővelkedik. Orbán tegnap Debrecenben két sajtótájékoztatót is tartott.
Három szuperrangadója van a BL-nyolcaddöntőnek, s az első mérkőzések közül az zárult a legváratlanabb eredménnyel, amelyik a "legtutibb" volt. A Liverpool az utolsó percekben szerzett két góllal lerombolta az Internazionale legyőzhetetlenségi mítoszát (igaz, a csoportkörben a Fenerbahcse is nyert ellene), és a milánóiak csak halkan hivatkozhatnak arra, hogy - Materazzi kiállítása miatt - a…
Egyre rövidebb időre jönnek, és egyre kevesebbet költenek Magyarországon a külföldi turisták, miközben a magyarok a tavalyi első három negyedévben ötödével több pénzt hagytak a határokon túl, mint 2006-ban - derül ki a KSH statisztikáiból.
Feljelentem Márait! Mert azt írta, hogy a magyar "nyelven cigánynál is rosszabb fajzat beszél". És azt, hogy "alnép vagyunk a virtusban, a bűnben, mindenben".
Az MSZP oktatási munkacsoportjának vezetője felszólította Orbán Viktort, hogy amikor tandíjról beszél, pontosan határozza meg: fejlesztési részhozzájárulásra, vagy a már most is fizetett...
Jelenleg még csak angolul "értenek", és kizárólag az Egyesült Államokban kaphatóak azok a szövegolvasó mobil- szoftverek, amelyekkel a vakok, a látássérültek és az olvasási zavarral küzdők megismerhetik a kezük ügyébe eső szövegek tartalmát. A mobiltelefonra feltölthető program praktikus, ám egyelőre jóval drágább, mint maga a készülék.
Amilyen egyértelmű győztesnek tekintik Dmitrij Medvegyevet a március másodikai elnökválasztáson, olyan nehezen észrevehető a választási kampányban az államfő jelöltje.
Magyarországon kialakult egy folytonos programhirdetési kényszer - állítja Tölgyessy Péter politológus. - Aki nem ezt teszi, arra az esti tévéműsorban az elemzők azt mondják: kevés volt a beszédben az új elem.
Inkognitóban van az úgynevezett NB I: a széles közvéleményt tekintve szinte senki nem tud róla, hogy ma este hétkor, a Debrecen-Diósgyőr mérkőzéssel megkezdődik a tavaszi szezon. A hivatali-üzemi folyosókon boldog-boldogtalan tárgyalja, mire megy a Milan az Arsenallal vagy a Real Madrid az AS Romával, miközben a magyar futballnyitányról egyetlen szó nem esik.
A tavaly karácsonyi Csillagszóró után az idén Kikelet hadművelet elnevezésű húsvéti élelmiszer-biztonsági akciót indított a kormány. Miután Kondorosi Ferenc, az Új rend és szabadság programért felelős kormánybiztos a csütörtök reggeli kormányszóvivői tájékoztatón bejelentette a hat hétig tartó, nyolc hatóság együttműködésével szervezett akciót, az első ellenőrzésre 11 órakor került sor a fővárosi…
Egyszeri egyszemélyes stúdióprojektnek indult, időközben napjaink egyik legígéretesebb koncertzenekara lett az Erik Sumo Band. Tövisházi Ambrus társaival mostanság két produkción is dolgozik: még az idén megjelentetnek egy koncert DVD-t és az új stúdiólemezt. Emellett az Amorf Ördögök egykori tagja korábbi társának, Péterfy Borinak is készített (Lovasi Andrással együtt) egy igazi "csajos" lemezt,…
Súlyos hiányosságok nehezítik a pályázók helyzetét az uniós források elosztását felügyelő Nemzeti Fejlesztési Ügynökség pályázati kiíróprogramjainak állandó változása, javítgatása és a beadási határidők változásai miatt. A hiányosságok annak ellenére fennállnak, hogy az informatikai rendszer kiépítése több száz millió forintba került.
Két genetikai vizsgálat is igazolta, hogy az emberiség bölcsője Afrika, s hogy innen vándoroltak a Közel-Keletre, Európába, Ázsiába, a Csendes-óceánhoz, majd Amerikába őseink. A kutatások azt is megerősítették, hogy az afrikaiak génkészlete a legváltozatosabb, és náluk fordult elő a legkevesebb potenciálisan ártalmas genetikai mutáció.
Csütörtökön a vám- és pénzügyőrség Központi Bűnüldözési Parancsnokságának nyomozói a lakásán vették őrizetbe Laskay Róbertet, az IL Ferro Kft. egyik korábbi tulajdonosát. Laskayt csalással, sikkasztással, a számvitel rendjének megsértésével és pénzmosással gyanúsítják. Úgy tudjuk, a vámnyomozók kezdeményezni fogják Laskay előzetes letartóztatását. Egykori tulajdonostársát, Varga Tamást egyelőre…
A Kuruc.info internetes hírportál cikkéből hosszasan idézve támadta Pesti Imrét, a Fidesz egészségügyi szakpolitikusát a Vác Online-on a napokban Bóth János, Vác szocialista polgármestere. Ismert, az ellenzéki politikus felszólalt a február 6-i váci tüntetésen, ahol a város lakói, illetve a környékbeliek az egészségbiztosítási törvény megszavazása ellen tiltakoztak.
Terrorcselekmény miatt öt év börtönre ítélte a Fővárosi Bíróság azt a fiatalembert, aki 2006 februárjában tíz embert ejtett túszul egy zuglói családsegítő központban. Kilátástalan szociális helyzetére akarta felhívni a figyelmet. A döntés jogerős.
Öt és fél év börtönbüntetést kapott az egykori atomenergetikai miniszter Moszkvában. A 31 millió dolláros sikkasztásért kiszabott szerdai, elsőfokú ítélettel szemben sokan Jevgenyij Adamov felmentésére, legfeljebb felfüggesztett büntetésére számítottak.
Csütörtökön a kaposvári Dorottya iroda- és üzletház karzatos-előteres konferenciatermét zsúfolásig megtöltő közönség vastapsa fogadta a meghívóival és kísérőivel – dr. Lamperth Mónikával, Kaposvár l. sz. választókerületének országgyűlési képviselőjével, szociális és munkaügyi miniszterrel, dr. Kolber Istvánnal, Kaposvár 2.sz.választókerületének országgyűlési képviselőjével, a MEH államtitkárával…
Orbán Viktor tegnap délután a Debreceni Hallgatók Politikatudományi Egyesületének fórumán a tandíj ellen való szavazásra biztatta az egyetemistákat. A rendezvényre meghívót küldtek számos szerkesztőségnek is, majd a sajtó munkatársait a fórum kezdetén kitessékelték a teremből. A résztvevőktől megtudtuk: a Fidesz elnöke arra hívta föl a hallgatók figyelmét, hogy őket nemcsak a tandíj terheli, hanem…
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított a két legnagyobb kártyatársaság, a MasterCard és a Visa, valamint 25 magyar kártyakibocsátó bank ellen - mondta el Mihálovits András, a hivatal szóvivője. A GVH rendelkezésére álló információk szerint a Magyarországon kibocsátott fizetési kártyákkal végrehajtott vásárlási tranzakciók során felszámított bankközi jutalékról szóló…