A régmúlt idők nagy kedvence, a zeller ízfokozókkal dúsított világunk egyik leginkább elfeledett zöldsége lett. Ha eddig te sem használtad ki jól variálható, különleges ízét, itt az idő, hogy beleszeress a kis gumóba! Viszonzásul jótékony hatást gyakorol majd a szervezetedre is.
A Monell Központ új kutatása szerint, a szoptatással táplált csecsemőkkel könnyebb megszerettetni a gyümölcsöket, zöldségeket. A zöldség és gyümölcsfogyasztás csökkenti az elhízásra és a rákos betegségre való hajlamot - tudhatjuk meg Julie A. Mennella professzortól. A tanulmány, mely a korai íztapasztalatok befolyását vizsgálta, a Pediatrics című lapban jelent meg.
Jézusmária, három hónapja nem írtam ide semmit. Pedig anno úgy indult ez a blog, hogy legalább hetente egyszer publikálok bele... aztán, aztán pedig bedaráltak a hétköznapok. Az nem igaz, hogy nem főztem. Igenis főztem, sőt a legtöbbjét le is fényképeztem. De a recept megírására, feltevésére, már nem maradt erőm. A legbosszatóbb az egészben, hogy a "Vigyázz, kész, főzz!" tizenegyedik,…
A nap fűszere: "Valójában semmit sem birtokolsz, csak őrzöl egy darabig. S ha képtelen vagy továbbadni azokat, akkor azok birtokolnak téged." Buddha Mostanában elkezdtem főzőcskézni. Általában két-három összetevőt igénylő vacsorákat készítek. De már ez is haladás. És élvezem. Bár annyira nehéz kis adagot készíteni...ha meg nagyobbra sikerül, azt is megeszem...úgyhogy hasznos lenne megszoknom,…
A különböző szakácskönyveket lapozgatva és blogokat olvasva arra a következtetésre jutottam, hogy azért akad még pár zöldség, amit még nem használtam a konyhában. Ilyen például a csicseriborsó. S bár nem jártam még a Michelin csillagos séf, Shaun Hill birodalmában (ehhez a leveshez azt írta: “…állandó szereplő ez a leves az étlapomon..”), de a leves készítésekor [...]
Hozzávalók: főtt mexikói zöldségkeverék vagy bármilyen főtt zöldség 2 dl főzőtejszín vagy növényi tejszín olívaolaj póréhagyma füstölt sajt só vagy ételízesítő bors
Hozzávalók: 25 dkg fodros nagykocka 4-5 db közepes krumpli 3-4 fej nagyobb vöröshagyma 10-10 dkg reszelt füstölt és trappista sajt 2,5 dl tejszín só kevés olaj
Hozzávalók: fél csomag rövid spagetti tészta 15 dkg spenótlevél fél karfiolfej 15 dkg füstölt szalonna Elkészítés: Tegyük fel a tésztát és a karfiol szétszedett fejeket külön-külön sós vízbe főni. A szalonnát pirítsuk meg, majd a már félig megpuhult karfiolokat süssük meg a szalonna zsírján. Mossuk meg a spenótleveleket alaposan. Ha a tészta megfőtt, szűrjük le és tálaljuk ki egy tálba.…
A nem tervezett dolgok sok esetben jobban sikerülnek, mint az előre megfontolt szándékból elkövetettek, ennek pedig ékes példája a mostani étel. A dolog onnan indult, hogy nemrégiben sóban sütöttem halat, jelesül egy szép márnát. Eredetileg csukát szerettem volna, de akkor az nem volt kapható. Most szombaton azonban szép felhozatal volt a halasnál csukákból is. Olyannyira, hogy erősen töprengtem…
Még messze ugyan a fagyiszezon, de néha elcsábulunk egy-egy adag finomságra. Kivifagyit készítettem legutóbb, vízfürdő felett habosított tejszínes vaníliás krémből és pürésített kiviből. Merthogy a kivivel valahogy mindig úgy vagyunk, hogy megveszünk egy kosárkával, aztán megfeledkezünk róla. Általában gyümölcssalátaként fogy el, de most Kicsicsajt próbáltam rávenni, hogy egyen egy kis kivit.…
A nemzetközileg legjelentősebb röviditalokkal foglalkozó kiállítás a “World Spirits” idén Klagenfurtban várja az érdeklődőket. Több, mint 500 termelő/gyártó mutatja be termékeit illetve jópár kávé, praliné és szivar gyártó/forgalmazó is reprezentálja magát. Magyarországot az ifjabb Zwack (az igen sármos Sándor) fennhatósága alá tartozó Zwack Nemes Pálinka és a Zamárdi illetőségű Zimek Pálinkafőző…
Jó ideje kecskehúsra fájt már a fogam, egy belső hang egyre kérlelhetetlenebbül arra ösztökélt, hogy ezügyben konkrét lépéseket tegyek. A kecskehús zsírtartalma igen alacsony, így a dietetikusum válasza sem volt elutasító, tehát a dolog eldőlt. Természetesen a legfinomabb a kecskegida, pont el is érkeztünk a szezonjához: karácsony környékén születnek, és február közepe-vége felé elérik a 10-12…
Ma, mikor elsuhantam egy bevásárlóközpont mellett, megütötte a szemem egy felirat: számtalan üzlet a földszinten. Jó példa arra, hogyan lehet valaminek a hatását az ellenkezőjére fordítani. Egy ilyen hirdetmény után az ember nem számít másra, mint négy-öt üzletecskére, nemhogy számtalanra. Nem is kezdem hát azzal, hogy számtalan ötletem lett volna erre a fordulóra, legfeljebb csak így: számos…
Fakanál kiírta a fordulót, és nagyon boldoggá tett az ötletével! Be kell vallanom, ennek a fordulónak örültem legjobban. Elég rendes elmaradásaim vannak kreatív köretek terén, de úgy látom nem vagyok ezzel egyedül. Szoktam én kombinálni mindenféle plusz hozzávalóval a hercegnő burgonyát, készítek bazsalikomos, petrezselymes galuskát, néha túró, és sajt galuskát is, sőt próbálok ötletesen bánni a…
Mitől különleges egy köret? Igazándiból mindig ide lyukadtam ki, amikor a Fakanál által meghirdetett fordulóra szánt recepteken gondolkodtam. Különleges, mert ritkán esszük, vagy mert mások eszik ritkán , szokatlan a párosítás, esetleg az egyik összetevő? Végül is azt hiszem bármelyik lehet. Az alap párolt rizst mi eléggé szeretjük, főleg, ha illatos jázminrizsből készül, de ritkán kerül "pucéran"…
3 mini pita 4-5 közepes nagyságú paradicsom 2+2 ek. olívaolaj 3 kis ág kakukkfű 1 tk. balzsamecet 1 pici gerezd fokhagyma 9 darab mini mozzarella só A félreértések elkerülése végett: a diétás menün túlvagyunk, ez már megint visszalépés a kalóriadúsabb dőzsbe. Nem nagy dőzs ugyan, de én szeretem az ehhez hasonló könnyen elkészíthető, kicsit meleg, falatnyinál nem sokkal nagyobb, de…
A gersli visszavonhatatlanul ellepte a konyhámat. Úgyhogy ismét egy újabb variációval állok elő, aztán majd Fakanál, a VKF. mostani fordulójának (különleges köretek) háziasszonya – elbírálja, hogy megfelel-e a kritériumoknak. Minden bizonnyal, az egyik leggyakorlatiasabb körhöz érkeztünk, gondolom, sokan törik a fejüket egy-egy menü összeállításakor, hogy mi legyen a kiegészítő. Bevallom, nem…
Levelet kaptam T. Évától, aki az alábbi receptekkel szeretne pályázni a VKF-en. Mivel blogja nincs - még:) -, így felajánlottam, hogy itt, az Ahogy esziken közzéteszem a receptet. Íme: Hozzávalók 12 muffinformához: 20 dkg kifőtt tészta (lehet kagyló, spagetti, szarvacska, de akár nokedli is) 2 dl tejföl 2 egész tojás 10 dkg trappista apróra feldarabolva vagy durvára reszelve…
Ha kínai gyorsétterembe megyek, legtöbbször illatos-omlós csirkét eszem, pirított üvegtésztával. Tudom, ez kb ugyanaz, mintha tíz évvel ezelőtt valaki mindig rántott húst evett volna, bármely étterembe tért be. Nem vagyok büszke rá, de egyszerűen imádom. Régóta készültem reprodukálni, bújtam a netet, rendszeresen kóstolgattam az „eredetit” és ma jött el a napja, hogy nekilássak. A saját…