Zenerégész sorozatunkban leporoljuk a múlt emlékeit, és felidézzük a mai dátum legemlékezetesebb zenei eseményeit. Tekintsük meg, mi történt február 22-én! [Dátum: 2008.02.22. 05:05]
Esterházy Péter jelenlétében mutatták be csütörtökön a moszkvai magyar intézetben a Harmonia Caelestis első orosz nyelvű kiadását hatalmas érdeklődés mellett.
A hónap utolsó hétvégéjére holland zenei csemegéket, különleges színházi produkciót, philly-partit, Csókolom-, valamint Ági és a fiúk-koncertet ajánlunk többek között. A mozikban ezúttal csupa jó filmet játszanak, a tévében pedig lesz a Redl ezredes és a Twin Peaks.
Alapító tagokkal - vagyis John Wetton (ének, basszusgitár), Carl Palmer (dob), Steve Howe (gitár) és Geoff Downes (billentyűsök) közreműködésével - készíti új lemezét és turnézik tavasszal szerte Európában a legendás Asia együttes. A progresszív rock sok változáson átesett emblematikus zenekara az ígéretek szerint májusban Budapesten is tiszteletét teszi. [Dátum: 2008.02.22. 07:00]
Majdnem összejött a legnagyobb bravúr! Ahogy várható volt, Jack Johnson ötödik stúdiólemeze, a Sleep Through The Static az Egyesült Államokban az eladási lista élére érkezett meg. A korong kisebb meglepetésre Nagy-Britanniában is a csúcson debütált. A német eladási rangsorban nagy meglepetésre Amy Winehouse mögött az ezüstérmes pozíciót szerezte meg.
Eddig nem publikált archív fényképek is szerepelnek a két világháború közötti magyar fegyveres erők egyenruháiról készült albumban, amelyet február 28-án mutatnak be a budapesti Hadtörténeti Múzeumban.
Az elmúlt 18 hónap alatt sikerült a rendkívüli Russian-Style-Balkan-Ska formációnak, a Russkajának, egy bécsi underground zenekarból egy kultikus crossover zenekarrá emelkednie. A koncertjeik események, amelyek egy tökéletesen koreografált és 100%-os fizikai és zenei odaadással előadott színpadi előadás. Ausztriában, a Russkaja törzs országában, már rendszeresen ezreket vonzanak a koncertjeik.…
A rabló alsógatyával a fején követelte a Nagyvárad téri csemegebolt eladójától a bevételt. A pisztolyából kihúzott tárat elejtette, az a pult mögé esett, a megzavarodott bűnöző pedig lefejelte a pultot a keresés hevében – írta a Blikk.
Fekete Péter igazgató fél évvel ezelőtt azt ígérte, komoly szakembereket hív Csabára. Olyanokat, akiktől lehet tanulni, akik új szelet, új hangulatot, új művészi utakat mutatnak.
Talán már mindenki hallotta valahonnan a "Teszkós számot." A Kaukazus együttes dala gyorsan fülbemászik és egy ideig ott is marad. Vigyázat, addiktív anyag! [Dátum: 2008.02.22. 09:10]
A Melchiades Csoport nevét Gabriel García Márquez Száz év magány című regényének egyik szereplőjéről kapta. Melchiades, az öreg cigány időről időre megjelenik a világtól elzárt kis faluban, Macondóban, és olyan újdonságokkal ismerteti meg az ottaniakat, amelyekről azok addig nem is hallottak.
Röviden: Nehezen. És persze megint nem a hazai helyzetről van szó, hiszen nálunk előbb a politika hitelét kellene helyreállítani, leválasztani a médiát a pártokról (és viszont), azután lehetne kérdezni...A Poynter Online aktuális vezető anyaga arról szól, miképpen próbálja erősíteni hitelességét a Spokesman-Review. A lapot mifelénk kevesen olvassák, de ez Washington állam egyik legnagyobb lapja -…
"A szerelem mindig úgy kezdődik, hogy saját magunkat csapjuk be, és rendszerint azzal zárul, hogy végül másokat csapunk be.” Esetünkben éppen ellenkezőleg. Két fiatalember azt hazudja, hogy Szilárdnak hívják őket, de ha nem vigyáznak, végül kiderül, hogy tényleg. Márpedig szörnyű, ha egy férfi váratlanul megtudja, hogy egész életében igazat hazudott. Hiába, Szilárdnak kell lenni.
Sokak szerint a hazai sajtó a jelenlegi kormánypártokat támogatja, Orbán Viktor pár évvel ezelőtt pedig kifejezetten a „médiaegyensúly megteremtését” sürgette. Utánanéztünk, hogy vajon sikerült-e.
Tíz évvel azután, hogy a Vatikán hivatalosan megnyitotta az inkvizíció archívumait, kiállítás nyílt Rómában azzal a céllal, hogy felfedje a 12. században a katolikus egyház által az "eretnekség" ellen létrehozott, rettegett intézmény néhány titkát.
Nagyszerű párosítás: a Quimby sanzonos gitármuzsikájához remekül illik a holland Alamo Race Track újhullámos hatású, finom artrockja. A My City: Amsterdam fesztivál második napján a rocké a főszerep. MINDEN JEGY ELKELT!
Peter Ogi a kortárs magyar líra két fiatal képviselőjét hívta meg estjére. Molnár Krisztina Rita második kötetére készül, amelyhez dal formában is kiadja verseit, Peter Ogi mint zeneszerző vesz részt a munkában. Az est másik vendége Babiczky Tibor.
Nem sok értelme volna, ha a Művészetek Palotájában csupán a hatvanas éveket megidéző nosztalgiakoncertet rendeznénk. Ezért a dalokhoz olyan előadókat találtunk, akik fantasztikus zenei élményt nyújtanak majd a közönségnek.
Fokozott közúti ellenőrzések kezdődtek a halálos balesetek csökkentése érdekében Borsodban. A rendőrök a láthatósági mellény és a világító berendezések használatát vizsgálják.
A fesztivál programja úgy áll össze, hogy a magyar közönség megismerhesse azokat a legnevesebb holland tervezőket, akik jelenleg a nemzetközi trendeket is meghatározzák.
Lexie – autentikus, ún. hardcore szövegeivel, amelyet a zene klasszikus elemeivel ötvözve köt aktuálissá – egyik elindítója a "Dancehall Új Érájának“. Első ízben lép fel Magyarországon.
Az az igazán vicces, amikor egy eleve a reality-műfaj legalját képviselő társkeresős műsorokat (Nagy Ő, stb.) parodizáló valóságsóról készül mókás videó, mára pont egy ilyet találtunk. A főszerepben Paul Schaffer, David Letterman esti műsorának zenekarvezetője.
Jim Jarmusch a 2005-ös Hervadó virágok után végre ismét forgat: Limits of Control című krimije már készül Madridban. A sztoriról egyelőre keveset árultak el: a főhős - akit Isaach De Bankolé alakít - egy törvénytelen tevékenységekkel foglalkozó figura, aki Spanyolországban hajt végre egy megbízást.Jim Jarmusch a 2006-os San Sebastian-i filmfesztiválonA főszereplőgárdában a Kávé és cigarettá-ban…
A Szegénylegények (angolul: The Round-Up) márciusi angliai DVD-kiadása alkalmából Jancsó Miklós-filmeket vetítenek Angliában március 14., péntek és 19., szerda közt. 14-én 18:30-kor a londoni Curzon Mayfair moziban adják a Szegénylegények-et, melyet Jancsóval folytatott beszélgetés követ. 15-én 14:00-kor a Curzon Soho-ban nézhetik meg az érdeklődők az Így jöttem-et, ugyanitt 18 órától a Hungarian…
A mostanában divatos minimalista tervezői vonalat követi Chris Owen az Edge Phone-nal. A mobiltelefon érintőképernyős és LED-technológiát használva célozza meg azokat, akik nem elsősorban a tudást keresik egy készülékben.
Ezen a héten is van bőven ledolgozni való. Vágjunk is bele!Widgetológia - A héten egy internetes szakember döbbentett meg azzal, hogy még nem is hallott a widgetekről. Közben továbbra is számos szavahihető szakember állítja, hogy ez az online lapok számára is az egyik leghatékonyabb marketingeszköz. A te kiadványod él vele? Yeremiah Owyang (nem nick, tényleg így hívják) most igen jól összefoglalja…
Hamarosan üzletekben a Neo új EP-je, amely ugye több mint egy maxi. A Spellbound című dal 5 verzióját tartalmazza, felkerült egy új dal is és természetesen helyt kapott a lemezen a dalhoz készült videoklip is.
A stúdió vezérigazgatója, Krisán László mellett a magyar producer sem érti, mit értett félre Demján Sándor egy héttel ezelőtti nyilatkozatában a bulvársajtó.
A történetmesélés helyett inkább a nézők szívére, lelkére próbál hatni az idén húszéves Szegedi Kortárs Balett új, A tudattalan című produkciója, amelyet február 29-én mutatnak be a Tisza-parti városban. [Dátum: 2008.02.22. 13:00]
Átgondolva a színház és zene karöltésének lehetőségeit, koncertműsorukból kifejezetten a színházi közeghez illeszkedő, koreografált zenei performanszt dolgozott ki a Quimby együttes, mellyel országos körútra indulnak február végén. [Dátum: 2008.02.22. 13:10]
A Zene.hu olvasói és a Rádió24 Dunaújváros hallgatóinak szavazatai alapján a héten is összeállítottuk a 10 legkedveltebb - egy évnél nem régebbi - magyar dalt. Jöjjenek a legnépszerűbbek! [Dátum: 2008.02.22. 13:40]
Olivier Dahan filmje Edit Piaf életéről és Claude Millernek egy zsidó család drámáját feldolgozó Titok című filmje egyaránt 11 kategóriában kapott jelölést a francia Oscar-díjnak számító César-díjra, amelyet péntek este osztanak ki a párizsi Théatre de Chatelet-ban.
Sanyarú gyermekkor elé néznek Jennifer Lopez és Marc Anthony ma született ikrei, hiszen ha majd az oviban azt mondják: az anyukánk J.Lo és híres énekesnő, mindenki körberöhögi őket, pedig igazuk lesz. Egy lánnyal és egy fiúval bővült a család, mindenki jól van.
Aaron Carter sosem akart a legkapósabb Backstreet Boy noname kisöccse lenni, úgyhogy két éve megkérte egy Playmate kezét, most meg betépve száguldozott, hogy Ő legyen a kemény csávó. Hát, megszívta.
A Szabó család és a Szomszédok kisemberei időnként bizony politizálásra ragadtatták magukat. Fellapoztuk a szövegkönyveket, bekapcsoltuk a videómagnót, s szemlélődtünk, hogyan beszélt Taki bácsi, Vágási Feri meg Kárpáti Zoltán az első három népszavazásról. (5 hozzászólás)
A madarakat a nappalok hosszának váltakozása és a szaporodási ösztön hajtja haza, a gólya egyik kedvenc madarunk, érkezése a tavasz előhírnöke. Az idei első gólya már megérkezett, megkezdte fészkének felújítását: nyolc év után nem a vörsi Charlie érkezett elsőként.
Most vasárnap tartja lemezbemutató koncertjét Kálloy-Molnár Péter. A színművész, és immár énekes-zeneszerző A nő után című lírai bluesalbumáról játszik dalokat a Thália Színház közönségének. Kálloy-Molnárnak ez az első albuma.