Zenerégész sorozatunkban leporoljuk a múlt emlékeit, és felidézzük a mai dátum legemlékezetesebb zenei eseményeit. Tekintsük meg, mi történt február 21-én! [Dátum: 2008.02.21. 05:00]
Az I. és a II. világháborút követően több mint 60 ezer, hátrányos helyzetű magyar gyermek üdültetését szervezték meg holland és flamand családoknál protestáns szervezetek. Erről az akcióról emlékezik meg a "Gyermekvonatok" című kiállítás, amit szombaton nyitnak meg a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Központi Könyvtárában, a Holland-Flamand Kulturális Fesztivál keretében.
A héten kerül a mozikba Alföldi Róbert első filmje (Nyugalom), emellett afgán-amerikai környezetben játszódó drámára (Papírsárkányok), feszült jogi thrillerre (Michael Clayton), vagy egy éneklő sorozatgyilkos tragédiájáról szóló filmre (Sweeney Todd – A Fleet Street démoni borbélya) vehetünk jegyet.
Lassan bár, de megjelent a magyar politika is a neten, ugyanakkor a hazai kampánystratégák még mindig nem ismerték fel az internet adta lehetőségeket. A szakértő szerint a magyar politikai hirdetésekből hiányzik az internetes megjelenés lényege: rávenni az olvasót, hogy megnézze a reklámot. Külföldön dübörögnek a kampányok.
Dobos Menyhért, a Magyar Televízió (MTV) közéleti igazgatója úgy döntött, nem vezetheti az MTV Nap-kelte című műsorát a jövőben Bánó András - írta a csütörtöki Népszava.
Két hangversenyből álló miniciklussal vendégszerepel a Fischer Iván vezette Budapesti Fesztiválzenekar a Lincoln Centerben, a New York-i Filharmonikusok otthonában. [Dátum: 2008.02.21. 08:00]
A közelmúltban újjáalakult fiúcsapat, a Take That és az Arctic Monkeys rockegyüttes többet is díjra váltott jelöléseiből a Brit Awards szerda esti londoni díjkiosztóján. Paul McCartney különdíjat vehetett át a zene fejlődése érdekében kifejtett tevékenységéért.
Szinte teljesen eltűnt korábbi élőhelyeiről a menyétféle kisragadozó: az állomány felmérése során egyetlen állatot sem találtak a kutatók a Dél-Alföldön – írja a Népszabadság.
Ismét együtt az összeszokott baráti társaság: Tim Burton, Johnny Depp és Helena Bonham Carter egy újabb varázslatos mesével kápráztatnak el bennünket. Talán egyeseket riaszt, hogy a Sweeney Todd musical, másokat pedig taszít a vér, de én azt mondom, kár lenne ilyen csacskaságok miatt kihagyni az év legszórakoztatóbb filmjét.
A hajdani, emlékezetes Ki Mit Tud? televíziós vetélkedőt idézik fel Újbudán, éppen annak a korosztálynak a részvételére számítva, amelynek tagjai egyidősek lehetnek a hatvanas-hetvenes évek ifjú tévénézőivel. A februári elődöntők legjobbjait március 1-jén, a döntőben láthatja-hallhatja a közönség. [Dátum: 2008.02.21. 09:08]
Gáspár Laci átdolgozta az LGT "Engedj el" című számát, de tisztelete jeléül kihagyta belőle Presser Gábor szólóját, ugyanis rájött, hogy azzal tiszteli meg legjobban zenészkollégáját, ha saját felfogásában játssza a dalt. [Dátum: 2008.02.21. 09:10]
A mohácsi csata után elmenekülő Mária királyné kincseit rejtik azok a hajók, amelyeket márciustól régészek keresnek a Duna esztergomi szakaszán. A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal búvárrégésze az InfoRádióban elmondta: a rendkívül költséges kutatást egy alapítvány támogatásának köszönhetően kezdhetik meg.
Február 19-én, kedd este a közönség a 250. Portugál előadást láthatta a Katonában. Egressy Zoltán darabját 1998. október 18-án Lukáts Andor rendezésében mutatta be a Katona társulata a Kamrában. Az előadás 2003-ban átkerült a nagyszínházba. A Katona 25 éves történetében a Portugál a legtöbb előadásszámot megért produkció, eddig közel 60.000 néző tekintette meg az előadást.
Egy repülőtér várótermében játszódik Tasnádi István Tranzit című zenés színműve, amelynek ősbemutatóját pénteken tartják a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban. Bagó Bertalan nem először állít színpadra kortárs darabot, sőt Tasnádi István legutóbbi, két évvel ezelőtti bemutatóját, a Magyar zombit is ő vitte színre a zalai megyeszékhelyen.
"Disgusting little creatures, soon all of you will feel my hate and suffer as I have suffered.” – ezzel a mondattal indul a szerbiai Thimble együttes 65 Roses In the Region of Ice című lemeze. Kemény szavak ezek, de felkészítik a hallgatót a folytatásra.
2004 óta több mint száz bemutatott új alkotás az élőzenés dalszerző klubban. Minden héten közismert zenészek, egy neves költő, valamint – házigazdaként - a Sziámi zenekar az arra az alkalomra írt új számmal érkezik! Képzőművészek, filmesek, színészek.
Van, hogy abszintról szóló sanzonokat játszanak, megesik, hogy bluest, rockot, álnépdalokat a nőkről, a nyárról vagy éppenséggel egy műanyag játékfiguráról.
A LOW holland-flamand Kultfeszt rendezvényeként látható Poetic Disasters című előadást a káoszelmélet ihlette. Fókuszában rejtett ösvények, árnyalatok, a dolgok "érzékenysége” és a kiszámíthatatlantól az újhoz vezető törvényszerűségek állnak.
Tovább gyarapodott, négyre nőtt a vajdasági magyar színházak száma, miután a zentai önkormányzat keddi ülésén megalapította a Zentai Magyar Kamaraszínházat.
Babos azt meséli el Project Special formációjával, hogyan járható be a roma népi hagyomány világa a mai dzsessz birodalmának átszelésével, és más zenekultúrák berkeiben tett kisebb kirándulásokkal.
Az A38 Hajó "Az én városom: Amszterdam" fesztiváljának első napján a holland főváros két legnevesebb zenekara: a balkáni és roma ritmusokat klezmerrel ötvöző AKB és a forró karibi ritmusokat dzsesszel vegyítő NCC.
A lengyel-magyar SBB rockformáció lesz a külföldi sztárvendége a március 7-i és 8-i Rock-Aréna2 zenésztalálkozónak, amelyen 12 zenekar, ezen belül 11 élvonalbeli magyar együttes mutatja be programját a Budapest Sportarénában. [Dátum: 2008.02.21. 10:43]
Ha az átlagos magyar színházlátogatót megszondáznánk, melyik európai nemzet drámairodalmát ismeri legkevésbé, Hollandia és Belgium valószínűleg előkelő helyen végezne. Sőt, talán az ottani előadások világában jártas színházi utazóink is alig tudnának fölsorolni egy-egy kortárs drámaszerzőt a Benelux-államokból.
Karsai József nem egy könnyű ember, ezt Torgyán József után talán már Gyurcsány Ferenc is tudja, most éppen a Magyar Televíziót hozta kellemetlen helyzetbe.
Karsai József nem ért egyet azzal, hogy a vele készített interjú hangneme miatt Bánó András nem vezetheti a jövőben az MTV Nap-kelte című műsorát. A szocialista képviselő felháborodását fejezte ki a sajtószabadságot sértő döntés miatt.
Egy budapesti antikváriumban találták meg azokat a csaknem kétmillió forint összértékű könyveket, amelyeket még karácsony előtt loptak el a Túrócszentmárton közelében fekvő Klástor pod Znievom könyvtárából.
A tegnap esti brit popzenei díjátadón két díjat is besöpört a Take That. A legjobb brit élő előadó és a „Shine”-ért a legjobb brit kislemez díját is a magukénak tudhatják.
Adott egy csapat, kiváló zenészekkel, egy gitárvirtuóz frontemberrel, több éves tapasztalattal, honi és külföldi sikerekkel és egy olyan típusú zenével, amit az igényes hallgató nem tud megunni. A 2004-es Keep Playing után új albumot jelentet meg február végén a Cornelio Tutu Band.
Százéves adatok alapján a tavalyi volt a legmelegebb év hazánkban, a 41,9 Celsius-fokos rekordot Kiskunhalason mérték július 20-án, a Balaton vize több napon keresztül 30 fokos volt. A tendencia alapján 2060-ra 49 fokos rekordhőmérséklet várható.
Mozifilmet forgatnak Fenyő Miklós életéből. A rock and roll hazai királya tavaly töltötte be hatvanadik évfordulóját. Zenés színdarab már készült róla, a filmnek is ez lesz az alapja. A bemutató 2009-ben lenne esedékes. [Dátum: 2008.02.21. 12:00]
Akárcsak tavaly, idén is tizenhárom kategóriában találtak gazdára az elismerések a legfontosabb brit zenei díjkiosztón, a londoni Earls Courtban szerdán megrendezett BRIT Awardson. A díjak összetételében egy változás történt: „A legjobb nemzetközi újonc” kategória helyett „A kritikusok díját” ítélték oda, amit 2008 első felfedezettje, Adele kapott. A győzteseket több száz szakember: újságírók,…
Csütörtök este indul a Raiffeisen Jazz Klub idei sorozata a fővárosban, a Millenáris Fogadóban: a tavalyi "jazzlánc" után új tematikával, A jazz 10 arca címmel rendezik a koncerteket. [Dátum: 2008.02.21. 13:10]
Tim Burton rendező legújabb horrormusicalje, egy hét Oscar-díjra jelölt thiller George Clooney főszereplésével, és Alföldi Róbert első filmrendezése is szerepel a heti mozipremierek között.
Kiborult a bili. Dojcsák Dániel, az SG.hu szerzője borította ki. (Vagyis őt borította ki az IT lapok helyzetével foglalkozó kerekasztal beszélgetés.Különösebb dolog persze nem történt. A bűz már régóta érződik, de a jó modor úgy kívánja, hogy mindenki úgy tegyen, mintha csak rózsaillat terjengene. Dojcsák (és a cikknek helyet adó SG.hu szerkesztője) tehát modortalan bunkók, akik nem ismerik a…
Tarlós István azt mondta, nagyon meglepte a hír, miszerint Dobos Menyhért, a Magyar Televízió közéleti igazgatója döntésének értelmében Bánó András a jövőben nem vezetheti az MTV Nap-kelte című műsorát.
A Fontolva Haladók 2004 márciusában alakult. Megannyi koncert és tagcsere után vált véglegessé a jelenlegi formáció. A Jambient improvizatív hangulatú zenekar a jazz, a blues és a funky mezsgyéin kísérletező muzsikával. Gyere és ünnepeld velük a FoHa negyedik szülinapját!
A TÉKA Együttes, mely 1976-ban alakult Budapesten, hangszeres magyar népzenét játszik, autentikus stílusban, az eredeti hangzásvilág megőrzésére és megismertetésére törekedve. Nevük is e cél jegyében fogant.
A kitűnő fiatal rendező, Eddy Terstall szomorkás tragikomédiáival, társadalmilag érzékeny témáival hívta fel magára a figyelmet. Markáns véleménye van a szociális változásokról, a bevándorlókkal való viszonyról, a nagyvárosi életről. Beszélgetőtárs: Pálos György. A BELÉPÉS DÍJTALAN!
Az "Én városom: Amszterdam" fesztivál fővédnöke a jeles filmrendező, Eddy Terstall lesz, akinek 2004-es Simon című filmjét Oscar-díjra nominálták a legjobb külföldi film kategóriájában. Az édesbús komédia egy különleges barátság történetét meséli el. A BELÉPÉS DÍJTALAN!
David Fincher már leforgatta a Zodiákus utáni filmjét, a The Curious Case of Benjamin Button-t és a Variety ma a rendező következő projektjéről is hírt adott: a Black Hole (Fekete lyuk) című képregényt filmesíti meg a Paramount égisze alatt. A sztori izgalmasnak tűnik: Charles Burns tizenkét részes képregény-sorozata a hetvenes évek Seattle-jében játszódik és egy titokzatos, szexuális úton terjedő…
A hét végéig még látható a meghosszabbított Vaszary életmű-kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában, amelyen a látogató számára felfedezésszámba menő munkák is helyet kaptak. A páratlanul sokszínű életműről és az azt bemutató kiállításról a Műértő közölt írást.