Ismerős kép? Kendő mögé bújt középiskolás fiatalok utcakövekkel dobálják a szarajevói kanton kormányépületét. Előtte kordon, rendőrsorfal, a tömegben cirkáló rendőrök szóban figyelmeztetik a dobálókat. Erre páran abbahagyják, de nem mindenki. A bosnyák rendőrök tekintélye csak halvány árnyéka a korábbi jugoszláv erőkének. A probléma éppen a tehetetlenségük: a fiatalkorúak ellen nem tehetnek…
Jelentős többség állt szerdán Strasbourgban az EU életébe jelentős változtatásokat hozó lisszaboni reformszerződés mellé; ennek jóváhagyását csak a méretéhez képest igen hangos euroszkeptikus és szélsőséges kisebbség ellenezte.
Jeremy Hallnak meggyűlt a baja az amerikai hadsereggel. A közlegényt először egy őrmester zavarta el az asztalától, amiért a legénységi étkezdében nem volt hajlandó imádkozni evés előtt. Aztán egy őrnagy gorombította le, mert ateisták és szabadgondolkodók számára szervezett gyűlést. A tiszt megfenyegette, hogy megakadályozza előléptetését.
A piros sarokban: Bertrand Delanoe, 58 éves, vállaltan homoszexuális, Párizs főpolgármestere, a Szocialista Párt legnépszerűbb politikusa, sokak szerint a következő elnökválasztáson Nicolas Sarkozy legvalószínűbb kihívója.
A kampányplakátokat már elkezdték leszedni Iszlámábádban. Az ellenzéki pártok vezetői viszont csak most fogtak bele az igazi munkába: Aszif Zardari, a győztes Pakisztáni Néppárt (PPP) társelnöke és a második helyezett, Navaz Sarif, PML-N-vezető ma este találkoznak, hogy egyezkedjenek a kormánykoalícióról. Ha a két párt megállapodik, koalíciójuk a pakisztáni nemzetgyűlés több mint felét tudja majd…
Azonnal megérezték a Koszovó északi részén lakó szerbek, milyen következményekkel jár, ha a hétvégén elszakadt országot továbbra is irányító ENSZ-misszió vezetője lezáratja a Szerbia felé vezető határátkelőket. Az átmeneti büntetésnek is beillő döntést az váltotta ki, hogy kedden feldühödött szerb tömeg felégette a jarinjei és a banjai átkelőket, a határ őrizetére kirendelt rendőröknek pedig…
A brit-francia páros után a harmadik európai nagyhatalom, Németország is elismerte Koszovó függetlenségét. A német kormány szerdán döntött a diplomáciai kapcsolatok. Belgrád gyorsan reagált: Vuk Jeremics szerb külügyminiszter közölte, azonnal visszahívják berlini nagykövetüket.
Saját vélt és valós fájdalmain és követelésein átszűrve értelmezi Erdélyben a magyarság egy része Koszovó függetlenségének kinyilvánítását. Vasárnap este a kolozsvári szimpátiatüntetésen vagy negyvenen jelentek meg a Magyar Ifjúsági Tanács, az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet, az Erdélyi Magyar Ifjak és a Magyarok Világszövetsége tagjai közül, hogy tisztelegjenek a koszovóiak kitartása előtt.…
Lezuhant az amerikai légierő két vadászgépe a Mexikói-öbölben, Florida állam partjainál. A pilótákat kimentették a terngerből, de egyikük később belehalt sérüléseibe. A baleset helyi idő szerint szerda délután következett be.
Egy amerikai cirkálóról indított rakétával helyi idő szerint szerdán 210 kilométeres magasságban eltalálták a meghibásodott, Föld felé zuhanó kémműholdat - közölte a Pentagon.
Egy amerikai cirkálóról kilőtt rakétával sikeresen megsemmisítették a meghibásodott, Föld felé tartó kémműholdat - közölte az amerikai védelmi minisztérium. Úgy tűnik, a műhold mérgező üzemanyagát is sikerült megsemmisíteni.
Összeütközött és lezuhant két F-15-ös amerikai vadászgép a Mexikói-öbölnél; a két pilóta még időben katapultált, és sikerült is kimenteni őket a tengerből, ám egyikük később belehalt sérüléseibe.
Összeütközött egymással és lezuhant az amerikai légierő két vadászgépe a Mexikói-öbölben, Florida állam partjainál; az egyik gép pilótája életét vesztette.
Összeütközött egymással és lezuhant az amerikai légierő két vadászgépe a Mexikói-öbölben, Florida állam partjainál; az egyik gép pilótája életét vesztette.
Egy amerikai cirkálóról kilőtt rakétával sikeresen megsemmisítették a meghibásodott, Föld felé zuhanó kémműholdat - közölte az amerikai védelmi minisztérium egyik illetékese.
Egy amerikai cirkálóról indított rakétával helyi idő szerint szerdán 210 kilométeres magasságban eltalálták a meghibásodott, Föld felé zuhanó kémműholdat - közölte a Pentagon. Peking tájékoztatást követelt Washingtontól a műhold lelövéséről.
Egy amerikai cirkálóról indított rakétával helyi idő szerint szerdán 210 kilométeres magasságban eltalálták a meghibásodott, Föld felé zuhanó kémműholdat - közölte a Pentagon.
Új részletek derültek ki az év egyik legizgalmasabb technikai fejlesztéséről, az Emotiv által fejlesztett Epocról. A különleges headset birtokában a fiatalok gondolataikkal és érzelmeikkel képesek irányítani a játékokat.
Tőzsdei árfolyamok manipulálásával gyanúsították a beiktatása előtt álló dél-koreai elnököt. Az ügyészség és egy független bizottság is azt állapította meg, hogy a 65 éves politikus nem csalt.
Bill Clinton szerint két hét múlva, a március 4-i előválasztási fordulókban eldől, hogy felesége, Hillary Clinton megszerezheti-e a demokrata elnökjelöltséget.
Egy amerikai közlegény beperelte egy őrnagyát és az Egyesült Államok védelmi miniszterét, Robert Gatest, a vallásszabadság rendszeres és veszélyes megsértése miatt. A Jeremy Hall akkor sokallt be, amikor a kantinban elküldték az asztaltól, mert nem volt hajlandó evés előtt imádkozni, később pedig egy őrnagy azzal fenyegette, hogy akadályozza előléptetését, mert ateisták és szabadgondolkodók…
Bill Clinton szerint két hét múlva, a március 4-i előválasztási fordulókban eldől, hogy felesége, Hillary Clinton megszerezheti-e a demokrata elnökjelöltséget.
Népszavazás utáni "cselekvésre" mozgósít az a levél, amelyet Budaházy György és Toroczkai László aláírásával juttattak el a Magyar Nemzet szerkesztőségéhez.
A pakisztáni választások eredményei minden bizonnyal Pervez Musharraf jelenlegi államfő hatalmának és politikai karrierjének végét jelentik belátható időn belül.
Több tízezren töltötték a csütörtökre virradó éjszakát a szabadban Indonéziában az előző napi földrengés után. A lakosok dombtetőkre menekültek szökőártól tartva.
Afgán és NATO-katonák közös akcióban megöltek két tálib parancsnokot - jelentette be csütörtökön az észak-atlanti szövetség. Szerdán bomba végzett Afganisztánban egy járőröző brit katonával.
Egy amerikai cirkálóról indított rakétával helyi idő szerint szerdán 210 kilométeres magasságban eltalálták a meghibásodott, Föld felé zuhanó kémműholdat - közölte a Pentagon.
Szélsőbaloldali görög csoportok Molotov-koktélokat dobtak nyolc bankra Athén különböző kerületeiben csütörtökre virradó éjszaka - jelentette a görög rádió. A motorkerékpárokkal közlekedő támadók felgyújtottak négy autót, és komoly károkat okoztak egy biztosító társaság épületében is.
Szélsőbaloldali görög csoportok Molotov-koktélokat dobtak nyolc bankra Athén különböző kerületeiben csütörtökre virradó éjszaka - jelentette a görög rádió.