Legnagyobb kincse, a közbizalom elvesztése fenyegeti az UNICEF németországi szervezetét, amely az ENSZ Gyermekalapjának juttatott pénzadományok pazarló, slampos kezelése miatt került az újságok címoldalára. A németországi UNICEF körüli pénzügyi botrányok gyanúja miatt a 200 ezer rendszeres adományozóból több mint ötezer már hátat is fordított a segélyszervezetnek.
Jaap de Hoop Scheffer NATO-főtitkár tegnap a litván fővárosban a szervezet külügyminiszterei nem hivatalos tanácskozásán hangsúlyozta, nem ért egyet az amerikai védelmi miniszterrel abban, hogy a szövetségnek vannak olyan tagjai, amelyek nem akarnak harcolni Afganisztánban, és ezért fennáll az észak-atlanti tömb kétszintűvé válásának, szakadásának veszélye. Ezt állította ugyanis Robert Gates…
A francia parlament elsőként az unió nagy tagállamai közül elfogadta a dokumentumot, miután péntekre virradóra a nemzetgyűlés után a felsőház, a szenátus is megszavazta a jogszabályt.A ratifikációs törvényjavaslatot elsöprő többséggel, 256 igen és 42 nem szavazattal fogadták el a szenátusban.
Hosszú távú fogamzásgátló módszerek alkalmazására bíztatják Nagy-Britanniában a lányokat: a cél, hogy leszorítsák a fiatalkori szülések számát. Hiába a tabletták és az óvszerek, a szigetországban esik teherbe a legtöbb tizenéves Nyugat-Európában.
Nem sok jóra számíthatnak azok a házastársak, akik már most is úgy érzik, hogy partnerük idegesíti őket - állítják amerikai kutatók. Tanulmányuk szerint ugyanis az érintettek minél tovább maradnak együtt, annál követelőzőbbnek és kibírhatatlannak látják majd a párjukat.
Két rendőrt és három tisztviselőt ölt meg egy ámokfutó egy amerikai kisvárosban, a Missouri állambeli Kirkwoodban. A támadóval végül a rendőrök végeztek.
Több mint 10 órán át tartott a rendőrség ostromzára Los Angeles délnyugati részén egy családi háznál: öten meghaltak, mire vége lett a drámának csütörtökön - közölte az AFP.
Szalám Fajjád palesztin miniszterelnök szerint nem valószínű, hogy a közel-keleti konfliktus megoldására irányuló, egyre élénkebb diplomáciai erőfeszítések ellenére 2008-ban létrejön a tartós békeszerződés Izraellel. Fajjád, aki az egyesült államokbeli Texas fővárosában tartózkodott magánlátogatáson, helyi idő szerint csütörtökön a brit hírügynökségnek adott interjúban rámutatott, hogy nincs…
Szalám Fajjád palesztin miniszterelnök szerint nem valószínű, hogy a közel-keleti konfliktus megoldására irányuló, egyre élénkebb diplomáciai erőfeszítések ellenére 2008-ban létrejön a tartós békeszerződés Izraellel.
Betiltották a pletykát, a modortalanságot, a durvaságot és a miniszoknyát a szerb kórházakban. A szigorítás az ország egészségügy minisztériumától származik. Honlapján olvasható, hogy a kórházak személyzete nem bírálhatja munkahelyét, feletteseit és nem szabad elfogadnia ajándékot szolgálataiért.
Megkéselt egy tanárnőt, majd még rá is lőtt egy férfi a gyerekek szeme láttára az egyik osztályban, egy általános iskolában Ohióban csütörtökön - közölte az AFP.
"Elkerülhetetlennek" nevezte az iszlám jog, a saríja nagy-britanniai bevezetését a canterbury érsek. Rowan Williams szerint az országnak "szembe kell néznie a ténnyel", hogy egyes állampolgárai nem tartják magukra nézve kötelezőnek a jelenlegi jogi rendszert.
Viktor Juscsenko ukrán elnök csütörtökön Julija Timosenko kormányfő „politikai populizmusára” adott válasznak nevezte az orosz Gazprom fenyegetését, hogy leállítja az Ukrajna felé szállított gáz egy, ha Ukrajna nem rendezi adósságát.
Izrael csütörtök este csökkenteni kezdte a Gázai övezetbe szállított áram mennyiségét, válaszul az ismétlődő palesztin rakétatámadásokra - közölte a védelmi minisztérium.
A nepáli rendőrség pénteken őrizetbe vett egy indiait orvost, egy nemzetközi szervkereskedő banda indiai vezetőjét. A férfi illegálisan - sokszor a páciens tudta nélkül - operált ki vesét több száz esetben a donorokból.
Fajgyűlölő és antiszemita kijelentések és tettek miatt felfügesztettek állásából három rendőrt az észak-franciaországi Amiens-ben - közölte a belügyminisztérium. Az antiszemitizmus elleni nemzeti iroda (BNVCA) internetes honlapja szerint öt ember, közöttük három civil ruhás rendőr rontott be egy amiens-i bárba február 2-ra virradó éjjel, "Sieg Hitler" kiáltásokkal, majd erős antiszemita…
Robbanás történt csütörtökön délután egy lakóházban a nyugat-ukrajnai Lvivben, a helyi egyetem épületének közelében - jelentette az ukrán rendkívüli helyzetek minisztériuma.
Nagy-Britanniában négyéves korban kezdik a gyermekek az iskolát, sokkal hamarabb, mint más európai országban. Ennek ellenére a brit gyermekek készségei tizenéves korukra mégis rosszabbak, mint más országban élőké.
Egy női utas megkéselte mindkét pilótát egy új-zélandi belföldi légi járaton, és azzal fenyegetőzött, hogy felrobbantja a kis repülőgépet, de végül a légi jármű elérte eredeti úti célját és sértetlenül szállt le.
A republikánusok konzervatív magját próbálja maga mögé állítani John McCain, aki már szinte biztosra veheti, hogy ő lesz pártja jelöltje az idei amerikai elnökválasztáson. McCainnek azért kell győzködnie a konzervatívokat, mert azok rossz szemmel nézték mérsékelt politikai irányvonalát és együttműködését a demokratákkal.
Egy fegyveres 5 embert ölt meg, kettőt pedig megsebesített Missouri állambeli St. Louis egyik külvárosának önkormányzati ülésén, csütörtökön - közölte az AFP. A riadóztatott rendőrök végül agyonlőtték a támadót.
Németország eleget tesz a NATO kérésének, és nyártól gyorsreagálású erőkkel erősíti meg az észak-afganisztáni missziót. A harcosabb déli területekre azonban továbbra sem mennek.
Egy női utas megkéselte mindkét pilótát egy új-zélandi belföldi légi járaton, és azzal fenyegetőzött, hogy felrobbantja a kis repülőgépet. Végül a légi jármű elérte eredeti úti célját és sértetlenül szállt le.
A horvát építők 2009 nyarára ígérik, hogy elkészül a Zágráb-Split autópálya két hosszú alagútjának, a Sveti Roknak és a Mala Kapelának a párhuzamos járata.
Pokolgép robbant csütörtök éjjel az észak-spanyolországi Vergara bíróságának épülete előtt. A merényletben nem sérült meg senki, ám az anyagi kár jelentős.
Brit nyomozók vizsgálata szerint az öngyilkos merénylő által előidézett robbanás végzett december 27-én Benazir Bhutto pakisztáni ellenzéki vezetővel - írja a The New York Times.
Brit nyomozók vizsgálata szerint az öngyilkos merénylő által előidézett robbanás végzett december 27-én Benazir Bhutto pakisztáni ellenzéki vezetővel - írta a The New York Times. Az amerikai napilap jól értesült magas rangú pakisztáni illetékesekre hivatkozott.
Egy női utas megkéselte mindkét pilótát egy új-zélandi belföldi légi járaton, és azzal fenyegetőzött, hogy felrobbantja a kis repülőgépet, de végül a légi jármű elérte eredeti úti célját és sértetlenül szállt le.
A kis- és középvállalkozásoknak hozott létre információs hálózatot az Európai Bizottság, amelynek feladata a szakmai tanácsadás, az innovációs tevékenységek támogatása, valamint az EU-s finanszírozási források megismertetése.
A Benazir Bhutto megölését vizsgáló brit nyomozók új verzióval álltak elő azzal kapcsolatban, hogy mi volt a halált kiváltó közvetlen ok. Vizsgálatuk szerint az öngyilkos merénylő által előidézett robbanás végzett decemberben Benazir Bhutto pakisztáni ellenzéki vezetővel - közölte a BBC.
Brit nyomozók vizsgálata szerint az öngyilkos merénylő által előidézett robbanás végzett december 27-én Benazir Bhutto pakisztáni ellenzéki vezetőve, nem pedig a támadók golyózápora - írta a The New York Times jól értesült magas rangú pakisztáni illetékesekre hivatkozott pénteki jelentésében.
A horvát építők 2009 nyarára ígérik, hogy elkészül a Zágráb-Split autópálya két hosszú alagútjának, a Sveti Roknak és a Mala Kapelának a párhuzamos járata.
Szalám Fajjád palesztin miniszterelnök szerint nem valószínű, hogy a közel-keleti konfliktus megoldására irányuló, egyre élénkebb diplomáciai erőfeszítések ellenére 2008-ban létrejön a tartós békeszerződés Izraellel.
Körülbelül öt éven belül készülhet el a közös szlovák-magyar történelem tankönyv, amelynek előkészítésén már egy ideje dolgozik egy szlovák és egy magyar történészekből álló bizottság.
A leghatározottabban elutasította az afganisztáni katonai szerepvállalás kiterjesztésével kapcsolatos amerikai követelést Angela Merkel német kancellár. Pénteken közzétett nyilatkozatában a kancellár asszony hangsúlyozta: nem ért egyet azzal, hogy Afganisztán egyes régióit illetően "különböző veszélyeztetettségi kategóriákról" beszéljenek. Merkel ezzel arra a közelmúltban előterjesztett amerikai…
Pokolgép robbanása okozta Benazir Bhutto pakisztáni ellenzéki vezető halálát, nem pedig lövedék, amint pártja állítja - erre a megállapításra jutottak a brit Scotland Yard nyomozói.
Egy női utas megkéselte mindkét pilótát egy új-zélandi belföldi légi járaton, és azzal fenyegetőzött, hogy felrobbantja a kis repülőgépet, de végül a légi jármű elérte eredeti úti célját, és sértetlenül szállt le.
A leghatározottabban elutasította az afganisztáni katonai szerepvállalás kiterjesztésével kapcsolatos amerikai követelést Angela Merkel német kancellár.
A pakisztáni ellenzék vezetője a pokolgép robbanása következtében halt meg, nem pedig lövésektől. Ez áll abban a szakértői jelentésben, amit pénteken hozott nyilvánosságra a Scotland Yard.