2008. február 22. péntek

febr. 22
0:16
Obama muzulmán iskolába járt? (Népszabadság)
Kenya keleti részén, a Viktória-tó mellett található egy kis falu, Nyangoma-Kogelo. Az alig négyezer lelket számláló települést, ahol nincs víz, nincs áram, csak a helyiek ismerik, mivel még a térképeken sem szerepel. A világ sem tudott róla egészen 2006 augusztusáig. Akkor érkezett rokonlátogatóba az amerikai szenátor, Barack Obama.
febr. 22
0:20
Sikeres szakértői tárgyalás Budapesten (Népszabadság)
Kibővült a témakör az orosz-amerikai rakétatárgyalásokon. A tárgyalásokat feltehetően Budapesten folytatják.
febr. 22
0:24
Szakad a szlovák jobboldal (Népszabadság)
A szlovák Kereszténydemokrata Unió (KDH) négy képviselője tegnap bejelentette, hogy a vezetés túlzottan pragmatikus és opportunista politikája miatt kilépnek a pártból, valamint a parlamenti frakcióból és átülnek a függetlenekhez.
febr. 22
0:28
Medvegyev az árnyékban (Népszabadság)
Amilyen egyértelmű győztesnek tekintik Dmitrij Medvegyevet a március másodikai elnökválasztáson, olyan nehezen észrevehető a választási kampányban az államfő jelöltje.
febr. 22
0:32
Távirati stílusban (Népszabadság)
febr. 22
0:36
Börtönt kapott az atomtitkok tudója (Népszabadság)
Öt és fél év börtönbüntetést kapott az egykori atomenergetikai miniszter Moszkvában. A 31 millió dolláros sikkasztásért kiszabott szerdai, elsőfokú ítélettel szemben sokan Jevgenyij Adamov felmentésére, legfeljebb felfüggesztett büntetésére számítottak.
febr. 22
0:40
Erős mondatok Koszovóról (Népszabadság)
febr. 22
0:44
Slota harmadik világháborút jósol (Népszabadság)
Ameddig érvényes az ENSZ Biztonsági Tanácsának vonatkozó, 1244-es számú határozata, s nem születik más egyezség, addig Szlovákia nem ismerheti el Koszovó egyoldalúan kikiáltott függetlenségét - nyilatkozta a szlovák államfő. Ivan Gasparovic figyelmeztető jelnek tartja Németh Zsoltnak, a magyar parlament külügyi bizottsága elnökének nyilatkozatát.
febr. 22
0:48
Újvidék: Észak a Délről (Népszabadság)
Érdekel az utca emberének véleménye valamiről Újvidéken? Szeretnéd kipuhatolni a közhangulatot? Jó tanács: ne légy túlontúl kíváncsi, mert kaphatsz egy jó ruhát! Tudni szeretném tehát, mi az utca, mai szerb közhelyet használva: az "északi szerb tartomány" emberének véleménye az éppen távozóban levő "déli szerb tartomány" körüli hercehurcáról. Kimegyek a piacra, a pulthoz támaszkodom ... és…
febr. 22
0:52
Bukarest az EU közvetítője? (Népszabadság)
Az Európai Unió azt szeretné, hogy miután a feltételeket teljesíti, Szerbia váljon az unió tagjává - jelentette ki Traian Basescu tegnap Bukarestben, azt követően, hogy a hivatalos romániai látogatásra érkezett Borisz Tadiccsal tárgyalt.
febr. 22
1:05
Obama az USA-n kívül is tarolt (Index)
Barack Obama zsinórban tizenegyedik győzelmét is elkönyvelhette a szuperkedd óta: a Democrats Abroad közleménye szerint nagy fölénnyel, a szavazatok 65 százalékával megnyerte a szervezet külföldön élő amerikaiak részvételével tartott világkörüli előválasztását.
febr. 22
1:38
"Több mint dühös, haver" (origo.hu)
Bepipult nacionalisták, hidegvérű nyugatosok, demagóg politikusok - mind-mind szerbek. Úgy érzik, hogy sarokba szorítják őket a közömbös, képmutató európaiak és az elrontott múlt, ami egy kicsit mindenki lelkén szárad. Ködös gondolatok a háborúról, az orosz messiásról és egy béka, amit le kell nyelni. Riport Belgrádból.
febr. 22
5:36
Nincsenek veszélyben a vajdasági magyarok (DunaTV)
Sem a nagykövetség, sem a belgrádi magyarok nincsenek veszélyben - mondta Szelestey Lajos, a Külügyminisztérium szóvivője csütörtök este.
febr. 22
6:07
London sem tudott a titkos CIA-járatokról, pedig érintettek benne (Népszava)
Érzékelhető feszültség okozott a két legszorosabb NATO-szövetséges, Nagy-Britannia és az Egyesült Államok között, hogy - amint azt London igen kínos magyarázkodások közepette elismerte - a korábbi hivatalos brit cáfolatok ellenére mégis érintettek brit felségterületet terrorgyanúsítottakat szállító titkos amerikai repülőjáratok. Az ügyet a brit kormányfő "szerencsétlennek" nevezte.
febr. 22
6:07
Elégett holttestet találtak Belgrádban az amerikai követségen (Hírszerző)
Egy elégett holttestet hoztak ki csütörtök este a belgrádi amerikai nagykövetség megtámadott épületéből.
febr. 22
6:33
Clinton a tévévitában sem tudta lehengerelni Omabát (inforadio.hu)
A demokrata párti amerikai elnökjelöltségért küzdő Hillary Clinton nem tudta padlóra küldeni, lehengerelni érveivel vetélytársát, Barack Obamát kettejük csütörtök esti vitájában. A volt first lady és a legutóbbi tíz előválasztási fordulóban győztes afro-amerikai szenátor az austini Texasi Egyetemen vitázott egymással. Másfél órás civilizált, kiegyenlített vitát láthattak a CNN hírtelevízió által…
febr. 22
6:39
Az ENSZ BT elítélte a belgrádi nagykövetségek elleni támadásokat (inforadio.hu)
Az ENSZ BT egyhangúlag elfogadott állásfoglalásában emlékeztetett rá, hogy az államok közötti kapcsolatokban alapelv a diplomáciai képviseletek sérthetetlensége, egyúttal felhívta a figyelmet arra, hogy a fogadó ország kötelessége megvédeni a külföldi missziókat.
febr. 22
6:55
Eltűnt egy repülőgép Venezuelában (origo.hu)
Eltűnt egy utasszállító repülőgép Venezuelában, 46 emberrel a fedélzetén. Feltételezések szerint lezuhanhatott a hegyekben.
febr. 22
7:07
Clinton Austinban is alulmaradt (Népszava)
A demokrata párti amerikai elnökjelöltségért küzdő Hillary Clinton nem tudta padlóra küldeni, lehengerelni érveivel vetélytársát, Barack Obamát kettejük csütörtök esti vitájában.
febr. 22
7:08
Tévévita: Clinton nem tudta padlóra küldeni Obamát (Hírszerző)
A demokrata párti amerikai elnökjelöltségért küzdő Hillary Clinton nem tudta padlóra küldeni, lehengerelni érveivel vetélytársát, Barack Obamát kettejük csütörtök esti vitájában.
febr. 22
7:12
Elégett holttest, fejbevert TV2-s, porig égett McDonalds, megvadult fiatalok (ma.hu)
Egy elégett holttestet hoztak ki csütörtök este a belgrádi amerikai nagykövetség megtámadott épületéből. Fejbe ütötték egy husánggal a TV2 egyik operatőrét, amikor a televíziós stáb a belgrádi tüntetésről tudósított csütörtökön, sérülését Szegeden látták el. Este tíz utánra helyreállt a nyugalom Belgrádban.
febr. 22
7:48
Belgrádi éjszaka: 90 tüntető, harmincnál több rendőr kórházban (Hírszerző)
A késő esti órákra állt helyre a nyugalom Belgrádban csütörtökön.
febr. 22
7:51
Koszovó megtartását követelték a belgrádi gyűlésen (Népszava)
„Amíg élünk, Szerbia Koszovó része marad” – hangoztatta Vojiszlav Kostunica szerb kormányfő a tegnapi, belgrádi tömegtüntetésen, amelyen több százezren tiltakoztak a koszovói függetlenség ellen. A vonatok ingyen szállították a tüntetőket a fővárosba. A politikai vezetést megosztotta az akció. Mert míg Vojiszlav Kostunica miniszterelnök, illetve Tomiszlav Nikolics, a Szerb Radikális Párt alelnöke…
febr. 22
7:55
Halálos áldozata is van a belgrádi zavargásoknak (FigyelőNet)
Belgrádban csütörtök estére elszabadult az erőszak a Koszovó függetlenségének kikiáltása miatt rendezett nagygyűlés kapcsán. Egy elégett holttestet találtak a megtámadott amerikai követségen. Az utcai zavargások éjfél után csitultak csak el.
febr. 22
7:55
Venezuelában eltűnt egy repülőgép csaknem félszáz emberrel a fedélzetén (ma.hu)
Megszakadt a kapcsolat helyi idő szerint csütörtökön Venezuelában egy kisebb légitársaság belföldön közlekedő repülőgépével; a belföldi járaton negyvenhatan utaztak - közölte .
febr. 22
8:07
Clinton nem tudott fordítani a tévévitában (FigyelőNet)
A demokrata párti amerikai elnökjelöltségért küzdő Hillary Clinton nem tudta padlóra küldeni, lehengerelni érveivel vetélytársát, Barack Obamát kettejük csütörtök esti vitájában. A vita alapvetően nem volt személyeskedő, de a volt first lady ismét plágiummal vádolta az afro-amerikai vetélytársát.
febr. 22
8:07
Obama jött ki jobban a texasi vitából (origo.hu)
Egyik politikus sem kerekedett a másik fölé a demokrata elnökjelöltségre pályázó Hillary Clinton és Barack Obama texasi vitáján. A döntetlen Obamának kedvez, aki az utóbbi hetekben sorra nyerte az előválasztásokat az amerikai elnökválasztási kampányban. Clinton számára a texasi és az ohiói forduló jelentheti a mentőövet.
febr. 22
8:13
Félmillió dollárért eladó a kosovo.com (Népszabadság)
Még lehet licitálni a kosovo.com domain névre, amelyért legalább 90 millió forintot remél a tulajdonosa. A weblapnak - amit éveken át a szerb ortodox egyház használt - meglehetősen kalandos a története. Halálos fenyegetést is kapott miatta például az előző gazdája.
febr. 22
8:13
Clinton nem tudta lehengerelni Obamát kettejük tévévitájában (ma.hu)
A demokrata párti amerikai elnökjelöltségért küzdő Hillary Clinton nem tudta padlóra küldeni, lehengerelni érveivel vetélytársát, Barack Obamát kettejük csütörtök esti vitájában. A volt first lady és a legutóbbi tíz előválasztási fordulóban győztes afro-amerikai szenátor az austini Texasi Egyetemen vitázott egymással. Másfél órás civilizált, kiegyenlített vitát láthattak a CNN hírtelevízió által…
febr. 22
8:23
Eltűnt egy repülőgép Venezuelában (FigyelőNet)
Megszakadt a kapcsolat helyi idő szerint csütörtökön Venezuelában egy kisebb légitársaság belföldön közlekedő repülőgépével. A belföldi járaton negyvenhatan utaztak.
febr. 22
8:29
Egy szerb tüntető égett halálra az USA belgrádi követségén (Index)
Az amerikaiak az ENSZ Biztonsági Tanácsához fordulnak a képviseletüket ért támadás miatt.
febr. 22
8:40
Belgrád: Nagykövetségek lángoltak, halálos áldozat is van (orientpress)
Nem csillapodtak a kedélyek Belgrádban: a nagygyűlés utáni éjszaka a tüntető tömeg egy része több nagykövetséget megtámadott, az amerikait fel is gyújtották. Az épületben egy teljesen szénné égett testet is találtak, melyet még nem azonosítottak, de valószínűsíthető, hogy nem követségi az áldozat. Információink szerint magyar újságírók – köztük két fotós is – könnyebben megsérült.
febr. 22
8:45
Oroszország is beszállhat a Nabuccóba (Napi Online)
febr. 22
8:47
Több halálos áldozat az indonéziai árvízben (Népszava)
Több mint tíz emberéletet követeltek ezen a héten az árvizek Indonéziában - jelentették be hivatalos források pénteken.
febr. 22
8:51
Az ENSZ BT elítélte a belgrádi nagykövetségek elleni támadásokat (hvg.hu)
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa csütörtökön erőteljesen elítélte, hogy a szerb fővárosban randalírozó tüntetők megtámadták több nagykövetség épületét.
febr. 22
8:57
Fektesse a pénzét az emberi hiúságba (Napi Online)
febr. 22
8:57
Százhat tamil lázadót ölt meg a hadsereg Srí Lankán (Index)
A hadsereg szerdán megtámadta és lerombolta a lázadók több olyan bunkerét, amely az általuk ellenőrzött északi terület határa mentén található.
febr. 22
9:03
Elégett holttestet találtak Belgrádban az amerikai követségen (hvg.hu)
Egy elégett holttestet hoztak ki csütörtök este a belgrádi amerikai nagykövetség megtámadott épületéből.
febr. 22
9:05
Német adócsalási botrány: csak a hülyék adóznak szabályosan? (DunaTV)
A németországi adócsalási botrány több fronton zajló összecsapásokra világított rá, amelyek részben külpolitikai, részben jogi természetűek. A legnagyobb tétje azonban társadalmi síkon van az adót csaló kisebbség és a tisztességes többség szembenállásának.
febr. 22
9:09
Ismét gyilkolt a madárinfluenza (FigyelőNet)
A madárinfluenza emberre is veszélyes vírusa végzett Kínában egy 41 éves férfival, ő a kór 19. áldozata az ázsiai országban.
febr. 22
9:09
Megbukott Funar magyarellenes törvénytervezete (Kitekintő)
A képviselőház jogi bizottsága visszautasította a Románia és a románok nyugalmáról szóló törvénytervezetet - tájékoztatott Tamás Sándor parlamenti képviselő.
febr. 22
9:15
Százhat tamil és négy katona halt meg két nap alatt (Népszava)
A Srí Lanka-i hadsereg állítása szerint több mint száz tamil lázadót ölt meg harcokban két nap óta.
febr. 22
9:21
Világhírű sportolók a fegyveres bandák élén (inforadio.hu)
A legjobb kenyai hosszútávfutók finanszírozták, szervezték és irányították a törzsi bandákat, amelyek részt vettek az afrikai ország történetének legvéresebb zavargásaiban - állítják szemtanúk. Két sportoló meg is halt, amikor az íjakkal, nyilakkal és bozótvágó késekkel felfegyverzett kalenjin törzshöz tartozó fiatalok kiverték a Mwai Kibaki elnökhöz hű kikujukat Eldoret városából.
febr. 22
9:37
Maffiacsaládra csaptak le Olaszországban (FigyelőNet)
Több mint 200 csendőr és rendőr vett részt abban a pénteken reggel kezdődött felgöngyölítő akcióban, amelyet a szicíliai Messinában hajtanak végre a Tamburella maffiaklán feltételezett tagjai ellen.
febr. 22
9:42
USA: gengszterek randalíroztak Belgrádban (orientpress)
Az Amerikai Egyesült Államok és az ENSZ is bírálta a Szerbiában tegnap este nagykövetségek felgyújtásába torkolló, Koszovó függetlenedése ellen a kormány által szervezett tiltakozást.
febr. 22
9:42
Kínában meghalt egy madárinfluenzás férfi (hvg.hu)
A madárinfluenza emberre is veszélyes vírusa végzett Kínában egy 41 éves férfival, ő a kór 19. áldozata az ázsiai országban.
febr. 22
9:43
Bush elleni terrorcselekményt hiúsított meg a tanzániai rendőrség (Népszava)
errorcselekményeket hiúsított meg a tanzániai rendőrség Dar es Salaamban és Arushában George Bush amerikai elnök látogatása idején - jelentette pénteken egy dél-afrikai rádió.
febr. 22
9:47
A Bizottság előrejelzése szerint mérséklődő növekedés, emelkedő infláció várható (EUvonal)
Idén az Európai Unió egészét tekintve a gazdasági növekedés várhatóan 2 százalékra (az euró-övezetben pedig 1,8 százalékra) csökken, mivel az őszi előrejelzések során aggodalomra okot adó kockázati tényezők – a jelzálogpiaci válság, az amerikai recesszió, és a magas nyersanyagárak – sorra megvalósultak. A testület szerint az infláció fél százalékponttal lesz több a korábban előre jelzett értéknél.
febr. 22
9:53
Sikkasztó uniós képviselők - többen börtönbe vonulhatnak (ma.hu)
Több képviselő börtönbe vonulhat saját ellenőreink jelentése alapján - fogalmazott Chris Davies, az Európai Parlament (EP) költségvetési ellenőrző bizottságának brit tagja, aki feljegyzéseket ugyan nem készíthetett, ám belenézhetett abba az anyagba, amely az Olaf, az EU csalás elleni egysége titkos ellenőrzése alapján készült.
febr. 22
9:59
Kompkatasztrófa Brazíliában: legkevesebb 11 halott, 7 eltűnt (Hírszerző)
Egy nappal a katasztrófát követően még mindig kutatnak túlélők után az Amazonason.

Keresés