Az iszlám jog nagy-britanniai bevezetését "elkerülhetetlennek" nevező Rowan Williams nem mond le, politikai vagy hitelvi okokból pedig nem meneszthető.
Tarolt a szombati demokrata párti előválasztásokon Barack Obama. Washington, Louisiana, Nebraska és a Virgin-szigetek demokrata párti szavazói az illinoisi szenátornak adták delegátusaik zömét, ám az összesítésben továbbra is Hillary Clinton áll jobban.
Az afganisztáni háború teherelosztása körüli viták uralták az idén 44. alkalommal megrendezett müncheni biztonságpolitikai fórumot, ahol a legnagyobb érdeklődés Robert Gates amerikai védelmi miniszter tegnapi felszólalását kísérte. Két hónappal a bukaresti csúcs előtt a NATO képtelen megoldást találni belső megosztottságára.
Eddig a kommunisták forgatókönyve érvényesült, mert a szombati harmadik menet sem döntött az új cseh államfő személyéről, az újabb forduló pénteken lesz.
Fegyveresek támadtak Kelet-Timor Nobel-békedíjas elnökének házára, az elnök megsebesült, egy ausztráliai kórházban kezelik, mesterséges kómában tartják. A szintén megtámadott miniszterelnök szerint puccsot próbáltak végrehajtani a támadók. Az országban kijárási tilalmat rendeltek el.
A szombati győzelmek után vasárnap is elkönyvelhetett egy sikert Barack Obama: Maine állam demokratái 59-41 arányban úgy döntöttek, az illinois-i szenátor szeretnék elnökjelöltként látni. A verseny továbbra is nyílt, miközben távozott posztjáról Hillary Clinton kampányfőnöke.
A családon belül kötött házasságok miatt jóval több gyermek jön a világra valamilyen születési rendellenességgel a bevándorlók körében. A brit környezetvédelmi miniszter szerint a helyzet a pakisztáni emigránsok esetében a legrosszabb.
A brit olimpiai csapat vezetése engedelmeskedett a kínai kérésnek: az atléták nem politizálhatnak, nem bírálhatják a rendező ország emberi jogi gyakorlatát sem.
Mintegy két óra alatt, hétfő hajnalra kordonokkal teljesen körbezárta a rendőrség a fővárosi Kossuth teret; a Köztársasági Őrezred parancsnokának döntése elleni tiltakozásként néhány tüntető is megjelent a Parlament közelében - jelentette az MTI tudósítója a helyszínről.
Támogatottságának növekedését tartotta a legfontosabbnak Rétvári Bence, a Fidesz-KDNP jelöltje, aki várhatóan a szavazatok 71,1 százalékával kap parlamenti mandátumot a főváros 15-ös számú választókerületében vasárnap tartott időközi országgyűlési képviselő-választás eredményeként.
Barack Obama illinois-i szenátor vasárnap újabb győzelmet szerzett Hillary Clinton New York-i szenátorral szemben a demokrata elnökjelöltség megszerzéséért folyó harcban az északkeleti Maine államban rendezett helyi jelölőgyűléseken.

A Lisszaboni Szerződés parlamenti ratifikálása olyan siker, amely azt bizonyítja, hogy Franciaország visszatért Európába, ahol képes érvényesíteni álláspontját - hangsúlyozta vasárnap este Nicolas Sarkozy francia államfő az elnöki hivatalból a francia televíziók és rádiók által élőben közvetített beszédében.
Barack Obama illinois-i szenátor vasárnap újabb győzelmet szerzett Hillary Clinton New York-i szenátorral szemben a demokrata elnökjelöltség megszerzéséért folyó harcban az északkeleti Maine államban rendezett helyi jelölőgyűléseken.
Az olaszállítás leállításval fenyegeti az USA-t a venezuelai elnök. Hugo Chavez szerint az államosított érdekeltségeiért túl sokat követelő Exxon Mobil olajtársaság az amerikai kormány segítségével akarja destabilizálni országát.
Barack Obama illinois-i szenátor vasárnap újabb győzelmet szerzett Hillary Clinton New York-i szenátorral szemben a demokrata elnökjelöltség megszerzéséért folyó harcban az északkeleti Maine államban rendezett helyi jelölőgyűléseken.
Erőszakos hatalomátvételt kíséreltek meg azok a katonák Kelet-Timoron, akik megtámadták José Ramos-Horta államfőt és Xanana Gusmao kormányfőt - jelentette ki hétfőn maga a miniszterelnök a néhány órával korábban történt fegyveres támadásokra utalva.
Dokumentumfilmet készített apjáról Stefania Craxi. A film felöli Bettino Craxi egykori olasz miniszterelnök egész életét. Magánjellegű filmrészletek váltakoznak különböző politikai megnyilvánulásaival, ritka interjúkkal benne - írta a Corriere della Sera című olasz napilap. Bettino Craxi, akinek figurája máig megosztja Olaszországot, nyolc évvel ezelőtt halt meg a tunéziai Hammametben
Barack Obama illinois-i szenátor vasárnap újabb győzelmet szerzett Hillary Clinton New York-i szenátorral szemben a demokrata elnökjelöltség megszerzéséért folyó harcban az északkeleti Maine államban rendezett helyi jelölőgyűléseken.
A japán rendőrség letartóztatott egy amerikai tengerészt hétfőn, mert a gyanú szerint megerőszakolt egy 14 éves lányt - közölte az AFP. Hivatalosan még nem emeltek vádat ellene, de a helyi sajtó szerint nem tagadta tettét.
Külön uniós munkabizottság alakult a határátlépést megtiltó osztrák határozatok ügyében - írja a Kisalföld. Mint ismeretes a schengeni határnyitás óta több osztrák település is behajtani tilos táblát helyezett ki a magyar és az osztrák oldalt összekötő útra, megtiltva ezzel az átkelést gépkocsival.
Járattörlésekre és késésekre lehet számítani hétfőn a párizsi reptereken a légiirányítók sztrájkja miatt - közölte az AFP. A munkások a tervezett átalakítások ellen tiltakoznak. A Charles de Gaulle és az Orly repülőtereken egész hétfőn számítani kell fennakadásokra.
Leégett a kevés szöuli építészeti emlék egyike, a város 14. században épül déli kapuja. A Namdemunt gyakran Dél-Korea első számú nemzeti kincseként emlegették, ujjáépítése sok időbe és pénzbe kerül majd.
Barack Obama illinois-i szenátor vasárnap újabb győzelmet szerzett Hillary Clinton New York-i szenátorral szemben a demokrata elnökjelöltség megszerzéséért folyó harcban az északkeleti Maine államban rendezett helyi jelölőgyűléseken.
A csángó magyarokért tett erőfeszítéseiért Pro Unitate Hungarorum - a magyarság egységéért - díjban részesült a Keresztszülők a Moldvai Csángómagyarokért Egyesület (KEMCSE) alelnöke - közölte a szervezet hétfőn.
Járattörlésekre és késésekre lehet számítani hétfőn a párizsi reptereken a légiirányítók sztrájkja miatt - közölte az AFP. A munkások a tervezett átalakítások ellen tiltakoznak.
Államcsínyt kíséreltek meg hétfőn Kelet-Timoron zendülő katonák; az államfő és a kormányfő elleni összehangolt támadásban a Nobel-békedíjas José Ramos-Horta elnök súlyosan megsebesült, míg Xanana Gusmao miniszterelnök sértetlenül élte túl a merényletet.
A mumbai (Bombay) tőzsde elleni merényletet akadályoztak meg az indiai hatóságok - jelentette be hétfőn az indiai rendőrség. Hat férfit tartóztattak le a merénylet előkészítésének gyanúval. A feltételezés szerint a gyanúsítottak a Laskar-i-Taibához, egy olyan kasmíri terrorista szervezethez tartoznak, amely a Kasmír egyik fele felett gyakorolt indiai fennhatóság ellen küzd.
A demokraták elnökjelöltje, Barack Obama vasárnap két volt amerikai elnököt is lekörözött (Bill Clintont és Jimmy Cartert), mikor vasárnap Grammy-díjat kapott Los Angelesben.
Irán a rakétakísérlet nyomán háborúba keveredhet az USA-val, és egyik legfőbb szövetségesét, Oroszországot is elveszítheti. [Dátum: 2008. 02. 11. 09:50]
A városvezetés felkéri a BKV Zrt. felügyelőbizottságát, hogy közbeszerzési szakértő bevonásával, teljes körűen vizsgálja ki a cég használt buszok vásárlására kiírt tenderének körülményeit - nyilatkozta a Városháza kommunikációs igazgatója, Nyáry Krisztián hétfőn az MTI-nek.
Csak "Kambodzsa Himmlereként" emlegették a 17 ezer ember halálért felelős Kang Khek Ieut. A ma már 65 éves egykori Vörös Khmer-vezető (egyetlenként a Kambodzsát terrorba taszító kommunista vezérek közül) jelenleg a bírósági tárgyalására vár, ám előtte kivételesen nyilatkozott a The Independent brit lapnak.
Bombakészítlés közben halt meg egy molla Afganisztán déli részén. A férfi - akinek két fia és több segítője is odaveszett - állítólag kapcsolatban állt a tálibokkal, és merényletre készült.
Irán néhány hónapon belül elindít két újabb rakétát a világűrbe a Nyugat és Oroszország aggodalmai dacára - jelentette ki hétfőn Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök az iszlám forradalom 29. évfordulója alkalmából mondott hétfői beszédében.