Csütörtökön sikerült megállapodni a kijevi Olimpiai Stadion üzemeltetőinek és a létesítmény közelében bevásárlóközpontot építőknek, így zavartalanul folytatódhatnak az előkészületek Ukrajnában a 2012-es, Lengyelországgal közösen rendezendő labdarúgó Európa-bajnokságra "Olyan kompromisszum született, amelynek köszönhetően új tervekkel, de nyugodtan el lehet kezdeni az Eb előkészítését" - mondta…
Elképzelhető, hogy a jövőben az angol labdarúgó Premier Liga csapatai tengerentúli mérkőzéseket is játszanak. A tegnap bejelentett tervek szerint a 2010/2011-es évadtól kezdődően rendeznének mérkőzéseket Nagy-Britannián kívül, például New Yorkban, Pekingben, Tokióban. A jelenleg 38 fordulós bajnokságot egy körrel kibővítenék, s az extra játéknapon (jauárban) mind a húsz együttes külföldön lépne…
Már a skandináv tél sem a régi... Nem is olyan régen még huszonöt fok mínuszban, továbbá térdig érő hóban rendezték a Svéd-ralit, az idén viszont az a veszély fenyegetett, hogy elmarad a verseny. Szinte minden ralivilágbajnoki-futamnak megvan a maga különlegessége: a svédé történetesen az, hogy havas utakon rendezik.
Szakály Péter januárban furcsa körülmények között szerződött Kaposvárról Debrecenbe. A Rákóczi vezetői a hosszabbításról szerettek volna tárgyalni a 21 éves középpályással, aki viszont titokban megegyezett a Lokival.
Az Afrika Kupa-házigazda Ghána válogatottja csütörtökön nagy küzdelmet vívott Kamerunnal, no meg a téttel. Mindkettő megbénította a vendéglátó csapatot, így aztán a torna első elődöntőjén már 0-0-nál is sejteni lehetett: előbb-utóbb visszatámad a kimérten védekező kameruni együttes, amelynek tagjai közül a "söprögető" Rigobert Song egyenesen világklasszis teljesítményt nyújtott.
Húszezer óvszert kapott a német másodosztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő FC St Pauli új szponzorától, a flensburgi Orion erotikus termékeket forgalmazó cégtől
Tiszteletbeli klubtag lesz kedvenc csapatánál, a labdarúgó Bundesligában szereplő Energie Cottbusnál Angela Merkel német kancellár Az egyesület közlése szerint a politikus február 16-án kilátogat a Borussia Dortmund elleni hazai bajnokira, s ekkor kapja majd meg az elismerést
Nem hosszabbítja meg jövő nyáron lejáró szerződését, azaz távozik a Bayern Münchentől Zé Roberto, az együttes brazil labdarúgója "A következő lesz az utolsó szezonom a Bayernben, túl régóta vagyok már Európában" - nyilatkozta a Kicker című német lapnak a 33 éves középpályás, aki 1998-ban került a Bundesligába
Soha semmilyen díjat, elismerést nem kap az Afrikai Labdarúgó Szövetségtől (CAF) az a játékos, aki a meghívás ellenére nem megy el a szervezet díjátadó ünnepségére "A távolmaradással a vétkes futballista nem tiszteli a CAF-ot, és semmibe veszi az afrikai szurkolók millióit" - olvasható a CAF honlapján kiadott közleményben
Bírósági eljárás indult Danny Blind, az Ajax Amsterdam korábbi játékosa és edzője ellen, aki ittasan balesetet okozott 2006 decemberében A 42-szeres válogatott hátvéd - aki jelenleg a Sparta Rotterdam technikai igazgatója - egy álló autóba rohant bele, amelynek női utasát súlyos sérülésekkel szállították kórházba
Diszkóverekedés miatt fegyelmi vizsgálatot indított Miguel Brito és Manuel Fernandes ellen a Valencia labdarúgóklub A két játékos társaikkal együtt egy éjszakai lokálban ünnepelte Brito 28
Kamerun-Egyiptom döntő következik vasárnap az Afrikai Nemzetek Kupáján. Az elődöntőkben vereséget szenvedett a házigazda Ghána és a legnagyobb esélyesnek tartott Elefántcsontpart is.
Romario felbontotta a szerződését a brazil labdarúgó-bajnokságban szereplő Vasco da Gama együttesével, így nem lesz többé a gárda játékos-edzője A veterán támadó összeveszett a klub elnökével, Eurico Mirandával, mert a sportvezető Alan Kardecet követelte a csapatba
A fiatal ghánai játékos rendkívül jó teljesítményt nyújt az Afrika-kupán, és a Michael Essien már beajánlotta őt a Chelsea vezetőinek. Sokan már most Makelele utódjának tartják.
Maratonfutónak állt Michael Boogerd, a hollandok visszavonult kiváló országúti kerékpárosa. "Új célokat tűztem magam elé. Futok és nem is megy rosszul. Március 15-én félmaratonim lesz, április 13-án indulok a rotterdami maratonin, majd szeretnék résztvenni a New York Marathonon is" - mondta a többnapos bringaversenyek specialistája.
A címvédő egyiptomi csapat lesz a kameruni válogatott ellenfele a Ghánában zajló labdarúgó Afrika Kupa vasárnapi fináléjában, miután az elődöntőben 4-1-re nyert az elefántcsontparti együttes ellen - írja az MTI
Egyiptom Elefántcsontpartot, Kamerun pedig Ghánát verte az Afrika kupa elődöntőjében, így a Fáraók a Szelídíthetetlen Oroszlánokkal játsszák a finálét.
Várhidi Péternek (képünkön) csatárt kell keresnie A Szlovákia ellen 1-1-re végződött mérkőzésen a kapitány a sérülése után lábadozó Feczesin Róbertés Priskin Tamás helyett kényszerből Gera Zoltánt játszatta középcsatárként
A Magyar Labdarúgó Szövetség elnöksége csütörtöki ülésén egyhangúlag elfogadta az idei, 1.86 milliárd forintos költségvetést, s 44 millió forintos adózás előtti eredménnyel tervezi zárni az évet.
Tarsoly Csaba, a Győri ETO tulajdonosa szerint elképzelhető, hogy a Real Madrid vagy a Manchester United lép pályára a csapat új futballstadionjának augusztus végére vagy szeptember elejére tervezett avatóünnepségén.
Diszkóverekedés miatt fegyelmi vizsgálatot indított Miguel Brito és Manuel Fernandes ellen a Valencia labdarúgóklub. A két játékos társaikkal együtt egy éjszakai lokálban ünnepelte Brito 28. születésnapját január 4-én, amikor valaki azzal vádolta meg a portugál légiós öccsét, hogy ellopta a karóráját. A dulakodásnak a kiérkező rendőrök vetettek véget, akik Brito és Fernandes mellett további négy…
Kramnyik és Topalov 2006-os világbajnoki döntője óta táborokra szakadt a sakkvilág. Nem csoda, hiszen Topalovék részéről már a meccsük alatt többször elhangzott a vád: Kramnyik csal, azaz a partik alatt számítógép segítségét veszi igénybe! Na persze erre Kramnyikék sem voltak restek. Hamar előkerült egy nyugati újságíró, aki videóra vette, hogy Topalov a játszmái közben mást sem tesz, mint hogy…
Eddig nem volt szerencséje a hódmezővásárhelyi csapattal a Tajtavill-Derecské nek. Az ASA-HNKC kétszer is vendégeskedett náluk, s mindkétszer egy góllal nyert. Így van miért törleszteni a szombati meccsen, a Hódtói-sportcsarnokban.
Barátságos mérkőzés, Antalya: ZTE FC - Obolon Kijev 0-1- A mérkőzés 85 percében lehívtam a csapatot a pályáról, mert az ellenfél durva játéka láttán féltettem a csapatot, hogy súlyosabb sérülés nélkül megússzuk-e a találkozót! - nyilatkozta a lefújást követően Slavko Petrovics, a ztefc
Az Afrikai Nemzetek Kupája végső fázisához ért, tegnap lejátszották az elődöntőket, a hétvégén pedig kiderül ki lesz a fekete kontinens legjobbja 2008-ban.
A Hamburger SV még mindig három trófeáért van versenyben ebben a szezonban, és bár a bajnoki cím megszerzése utópiának tűnhet a hamburgiak számára, a német kupában és az UEFA-kupában akár még be is futhat végső győztesként a gárda. A klubtól a nyáron biztosan távozó vezetőedző, Huub Stevens mindenesetre szeretne valamilyen trófeával búcsúzni, és ezzel végleg beírná magát az egyesület történetébe,…
Nagy dilemmát okozott Várhidi Péternek (képünkön), válogatottunk szövetségi kapitányának, hogy a középpálya bal oldalán a hannoveri Huszti Szabolcsot, avagy az eindhoveni Dzsudzsák Balázst szerepeltesse Olvassa el a teljes cikket ITT! (foci24