2008. február 15. péntek

febr. 15
0:13
UEFA-kupa: nem érdemelt vereséget, kikapott a Nürnberg (nso.hu)
Az UEFA-kupában a legjobb tizenhat közé vágyik a Benfica és a Nürnberg is, ám a nyolcaddöntőbe már csak egyikük léphet, lévén éppen egymás ellen csatáznak. Az első felvonást a portugálok hazai pályán 1-0-ra nyerték, így előnyhöz jutottak.
febr. 15
0:19
AC Milan: Párizsban sikeres műtétet hajtottak végre Ronaldón (nso.hu)
Sikeres térdműtétet hajtottak végre csütörtök este Ronaldón (kpépünkön), az AC Milan brazil labdarúgóján. Kezelőorvosai, Gerard Saillant és Eric Rolland szerint a kétórás beavatkozás jól sikerült, a futballista felépülése elsősorban azon múlik, a támadó mennyire hisz a teljes gyógyulásban és mindenben maximálisan követi-e az orvosi utasításokat.
febr. 15
0:20
FC Barcelona: csaknem tízmillió eurós profit! (foci24.com)
Az FC Barcelona a 2007/08-as évet 9,4 millió eurós nyereséggel zárta, ezt a futballklub hivatalos honlapja hozta nyilvánosságra A katalánok alelnöke, Ferran Soriano elárulta: az elmúlt idényben 153 millió euró volt a bevétel, míg a kiadásokra 143,6 millió eurót költöttek
febr. 15
0:23
Döntetlen a lengyelek ellen (Topfoci.hu)
U21-es futsal válogatottunk tavasszal Eb-selejtezőtorna házigazdája lesz.
febr. 15
0:27
Hátrányt jelentett a hazai pálya (sportoldal.ro)
A csütörtökre maradt hat mérkõzésen csak két csapat tudott otthon gyõzni az UEFA-kupában, de a Bolton és a Benfica is...
febr. 15
0:29
Hírek (Népszabadság)
febr. 15
0:33
Ráadásul (Népszabadság)
Mpenza, az Anderlecht csatára a 95. percben szerezte csapata győztes gólját a Bordeaux elleni UEFA Kupa-mérkőzésen
febr. 15
0:37
Sokat mondó: 50 milliárdról szólt Rieb elnök (Népszabadság)
Noha az FTC-tenderen győztes Espalande Kft. képviselője, Somorjai Márk az összes kérdést elhárította az Üllői úti ingatlanra vonatkozóan az egylet és a vállalat közös tájékoztatóján - az igazgatónak nem volt felhatalmazása arra, hogy bármit is mondjon... -, a kínos szituációt megmentő Rieb György klubelnök 50 milliárd forintos területfejlesztést vizionált az elvileg már IX. kerületi földtulajdonos…
febr. 15
0:41
Valóban királyi gárda (Népszabadság)
A Manchester United két helyet előrelépett, így már a második helyen áll a Deloitte által készített legfrissebb Football Money League-listán, amely a világ húsz legnagyobb csapatát rangsorolja a bevételei alapján. (A Football Money League című kiadványban szereplő elemzések a 2006/2007-es évadra vonatkozó pénzügyi információkon alapulnak.) Az adatok alapján továbbra is a Real Madrid a földkerekség…
febr. 15
0:47
EURO-2008: meccsnapokon hajnalig lehet sörözni Salzburgban! (foci24.com)
Salzburgban hajnali 4-ig tarthatnak nyitva a vendéglátóipari egységek azokon a napokon, melyeken mérkőzéseket rendeznek a városban a június 7-én kezdődő osztrák-svájci közös rendezésű labdarúgó Európa-bajnokságon Erről állapodtak meg egymással csütörtökön a salzburgi városvezetők és a kereskedelmi kamara illetékesei
febr. 15
1:20
Premier League: tiltakozás a tengerentúli találkozók ellen! (foci24.com)
Több oldalról is élénk tiltakozás fogadta azt az egy hete közzétett elképzelést, hogy a jövőben az angol labdarúgó Premier League csapatai is játsszanak tengerentúli mérkőzéseket A tervek szerint a 2010/11-es szezontól rendeznének mérkőzéseket Nagy-Britannián kívül, többek között New Yorkban, Pekingben és Tokióban
febr. 15
2:21
Férfi vízilabda: telt házat várnak a magyar-német összecsapásra (stop.hu)
Telt házat várnak a szervezők a hódmezővásárhelyi városi sportuszodába jövő szerda estére (18:30), amikor barátságos mérkőzést vív egymással a magyar és a német férfi vízilabda-válogatott.
febr. 15
2:22
Pelé másodszor is elvált! (foci24.com)
Másodszor is elvált Pelé: minden idők legjobb brazil labdarúgója 13 évi együttélés után hagyta el Assiria Lemos gospelénekesnőt, akitől ikerfiai vannak A dél-amerikai ország bulvársajtója már decemberben cikkezett arról, hogy válságba jutott a 67 esztendős, háromszoros világbajnok házassága, akárcsak az előző, amelyet Pelé 1966-ban bontott fel a szintén énekes Rosimeri Cholbival
febr. 15
3:19
Schuster a rosszul fizetett sztáredző! (foci24.com)
Bernd Schuster az európai sztárkluboknál dolgozó labdarúgóedzők közül az egyik legrosszabbul fizetett A Marca sportlap szerint a Real Madrid német mesterének éves keresete 1,5 millió euró, ami például csak a negyede annak, amennyit elődje, az olasz Fabio Capello kapott
febr. 15
4:21
Képernyőn a Vasas - REAC! (foci24.com)
Az MLSZ Versenybizottsága szerdán megváltoztatta egy Soproni Liga mérkőzés kezdési időpontját, és módosította több Liga Kupa találkozó helyszínét és időpontját A testület televíziós közvetítés miatt megváltoztatta a Soproni Liga 2008
febr. 15
5:21
Védik a jogukat az oroszok! Nem jönnek az argentínok! Ebből balhé lesz! (foci24.com)
A moszkvai Renova cég magának követeli az argentin válogatottatMoszkva és Budapest között valahol félúton lehet az a levél, amelyben az orosz Renova cégcsoport figyelmezteti Kisteleki István MLSZ-elnököt, hogy az argentin válogatott aligha jön a nyáron Magyarországra Az orosz illetőségű cég szerint 2010-ig kizárólag őket illeti meg az argentin válogatott barátságos mérkőzéseinek szervezése-…
febr. 15
6:17
Koccintottak a Fradira (Blikk.hu)
Pezsgőt bontottak a zöld-fehérek az új tulajdonos megünneplésére
febr. 15
6:19
Dzsudzsák az Eindhoven focikirálya (Blikk.hu)
Ha így halad, lassan megkoronázzák
febr. 15
6:21
A Dubai cég emelte a tétet 110 millió fonttal! Így rekord összegért vennék meg az angol klubot! (foci24.com)
A hét második felében a Dubai International Capitalbefektetői cég emelte a tétet az angol Liverpoolért folytatott harcban!Az eddigi350 millió fontos vételi árat ugyanis 110 millióval emelte meg, így 460 millió fontért venné meg a BL-döntős klubot Az arab cég mindenáron meg akarja szerezni a klubot a jelenlegi, amerikai tulajdonostól
febr. 15
6:21
A méret a lényeg (Blikk.hu)
Az olimpiai formaruhát próbáltak Kammererék
febr. 15
6:32
„Fizikálisan jól tartjuk magunkat” (handball.hu)
Az ETO következő BL-mérkőzése apropóján a csapat vezetőedzőjénél, Konkoly Csabá nál érdeklődtünk a Toljattiban aratott sikerről, a felkészülésről, illetve kitértünk a leendő ellenfélre, a Nürnbergre is.
febr. 15
6:34
„Nagy szívvel tudunk küzdeni” (handball.hu)
A handball.hu az 1. FC Nürnberg vezetőedzőjét, Herbert Müller t kereste meg. A német csapat szerdán pontokat hozott el a HSG Sulzbach/Leidersbach otthonából. 31-32-es győzelmével így már a bajorországiak a Bundesliga éllovasai, szombaton pedig a BL-ben szeretnék folytatni a menetelést.
febr. 15
7:02
Marseille-ben Djokovic, Antwerpenben Csakvetadze búcsúzott (bulvarsport.hu)
Hatalmas meglepetésre kiesett Novak Djokovic a marseille-i férfi tenisztornán.
febr. 15
7:04
UEFA-kupa: nem tudott nyerni Skóciában a Bayern München (bulvarsport.hu)
Az UEFA-kupában a végső győzelemre is esélyesnek tartott Bayern München csütörtökön lépett pályára a 3. fordulóban. A bajorok az FC Aberdeen otthonában játszottak szoros mérkőzést.
febr. 15
7:06
Újabb értelmetlen tragédia (bulvarsport.hu)
Újabb tragikus hír érkezett egy labdarúgópályáról: Thomas Grosser, a volt válogatott sztár, Peter Grosser fia egy öregfiúkcsapat edzésén esett össze, és már nem tudták megmenteni az életét.
febr. 15
7:12
Drámai órák Párizsban: műtőasztalon a legnagyobb csillag (inforadio.hu)
Párizsban sikeres térdműtétet hajtottak végre Ronaldón, a Milan brazil labdarúgóján. A kétszeres világbajnok futballistának szerda este a Livorno elleni bajnokin egy ellene elkövetett szabálytalanság után a bal térdében elszakadt egy ínszalag. A világ jelenlegi legeredményesebb aktív labdarúgójának ugyanilyen sérülése volt 2000-ben, a beavatkozást akkor is ugyanez az orvoscsoport végezte el a…
febr. 15
7:18
A Fradi új tulajdonosa kirúgta az edzőt (focitipp.hu)
Kevin McCabe, a Sheffield Utd és a Ferencváros tulajdonosa tegnap a szigetországi hírekben is főszereplő volt: menesztette a második ligás Sheffield United edzőjét, Bryan Robsont.
febr. 15
7:21
Nyilasi Tibor: Vége a rémálomnak! (foci24.com)
"Legutóbb tavaly júliusban beszéltem Rieb György elnök úrral!" - mondta esetleges visszatéréséről Nyilasi Tibor, korábbi hetvenszeres válogatott futballista, aki játékosként és edzőként is ünnepelt bajnoki címet az Üllői úton A Fradiszurkolók kedvence sietve hozzátette, ez nem sokat jelent, hiszen az elnöknek "
febr. 15
7:22
Cicinho: A bírók túl sokat hibáznak az Inter javára (Topfoci.hu)
Az AS Roma brazil szélsője a legutóbbi olyan játékos, aki szót emel az utóbbi időben oly sok bírói tévedésre, melyek leginkább mind az Inter javára történnek.
febr. 15
7:23
Sinka: nem repültek a lányok (FigyelőNet)
Sinka László szerint a lányok gyenge szereplésének a mentális felkészületlenség volt az oka, a fiúk viszont parádésan teljesítettek, de egy rossz 20 perc miatt elúszott az olimpia. A Magyar Kézilabda Szövetség főtitkárával beszélgettünk az elmúlt hónapok világversenyeiről, és a magyar bajnokságról.
febr. 15
7:28
Vezetői zűrzavar a Fradi tulajdonosának angol csapatánál (inforadio.hu)
Felmentik az első csapattal kapcsolatos teendők alól Bryan Robsont, az angol másodosztályban szereplő Sheffield United menedzserét. A szakemberre valószínűleg egy másik pozícióban számítanak a klubnál, amelynek tulajdonosa hamarosan a Ferencvárosban is birtokon belülre kerül.
febr. 15
7:48
Jászberényben épül az első OLLÉ-nagypálya! Mészöly ismét "körön" belül van? (foci24.com)
Az MLSZ által életre hívott OLLÉ Program keretein belül hamarosan kezdetét veszi az első nemzetközi méretű nagypálya építése is A játéktér Jászberényben, a Szent István Egyetem kollégiuma mellett, egy jelenleg salakos területen létesül majd
febr. 15
7:50
Stressz nélkül (Népszabadság)
Azt szokták mondani, hogy minden ami jó az életben, az vagy hizlal, vagy egészségtelen, vagy erkölcstelen. Sakkozni kétségkívül jó dolog, de akkor vajon a három negatív hatás közül melyik érvényes rá? Hizlalni általában véve nem hizlal, hacsak valaki a veresége fölött érzett dühében nem eszi meg a sakktáblát. Nem mondhatjuk erkölcstelennek sem, bár például Iránban, az iszlám forradalom 1979-es…
febr. 15
7:50
Kétszer mentett Skóciában a Bayern (Index)
Az angol csapatok nyertek, a Fiorentina is az UEFA-kupában.
febr. 15
7:52
Raúl és San Iker: mindörökké Real Madrid (ma.hu)
Raúl Gonzales és Iker Casillas nem vágyik másik csapatba. Sőt, ha valami csoda nem történik, a királyi gárda lesz első és egyetlen klubcsapatuk
febr. 15
7:54
Forma-1: Súlyos büntetések (ma.hu)
A tavalyi évet beárnyékoló kémügy egyik főszereplőjének, Nigel Stepney-nek a közeljövőben meg kell jelennie a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) illetékesei előtt, hogy választ adjon néhány eddig még tisztázatlan kérdésre, és pontos magyarázatot adjon tetteire.
febr. 15
7:56
Ronaldo hitén múlik a visszatérése (origo.hu)
Sikeres térdműtétet hajtottak végre csütörtök este Ronaldón, az AC Milan brazil labdarúgóján.
febr. 15
8:04
Ronaldo: örökre vége? (ma.hu)
A labdarúgás történetének egyik leggólérzékenyebb csatára. És egyben az egyik legsérülékenyebb játékosa is. Lehet, hogy vége a pályafutásának?
febr. 15
8:07
Fergusonnal poénkodott a Lyon elnöke (origo.hu)
Cristiano Ronaldót kéri a Manchester Unitedtől két támadójáért cserébe az Olympique Lyon labdarúgócsapata.
febr. 15
8:07
Vereség a visszavágón (Topfoci.hu)
U21-es futsal válogatottunk a szerdai 2-2-es döntetlen után csütörtökön újra megmérkőzött Lengyelország korosztályos gárdájával.
febr. 15
8:18
UEFA Kupa: Kétszer egyenlítettek a bajorok! Döntetlent játszott a Bayern! (video) (foci24.com)
ABayern München 2-2-es döntetlent ért el az Aberdeen otthonában a labdarúgó UEFA Kupában, a 16 közé jutásért zajló párharc első felvonásán A bajorok hálóját a második számú kapus, Michael Rensing védte, miután Oliver Kahn megbetegedett a repülőgépen, útban Skócia felé és a leszállás után azonnal visszaküldték Németországba
febr. 15
8:19
Skót bravúr a Bayern München ellen (focitipp.hu)
Kétszer is egyenlíteni tudott, így kedvezőbb helyzetből várhatja a hazai visszavágót a Bayern München csapata, amely 2-2-es döntetlent ért el a skót Aberdeen otthonában.
febr. 15
8:35
Vazquez fenyegeti Marquezt (profiboksz.hu)
A WBC kispehelysúlyú világbajnok Israel Vazquez figyelmeztette Rafael Marquezt, hogy nagyon kemény verésben lesz része március 1-én. "Megpróbálom a legjobbamat nyújtani a meccsen és kiütni Marquezt. Menetről menetre közelebb kerülök majd a győzelemre és menetről menetre nagyobb fájdalmat okozok majd
febr. 15
8:35
Thistlegorm-változások, pro és kontra (divecenter.hu)
A tavaly decemberben átadott új kikötési rendszert kritikák is érik, de a HEPCA megvédi álláspontját
febr. 15
8:37
Woodsnak továbbra is Calzaghe a fő célja (profiboksz.hu)
Az IBF félnehézsúlyú világbajnoka Clinton Woods abban bízik, hogy az április 12-én rendezendő Antonio Tarver ellen mérkőzés megnyítja számára az utat egy Joe Calzaghe elleni szupermeccs felé. Mindezt az angol bunyós promotere Dennis Hobson is megerősítette, hogy amennyiben védence megnyeri ezt a ren
febr. 15
8:39
Johnson kiütést ígér Dawsonnak (profiboksz.hu)
"Kérem, mondják el Dawsonnak, hogy mielőbb gyógyuljon meg, mert azt akarom, hogy a legjobb formában legyen április 12-én ellenem. Ki akarom ütni és utána megvárom mi lesz a Tarver vs Woodson, mert annak a győztese fog következni." - üzent a napokban Glen Johnson amerikai ellenfelének, aki egy kisebb
febr. 15
8:41
Klitschko már várja a meccset (profiboksz.hu)
Felkészülésének utolsó simításait végzi Wladimir Klitschko. Az Ibragimov ellen készülő IBF bajnok remek formában érzi magát, de tudja, hogy élete talán legnehezebb ellenfele vár rá a Madison Sqqare Gardenben. "A meccs előtti egy-két hét a legfontosabb a felkészülés szempontjából. Nem szabad elveszít
febr. 15
8:41
NBA: Phoenix-siker a nyugati rangadón (origo.hu)
A Phoenix Suns hazai pályán 109-97-re nyert a Dallas Mavericks ellen az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján.
febr. 15
8:47
Matthäus drága válása (Blikk.hu)
Nem ússza meg olcsón a volt magyar szövetségi kapitány
febr. 15
8:51
Sikeres műtétet hajtottak végre Ronaldón (foci24.com)
Sikeres térdműtétet hajtottak végre csütörtök este Ronaldón, az AC Milan brazil labdarúgóján Kezelőorvosai, Gerard Saillant és Eric Rolland szerint a kétórás beavatkozás jól sikerült, a futballista felépülése elsősorban azon múlik, a támadó mennyire hisz a teljes gyógyulásban és mindenben maximálisan követi-e az orvosi utasításokat

Keresés