Gera Zoltán gólt szerzett az angol másodosztály mai fordulójában, a Preston North End ? West Bromwich Albion bajnoki mérkőzésen. A mérkőzés a hazaiak 2-1-es győzelmével végződött.
Bejutott a labdarúgó német kupa legjobb nyolc csapata közé a másodosztályú 1899 Hoffenheim együttese, amely a válogatott Lőw Zsolttal soraiban 2-1-re verte a Hansa Rostock csapatát. Az 1860 München a 82. percben még kétgólos hátrányban volt, de fordított az Aachen vendégeként, a Bayern München Wuppertalban diadalmaskodott.
U17-es válogatottunk tagjai vasárnap Izraelbe utaznak, ahol két barátságos mérkőzést játszanak a házigazdák korosztályos együttesével A fiatalok vasárnap 11 órakor találkoznak a Népligeti Sportcentrumnál, délután Zsivoczky Gyula szövetségi edző irányításával Soroksáron edzenek, majd éjjel repülnek Tel Avivba
Az MLSZ Fegyelmi Bizottsága keddi ülésén a futsal bajnokság mérkőzései, valamint egy nemzetközi edzőmeccs kapcsán hozott határozatokat Férfi futsal bajnokságok:A Simonyi Gábor és Moll Csaba (mindketten Euro Global) labdarúgókkal szemben kiszabott fegyelmi büntetéseket a bizottság tárgyalás megtartása után hatályában változatlanul fenntartja
A jó hír az, hogy a magyar válogatott elkerülte a szerbeket; a rossz az, hogy a svájciakat nem. Mint arról már korábban beszámoltunk, a Fed Kupa Euro-afrikai zóna 1. csoportjának küzdelmeit Budapesten rendezik mától szombatig: a részvevő tizenöt csapatot négy csoportba sorsolták.
Kedden Debrecenben bemutatták a Buzánszky Jenő, az Aranycsapat legendás labdarúgójának életéről írt könyvet Sándor Mihály sporttörténész, sportújságíró "Vasutasból aranybányász" című életrajzi műben dolgozta fel Buzánszky életét és sportpályafutását
Hamarosan újabb sportiskolát nyit David Beckham, a Los Angeles Galaxy angol válogatott labdarúgója A "David Beckham World of Sport" nevű létesítményt a brazíliai Natal városában húzzák majd fel, ám nemcsak a labdarúgásé a fő szerep, hiszen számos sportággal ismerkedhetnek meg a fiatalok
Újabb egy évig biztosan a Győri Audi ETO csapatát erősíti majd a szlovák Mravíková Katarína , miután a 2007-ben 1+1 évre kötött szerződését "véglegesítették".
Megkezdte az edzéseket és két hét múlva szeretne pályára lépni Luis Figo, az Internazionale portugál labdarúgója, aki három hónapja szenvedett lábszárcsonttörést Ezt Selon Miguel Macedo, a 35 esztendős klasszis menedzsere közölte
Fabio Capello, az angol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya nagy valószínűséggel nem számol David Beckhammel, azaz a középpályásnak várnia kell 100 fellépésére a nemzeti együttesben
Aszerbiai belügyminisztérium (MUP) illetékesei kedden délután őrizetbe vették Ratko Butorovicsot, az újvidéki Vojvodina Labdarúgóklub elnökét, valamint a székvárosi Park szálloda tulajdonosát A MUP azzal vádolja a Bata Kan-Kan becenevű elnököt, és még három játékvezetőt, hogy egyes találkozók eredményeit előre megbeszélték
Az AS Roma veterán ghánai védője, Samuel Kuffour az Ajax Amsterdamba igazolt. Az Olympique Marseille középhátvédje, Julien Rodriguez 2012-ig meghosszabbította szerződését.
Az Európában szereplő brazil támadók közül mostanában alighanem a Sevilla FC focistája, Luís Fabiano van a legjobb formában, hiszen az andalúziai klub csatára 14 találattal - társbérletben - vezeti a Primera División góllövőlistáját. Luís a selecao legutóbbi vb-selejtezőjén, Uruguay ellen duplázni tudott, és bízik benne, hogy a továbbiakban is rendszeres szereplő lehet a válogatottban - egészen a…
Az olasz válogatott az egyik legnehezebb csoportból jutott ki az Európa-bajnokságra, mégpedig az első helyen, és a világbajnok gárda a kontinensviadalon is a legerősebbnek tartott kvartettbe került. A szakvezető, Roberto Donadoni fejében alighanem már összeállt az ideális keret, ám a csatárposzton akadhatnak problémái, hiszen a squadra azzurránál szóba kerülő támadók többsége vagy kevés…
Sir Alex Ferguson egyike a leghűségesebb labdarúgó trénereknek. Az angol Premier League-ben címvédő Manchester United edzője 1986-os érkezése óta több világsztárral is együtt dolgozhatott.
Az angol másodosztály 29. fordulójában a WBA 2-1-re kikapott a Prestontól, de továbbra is vezeti a tabellát. A Preston folytatja remek sorozatát: a csapat a hétvégi FA-kupa bravúr (4-1-es győzelem a Derby otthonában) után legyőzte a másodosztály listavezetőjét is. A 12 473 néző előtt játszott...
Átadták a Michael Schumacherről elnevezett toronyházat Dubaiban. Az avató ünnepségen elmondták, hogy a versenyző energiája, céltudatossága és népszerűsége miatt lett névadó.
Kedvező csoportba került a magyar női teniszválogatott a szerdától szombatig tartó budapesti küzdelmekben a Fed-kupa Euro-Afrikai Zóna I. csoportjában.
Balzsay Károly az eredeti tervek szerint ezekben a hetekben Hamburgban készülne februát végi címmeccsére. Ehhez képest csak áprilisban lép szorítóba és box helyett szabadtéri úszással tartja karban magát.
A Juventus a várokozásoknak megfelelően szerződtette Mohamed Sissokót, a mali válogatott középpályását A torinói klub 11 millió eurót fizet a futballista eddigi egyesületének, az angol Liverpoolnak, amely három részletben kapja majd meg az összeget
A Német Labdarúgó szövetség (DFB) minden eddiginél szigorúbban akarja büntetni a bajnoki mérkőzéseken a játékvezető háta mögött elkövetett alattomos szabálytalanságok ellen.
Négy különböző himnusz hangozhatott el január 21 és 27 között a 2008-as zágrábi műkorcsolya- és jégtánc Európa-bajnokságán. Az évek óta tartó orosz hegemónia látszólag véget ért 2008-ra. Az előző évekkel ellentétben, mikor a dobogó legfelső foka az oroszoknak volt fenntartva mind a négy szak ágban, idén és négy különböző nemzetiségű bajnokot avattak.
A Nemzetközi Automobil Szövetség brit elnöke, Max Mosley szerint amennyiben nem történik valami meglepő, Lewis Hamilton lesz az az ember, aki felülmúlja Michael Schumacher hét világbajnoki címét.
A bosnyák Ivica Oszim, a jugoszláv labdarúgó-válogatott egykori szövetségi kapitánya, aki nem is olyan rég, még Japán nemzeti tizenegyét vezette, szerdán élőben tekinti meg a Japán-Bosznia-Hercegovina barátságos mérkőzést Ez lesz Oszim első nyilvános megjelenése azóta, hogy a múlt év november 16-án súlyos agyvérzést szenvedett
Talmácsi Gábor kellemes emlékekkel tért vissza Valenciába, ahol tavaly hatalmas csatában megszerezte a világbajnoki címet. A már jól ismert pálya és a jerezinél hűvösebb idő fogadta Talmáékat.
Az NHL-ben a Montreal Canadiens kiütötte a vendég Washington Capitalst. Ismét vereséget szenvedett a San Antonio Spurs, míg Chilében újabb kiemelt pottyant ki.
Egy hónap múlva rajtol a hazai labdarúgó-bajnokság másodosztályának tavaszi küzdelemsorozata. Az [origo] megszólaltatta Csank Jánost, a Ferencváros vezetőedzőjét, aki elmondta, a csapat megcsinálta nagyjából, amit eltervezett, de a szakvezető bevallottan több érkező játékosra számított.
A napokban érkezett haza a kéthetes ausztriai edzőtáborozásból a Kammerer Zoltán és Kucsera Gábor nevével fémjelzett, Sári Nándor irányításával készülő 10 fős kajakos csapat.
Megvertek és agyonszúrtak szomszédai egy 40 éves családapát Nagy-Britanniában, mert visszakérte fia átrúgott labdáját A férfit feldühödött szomszédai krikett és golfütőkkel, meg fémrúddal ütlegelni kezdték, végül pedig egy szamuráj karddal halálra sebezték
Valószínűleg Svájcban telepedik le Jo-Wilfried Tsonga (képünkön), az ausztrál nyílt teniszbajnokság vasárnap döntős francia tehetség. A 22 éves Le Mans-i születésű játékos már beadta a szükséges kérvényeket a Svájc dél-nyugati részén elhelyezkedő La Rippe város polgármesterének, aki ezeket még nem írta alá.
A Magyar Kézilabda Szövetség január 31-én, rendkívüli elnökségi ülésen dönt arról, hogy ki vegye át a Németh András távozása után üresen maradt szövetségi kapitányi posztot a nőikézilabda-válogatottnál. Az [origo] kíváncsi volt az egykori szövetségi kapitány, Laurencz László, illetve az MKSz főtitkára, Sinka László véleményére is.
Jani Réka, a Soproni VSE versenyzője kapta az idén a másfél éve elhunyt Körmöczy Zsuzsa emlékére alapított örökös vándordíjat, amelyet minden esztendőben a legjobb tizenhatodik évében járó teniszezőnek ítél oda a felkért kuratórium (Temesvári Andrea, Juhász Gábor és Gáspár Balázs).
A New Jersey Nets kilenc mérkőzésből álló nyeretlenségi sorozatot szakított meg azzal, hogy 87-80-ra legyőzte a Milwaukee Bucksot az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján.
Összeült kedd délután a honi kosárlabda szövetség versenybizottsága, mert egy panaszt és egy óvást is meg kellett tárgyalnia. Előbbi arra vonatkozott, hogy a Ceglédi EKK női csapata hét mérkőzésen is három Európai Unión kívüli játékost szerepeltetett egyszerre, miközben a szabályok eggyel kevesebbet engednek meg.