Talán már ez év végén, és nagyon kevés kezdő befizetéssel vehetnek majd a polgárosodni vágyók állami cégek részvényeiből. Ennek fejében viszont több évig nem adhatnák el a papírokat, és a tőzsdézéssel járó természetes kockázatokat is vállalniuk kell.
Értesüléseink szerint mától kétnapos informális ülést tart az egyik vidéki kormányüdülőben az Országos Érdekegyeztető Tanács. A fő napirend a miniszterelnök parlamenti beszédében ismertetett "új politika" lesz. Emellett - a tervek szerint - a kormány és a szociális partnerek képviselői megvitatják a munka törvénykönyve átfogó módosításának nemrég elkészült koncepcióját is.
Nem sértették meg Kupper András személyiségi jogait azok, akik 2005 februárjában írott nyílt levelükben a fideszes politikust "nácimosdatókkal" és "nyilasmentegetőkkel" hozták hírbe - mondta ki a Legfelsőbb Bíróság tegnap. Ezzel hatályon kívül helyezte a Fővárosi Ítélőtábla tavaly márciusban hozott ítéletét, amelyben a levél aláíróit - közöttük Szigeti Pétert, az Országos Választási Bizottság…
Az egy tulajdonképpen három népszavazás lesz március 9-én. Három szavazólapot osztanak, és külön-külön végzik el a három kérdésben az összesítést is. Kétmillió azonos szavazat esetén a referendum eredményes.
Itt a zéró tolerancia, nyakunkon a tervezett traffipaxözön és a gyorshajtási bírság emelése. A kormányzat nekilát a közlekedés rendbetételének, ám az úrvezetők közül akadnak, akik úgy érzik, nem értük, hanem ellenük történik mindez. Újabb sarcnak tartják a nagyobb gyorshajtási bírságot, kormányzati pénzbehajtó akciónak vélik a sebesség-ellenőrző készülékek számát sokszorosára emelő traffipax-…
Újsághír: A rendőrség európai összehangolt akció keretében közlekedésbiztonsági akcióba kezdett. Ennek során három napon át a gyermekülések és a biztonsági öv használatát ellenőrzik az utakon.
A verebi önkormányzat a közelmúltban megvásárolta a helyi Fácán vendéglőt, s a jövőben saját maga szeretné üzemeltetni. A tervek szerint panzióval és borozóval is bővítenék a profilját.
Árvízi vésztározó kialakítását tervezik Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. A húszmilliárd forintos beruházás tizenkilenc beregi település árvízi biztonságát növelheti, de azt még senki sem tudja, hogy mikor készül el.
"Méltatlannak" ítélte Kertész Péter és Róbert László "beadványát" a beregszászi zsidók bevagonírozásában részes egykori csendőrtiszt, Kecskési Tollas Tibor ügyében "különösen annak súlyához képest" a MÚOSZ Örökös Tagok Testülete, amely szerint az ügyben "új elem nem merült fel", ezért nem is lát okot rá, hogy bármilyen lépést tegyen. Kertész Péter válaszul elektronikus levélben kérte: töröljék a…
Noha már a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének elnöke is úgy ítéli, hogy a sztrájkkal olyan falnak próbálnak nekimenni, amely nem dől le, Gaskó István egyelőre nem fújta le a vasutasok jelenleg felfüggesztett munkabeszüntetését. Fenntartják nyomásgyakorló akciójukat, pedig az érdekképviselet pénzügyi követeléseit várhatóan ezután sem teljesíti a MÁV, mert továbbra is alaptalannak tartja…
Izgalmas, reményeket és veszélyeket is tartogató időszaka ez Magyarországnak - jelentette ki sokadszorra hallgatósága előtt Orbán Viktor. A Fidesz elnöke, aki 19 nap alatt 19 megyén száguld végig, hogy híveit a három igenre buzdítsa, tegnap Dunaújvárosban és Székesfehérváron vendégeskedett. Mind a két városban úgy érezhette, már meg is nyerte a népszavazást, hiszen csak a rajongóival találkozott.
Nem cáfolta tegnap lapunk kérdésére Veres János pénzügyminiszter, hogy a Szerencsejáték Zrt., illetve a Magyar Villamosipari Művek (MVM) Zrt. is bekerülhet a későbbiekben a Gyurcsány Ferenc kormányfő által hétfőn meghirdetett Új Tulajdonosi Program keretében jegyezhető cégek közé. Az adó- és járulékrendszer átalakításáról tárgyalt tegnap Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a gazdasági kiáltvány…
Az APEH egykori elnöke, Simicska Lajos informatikai tanácsadója az egyik gyanúsítottja annak az ügynek, amelyben 12,5 milliárd forintot követelt három ember Csányi Sándortól, az OTP Bank elnök-vezérigazgatójától. Az már korábban kiderült, hogy a tanácsadó adózók százainak adatait töltötte le törvénytelenül. A Defend Kft. révén az MFB-hez is kerültek ilyen akták.
Az egészségügy valóban reformra szorul, mert a korábbi pazarlást meg kellett szüntetni, de most rosszabb a rendszer, mint volt - jelentette ki Harrach Péter, az MKDSZ elnöke szerdán, szegedi sajtótájékoztatóján.
Az év elején megszokott, hogy az árak, főleg az állam által szabályozottak jelentősen emelkednek. Az idei inflációra azonban nemcsak a szokásos emelések lesznek hatással, hanem az állam piacszabályozó szerepe által közvetett módon befolyásolt árak emelkedése is.
Budapest - Az ügyészség nem hozta nyilvánosságra, milyen új információkhoz jutottak, hogy ismét elrendelték a nyomozást az IL-Ferro ügyben - írja a Népszabadság.
Nyíregyháza - Újabb állomásához érkezik február 23-án a Váci Mihály Irodalmi Kávéház kulturális programsorozata. 15 órától a napkori Éberhardt Istvánné első kötetével ismerkedhetnek meg az irodalomszeretők. Meghívó:
Nyíregyháza - Az autó egy gyors közlekedési eszköz, ezért a legtöbbször ezt használjuk. Igen, csak az nem mindegy hogyan? A kerékpárral közlekedők viszont azt hiszik övék a gyalogátjáró járda! A gyalogos közlekedési morálunk is katasztrofális!
Debrecen – A magyar háztartások saját bőrükön érzik, mi történik, ha hosszú évekre elkötelezik magukat olyan, számukra rossz hitelkonstrukciók mellett, amelyeket végül képtelenek törleszteni.
Nem tartalmazhat semmilyen megkülönböztetést a személyi adat és lakcímnyilvántartási adatbázis - mondta a Klubrádióban az Országos Választási Iroda vezetője.
Nyíregyháza - Vannak, akiket a melegfront, van, akiket a hidegfront fordít ki önmagukból. Van, akinek teljesen mindegy, milyen irányba indul el a hőmérő higanyszála - minden hirtelen bekövetkező időjárás-változásra reagál: persze rosszul.
Nyíregyháza – A jövőben a munkavállalóknak az ellenfélnél felmerült képviseleti költségeken felül meg kell fizetni a „le nem rótt (feljegyzett)” illetéket és a perben felmerült – az állam által előlegezett – költségeket.
Debrecen – Sáránd ás Hajdúbagos között többször kigyulladt az avar és a csutkakórók. Kárérték egy esetben történt, mikor telefonoszlopot rongált meg a tűz, 5000 forint értékben.
Hajdúsámson - Hajdúsámsonban szép új óvoda épült, de Sámsonkertből nincs megoldva a gyerekek óvodába szállítása. Régen még óvodásbusz hordta reggel a gyerekeket az oviba, délután pedig haza. Még ez az én óvodás éveimben működött.
Nyíregyháza – A jövőben a munkavállalóknak az ellenfélnél felmerült képviseleti költségeken felül meg kell fizetni a „le nem rótt (feljegyzett)” illetéket és a perben felmerült – az állam által előlegezett – költségeket.
Indulás előtt a Volán autóbusz-állomásának vezetője és az autóbusz gépkocsivezetője segített személyesen az utasok csomagjának elhelyezésében. A buszokat az autóbusz-állomás vezetője személyesen indíttatta el útjára.
A busz éppen nem volt zsúfolásig tele, de azért az ülések nagy részét elfoglalták az utasok. Többségük az ablakon át bámulta a forgalmat, az egymást váltó lakónegyedeket – nem véletlenül a járatra is „városnéző” jelzőt ragasztott a köznyelv... Nyéki Zsolt jegyzete.
Két kutató előrejelzése szerint félmillió, az ötvenes években született magyar nem kap majd nyugdíjat, vagy csak nagyon alacsony összegű járandósághoz jut - írja a Népszabadság. Lapszemle.
Az SZDSZ szerint nem igaz, hogy a vizitdíj és az egészségügyhöz kapcsolódó járulékok kétszeres fizetési kötelezettséget jelentenek a szolgáltatásokért. A párt ügyvivője az InfoRádiónak elmondta: a járulék nem elég az egészségügyi kiadások fedezésére, ezért kell a vizitdíj. Horn Gábort annak kapcsán nyilatkozott, hogy a Fidesz szerint hamarosan 1000 forintra emelkedik a vizitdíj.
A Magyar Demokrata Fórum elnöke szerint a népszavazás intézményének lejáratásához vezet, ha azt napi politikai kérdésekre használják a pártok. Az MDF ezért nem vesz részt a március 9-i referendum kampányában - mondta az InfoRádióban Dávid Ibolya.
A Fidesz szerint Gyurcsány Ferenc ismét átveri az embereket, hasonlóképpen, mint 2005-ben - tudatta a párt véleményét Fónagy János szerdán az MTI-vel azt követően, hogy a pénzügyminiszter bejelentette: az új tulajdonosi programot a konvergenciaprogram által megteremtett egyensúllyal összhangban kívánja megvalósítani.
Onnan kezdem ezt a cikket, ahol néhány napja ugyanitt egy másikat (Szikra, február 15.) befejeztem: "...a referendum akkor lehet eredményes, ha az a kormánypolitikáról szóló protestszavazássá válik. Az ellenfél pedig most is mindent bevet. Az már csak olyan." Az az írás Orbán Viktor évértékelő beszéde ürügyén a népszavazási küzdelmet (is) elemezte. Azóta naponta tárulnak fel a kormányoldal…
Nyíregyháza - Korán ébredő olvasónk készített képeket az éjjeli holdfogyatkozásról a Jósaváros, és Nyíregyháza belvárosa felett. Fotók: A Hold Burlingtonban, Massachusetts, U.S.A: Holdfogyetkozás Ongán:
Nyíregyháza - Korán ébredő olvasónk készített képeket az éjjeli holdfogyatkozásról a Jósaváros, és Nyíregyháza belvárosa felett. Fotók: A Hold Burlingtonban, Massachusetts, U.S.A: Holdfogyetkozás Ongán:
Debrecen - Komoly és könnyűzenei koncertek, irodalom, művészet, gasztronómia és a hagyományos filméjszaka a Frankofónia Ünnepe ma kezdődő programsorozatában.
Ha a polgári és a büntetőeljárás kiderítené, hogy Kóka Jánost tavaly március végén csalással választották meg az SZDSZ elnökévé, semmissé válhat az azóta elnöklő Kóka összes intézkedése. Az egyesületi jog szakértői szerint ez káoszt okozhat a Szabad Demokraták Szövetségében. SZDSZ-es forrásunk ugyanakkor azt állítja, a káosz elkerülhető, hiszen a párt döntéseinek túlnyomó többségét az elnök nem…
Kiegyensúlyozottabbá vált a médiahatóság működése, tovább emelkedett a színvonal, de több lényeges ponton nem sikerült eredményt elérni - értékelte mandátumának végén az elmúlt négy évet Kovács György, az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) elnöke az MTI-nek.
Miközben a bankok portfoliója tavaly a felügyeleti statisztika szerint javult - 2007 végén az egy évvel korábbi 92,7 százalékkal szemben a minősítési kötelezettség alá tartozó állomány 94,6 százaléka volt problémamentes -, a Központi Hitelinformációs Rendszerben (KHR) nyilvántartott késedelmes hitelek összege vészesen emelkedik.
Sokan a ma ötvenes éveikben járók közül várhatóan nem tudják majd összegyűjteni a nyugdíjhoz szükséges húszévnyi munkaviszonyt - derül ki közgazdász-kutatók elemzéséből. Az előrejelzést a Népszabadság ismertette.
Dobos Menyhért, a Magyar Televízió (MTV) közéleti igazgatója döntésének értelmében nem vezetheti az MTV Nap-kelte című műsorát a jövőben Bánó András - írta a csütörtöki Népszava.
Nem egyedül kezdeményezte az aláírásgyűjtést a vizitdíj megtartásáért – közölte Komáromi Zoltán háziorvos szerdán, hozzátéve, hogy az akció komolyságát a személyén keresztül próbálják megkérdőjelezni.
Alapvető változásra van szükség a közigazgatásban, a törvényhozás munkájában, módosítani kellene az alkotmányt, egyszerűsíteni a teljes adórendszert, újjáépíteni az egészségügyet - nyilatkozta a HVG-nek Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke.