Nyugat-dunántúli székhelyű ifjúsági és ifjúságot segítő szervezetek, ifjúsági szerveződések, önkormányzatok, kistérségi együttműködések, ifjúsági célú forrásteremtését segítő képzések megvalósításának támogatása
"A politika majdnem olyan izgalmas, mint a háború és éppen olyan veszélyes. A háborúban csak egyszer ölhetnek meg, a politikában sokszor." Így fogalmazott már 1920-ban Winston Churchill, aki a következő évtizedekben sok politikai halált túlélt, mielőtt a második világháborúban történelmi jelentőségű államférfiként kiemelkedett.
Történelmi mélypontra süllyedt a házasságban élők száma Magyarországon - mondta az InfoRádiónak a Központi Statisztikai Hivatal főtanácsadója. Kamarás Ferenc kifejtette: a magyar történelemben csak az első világháború idején kötöttek olyan kevés házasságot, mint tavaly, amikor ismét kilenc százalékkal csökkent az anyakönyvvezető elé járulók aránya.
Nyíregyháza - Alapos a gyanú, hogy ittas volt annak a BMW-nek a vezetője, aki szombatról vasárnapra virradó éjszaka a sajátján túl, három álló autót tört össze Nyíregyházán.
Hajdúszoboszló-74 betegen a súlyfürdővel kombinált elektro-terápia és gyógytorna paraméterei lényegesen javultak a csak gyógytornában és elektro-terápiában részesült betegek állapotához képest.
A magyar demokrácia megcsúfolása, hogy ismét újfasiszta rendezvényt tartottak az 1945-ös Budapest fasisztáktól történő megszabadulásához kötődően, és mindez az adófizetők pénzén működő rendőrség biztosításával történt - véli a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége, amely kérdéseket intézett az MSZP és az SZDSZ képviselőihez.
Debrecen – A hazai sófogyasztás átlagosan 7-10 gramm, de egyes területeken eléri a 15 grammot is – ez pedig közel a négyszerese az ajánlatos napi 2000 mg nátrium-bevitelnek.
Reggel hat órakor rendben megkezdődött Budapesten a 15. számú országgyűlési választókerületben az időközi választás második fordulója - közölte Filipsz Andrea, a helyi választási iroda vezetője az MTI-vel.
Időközi országgyűlési képviselő-választást tartanak ma a főváros XI. kerületében, Gellérthegy és Szentimreváros térségében, ahol két héttel korábban az alacsony részvétel miatt érvénytelen volt az első forduló.
Nyíregyháza - Az a feladat hárul olvasóinkra és portálunk látogatóira, hogy a tizenkét hónap szépe közül is kiválasszák a legszebbet, azaz 2007 szépét. November legszebbje, Komlósi Adrienn is esélyes az év szépe címre.
Nyíregyháza - A Kelet-Magyarország szerkesztőségében ezúttal Glant Csaba, az APEH Észak-Alföldi Regionális Igazgatóságának ellenőrzési szakigazgatója válaszol olvasóink telefonon (42/501-517) feltett kérdéseire február 13-án 9-től 10 óráig.
Miután Antal Attila, a BKV vezérigazgatója pénteken azt nyilatkozta a FigyelőNetnek, hogy fia "egy olyan cégnél dolgozott, amelyik alvállalkozója az Alfa Busznak", illetve továbbra is "jogi lépéseket" emlegetett a Heti Válasszal szemben, lapunk is ismerteti az eddig megtett lépéseit.
Debrecen – Első alkalommal rendezik meg a református jótékonysági bált Debrecenben, azzal a céllal, hogy támogassák a Nyilas Misi-programot, amely a Kárpát-medencében élő hátrányos helyzetű gyermekek tanulását segíti. Részletes ismertető a bálról [.pdf - 671KB]
Nyíregyháza - Az érbetegségek szűrése, a megelőzés lehetőségei címmel tartott előadást dr. Tokár Zsuzsanna, a Térségi Diagnosztikai és Szűrőközpont vezetője szombaton délután Nyíregyházán.
A szokatlanul rövid farsangi időszak véget ért. A február első vasárnapja már, mint, „húshagyó vasárnap” szerepel a keresztény vallások naptárjaiban. Az ezt követő szerda pedig, mint „hamvazó szerda”, a szigorú böjt kezdődik.
A szokatlanul rövid farsangi időszak véget ért. A február első vasárnapja már, mint, „húshagyó vasárnap” szerepel a keresztény vallások naptárjaiban. Az ezt követő szerda pedig, mint „hamvazó szerda”, a szigorú böjt kezdődik.
Keszthely készülő költségvetésében a jelenlegi számítások szerint is jelentős tételt, legalább 350 millió forintot visz el a kiadások oldalán a Városi Kórház működtetése. Már tavaly is tetemes forráshiánnyal küzdött az intézmény, akkor azonban az Egészségügyi Minisztérium által több kis kórháznak is "adományozott" egyszeri támogatás - ez Keszthelynek 120 millió forintot jelentett - némileg…
Sajtóvita bontakozott ki az Élet és Irodalom (ÉS) hasábjain a megújult MR2-Petőfi rádió kapcsán. A vitában a hvg.hu egyik cikkét is idézték. De vajon mennyire pontosan?
Vasárnap a XI. kerületben megkezdődött az időközi országgyűlési képviselő-választás második fordulója. A tavaly októberben elhunyt Deák András fideszes képviselő mandátumáért négyen versengenek. Eredmény legkorábban csak keddre várható, egy kerületi lakos ugyanis külföldön adja le voksát. Délután 3 óráig 25 százaléknál magasabb volt a részvétel, így várhatóan érvényes lesz a szavazás.
Kék Hírek - A több mint 50 százalékos visszaesés a szabálysértésekhez kapcsolódó büntetőpontok, illetve a helyszíni bírság díjtételeinek emelkedése okozza.
Belföld - Mintegy ezer ember gyűlt össze szombat délután a Hősök terén, hogy megemlékezzen 1945. február 11 - ről, amikor a magyar és a német katonák megpróbáltak kitörni a szovjetek által körülzárt Budai Várból. Kétszázan eközben tarkóra tett kézzel a fasizmus ellen tiltakoztak.
Külföld - Közel száz állam kész azonnal elismerni Koszovó függetlenné válását és elszakadását Szerbiától, amint az bekövetkezik – jelentette ki pénteken Hashim Thaci koszovói miniszterelnök.
A Hírszerző információi szerint a Humanista Párt által szervezett flashmob volt az a megmozdulás, amellyel a Hősök terén immár hagyományosan megtartott neonáci "Becsület Napja" ellen protestáltak. A mintegy háromszáz, interneten spontán szerveződött antifasiszta tarkóra tett kézzel tüntetett a magyar nyilasokra és II. világháborús német megszállókra emlékező szkinhedek ellen.
Délelőtt többen mentek el szavazni, mint két hete Budapesten, a 15. számú országgyűlési választókerületben, az időközi választás második fordulóján. A voksolás előzetes eredményét kedden közlik egy külföldön leadott szavazat miatt.
A Magyar Polgári Pártnak (MPP) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ) meg kellene egyeznie, hogy kölcsönösen elismerik egymás politikai létjogosultságát - ez az egyik fő eleme annak a nyolc pontos együttműködési javaslatnak, amelyet Szász Jenő, az MPP elnöke készül az RMDSZ elé terjeszteni.
Nyíregyháza - A rendőrség, a mentők és a Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletesei csendes, eseménymentes éjszakáról számoltak be vasárnap reggel.
Reggel hat órakor rendben megkezdődött Budapesten a 15. számú országgyűlési választókerületben az időközi választás második fordulója - közölte Filipsz Andrea, a helyi választási iroda vezetője. A jegyző elmondta, hogy este hét óráig a városrész több mint 32 ezer választópolgárát várják a 37 szavazókörbe. A nap során csakúgy, mint két hete, hat alkalommal adnak tájékoztatást a szavazáson…
Barack Obama biztosan nyert riválisával, Hillary Clintonnal szemben az amerikai elnökjelöltségért folyó küzdelemben mindhárom államban - Washingtonban, Nebraskában és Louisianában -, ahol szombaton demokrata előválasztási fordulót rendeztek.
Polgármestert választanak ma a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tószegen; a Tisza menti nagyközség szavazásra jogosult polgárai három jelölt közül választhatják meg az elöljárót - közölte a falu jegyzője. Hasznosné Nagy Ágnes tájékoztatása szerint a faluvezetői posztra aspirálók közül a két független jelölt, Csizmás Gusztáv vállalkozó és Gyuricza Miklós jogász már korábban is indult az elöljárói…
Debrecen – Az érdeklődők ma délelőtt tíz órától kezdődő szakvezetéssel kísért állatkerti sétában vehetnek részt, melynek során megtekinthető a Nagyerdei Kultúrpark legifjabb lakója, a kis fehérkezű gibbon.
Időközi választás kezdődik ma a Pest megyei Kistarcsán, miután a képviselő-testület tavaly novemberben feloszlatta magát. A 11 ezer lakosú városban 8.500-an járulhatnak az urnák elé. A polgármesteri székért az eddigi polgármester, Tóth Szabolcs indul függetlenként, riválisa a Fidesz jelöltjeként Solymosi Sándor.
Az induló héten harmincezren látogattak a www.gas.hu oldalra, ahol az első alternatív gázszolgáltató kínálja szolgáltatását - a közüzemi díjaknál átlagosan nyolc százalékkal olcsóbban.