A jövő évtől a nemzeti össztermék 0,8 százalékával, azaz kétszázmilliárd forinttal lehet csökkenteni az adóterheket. Az adóreformok keretében az MSZP az egykulcsos adó bevezetését nem támogatja - jelentette ki Gyurcsány Ferenc tegnap Debrecenben.
Alig negyed óráig tartott a MÁV és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének (VDSZSZ) tegnapi egyeztetése. Egyik fél sem engedett, úgyhogy borítékolható az újabb vasutassztrájk.
Elege lett a Védegylet Veszprémért Egyesületnek abból, hogy az utóbbi hetekben országos vita keveredett a közelmúltban felavatott Brusznyai-emlékműre vésett elferdített Radnóti-idézetből: a napokban eltávolították a hibás verssort az emlékmű talapzatáról.
Még a pilótákra sem érvényes a zéró tolerancia az EU-ban, ami az alkoholfogyasztást illeti! Egy európai parlamenti és tanácsi rendelet ugyanis nem a nulla véralkoholszintet, hanem a 0,2 ezreléket írja elő.
Molotov-koktélt dobtak péntekre virradóra öt szocialista képviselő házára. Az ügyben terrorcselekmény gyanúja miatt a Központi Nyomozó Főügyészség nyomozást rendelt el ismeretlen tettes ellen - tudtuk meg Keresztes Imrétől, a Központi Nyomozó Főügyészség vezetőjétől.
Többtucatnyi szocialista szakított az utóbbi hónapokban az MSZP-vel, és talált magának új otthont az MSZDP soraiban. A szocdemek tegnap együttműködésről állapodtak meg a Centrum párttal is. Kapolyi László nem zárja ki, hogy az általa vezetett szociáldemokrata pártnak 2010 után saját parlamenti frakciója lesz.
Példátlan, hogy valakinek a saját munkáltatója tevékenységét kellene ellenőriznie. Az önkormányzati jegyzők dolga viszont épp ez, így nem meglepő, hogy a körükben nagy a fluktuáció.
Újsághír: Eddig nem jelentkezett az a játékos, aki két héttel ezelőtt csaknem két és fél milliárdot nyert az ötöslottón. A Szerencsejáték Zrt. szabályzata szerint a nyertesnek 90 napja van arra, hogy jelentkezzen. A tapasztalat az, hogy akik ekkora összeget nyernek, óvatosak. (Észak-Magyarország)
Tévedésből egyesre értékelt, valójában jeles vizsgadolgozat, egy komplett évfolyam megbuktatása - életképek a nemrég befejeződött vizsgaidőszakból. Vannak oktatók, akik azonban a hallgatói jogok félreértelmezéséről beszélnek.
A Komárom-Esztergom megyei Súr négy évvel ezelőtt kialakított teleháza egyre népszerűbb, programjait és szolgáltatásait a környékbeliek is egyre szívesebben veszik igénybe.
Egy zalaegerszegi butikban néhány napig olyan "üzletszabályzat" volt érvényben, amely szerint romákat csak egyesével szolgálnak ki. A cigány kisebbségi önkormányzat pert fontolgat az eset miatt.
A debreceni piac építése körüli homályos ügyletek sora tovább folytatódik azzal, hogy hiába csúszik több mint egy éve a létesítmény átadása, a fideszes városvezetés nem kívánja érvényesíteni, az önkormányzatot a késlekedés miatt jogosan megillető kötbért - jelentette ki Zsiros Zsolt, az MSZP debreceni elnöke, valamint Varga Zoltán szocialista önkormányzati képviselő.
Büdös van Zagyvarékason. Főként, ha nyugati irányú szél fúj: a volt baromfiüzem mellett ma is működő fehérjefeldolgozóból csak úgy árad a kellemetlen szag a falu felé. Télen is nehezen viselhető, nyáron azonban olykor szinte fullasztó. Szellőztetni nem lehet, a gyerekeket bezavarják az udvarról, a ruhát a konyhában teregetik.
Pályázat célja az, hogy szemléletváltást érjünk el az egészségről, a gyógyulásról, az egészségügyi ellátásról való gondolkodásban. A folyamat azonban nem lehet teljes akkor, ha a szemléletváltás megáll a gyógyítás, vagyis a betegségek kezelése területén, és nem hatja át a hétköznapokat, az egészségben eltöltött időt is.
A hátrányos helyzetű térségekben élő munkanélküliek megélhetési, jövedelemszerzési, foglalkoztatási helyzetének javítása integrátori tevékenységgel, a megvalósítás tapasztalatainak összegzésével olyan javaslatok kidolgozása, amelyekkel - e területeken - eredményesen csökkenthető a munkanélküliek és növelhető a gazdaságilag aktívak, foglalkoztatottak száma.
A pályázat célja: Olyan, 2008. február 7. és 2008. május 31. között megvalósuló ifjúsági programok, rendezvények támogatása melyek a Nyugat-dunántúli régióban az ifjúsági korosztály (12-30 év) számára értékteremtő céllal kerülnek megszervezésre
Ezúton értesíti az érdeklődőket az Európai Közösség a kutatási, technológiafejlesztési és demonstrációs tevékenységekre vonatkozó hetedik keretprogramjának (2007-2013), illetőleg az Európai Atomenergia-közösség (Euratom) nukleáris kutatási és képzési tevékenységekre vonatkozó hetedik keretprogramjának (2007-2011) 2008. évi munkaprogramjai alapján közzétett pályázati felhívásokról.
A pályázat során a pályázók egyedi rajzaikkal mutathatják be az országgyűlési biztos által 2008-ban kiemelten kezelt 1. gyermeki jogokkal, 2. gyülekezési joggal, 3. és a hajléktalanok helyzetével kapcsolatos problémákat.
A Nyugat-dunántúli székhelyű ifjúsági és ifjúságot segítő szervezetek, ifjúsági szerveződések, önkormányzatok, kistérségi együttműködések, ifjúsági célú forrásteremtését segítő képzések megvalósításának támogatása
Az európai kutatás és technológia területén a megfelelő képzettségű humánerőforrás biztosítása, a kutatói életpálya-választás ösztönzésével és elősegítésével, az európai kutatók Európában maradásának támogatásával és a kutatók Európába vonzásával. A Marie Curie akciók célja továbbá, hogy a tehetséges kutatók továbbképzésén keresztül népszerűsítse a kutatói életpályát, és ösztönözze mind a fiatal,…
Határozott, de megfontolt adócsökkentést javasol jövőre a kormányfő, aki szerint mintegy 200 milliárd forintos mozgástér lesz erre a célra - Gyurcsány Ferenc erről az SZDSZ frakcióülésének vendégeként beszélt. A miniszterelnök szerint a lehető legnagyobb adócsökkentést kell végrehajtani úgy, hogy ennek ne legyen elfogadhatatlan ára az állam működésére és a szociális biztonságra nézve. Kóka János…
Öt szocialista politikus házára dobtak Molotov-koktélokat ismeretlenek egyetlen éjszaka leforgása alatt. Az esetek hátterében egyértelműen a hétfői egészségügyi szavazás áll. Lendvai Ildikó frakcióvezető tájékoztatásából kiderült, számtalan esetben fenyegetnek szocialista politikusokat levelekkel és telefonhívásokkal is.
Kormánybuktatás kontra új baloldali politika. Várhatóan e két szlogen csap össze Orbán Viktor Fidesz-elnök, illetve Gyurcsány Ferenc kormányfő rövidesen elmondandó beszédeiben. Orbán hagyományosan kerüli a parlamentet, idén is egy sportcsarnokban beszél, jelezve, hogy ő a nép előtt gondolkodik. Gyurcsány pedig a baloldali kormányfők hagyományához híven az Országgyűlésben értékel, hiszen ott dőlnek…
A korábbi átalakítás nem volt tökéletes, s még ma is szükség lehet a kórházak számának csökkentésére - egyebek mellett erről beszélt lapunknak Horváth Ágnes. A liberális egészségügyi miniszter szerint a vizitdíjról és a napidíjról szóló népszavazás tétje, hogy az emberek el szeretnék-e venni háziorvosuk bevételének negyedét, s hogy meg akarják-e tartani a szocializmus utolsó bástyáját az…
Egy nő meghalt, egy két év körüli kisgyermek és egy férfi pedig súlyosan megsérült egy közlekedési balesetben pénteken éjjel a fővárosban, a Bécsi úton.
Gaskó Istvánhoz, a vasutassztrájkot meghirdető VDSZSZ elnökéhez irányították a menetrend felől érdeklődő utasokat a MÁV-nál, vagyis kiadták a szakszervezeti vezető magántelefonszámát - olvasható a Magyar Nemzetben.
A Veres Peter utcán az utóbbi néhány évben valósult meg a közel teljes beépítettség. Ezt, megelőzően az utcában nem volt igény összefüggő járdára. Az elmúlt időszakban megnövekedett lakossági igények miatt keressük a megoldási lehetőséget.
Budapest - Egy fiatal nő meghalt, egy két év körüli kisgyermek és egy férfi pedig súlyosan megsérült egy közlekedési balesetben pénteken éjjel a fővárosban, a Bécsi úton.
Belföld - Balsai István pénteki sajtótájékoztatóján arról beszélt: a Parlament köré újból felállítandó kordon is azt jelzi: a kormányt egyelőre támogató parlamenti többség szembe került a társadalom túlnyomó többségével.
Külföld - Oroszország elnöke, Vlagyimir Putyin közlekedési szabályt sértett, amikor nem kötötte be a biztonsági övét, és ezzel nemcsak saját, de az orosz miniszterelnök Viktor Zubkov életét is veszélyeztette – írja a Korrespondent.net internetes kiadvány.
Pécsen már csak a csoda segíthet, hogy három elvesztegetett év után 2010-ben színvonalas rendezvényekkel büszkén viselhesse az Európa kulturális fővárosa címet. Debrecen egykori pályázatának kulcselemei viszont máris megvalósultak.
A miniszterelnök szakértői stábjában az a javaslat merült fel, hogy az önkormányzatok által beszedhető iparűzési adó felső kulcsát 2-ről 2 és fél százalékra emelnék - olvasható a Magyar Hírlapban.
Budapest - Megint romlott a főváros levegőminősége. Az elmúlt 24 órában mért adatok alapján Budapest levegője egészségtelen, szmogriadót viszont egyelőre nem lehet elrendelni.
Halálos baleset történt szombatra virradóra a Budapest III., Bécsi úton - tájékoztatta az MTI-t Molnár Péter, a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság szóvivője.
Az egészségbiztosítási törvényhez benyújtott MSZP-s módosító indítványok nem korrigálják annak hibáit, nem reagálnak a társadalom által megfogalmazott kritikára - közölte Cser Ágnes szakszervezeti vezető pénteken Szegeden.
Hajdúsámson – Ipari parkunk bővüléséhez a környékbeli infrastruktúra megújulására van szükség – hangsúlyozta Némethi János projektfelelős a hajdúsámsoni ipari centrum fejlesztésének jövőbeli feladatairól tartott tájékoztatón.
„Utáltam úgy öltözni, mint a testvérem, úgy éreztem, megfosztanak az egyéniségemtől.”„Baromi dühös lettem, amikor a pasim véletlenül a „tükörképemnek” adta oda a nekem szánt vörös rózsát!”
Hajdúsámson – Ipari parkunk bővüléséhez a környékbeli infrastruktúra megújulására van szükség – hangsúlyozta Némethi János projektfelelős a hajdúsámsoni ipari centrum fejlesztésének jövőbeli feladatairól tartott tájékoztatón.