A Dél-Kalifornia Egyetem kutatói nemrég felfedezték, hogy lehetséges, hogy a kövérség kialakulására való hajlam már születésünk pillanatában jelen van agyunkban.
A Yale Orvostudományi Egyetem kutatói betegbiztonsági fejlesztéseket hoztak létre a műhibák jelentős csökkentésére és a személyzetnek a szülészeti ellátás biztonságosságáról alkotott saját képének javítására.
Ezeréves perui múmiákon talált fejtetvekből arra következtetnek a tudósok, hogy az apró ízeltlábú fajunk első afrikai "kirajzása" óta, azaz százezer éve "hű kísérője" az embernek.
Az elhízás megelőzése és a dohányzásról való leszoktatás életeket menthet, ám nem jelent megtakarítást a társadalom számára - állítják a héten megjelent tanulmányukban holland kutatók.
A Northwestern Egyetem kutatói legújabb vizsgálatuk során fényt derítettek arra, hogy miként alakulnak ki a fájdalom-szindróma esetében tapasztalt tünetek.
Nem csak az egészségre gyakorol káros hatást az, hogy az emberek több időt töltenek a televízió képernyője előtt és számítógépeik mellett - derült ki az Egyesült Államokban és Japánban végzett kutatásokból.
Elképzelhető, hogy a globális felmelegedéssel kapcsolatos éghajlatváltozás lassú, fokozatos jellege idővel gyors, hirtelen változásokba csap át. Egy új vizsgálat eredményei szerint több, az éghajlat kialakításában fontos rendszer is nagy változás határán áll, és ez alapvetően befolyásolja bolygónk éghajlatát.
Elképesztő távolságot, több mint 20.900 kilométert tett meg egy lágyhéjú teknős. Soha, egyetlen állat sem tett meg ilyen hosszú vízi utat úgy, hogy a tudósok rögzíteni tudták annak adatait.
A DNS-vonalkódolás segítségével könnyedén meg lehet különböztetni a fajokat egymástól, akkor is, ha csak egy apró szövetminta áll rendelkezésre - igen ám, de ez a technológia eddig csak az állatok esetében segítette a taxonómusokat.
Vagy megsűrűsödött az UFO-forgalom Nagy-Britannia fölött, vagy többször pillantottak a britek az égre, mindenesetre 40 százalékkal több azonosítatlan repülő tárgyról érkeztek bejelentések 2007-ben, mint egy évvel korábban a brit védelmi minisztériumhoz.
Elhalasztották az Atlantis amerikai űrrepülőgép legénységének első, vasárnapra tervezett külső űrszerelési munkáját, amelynek során a Columbus európai gyártmányú űrlaboratóriumot kell az asztronautáknak a Nemzetköz Űrállomáshoz illeszteniük.
A grönlandi jégpáncél és az amazonasi esőerdő is egyike annak a kilenc kulcsfontosságú helyszínnek, ahol az éghajlatkutatási szakemberek szerint már kis változások is hatalmas következményekkel járhatnak, azaz "felbillenhet" a rendszer - írják német és brit tudósok.
A grönlandi jégpáncél és az amazonasi esőerdő is egyike annak a kilenc kulcsfontosságú helyszínnek, ahol az éghajlatkutatási szakemberek szerint már kis változások is hatalmas következményekkel járhatnak, azaz "felbillenhet" a rendszer - írják német és brit tudósok.
"A cukorbetegségben szenvedők 15 %-ánál fordul elő élete során lábfekély, és ehhez a rossz cipőméret gyakran hozzájárul" - írják a skóciai Dundee-i Egyetem munkatársai nemrégen az International Journal of Clinical Practice című lapban megjelent cikkükben.
Az Egyesült Államok Élelmiszer és Gyógyszerengedélyezési Hivatalának (FDA) jelentései szerint a Pfizer gyógyszergyártó cég dohányzásról való leszoktató-szere komoly pszichiátriai panaszokat okozhat.
A DNS-vonalkódolás segítségével könnyedén meg lehet különböztetni a fajokat egymástól, akkor is, ha csak egy apró szövetminta áll rendelkezésre - igen ám, de ez a technológia eddig csak az állatok esetében segítette a taxonómusokat. Brit tudósok most megtalálták a növényeknél is azt a gént, amely megkönnyíti a rendszerezést.
Az Egyesült Államok Élelmiszer és Gyógyszerengedélyezési Hivatalának (FDA) jelentése szerint az Eli Lilly & Co. gyógyszergyár olanzapin hatóanyagú szere hatásos a skizofrénia kezelésében, bár egyes pácienseknél tartós és mély szedációt okoz.
Egy kínai kórház vasárnap jelentette, hogy sikeresen ültettek át egyazon betegbe új szívet, májat és vesét, mely az első ilyen jellegű operáció volt az országban.