A következő választásokon Dave Rowntree a brit munkáspárt színeiben fogja megkísérelni az alsóházba való bejutást London és Westminster körzetének képviselőjeként. Ez azt jelenti, hogy Rowntree tényleg komolyan veszi a politikát, és őt is komolyan veszik a politikában.
Elmegyek szavazni, mert példát mutatok négy gyermekemnek! Van ugye három kérdés, arról, amiről.... Fontos kérdések, de mégsem a lényegről szól! Miért? Aztán van egy politikai helyzet: három nemmel a [...]
Fényes délelőtt volt. Odakinn napfényes, odabenn a szülőszobán gyertyafényes. A külvilágot hamar kizártuk, a befüggönyözött helyiség, a zene és a mécsesek lángja mind a befelé fordulást segítette.
Egyes agyi eltéréseket pontosabban állapít meg a számítógép a képalkotó eljárással készült felvételekből, mint az orvosok - jelzi brit kutatók tanulmánya.
Vannak országok - persze ott nem bolsevikok és posztkommunisták uralkodnak - ahol a sztrájkot fegyvernek használják a hatalom túlkapásai ellen. Nálunk (sajnos itt viszont posztkommunista diktatórikus [...]
Uniós környezetvédők szerint a négyes metró és az M0-ás körgyűrű keleti szakasza mellett a többi közt a Duna hajózhatóságának javítását, egy győri bevásárlóközpontot és két szemétégetőt sem kellene támogatnia az EU-nak.
Az évszakok váltakozásával együtt testünk működése is átalakul, amely a környezeti hőmérsékletnek, szélnek, páratartalomnak, éjszakák és nappalok hosszeltérésének köszönhető. Mit együnk télen?
Tegnap ismét leálltak a vonatok, ezúttal nulla órától reggel 9-ig tartott a sztrájk, amit - ugyanúgy, mint a hónap elején - megint csak határozatlan időre függesztettek fel.
Beiktatták tisztségébe tegnap Ri Mjong Bak megválasztott dél-koreai államfőt. Tíz év után ismét konzervatív politikus költözik be a Kék Háznak nevezett elnöki rezidenciába.
Az NB I tavaszi nyitófordulójának elképesztően lassú tempójú, szinte minden futballt nélkülöző zárómérkőzésén a szürke Fehérvár legyőzte a még szürkébb - és 11-est rontó - MTK-t.
Fele-fele részben a magyar állam és az orosz állami Gazprom tulajdonában lévő társaság valósítja majd meg a leendő Déli áramlat nevű gázvezeték magyarországi szakaszát.
Az Egyesült Államok labdarúgó-válogatottja két európai mérkőzéssel készül idei világbajnoki selejtezős mérkőzéseire A Bob Bradley irányította csapat március 26-án Krakkóban lép pályára a lengyelek ellen, június 4-én pedig Spanyolországban - később kijelölendő városban - játszik a vendéglátók nemzeti együttesével
Koszovó sohasem lesz újra Szerbia része - jelentette ki az amerikai külügyminisztérium szóvivője hétfőn Washingtonban. Az amerikaiak ugyanakkor nem akarják elszigetelni sem Szerbiát, szeretnék, ha integrálódna Európába.
Gyurcsány Ferenc személyében olyan kormányfője van az MSZP-nek, aki bármire képes. Minden jel szerint hallgat a kampánytanácsadóira, és az általuk megszabott instrukciókat könnyedén végrehajtja. Ha kell, elérzékenyül. Volt már, hogy sírt is. Az igazság általában nem érdekli. A különböző élethelyzetekben kizárólag a hatalom megszerzésében és megtartásában gondolkodik. Ha éppen a vallásos énjét…
Biztonsági szempontból a 2007-es év volt az eddigi legjobb a repülés történetében - hangzott el a Légi balesetek pilótaszemmel című könyv második részének bemutatóján. A szerző, Háy György, a Malév Boeing- 737-es kapitánya szerint a kedvező tendencia oka a biztonsági rendszerek fejlődése.
Óriási érvágást jelente a praxisok számára a vizitdíj megszüntetése. A rendszer megtartása érdekében a háziorvosok több mint harmada akár a saját arcát is vállalva kampányolna - ez derül ki a Háziorvosok Országos Egyesületének februári felméréséből.
Több ezer - bár a vártnál jóval kevesebb - palesztin vett részt tegnap a Gázai övezetben annak az "élőláncnak" a kialakításában, amellyel az övezet izraeli blokádja ellen kívánt tiltakozni egy Hamaszhoz közel álló csoport. Az akciót a Népi bizottság Gáza ostroma ellen nevű csoport szervezte, a Hamaszhoz közel álló Dzsamal al-Hudari képviselő vezetésével - jelentette az MTI.
Noha az idén négy versenyen esett ki az első fordulóban, Szávay Ágnes egy helyet javított korábbi pozícióján. A legfrissebb világranglistán már a 17.; ez eddigi legjobb helyezése.
Egy 100 százalékban állami tulajdonú társaság lesz a Déli áramlat magyar szakaszát üzemeltető orosz-magyar vegyes vállalat magyar tagja - jelentette be tegnap Dmitrij Medvegyev orosz első miniszterelnök-helyettessel, a Gazprom elnökével folytatott tárgyalásait követően Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, aki a társaságot nem nevezte meg.
Kamarakiállítás és köztéri művészet. Első hallásra nehezen képzelhető el e két műfaj/esemény összeházasítása, de pont erre vállalkozott a Miskolci Városszépítő Egyesület és a megyei építészkamara.
A kávé igen sokféle italnak alap- vagy ízesítőanyaga. A következőkben bemutatunk néhány alkoholmentes és alkalomtartalmú kávéitalt. A feketekávét mindig forrón kell fogyasztani, hidegen csak akkor, ha a recept hűtést ír elő.
Eddigi politikájának ellentmondva a párbeszédet, a széles körű társadalmi és szakmai egyeztetés fontosságát hangsúlyozta Gyurcsány Ferenc tegnap az Országgyűlésben napirend előtti felszólalásában, ám a megegyezésre törekvő, nyugodt stílus nem tartott sokáig, viszonválaszában ismét régi önmagát adta a miniszterelnök: személyeskedett és vádaskodott.
A internethasználat mértéke ugyan még mindig elmarad az Európai Uniós átlagtól, de a hazai piac sikereket könyvelhetett el tavaly: 650 ezer használóval bővült a világhálót rendszeresen használók köre - áll a Szonda Ipsos közleményében.
Egy bejelentés nyomán jelentős értékre elkövetett csalás, pénzmosás és közokirat-hamisítás gyanújával még tavaly októberben rendelt el a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) gazdaságvédelmi főosztálya nyomozást egy kecskeméti építőipari vállalkozás négy alvállalkozója, a cég tulajdonosának felesége és ügyvédje ellen.
A körítés mindig jó, a tartalom már kevésbé. Nincs előrelépés, látványpolitizálás folyik - fakadt ki Járóka Lívia EP-képviselő az európai roma stratégia kidolgozásáról szóló felhívás ünnepélyes aláírása után. A fideszes politikus szerint a rengeteg üres, protokolláris esemény mellett alig történik valami a cigányság érdekében. A felhívás - állította - legfeljebb csak szándéknyilatkozatnak…
Szorgosan dolgoztak a pyongyangi munkások az elmúlt napokban, hogy eltüntessék az észak-koreai főváros utcáiról az Amerika-ellenes propagandaplakátokat. Sőt, még széles sávú internetelérést is biztosítanak Pyongyangban.
Ahhoz képest, hogy tizenöt évet kihagyott, egészen jó eredményeket ér el dr. Deák Katalin: távolugrásban speciel 624 centivel megnyerte a hét végi, fedett pályás országos bajnokságot.
Fele-fele részben a magyar állam és az orosz állami Gazprom tulajdonában lévő társaság építi és működteti majd a leendő Déli áramlat nevű gázvezeték magyarországi szakaszát.
Az Olimpiai Charta szerint "Az Olimpizmus célja, hogy a sportot az emberiség harmonikus fejlődésének a szolgálatába állítsa egy békés társadalom előmozdítása és az emberi méltóság megőrzése érdekében."
Kilépve a fehérre mosott vályogfalak csendes nyugalmából, poharunkkal a kezünkben a tölgyfa alatti padon pihentünk. Elzártan a külvilágtól, az Eberle borászat udvara olyan, mint egy búvóhely, ahol megállt az idő.
Nem cáfolta meg a gazdasági tárca lapunk tegnap közzétett értesülését, amely szerint április 15-én 13,5 százalékkal emelkedik a lakossági földgáztarifa. A Fidesz szerint a kormány ismét fontos információkat akar eltitkolni az emberek elől.
Mintegy 30 millió forintba kerül a kármentesítés, mert valaki, vagy valakik egy lezárt kőolajkutat megnyitottak, és elszennyeződött a környezet Mezőkovácsháza térségében - közölte az MTI-vel a rendőrség hétfőn.
Öngyilkos merényletben életét vesztette tegnap egy pakisztáni tábornok és hét másik ember a főváros, Iszlámábád közelében, Ravalpindiben. A támadásnak legkevesebb 29 sebesültje van.
Hű, az a tekintet! Calderon klubelnök üveges szemmel bámult maga elé vasárnap este, a Getafe ellen a Bernabeu stadionban elvesztett bajnoki mérkőzésen (0-1), és feltehetően azon tűnődött: erre dobtunk ki tavaly százhúszmillió eurót? Bizony, ennyibe került, hogy a Real Madrid elvesztette igazi arcát, és még az is lehet, hogy mindent elveszít...
Vesztegetés gyanúja miatt nyomoz a rendőrség az MSZP-SZDSZ 2006-os önkormányzati képviselőjelöltje után. Pintér István volt szombathelyi FiB-ISZ-elnök később panaszügyi referensként dolgozott az önkormányzatnál, s a gyanú szerint pénzt kért azért, hogy bérlakást intézzen az igénylőknek.
Sok mindenről szokás mondani, hogy evvel vagy avval kapcsolatban megtévesztették a közvéleményt. Ez igen gyakran indokolatlan, s csak a kisebbségben maradtak dohogása. Azt hiszem azonban, hogy a jugoszláviai összeomlás tekintetében a nagyközönség számára hozzáférhető információk anynyira egyoldalúak, hogy az egyszerűség kedvéért föl kell tételeznünk, hogy az olvasó úgyszólván semmit se tud az…
Fogyni akarsz? Akkor talán jobb lesz, ha a diétás kólát kiöntöd a mosogatóba. Egy nemrég megjelent tanulmány szerint ugyanis az édesítőszerek hatására nehezebb lesz a táplálékfelvétel és a testsúly kontrollja.
Lengyelország, Csehország és Szlovákia van versenyben a tajvani AU Optronics társaság tervezett telephelyéért, ahol lcd-modulok gyártása folyik majd - jelentette egybehangzóan a cseh CTK és a szlovák SITA hírügynökség.
Nyugalom című játékfilmje egyik jelenete miatt "megrontás" gyanújával ügyészségi feljelentést tett Alföldi Róbert rendező ellen egy ismeretlen civil szervezet. A Szövetség a Tisztességért Bizottság beadványa azokra a jobboldali és bulvárlapokban megjelent vádakra hivatkozik, amelyek szerint fajtalanságot, illetve vérfertőzésre utaló közösségellenes cselekményt mutat be a film.