Szombaton magyar sikerrel zárult a budapesti UniCredit-kupa nemzetközi fedett pályás öttusaverseny női egyéni száma: az olimpiai bajnok Vörös Zsuzsanna állhatott a dobogó tetejére, Cseh Krisztina pedig a harmadik helyen zárt. A legjobb tíz közé négy magyar került be, de ha a görög színekben induló Partics Katalint is számoljuk, akkor öt.
A magyar családokért és az ifjúságért tartott szentmisét a hónap első szombatja alkalmából Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek Budapesten a Szent Gellért plébániatemplomban.
2008. március 1. A mai három szakaszra osztott tesztelésből, kétszer is együtt köröztek a 125-ös és 250-es kategória indulói a Losailban megtartott gyakorlás első estéjén. Amíg a negyedlitereseknél Alvaro Bautista nevéhez fűződik a legjobb idő, addig a 125 köbcentiseknél ez a Bancaja Asparos Sergio Gadeát illette, aki 2’05”982-os köridejével érte el mindezt, az Ajo Motorsport versenyzője, Mike De…
A kolumbiai hadsereg szombaton megölte Raúl Reyest, a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) második számú parancsnokát - jelentette be Bogotában Juan Manuel Santos kolumbiai védelmi miniszter.
A Mikulás-csomagok, a karácsonyi rágcsálnivalók elmaradhatatlan tartozéka az aszalt füge, de frissen sem ismeretlen, hiszen egyre több kiskertben megpróbálkoznak a termesztésével is.
Az első negyvenöt perc a hazai gárda fölényét hozta, a zöld-fehérek többet veszélyeztettek, mint a talán kivárásra játszó fehérváriak, de nem sikerült előnyt szerezniük.
Tovább jutott A társulat című szereposztós televíziós vetélkedő következő fordulójába szombat este a kisvárdai Nagy Szilárd, így ott lehet a legjobb 16 versenyző között.
Három pont levonással büntették az olasz labdarúgó-bajnokság élvonalában sereghajtó Cagliarit A szövetség fegyelmi bizottsága szerint a klub ott hibázott, hogy nem sport-, hanem polgári bíróságon perelte be rágalmazás vádjával a csapat korábbi hátvédjét, Gianluca Grassadoniát
Legkevesebb nyolc emberéletet követelt szombaton az Emma nevű szélvihar Közép-Európában. Németországban ketten, Ausztriában négyen haltak meg, jelentős fennakadások voltak a közlekedésben.
Nem a fészerből került elő, egyszerűen csak megőrizték gondos gazdái. Egy olyan Ford Taunust mutatunk be, amelynek átlagos évi futásteljesítménye nem éri el a kétezer kilométert. A harminchét esztendős, hazájában is ritkaságszámba menő P6 Coupé apropóján megismerkedhetünk a kisebbik német Ford történetével is.
Mintegy félszáz ember vonult több fővárosi kórház, az Országos Mentőszolgálat, majd a Parlament épülete elé szombaton, hogy tiltakozzanak az egészségügyi reform ellen, valamint megemlékezzenek...
Legkevesebb hat halottat követelt az Emma nevű orkán Németországban és Ausztriában szombat délutánig. A hatóságok közlése szerint az orkánerejű szélnek Németországban eddig két áldozata volt....
Február végén Genfben dől el, hogy ISO szabvánnyá válik-e a Microsoft XML formátuma. Egy független elemzés jobbnak találta a Microsoft Open XML képességeit, mint a vetélytársáét, amelynek alkalmazását "csupán kivételes esetben" ajánlják.
Frank Williams bevallotta, sokáig attól tartott, hogy búcsút kell mondania német versenyzőjének, Nico Rosbergnek, aki hatalmas összegről szóló ajánlatot kapott a McLaren Mercedes versenyistállótól a 2009-es idényre.
A Visegrádi Négyek vezérkari főnökeinek kétnapos prágai tanácskozásán a békeműveletekben szerzett tapasztalatok összegzése volt az egyik fő feladat, tekintettel a katonák még hatékonyabb felkészítésére - mondta el szombaton az MTI-nek a tanácskozásról Havril András, a HM Honvéd Vezérkar főnöke.
Megpróbáljuk tizennyolc évvel a rendszerváltás után visszavenni a demokráciát, "mármint az emberek megpróbálják visszavenni a demokráciát", ez is a népszavazás tétje - mondta Orbán...
Meggyőző választási eredmény esetén a Fidesz törvényjavaslatot nyújt be, hogy a tandíjat, a vizitdíjat és a kórházi napidíjat ne csak január elsejétől töröljék el, hanem már idén se kelljen megfizetni - mondta Pokorni Zoltán egy pécsi pártrendezvényen. Az ellenzéki párt alelnöke szerint Gyurcsány Ferenc helyzetét igen, de a koalíciót nem rengeti meg a népszavazás.
A hallgatók elégedettek a felsőoktatás színvonalával, az oktatók már jóval kevésbé. Ezért is lehet, hogy a diákok többsége ellenzi, míg az oktatók többsége támogatja a tandíj bevezetését - derül ki...
A tervezett nyolcból hat magyar sportoló kapta meg a tanulmányi ösztöndíjat a Leeds Metropolitan Egyetemen, további kettőnek a bejelentését elhalasztották.
Ebben a demo-ban a történet kezdeti szakaszára nyerhetünk betekintést. Főhősünk egy elhagyatott bunkerban találja magát, ahol mindenféle furcsa zajok és egyéb kellemetlen események borzolják fel a hátán a szőrt. Attól függetlenül, hogy ez a játék techdemo-nak indult, a hangulatra nem (...)
Vasárnap még tart a magyar Music Television műsorán az Osbournes-hétvége, vagyis egész nap bámulhatjuk, hogyan boldogul egy megfáradt, alkoholista rocksztár elkényeztetett családtagjaival, hogyan próbál egy turnét csont józanul végignyomni, és mit csinál, ha kiderül, hogy Arthur, a szobakutya megerőszakolta Gust. MTV, déltől kettőig, majd héromtól ötig.
Hatalmas fákat döntött az autópályára és teherautót borított fel az orkán erejű szél az M5-ös autópálya újhartyáni lehajtója közelében szombaton délután.
Benjamin Verdonck belga művész és az antwerpeni Toneelhuis társulat mutatkozik be a jövő hét közepén a budapesti Merlin Színházban, ahol a szerdai előadás előtt A színház energiája címmel a holland, a belga és a magyar színházi struktúráról tartanak beszélgetést - tájékoztatta Számel Judit, a Merlin Színház kommunikációs munkatársa az MTI-t.
Benzines-elektromos hibrid üzemű nagy városi terepjárókkal rukkolt elő az egyik vezető amerikai autógyártó, a General Motors. Az üzemanyag-takarékosság és a környezetvédelem szempontjai ezzel...
A Győri ETO mellett az osztrák Hypo NÖ a másik olyan csapat a Bajnokok Ligájában, amely egyetlen pontot sem vesztett. Németh András csapata a Viborg ellen győzött idegenben, és ezzel az elődöntőbe jutott.
Nem a fészerből került elő, egyszerűen csak megőrizték gondos gazdái. Egy olyan Ford Taunust mutatunk be, amelynek átlagos évi futásteljesítménye nem éri el a kétezer kilométert. A majd negyven esztendős, hazájában is ritkaságszámba menő P6 Coupé apropóján megismerkedhetünk a kisebbik német Ford történetével is.
Nagyon készültünk az interjúra, mind módszerét, mind pedig tartalmát tekintve. Előbb gondosan feldühítettük a tanárembert, majd hosszan lapozgattuk neki a Hot! magazin listáját, amelynek ő szakértője volt, de mint kiderült, ő erről nem tud, vagy talán mégis, nem biztos benne. Feltétlenül az utóbbi hónapok nagy eredményeként könyveljük el, hogy tudtunk tőle olyasmit kérdezni, amelyre ezt…
Egy munkahét szakadatlan hal- és herkentyű-, illetve tésztaevés után (soha rosszabb dolgom ne legyen), ma markáns, erős ízre vágytam. Meg kivételesen levesre. Pontos elképzelés nélkül álltam neki, hagytam, hogy a pillanatnyi megérzés vezessen, így született ez a selymes-bársonyos textúrájával ellentétben álló ízű, karakteresen fűszeres krémleves. A joghurt helyett kókusztejjel vegán fogás is…
2008. március 1. Életében először körözött éjszaka versenypályán Talmácsi Gábor. A magyar világbajnok motorja jobb lett a katari tesztekre, de vannak kanyarok, ahol még állítani kell az idei fejlesztésű Aprilia RS-A-n.
[*] Kitaláció volt Misha Defonseca világhírű holokausztregénye. A 7 éves kislány történetét elbeszélő "önéletrajzi" mű szerzője mellesleg keresztény - jegyzik meg a származást csak kaftános [...]
A délvidéki színtársulat a Halottak napjától Virágvasárnapig című darabjukkal váltak ismertté és méltán népszerűvé, mely Délvidék elcsatolásától a visszatérésig tartó időszakot mutatta be megrázóan. A [...]
Kolompár Gazsi és Kádár találkozik az alvilágban: - Te cigány, hol volt jobb élni: az én időmben vagy a mostaniban? - kérdi Kádár. Mire a cigány: - Hát figyelj, a te idődben a politikusok politizá [...]
Jelképes gyászszertartással emlékeztek meg Az Utca Embere önkéntes hálózat aktivistái az elmúlt télen halálra fagyott hajléktalanokról. Pest szívében, a Városház téren kartonlapokra feküdtek, fekete szemeteszsákokat húztak magukra és egyikük körbejárva fehér szekfűt helyezett el a szimbolikus tetemeken.
Százötven koszovói szerb rendőr tette le szombaton a szolgálatot, s ezzel országos méretűvé vált tiltakozásuk a két hete függetlenné vált állam albán vezetése ellen.