Balázs hat hónapos korában került kórházba: ödémás lett, rögtön az első alkalommal, amikor az anyatej mellett tejalapú tápszert is fogyasztott. Fulladásos rohamot kapott. Másodperceken múlt az élete. Később kiderült: majdnem minden étel fulladásos reakciókat vált ki nála. Így tiltások és regulák közt cseperedett, hiszen nála már az is allergiás rohamot okoz, ha csak megfog egy játékot, amit…
A súlyos traumákat követő ún. poszttraumás stressz zavarok későbbi betegségekre is hajlamosítanak - állítják vietnámi háborús veteránok vizsgálata alapján amerikai kutatók a The Journal of Nervous and Mental Disease-ben megjelent...
Eredményét tekintve nem, a részvételi arányt illetően viszont meglepetéssel zárult a március 9-i népszavazás. A referendum mindhárom kérdésben eredményes volt, a választópolgárok több mint a fele járult az urnákhoz és a szavazati joggal élők döntő többsége igennel voksolt a kórházi napidíj, a vizit - és tandíj eltörlésére. Bár a két nagyobbik párt vezére szerint az emberek határozott véleményt…
Az amerikai cégek fele rúgott már ki azért valakit, mert munkaidőben túl sokat internezett, illetve nem tolerálható oldalakat látogatott. Arra is volt példa, hogy a vállalatot rossz színben feltüntető netes bejegyzések miatt váltak meg kollégától. A cégek egy része itthon is korlátozza az interneteztést.
Az év eddigi legnagyobb, áradásokkal és komoly károkkal járó viharára készítik fel a szakértők Nagy-Britanniát. A Met Office - a brit állami meteorológiai szolgálat - vasárnap estig hét délnyugat-angliai és walesi partszakaszra adott ki jelentős áradásról szóló hivatalos figyelmeztetést.
Topfutballistákat szeretne látni a nyári olimpiákon a NOB elnöke "Az az álmom, hogy valamennyi labdarúgósztár ott legyen a nyári ötkarikás játékokon, mivel más sportágakban is a legjobbak indulnak" - nyilatkozta Jacques Rogge a vasárnapi német Bild am Sonntagnak
Véget ért a Dialektus Fesztivál, vasárnap kiosztották a legjobb filmeknek járó elismeréseket. Négy kategóriában egy 3-3 fős nemzetközi zsűri értékelte a dokumentumfilmeket, az általuk legjobbnak ítélt...
Stratégiaváltásra készül a hesseni és a hamburgi választási kudarcok után a német Szabad Demokrata Párt (FDP), amely a jövőben kész a Német Kereszténydemokrata Unión (CDU) kívül más pártokkal is koalícióra lépni szövetségi és tartományi szinten egyaránt.
Nem volt áram vasárnap reggel a Hajdú-Bihar megyei Toldon, ezért a reggeli sötétben zseblámpák fénye mellett kezdték meg a voksolást a korán kelők - közölte Vasas Lászlóné, a területi választási...
Tegnap volt a vizit- és napidíj ügyében döntő népszavazás. Reggelre Budapest szinte minden szegletében plakátok jelentek meg a következő felirattal: "Ne várjon arra, hogy más törődjön az Ön egészségével". Valóban kampánycsendet...
Ne spóroljunk a nagy szavakkal: az ezer sebből vérző magyar demokrácia felemelő, magasztos, ünnepi pillanata volt a tegnapi háromigenes népszavazás. És történelmi, hiszen az 1989-es négyigenes voksolás óta először sikerült egy olyan népszavazási kezdeményezést eredményesen befejezni, ahol nem a hatalom kérdezett, s a „helyes” válasz nem a politikai elit konszenzusát tükrözte. A mostani három…
A kezdő fotós boldog, ha színházban fényképezhet. Azt gondolja ugyanis, hogy az egymást dúsan követő események áradatában könnyű dolga lesz, és persze: a színpadon csupa ismert ember mórikálja magát, tálcán kínálva az érdekes pillanatokat.
A gyerekek alig várják a tavaszi szünet kezdetét. Már csak néhány hét, és a borongós téli napok után ismét a szabadlevegőn játszhatnak, sportolhatnak. Lassan megindulnak a családi, baráti és iskolai túrák is.
Autóját hátrahagyva menekült el az a cserbenhagyó sofőr, aki egy műszaki hibás autót toló fiatalembert gázolt halálra Szeged határában - tudta meg a HavariaPress.
Az ácsteszéri vályogfalú zsellérház - ahol Táncsics Mihály húsz évet töltött - ma emlékház, amelyben a falu egyebek között híres szülötte életpályájának emlékeit is őrzi. Az első, igazán személyesnek mondható tárgy - egy szekrény - azonban egy adományozó jóvoltából csak most kerül az öreg ház falai közé.
Hollywood egyik legdekoratívabb és legokosabb színésznője, a nagy vihart kavart Elemi ösztön című film főszereplője, Sharon Stone március 10-én, azaz ma ünnepli 50. születésnapját. A ma.hu összeállítása a színésznőről:
Szlovákia és Magyarország kapcsolatában tavaly is félreértések és konfrontációs elemek jelentek meg, ám ennek ellenére a két állam viszonyát legalább részben sikerült a korábbiaknál pragmatikusabb szintre vinni - állapítja meg az a pozsonyi kormányjelentés, amely északi szomszédunk tavalyi külpolitikáját foglalja össze. Az elemzés rövidesen a szlovákiai törvényhozás elé kerül.
A szív- és érrendszeri betegségek száma szerte a világon növekvő tendenciát mutat, de ami nekünk magyaroknak talán a legijesztőbb, hogy hazánkban vezető helyen áll a halálozást okozó betegségek sorában.
Megdöbbentő riportot készített a Hír Televízió a közelmúltban történt súlyos, cigányok által elkövetett bűncselekményekről. Kiderült, a brutális bűncselekmények nem „megélhetési” jellegűek.
A szombat reggel 8 óra óta tartó hétvégi szlovéniai kamionstop ellenére nincsenek közlekedési fennakadások Rédicsen és környékén, bár a kamionparkolók már szombat estére megteltek - tapasztalta...
Kör alakú emléktáblát én még nem nagyon láttam. Már azon kívül, amelyikről most írni akarok. Ez a bizonyos nemrég került a szemem elé a Margit körút 5/A-ban, amely házról azt kell tudni, hogy valamikor az irgalmasok bérháza volt a B jelűvel együtt.
Évről évre visszatérő *vendégünk* és mégis váratlanul tör ránk a tavaszi fáradtság. Februárban már elért bennünket a tavasz első fuvallata, nehezebb reggeli ébredést, tompább, esetleg szórt napközbeni figyelmet, esti zuhanást érezhettük magunkon. A gyerekek is fáradékonyabbak, türelmetlenebbek, nyűgösebbek, még az iskolában is előfordulhat egy-két baki.
A hannoveri vásárváros az idén kissé néptelen standjai között bóklászva a látogatóban megfogalmazódik az az érzés, hogy "mit keresek én itt"? Bármerről érkezünk is az expó területére, elsőként mindenképpen az "ipari" (banki, üzleti, egészségügyi) informatika pavilonjain vezet az út. Beljebb érve aztán egyre inkább a fogyasztói technológiák veszik át a terepet, és amikor az ember egy hatalmas…
Több száz Szlovéniába tartó teherautó rekedt a hét végén Rédicsen. Az ok: a szlovén hatóságok kamionstopot rendeltek el a Rédics-Dolga Vas-Maribor útvonalon, s a határt átlépő teherautókat visszafordították Magyarországra.
December óta nem kapnak fizetést azoknak a falusi iskoláknak a tanárai, amelyeket a győri Vocational Alapítvány működtet. Egyre kevesebb a remény, hogy megmentsék két megyében az érintett kisiskolákat.
Alig egy évig tartott a demokratikusnak mondott szerb pártok alkotta belgrádi kényszerkoalíció. A hét végén Vojiszlav Kostunica kormányfő bejelentette: a koszovói kérdésben áthidalhatatlanokká váltak az ellentétek, így lemond posztjáról, és május 11-re előre hozott választások kiírását kezdeményezi. A koalíció legnagyobb pártját vezető Borisz Tadics államfő tudomásul vette a miniszterelnök…
"Valahol az űrben járok. Hihetetlen! Már azt sem gondolta volna senki, hogy show-t rendezünk az Anfield Roadon, azt meg végképp nem, hogy a Liverpool után a Chelsea-t is kiejtjük..." Így beszélt Simon Davey, a másodosztályú Barnsley menedzsere az után, hogy csapata - amelyben Ferenczi István is játszik - a "Pool" idegenbeli legyőzését London "arisztokratikus kékjeinek" felülmúlásával (1-0) fejelte…
Romlott a magyar piac helyzete a kelet-közép-európai régión belül a magán- és kockázati tőkebefektetők szerint – derül ki a Magyar Kockázati és Magántőke Egyesület legfrissebb évkönyvéből, amely szerint a 2006-os évhez képest tavaly harmadával apadt a szektorból hazánkba beáramló befektetések összege. A beruházások új célpontjai és nyertesei Románia és Ukrajna lehetnek.
Természetes jelenség, hogy szervezetünk vitaminkészlete a tavasz kezdetére lecsökken. Intő jelek, amelyek energiatartalékaink apadására figyelmeztetnek: nehezebb reggeli ébredés, tompább, esetleg szórt napközbeni figyelem, fáradékonyság, türelmetlenség, nyűgösség, netán egyre többet gondolunk vagy nyúlunk csoki, esetleg más édesség után.
Soha ilyen nehéz teherrel még nem emelkedett a magasba az Ariane-5 rakéta, mint tegnap hajnalban. Az Ariane az európai automata teherűrhajók (ATV) első példányát, a Jules Vernét vitte Föld körüli pályára.
Az elemzők szerint totális vereséget szenvedett vasárnap az MSZP és a kormány azzal, hogy magas választási részvétel mellett lett magas az igenek aránya. Gyurcsánynak egyelőre mégsem kell távoznia, jövője a következő hónapokban dől el.
Abszolút többséghez közeli eredménnyel nyerték a spanyol választásokat tegnap a kormányzó szocialisták (PSOE). José Luis Rodríguez Zapatero kormányfő pártja a tegnap esti, első eredmények szerint a szavazatok 43-44 százalékát szerezte meg, míg az ellenzéki Néppárt (PP) 36-38 százalékot kapott. Ezzel a szocialisták akár 30 képviselői hellyel többet birtokolhatnak majd, mint a konzervatívok.…
A férfi Bajnokok Ligája-középdöntő tét nélküli találkozóján a Szeged 20:19-re nyert a szlovén Celje ellen. A győztes gól négy másodperccel a befejezés előtt esett. A kvartett másik mérkőzésén: Barcelona-Gudme 29:24. Az állás: 1. Barcelona 8 pont, 2. Gudme 6, 3. Szeged 4, 4. Celje 2.
Hamarosan újra összeül a család az ünnepi asztal körül, az apukák büszkén viszik fiaikat a nagyszülőkhöz és a közelebbi ismerősökhöz locsolkodni, a háromnapos ünnepen gyakran keressük fel réglátott rokonainkat is. Az édesanyákra, a nagymamákra hárul a feladat, hogy összeállítsák az ünnepi menüt. Ilyenkor a hagyományos ételek mellett sok családnál nemcsak új ízek, hanem egészséges italok is…
Ismét fordult a kocka a demokrata párti előválasztáson: Wyoming államban a szombaton tartott jelöltállító gyűléseken Barack Obama nyert, megtörve a kedden Ohióban és Texasban diadalmaskodó Hillary Clinton lendületét.
Meghalt egy 72 éves asszony a szavazókör előtt a Győr közeli Nyúl községben. A szavazást nem kellett felfüggeszteni - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Területi Választási Iroda vezető-helyettese....
Távol Magyarországtól is el lehet csípni egy-egy csodás magyar zenei produkciót. Az utóbbi időben például egyre több cimbalomestet is adnak Japán-szerte.