2008. április 4. péntek

ápr. 4
0:01
Kétnapi emelkedés után lefelé vette az irányt Európa (eBroker)
A nyugat-európai részvénypiacok csütörtökön, kétnapi emelkedés után, lefelé fordultak. A friss lelkesedés eloszlott, miután a délelőtt megjelent euróövezeti szolgáltatási beszerzőmenedzser-mutató márciusi értéke - 51,6 pontra csökkenve a februári 52,3 pontról - figyelmeztette a befektetőket, hogy a "nem elsőrendű válság" szélesebb gazdasági begyűrűzésének még nincs vége.
ápr. 4
0:02
Hazaköltözik a tévétalálkozó (Népszabadság)
Egy régi-új rendezvénynek ad otthont péntektől vasárnapig Veszprém: tizenhét év szünet után ismét a városban rendezik meg a televíziós műsorok éves seregszemléjét, igaz, ezt ma már Kamera Hungária fesztiválnak hívják. Az egykori veszprémi tévétalálkozókon 1974 és 1991 között a Magyar Televízió legrangosabb műsorai, dokumentum- és játékfilmjei, sorozatai vetélkedtek egymással, a zsűrinek nemritkán…
ápr. 4
0:03
Felrobbantotta kocsmáját, fának hajtott, meghalt (mno.hu)
Feltehetően szándékosan autójával fának csapódott és életét vesztette egy férfi a 45-ös úton, néhány kilométerre Hódmezővásárhelytől, csütörtökön későn este – jelentete a rendőrség.
ápr. 4
0:04
Jackson 5 - valóságshow készül (stop.hu)
Valóságshow-szereplő lesz Michael Jacksonból és testvéreiből. A Channel 4 azt fogja dokumentálni, ahogy Tito Jackson az Angliában található Barnstaple városkába költözik egy öt hálószobából álló nyaralóba májusban.
ápr. 4
0:05
Élhetőbb környezet, egészségesebb élet (HáziPatika.com)
Ma már széles körben ismert tény, hogy a környezeti tényezők az egészségi állapotot nagymértékben meghatározzák. A környezeti hatótényezők általában alacsony intenzitással, illetve koncentrációban, de hosszantartóan hatnak és...
ápr. 4
0:05
Olvasnivaló: Eső után... gombás vacsora! (Mindmegette)
Itt a tavasz, a hajnalok és naplementék sokszor nyirkosak, s (jó esetben) napközben is többször ered el az eső. Ami nekünk kevésbé kellemes, egyes növényeknek kifejezetten létfeltétel. A gombák idényét éljük, zamatuknak, illatuknak pedig nagyon nehéz ellenállni. De miért is kellene?
ápr. 4
0:05
Debrecenben nincs sok panasz (Népszabadság)
Külföldi példák nyomán országjárásba kezdett az állampolgári jogok országgyűlési biztosa: Szabó Máté és hivatala ezentúl havi rendszerességgel tart kihelyezett meghallgatásokat a nagyvárosokban. Az ombudsman és munkatársai tegnap elsőként Debrecenbe látogattak el, ahol - az akciót hirdető előzetes kampány hatására - az állampolgárok úgy hetven beadványt juttattak el a biztoshoz.
ápr. 4
0:05
Enyhe emelkedésben zárt a Wall Street (eBroker)
Csütörtökön az amerikai részvénypiacok fő mutatói alig mozogtak a nap nagyobb részében, és a Dow Jones ipari átlagindex 12626,03 ponton, mindössze 20,20 pont, azaz 0,16 százalék emelkedéssel zárt, míg a Nasdaq composite 2363,30 ponton, sovány 1,90 pont, 0,08 százalékos emelkedéssel végzett.
ápr. 4
0:06
"Veltrusconi" lenne a megoldás (Népszabadság)
A választás tizenöt napos halasztásáról beszélt az olasz belügyminiszter, aki a kormányra és az államfőre bízta a döntést.
ápr. 4
0:06
Pozitív Fenergia (Népszabadság)
Noha a Fenerbahcse még egyáltalán nem jutott a legjobb négy közé, már az is szenzáció, hogy bekerült a BL negyeddöntőjébe; hát még, hogy ott győzelemmel kezdett a Chelsea ellen! Vagy ez nem is akkora meglepetés? Elvégre hazai pályán hatból hatszor nyert a "Fener" a Bajnokok Ligája mostani évadában, és isztambuli gólkülönbsége (12-4) ehhez méltóan imponáló.
ápr. 4
0:06
Népszabadság címlap 2008. április 4. péntek (Népszabadság)
ápr. 4
0:06
Gyurcsány: Magyarország érdekét is szolgálja, ha a NATO erős (gondola.hu)
Ha a NATO erős, az Magyarország érdekét is szolgálja, és országunk minden tőle telhetőt megtesz, hogy hozzájáruljon a szövetség megerősödéséhez, közreműködik a közös álláspontok kialakításában -...
ápr. 4
0:06
FA: növelték Mascherano eltiltását (foci24.com)
Az Angol Labdarúgó Szövetség (FA) fegyelmi bizottsága egyről három mérkőzésre növelte Javier Mascherano eltiltását A Liverpool argentin középpályását a Manchester United elleni rangadón állították ki, s büntetését azért növelték, mert a piros lap után tovább vitatkozott a játékvezetővel
ápr. 4
0:06
Hírek (Népszabadság)
ápr. 4
0:07
Vészjelzés (mno.hu)
A játék most már vérre megy. De nem a politikusok vérére: ha tovább tart a pártérdekek által motivált huzavona, az ország vérzik el. Nemcsak Gyurcsány és Kóka távozásáról van szó tehát, hanem arról, hogy az MSZP és az SZDSZ kormányzati, ideológiai és erkölcsi ténykedése - minden elfogulatlan szakértő szerint - katasztrofális helyzetbe hozta a magyar társadalmat, amely valószínűleg nagyobb traumát…
ápr. 4
0:08
Az Alitaliánál csak a káosz biztos (Népszabadság)
El van átkozva az Alitalia, és csak egy ördögűző segíthetné ki a csődből - nyilatkozta a cég elnöke, miután nyilvánvalóvá vált, hogy az Air France-KLM irányítói megelégelték a huzakodást a mind többet követelő szakszervezetekkel. A francia-holland kérő visszatáncolása nyomán csak a káosz látszik biztosnak a napi egymillió eurós veszteségű nemzeti légitársaságnál.
ápr. 4
0:08
Újra lesz Albert-focisuli! (Topfoci.hu)
Minden nyáron nagy sikere van az Albert-focisulinak, ahova szervezők idén már hatodik alkalommal várják a gyerekeket.
ápr. 4
0:08
Drogot csempészett - elfogtak egy magyart Argentínában (mno.hu)
Őrizetbe vettek csütörtökön az argentin főváros repülőterén egy magyar fiatalt, aki négy kilogramm kokaint próbált kicsempészni a dél-amerikai országból.
ápr. 4
0:09
Az E-vitamin fokozhatja a tüdőrák veszélyét (HáziPatika.com)
A vitaminpótló készítmények nem csökkentik a tüdőrák kockázatát, sőt az E-vitamin még enyhén növeli is azt - állítja Dr. Christopher G. Slatore az American Journal of Respiratory and Critical Care Medicine-ben megjelent...
ápr. 4
0:09
MVSz Zala nélkül? (Népszabadság)
Megszűnt a Magyarok Világszövetségének (MVSZ) zalai szervezete - a helyi tagság egy része szerint. Paál István, a korábbi zalai elnök tegnap bejelentette: legutóbbi közgyűlésükön a 90 tagjból 27-en vettek részt, közülük 25-en kiléptek a szervezetből, s annak megszüntetéséről döntöttek.
ápr. 4
0:10
Leomlott a fal, megnyílt a Ledra utca (Népszabadság)
Hosszú sorokban várakoztak az emberek már reggel óta. A látnivaló nem mindennapi: csütörtökön leomlott a fal, s több, mint három évtized után újra egyesült Nicosia sétálóutcája, a Ledra görög és török fele. Délutánra már legalább ezren, helyiek, és a történelmi pillanat részeseiként jelen lévő turisták tolongtak az egykori kilátótornyok tövében, s várták, hogy átsétálhassanak a túlsó, a török…
ápr. 4
0:10
Cirkusz itt, cirkusz ott (Népszabadság)
Max Mosley, a Nemzetközi Automobil Szövetség elnöke nem teszi tiszteletét a hét végén esedékes Bahreini Nagydíjon, a Forma-1-es világbajnoki sorozat idei harmadik versenyén. Távolmaradásának hivatalosan "személyes okai" vannak, ám a valódi indok a nemrégiben kirobbant botrány: Mosley náci kosztümbe öltözött prostituáltak társaságában szadomazo orgián vett részt, amelyről a News of the World című…
ápr. 4
0:10
Díjazásos SEO verseny - 2008 (isite)
Elindult Magyarország második díjazással egybekötött SEO versenye. A verseny győztese az lesz aki a verseny lezárásának pillanatában egy adott kulcsszóra az első helyezést szerzi meg a Google keresőben. Van-e ennek értelme?
ápr. 4
0:10
Úgy látszik, Columbo örök kedvenc (stop.hu)
A STOP legutóbb azt kérdezte olvasóitól, ki a kedvenc nyomozójuk? A ballonkabátos Columbo mindenkit letarolt.
ápr. 4
0:10
Biciklivel Berlinbe (Népszabadság)
Az idei évadban három darabban is láttam Gesler Lilit (28). A bemutatás sorrendjében: A piros bicikliben, a Vakításban és a Madame Poe-ban. Tizennyolc évesen Júlia volt Szegeden.
ápr. 4
0:10
Az egészség napja a Millenárison (Népszabadság)
ápr. 4
0:12
Három lábra állt a kelet-európai gumitigris (Népszabadság)
A japán Bridgestone tegnap átadott gyárával háromra nőtt a Magyarországon termelő nagy gumiabroncsgyártók száma. A lista hamarosan tovább bővülhet, két év múlva kezdhet termelni az indiai Apollo gyöngyösi üzeme.
ápr. 4
0:12
NATO: beléphet Zágráb és Tirana (mno.hu)
Horvátország és Albánia igen, Macedónia azonban nem kapott meghívást tegnap a NATO-ba a katonai szövetség Bukarestben zajló csúcsértekezletén, amelyen eldőlt az is, hogy Ukrajnának és Grúziának ugyancsak várnia kell a tagsági akciótervbe való felvételéig. Jaap de Hoop Scheffer NATO-főtitkár az atlanti tanács értekezlete után közölte, a tagállamok elismerik Macedóniának az európai értékek és a…
ápr. 4
0:13
Februárban 66 ezerrel nőtt a hazai mobil-előfizetők száma (gondola.hu)
Februárban 66 ezerrel, 11 millió 165 ezerre nőtt a három magyarországi mobilszolgáltató ügyfeleinek száma, így a hónap végén 100 főre 111,1 előfizetés jutott - közölte a Nemzeti Hírközlési Hatóság...
ápr. 4
0:13
Röviden (Népszabadság)
ápr. 4
0:14
Egy lépés a piac irányába Kubában (Népszabadság)
Amikor februárban Raúl Castro a nemzetgyűlés februári ülésén hivatalosan is átvette az államfői tisztet beteg bátyjától, bejelentette, hogy készülnek "bizonyos korlátozások megszüntetésére". S az elmúlt napokban már meg is jelentek a havannai üzletekben tartós fogyasztási cikkek, DVD-lejátszók, mikrohullámú sütők, modern képernyős televíziók, komputerek, kínai gyártmányú elektromos robogók.…
ápr. 4
0:14
Kosárlabda - Visszadobták a labdát (Népszabadság)
Hatályon kívül helyezték a hatályon kívül helyezést: a Fővárosi Ítélőtábla - tegnapi végzésével - új eljárásra kötelezte a Fővárosi Bíróságot abban az ügyben, amelyben a felperes (két kiscsapat képviselője) megtámadta a sportági szövetség múlt márciusi küldöttgyűlésének határozatait.
ápr. 4
0:14
Tizenöt tonna veszélyes hulladék egy békési kft. telephelyén (Népszabadság)
Tizenöt tonna veszélyes kórházi és egyéb hulladékot talált a zöldkommandó az okányi SAPEX Kft. telephelyén. A Békes megyei településen az egyik épület földszintjén és a padlás területén fertőzésveszélyes kórokozókat tartalmazó, veszélyes kórházi hulladékot, injekciós tűket talált a hatóság. A telephelyen leselejtezett számítógépek, faxok, régi laboratóriumi műszerek, felirat nélküli hordókban…
ápr. 4
0:16
Futó Péter: Száműzzük a napi politikát az MGYOSZ-ból (Népszabadság)
ápr. 4
0:16
Törésteszten a három óriás (IgenHír)
A napokban ért véget a CanSecWest biztonságtechnikai konferencia hackerversenye. Indulás nulláról, kezdetben semmi segítség a versenyzőknek, de napról napra több információ áll rendelkezésre a rendszerekről. A cél: Windows, Linux és Mac OS X alapú laptopok feltörése. Csak egy maradt.
ápr. 4
0:16
KÉZILABDA: Brassó nehezem, az Oltchim könnyedén nyert (sportoldal.ro)
ápr. 4
0:16
Ha nagy a baj, az MDF besegít (mno.hu)
Kisebbségi kormányzás esetén sem lesz az MSZP kabinetje béna kacsa - jelentette ki a napokban a miniszterelnök, aki többek között az MDF támogatásában is bízik. Nem alaptalanul: a demokrata fórum másfél éve nem hivatalos csendestársa az SZDSZ-es főpolgármester vezette, papíron egyfős többségű, de folyamatos válsággal küszködő balliberális koalíciónak.
ápr. 4
0:17
Kóbor Kutyák Kiáltványa (Népszabadság)
"Sok EU-tagországban kegyetlenül, tömegesen ölik a kóbor kutyákat, ahelyett, hogy egészségügyi ellátásban részesítenék őket és megakadályoznák a szaporodásukat. Európa állatainak szüksége van a segítségünkre. Most. A kóbor kutyáknak is joguk van az élethez" - olvasható a Kóbor Kutyák Kiáltványában, amelyet a Misina Természet- és Állatvédő Egyesület honlapjáról, a Misina.hu-ról tölthetnek le azok,…
ápr. 4
0:18
Elton John Clooney ellen (Népszabadság)
Az amerikai média kedvenc témája, hogy melyik jelöltet ki támogat a hírességek közül.
ápr. 4
0:18
Minden rendben? (Népszabadság)
ápr. 4
0:18
Vizsgálat egy egri küldemény ügyében (Népszabadság)
Ismeretlen eredetű port tartalmazó borítékot kapott postai küldeményként tegnap az egri kórház. Az intézmény központi címére érkezett küldeményről Soltész Bálint, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: a katasztrófavédelmi igazgatóság, valamint az ÁNTSZ szakemberei elszállították a borítékot, s a por öszszetételére vonatkozó szakértői vizsgálatokat elkezdték. Ennek eredményétől…
ápr. 4
0:20
Széles bársonyos búcsúja (Népszabadság)
Lezárult a Széles Gábor nevével fémjelzett korszak a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) életében. A szervezet élére tegnap Futó Péter eddigi társelnököt választották, aki a napi politikai csatározásoktól magát távol tartó, profi és demokratikus érdekképviseletet szeretne megvalósítani.
ápr. 4
0:20
Elmélkedésre… (mno.hu)
Ancsel Éva gondolata
ápr. 4
0:21
Esőember közöttünk... (Népszabadság)
1988-at írunk. Raymond felettébb furcsa viselkedése, magába burkolózó világa kezdetben érthetetlen volt a kívülállók számára. Csak egytípusú alsónadrágot hajlandó hordani, egy bizonyos időpontban fekszik le, kívülről fújja a lexikonokat, drámákat, a telefonkönyvet. Mint Rain Man, az esőember. E film kapcsán lett szélesebb körben is ismert az autizmus. Sokan ekkor döbbentek rá, hogy gyermekük,…
ápr. 4
0:22
Növekvő francia jelenlét Afganisztánban (Népszabadság)
A francia köztársasági elnök Bukarestben a NATO-csúcson világossá tette, hogy Franciaország jövőre visszatér a NATO integrált katonai parancsnokságába, ahonnan még De Gaulle idején lépett ki.
ápr. 4
0:22
Hírek (Népszabadság)
ápr. 4
0:22
Terrorcselekmény gyanújával (Népszabadság)
A Központi Nyomozó Főügyészség és a Nemzeti Nyomozó Iroda terrorcselekmény és más bűncselekmények gyanúja miatt nyomoz ismeretlen tettesek ellen, akik az elmúlt hónapokban több országgyűlési képviselő ellen hajtottak végre támadást Molotov-koktéllal.
ápr. 4
0:24
Hatástalan nyugtatás (Népszabadság)
Nem lehet engedni a konvergenciaprogramból - hangoztatta Veres János pénzügyminiszter tegnap az amerikai kereskedelmi kamara rendezvényén. Szerinte az idei és a jövő évi hiánycélt, a sarokszámok teljesítését és a 2009-es költségvetés elfogadását a kormány kisebbségben is képes lesz elérni.
ápr. 4
0:24
Tíz év kell, hogy a mobilod kinyírjon (terminal)
A tízévnyi mobilhasználat megduplázza a rosszindulatú agydaganatok kialakulásának kockázatát.
ápr. 4
0:24
Késik az Alone in the Dark (PC Dome)
Csak a nyáron kerül a boltokba a horror játék.

Keresés