Vasárnap megtalálták annak az asszonynak a holttestét, akit több mint két hete sodort el az esőtől megáradt Tolcsva-patak a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tolcsván. A vízbe fulladt nőre 31 éves fia talált rá, aki az eltűnése óta folyamatosan kereste őt - közölte lapunkkal Egyedné Novodonszki Éva, a megyei rendőrkapitányság sajtóreferense.
Hannah felriadt. Lidérces álma volt. Norman Rhodes, az őrült fogorvos, kezében olyan fúróval, amelynek egy tolató kukásautóhoz hasonló hangja volt, az ő fogát fúrta. Mivel nem volt hajlandó kinyitni a száját, Norman ördögi módon jobbjával az arcán keresztül nyomakodott a fogához. Hannah kinyitotta a szemét, és megkönnyebbülten látta, hogy csak Móse nyalogatja az arcát smirgli nyelvével, mert fel…
Erwin Koeman nevével barátkozik az edzőt, játékost, szurkolót felölelő magyar labdarúgó-társadalom. Csütörtök óta ő a válogatottunk szövetségi kapitánya. Hogy kicsoda és micsoda? Íme, egy jellemző történet. A sportnapilap tegnapi számában interjút közöl Kovács Ferenccel, a Videoton hajdan UEFA-kupa-döntős vezetőedzőjével. A „Mit szól hozzá?” kérdésre a sokat látott mester azt feleli: Koemant…
Az SZDSZ tegnap kilépett a koalícióból, és megkezdődött a párt elnökválasztási kampánya. Kóka János hamarosan tájékoztatja az MSZP-frakciót arról, hogy mit jelent számára a konstruktív ellenzékiség.
A BMJ közleménye szerint a legjobb felvételi feladat az orvosi egyetemre a gondolkodást mérő tesztsor, mely felülmúlja az interjú és a pszichológiai tesztek megbízhatóságát is.
Josko Joras szlovén állampolgár szombat délután egy bírósági végzéssel a kezében, és ügyvédjével az oldalán, megkísérelte elmozdítani azt a négy beton virágládát, amivel a két ország határán fekvő magánútját torlaszolta el a horvát rendőrség. Jorast kétszáz szlovén tüntetőt is vitt magával.
Kissé csalódottak voltak a Honvéd-brazil Masters öregfiúk mérkőzés szervezői az alacsony nézőszám miatt; nos, egy nappal később, a Honvéd-MTK bajnoki találkozón legföljebb feleannyian gyűltek egybe a Bozsik József stadionban, mint szombaton.
A Reuters által végzett felmérés szerint az elemzők többsége azt várja, hogy ma újra kamatot emel a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és ezt az idén még egy hasonló lépés követheti.
A világ energiaigénye egyre nő, jóslások szerint a század közepére a mainak duplája lesz. Eközben viszont fogynak a fosszilis üzemanyagok, és növekvő gondot jelentenek a légkörbe kibocsátott káros anyagok. Természetes, hogy szerte a világon keresik az új megoldásokat.
A több magnéziumot fogyasztó dohányzó férfiaknak csökken az esélye az agyi infarktus kialakulására - állítják svéd kutatók az Archives of Internal Medicine márciusi számában.
Ehhez hasonló szörnyűség még nemigen volt Ausztriában: egy most letartóztatott 73 éves alsó-ausztriai férfiú 24 éven át egy - eddig még fel nem tárt - pincében bezárva tartotta saját lányát, és a tőle született három, 19, 18 és ötéves gyermeket. Másik három, szintén leányától született gyermekét "fenn" a házban feleségével együtt maga nevelte: mindhármat állítólag csecsemőként "találta" háza…
A különböző egészségbiztosítási modellek közül a Fidesz nevéhez köthető egybiztosítós modell élvezi a legnagyobb támogatást mindegyik párt szavazóinak körében – derül ki abból a felmérésből, amelyet a Nézőpont Intézet készített a Magyar Nemzet számára.
Ma délutánra derül ki, hogy a második világháború óta először, jobboldali főpolgármestere lesz-e Rómának. A részleges helyhatósági választások második fordulója a Berlusconival győztes kormányerők és a legalább a fővárosban viszszavágást remélő balközép jelöltje között dől el.
Négy fordulóval a német bajnokság vége előtt lényegében aranyérmesnek tekinthető a Bayern München: a házigazda bajorok 4-1-re verték a Stuttgartot, így tizenkét pont az előnyük a Karslruhéban 3-3-as döntetlent elérő Werderrel, illetve a Hamburgban 1-0-ra nyerő Schalkéval szemben. Noha az "üldözők" pontszámban még utolérhetik, s gólkülönbséggel akár meg is előzhetik az éllovast, ez a verzió aligha…
A Fidesz az élelmiszerárak áfájának húszról tíz százalékra csökkentését javasolja a drágulás letörése érdekében. A Pénzügyminisztérium nem támogatja a javaslatot.
1997-ben a WHO április 11-ét a Parkinson-betegek világnapjává nyilvánította, hogy felhívja a figyelmet arra a több mint 6 millió emberre, akik a világon együttélnek ezzel a betegséggel. A világnapon az érintettek tulipánültetéssel...
Január elsején lépett hatályba, a rendőrség azonban csak május elsejétől alkalmazza az objektív felelősség elvét az autótulajdonosokkal szemben. Egy Budapest-Bécs út 200 kilométeres sebességgel a jövőben akár 600 ezer forintjába is kerülhet a száguldó autó üzemben tartójának.
Az MSZP Pécs–Mecsek–Nyugat Alapszervezet titkára, Komáromi István szerint Gyurcsány Ferencnek és az MSZP teljes vezérkarának meg kell válnia posztjától, különben megállíthatatlan marad a szocialisták népszerűségvesztése. Mindezt egy, az országos választmánynak írt levélben ki is fejtette. A párt alapító tagja már szeptemberben megfogalmazta kritikáit.
A hétköznapokban persze ma már Boszniában és a Balkánon (ahol a törökös kávéfőzés még mindig minden más készítési módnál sokkal elterjedtebb...) sem készítik a hagyományos módon a kávét, nem őrlik kézi darálóval, nem is pörkölik otthon...
Április utolsó vasárnapján immár huszadszor jelent meg a The Sunday Times "Gazdagok listája". A hivatkozási alapnak számító kalauz rengeteg érdekességet tartalmaz.
Ideje van a kövek összegyűjtésének - ennek a bibliai idézetnek a szellemében kutatta fel a Nyugat-Dunántúlon, valamint Burgenlandban található zsidó emlékhelyeket, majd közölte kötetbe gyűjtve a róluk szóló dokumentumokat a szombathelyi Magyar-Izraeli Baráti Társaság.
A Ján Slota vezette Szlovák Nemzeti Párt (SNS) négy képviselője indítványt terjesztett be, amelyben a kommunista titkosrendőrség (StB) aktáit összegyűjtő, rendszerező és nyilvánosságra hozó Nemzeti Emlékezet Intézetének (UPN) megszüntetését javasolják.
Álomdöntőt rendeztek a 2,27 millió euró összdíjazású monte-carlói férfitornán, s - ha ilyen párosítás mellett egyáltalán helytálló lehet a minősítés - papírforma-eredmény született.
Újabb nagy olajcég, a TNK-BP államosítására készül a Kreml. A Gazprom húszmilliárd dollárért kivásárolná brit-orosz cégben ötvenszázalékos részt birtokló három oligarcha tulajdonát, ám ők még ellenállnak. Kérdés, megvárják-e, hogy Moszkva kijátssza a szokásos adókártyát.
Az összetett pontversenyben élen álló, címvédő Kimi Raikkönen nyerte a Forma-1-es világbajnokság idei negyedik futamát, a barcelonai Spanyol Nagydíjat.
Hát először is: mi az a steak? Gyorsan megsütött szép darab hús, eredetileg csak marha, manapság már disznó, bárány és egyéb hús, esetleg hal (tonhal, cápa) is lehet.
A japán elektronikai cégek nehezen boldogulnak a növekvő nyersanyagköltségek, a fő exportpiacuknak számító Egyesült Államok szűkülő fogyasztói kereslete és a dollárral szemben erőssé vált jen miatt megnehezült üzleti körülményekkel.
Civilek a vasútért, vasút az olimpiáért címmel egyhetes rendezvénysorozat kezdődött a hétvégén a többször megszűnésre ítélt, ám ma is működő Balassagyarmat-Ipolytarnóc- vasútvonal központjában, Szécsényben. A programokkal magyarországi és szlovákiai civil szervezetek, önkormányzatok a térségi vasutak fontosságára szeretnék ráirányítani a figyelmet.
Az ETARGET hirdetési hálózaton az elmúlt héten az alábbi öt hirdetés teljesített a legjobban, azaz ezeknek a legmagasabb a kattintási aránya (CTR) az aktuális kulcsszóra történő megjelenéskor az ETARGET hálózatában található keresőkben (azaz a tartalom alapján történő megjelenések és a katalógus megjelenések nélkül). [...] Bővebben!
Egy évvel ezelőtt a kötelezően előírt víztisztító és vízforgató berendezések hiánya miatt be kellett zárni a gyöngyösi strandot. Az elmúlt idő alatt az önkormányzat - magántőke bevonásával - elvégeztette a szükséges korszerűsítést és felújítást, így nincs akadálya annak, hogy május 15-től a fürdő a város lakosságának rendelkezésére álljon.
- McCain szenátor nincs itt. Biztosan el akar távolodni tőlem. Ezzel nincs egyedül, tudják, Jenna is kiköltözik - viccelt George W. Bush, de a bennfenteseknek szánt poénok Amerikában is magyarázatra szorulnak, elvégre nem mindenki követi a politika rezdüléseit.
Volt, aki fizetés nélkül távozott, vagy csak tíz eurócentet hagyott az asztalon. Akadtak persze nagyvonalúbb vendégek is: nekik 15-20 eurót ért a déli büféebéd a frankfurti Kish étteremben, a Johann Wolfgang Goethe Egyetem "Fizess, amennyit akarsz!" elnevezésű projektjének egyik partnerénél. A Kishben, valamint a kutatásban résztvevő frankfurti fodrászatokban a fogyasztókra volt bízva, hogy…
Édesek, mutatósak, illatosak, könnyen elkészíthetők, és jól záródó dobozokban sokáig elállnak. Készítsünk előre süteményeket, amelyeket selyempapírral kibélelt díszdobozokban akár el is ajándékozhatunk.
Idő előtt bezár az Antal- Lusztig-gyűjtemény pécsi kiállítása, mivel a tárlat iránt csekély az érdeklődés. A gyűjtemény gazdája szerint azért kevés a néző, mert a tárlat marketingje gyenge. Sőt: semmilyen.
Magángéppel érkezett Japánba, diplomaták vörös szőnyegen állva fogadták, és luxusszállodában töltötte az éjszakát az utóbbi hetek legnagyobb, de mégis kétes hírű nemzetközi sztárja, az olimpiai láng, amelynek japán biztonságára is több mint háromezer rendőr vigyázott.
A Hankookhoz hasonló méretű, csaknem félmilliárd eurós beruházást hajtott végre a privatizáció óta az ISD Dunaferr Zrt., ahol hamarosan befejeződik a hideghengermű rekonstrukciója. Bár a vasmű beruházásai csendesebben zajlottak, mint a gumigyáré, a beruházáshoz kapcsolódó adókedvezményekről vizsgálatot kezdeményezett az Európai Bizottság.
Nincs még bajnokavatás az európai topbajnokságokban, de a Real Madrid, a Bayern és az Inter is közelebb lépett a cél felé. Angliában ellenben a Chelsea 2-1-re legyőzte a Manchester Unitedet, s így izgalmassá tette a hajrát. Pippo Inzaghi mesterhármast szerezve tartotta életben a Milan BL-selejtezős reményeit, Ribéry a Bayernben, Marcos Senna a Villarrealban bombagólt lőtt.
[*]Az izraeli rendőrség nemzetközi elfogatóparancsot adott ki egy "ördögűző" rabbi ellen. A zsidó lelkek karbantartójának bűnei még héber mércével mérve is borzalmasak lehetnek, tudni kell u [...]