Az utóbbi időben rendre olyan pletykák láttak napvilágot, amelyek szerint a Pókember filmek sztárja, Tobey Maguire ismét apai örömök elé nézne - annak ellenére, hogy ezeket a színész szóvivője határozottan cáfolta.
Az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) Pécs 2010 projekt előkészületeiről tájékozódott tegnap a baranyai megyeszékhelyen a parlament európai ügyek bizottsága. Kocsi László, a bizottság szocialista alelnöke szerint a munkálatokat a kormánypárti és ellenzéki parlamenti képviselők egyaránt megfelelőnek ítélték. Többen megjegyezték, hogy nem látják jogosnak az EKF-ről megjelent vészjósló cikkeket.
"Erkölcsi és nem műfaji kérdés" a demokrácia Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) ügyvezető elnöke szerint. A politikus ezzel reagált a június 1-jei romániai helyhatósági választásokon a szövetséggel szemben induló Magyar Polgári Párt (MPP) elnökének, Szász Jenő székelyudvarhelyi polgármesternek magyarázatára, hogy pártja nem rendezett előválasztásokat, mert az nem az MPP…
A Vasas lesz az Eger ellenfele a vízilabda-bajnoki fináléban, miután az angyalföldi klub pólósai az elődöntő tegnapi utolsó, Kőér utcai mérkőzésén 10:9-re felülmúlták a házigazda Honvéd együttesét.
Belga kupadöntőt játszhat Juhász Roland május 18-án, miután csapata, az Anderlecht az elődöntő második mérkőzésén 1?1-es döntetlent ért el a Germinal Beerschot otthonában, és 2?1-es összesítéssel bekerült a fináléba.
Kiss Bálint, a milliárdos sikkasztással vádolt MÁV-biztosítós elnök-vezérigazgató nem sokkal őrizetbe vétele után rosszul lett, majd kórházba szállítása után eltűnt.
Hát, Marmalade feladta nekem a leckét. Nem, nem, az önismeretem magas szintű (például igen magabiztos vagyok), a borismeretem viszont annál alacsonyabb. Úgyhogy sajnos itt csak általában tudom értékelni magam és a borokat, és nem fogom leírni hogy bizony, bizony, az x pincészet 1995-ös y-ja vagy ilyesmi, az majdnem. Mozogjunk csak az általánosságok kevésbé csúszós jegén.(képzavar) Ami szeretnék…
Nyolc év alatt a tervezettnél 475 milliárd dollárral több bevételhez jutott energiahordozókból Oroszország - nyilatkozta a közlemúltban Alekszej Kudrin orosz pénzügyminiszter. A kőolaj és földgáz exportjából származó pénz háromnegyede azonban nem jutott el közvetlenül a gazdaságba, mivel a folyamatosan növekvő hordónkénti olajár 27 dollár feletti része a stabilizációs alapba került, ahonnan…
Párizsban várja kihallgatását és bíróság elé állítását az a hat szomáliai férfi, aki a múlt héten túszul ejtette a Ponant nevű francia luxushajó személyzetét. A túszokat kétmillió dolláros váltságdíj kifizetése után szabadon engedték a kalózok, akiknek egy csoportját azután a francia kommandósok menekülés közben Szomáliában elfogták.
A régi korok emberei még nem ismerték a koleszterin fogalmát, így a magas koleszterinszint káros hatásairól sem értesülhettek. Ennek ellenére egészségesebben táplálkoztak, mint korunk emberei. Vajon mit ettek ők és hol rontottuk...
A kormány szerdai döntésével hat vidéki felsőoktatási intézmény valósíthat meg infrastrukturális és informatikai fejlesztéseket közel 29 milliárd forintból - közölte tegnap Hiller István oktatási és Bajnai Gordon önkormányzati miniszter.
Az FTC Labdarúgó Zrt igazgatótanácsa a tulajdonosokat képviselő Terry Robinsonnal és Rieb György elnökkel konzultálva Csank János helyére az év elejétől a klubnál szakmai menedzserként dolgozó angol Bobby Davisont nevezte ki az NB II-ben szereplő csapat vezetőedzőjének
Úgy néz ki, májustól csupa ellenzékben és/vagy kisebbségben lévő erő alkotja az Országgyűlést. A koalíciós szakítás hivatalossá válása utáni kisebbségi kormányzásnak nem az ismeretlenségében rejlik a kockázata. Az érintettek többsége mintha nem gondolta volna át, mivel is jár itt és most a gyakorlatban, a parlamenti munka mindennapjaiban a hatalomgyakorlás ezen kísérlete.
Price, a Montreal Canadiens kapusa ezúttal is hárít: csapata Bostonban győzte le 1:0-ra a Bruinst az észak-amerikai profi jégkorongliga rájátszásában (az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharcban 3:1-re vezet a Montreal).
Amerikai kutatók szerint a tévénézés nem csak kövérré teheti a gyerekeket, de a vérnyomásukat is megemelheti - derül ki az American Journal of Preventive Medicine legújabb kiadásából.
Országszerte megemlékezéseket tartottak a holokauszt áldozatainak emléknapja alkalmából szerdán; Budapesten az Élet menete fáklyás felvonulásán négy-ötezer ember vett részt.
Orbán Viktor magyar világszabadalomként ünnepelte a parlamenti akarat felülírását egy népszavazás által; erudícióját most másodszor is próbára tehetné.
Hatékonyabban dolgozik az idén az APEH, mint tavaly, már ami ellenőrzéseket illeti. A befejezett ellenőrzések száma ugyan az első negyedévben nem emelkedett, a megállapított adóhiány (az az összeg, amit az adózók nem fizettek be) viszont ötödével több, mint egy éve: 118 milliárd forint, emellett pedig 56 milliárdos bírságot is kiszabott az APEH. Ez elsősorban nem azért van, mert többen csaltak…
Tukacs István (MSZP) szerint az MDF adójavaslata jó szándékú és üdvözlendő, de 1.400 milliárd forintos bevételcsökkentést kezdeményez, amelynek ellensúlyozását nem oldja meg, így az indítványt a...
Az áldozat családja megdöbbenéssel fogadta az osztálytársát januárban, a Vas utcában halálra verő 17 éves fiú előzetes letartóztatása megszüntetésének hírét. A jogászokat kevésbé lepte meg a döntés. Információink szerint a hónap végére befejeződik a nyomozás.
Azt hihetnénk, mosni mindenki tud, a mai automata gépekhez ráadásul elég annyit megjegyezni, hogy a papír zsebkendőt célszerű kiszedni a nadrág zsebéből, és a piros pulóvert nem szerencsés fehér lepedők közé gyömöszölni, mert a végén csupa rózsaszínű ruhát kapunk vissza. Aki azonban, mondjuk így, főállású mosodai munkás lesz, és adott esetben napi száz kilogramm ruhát kell megtisztítania, jó, ha…
A brit belügyminiszternek benyújtott jelentés eloszlat egy előítéletekhez vezető legendát. A lengyelek különösen sárosak az ittas vezetésben, míg a románokkal a gyermekek által elkövetett lopásokat azonosítják.
Amint Hannah belépett a közösségi házba, az első ember, akit meglátott, az anyja volt. Delores Swensen a helyiség távolabbi végében barátaitól körülvéve fogadta az elismeréseket. Miközben Hannah nézte őt, anyja megigazgatta sima, sötét haját, s a pompás gyémánt fülbevalók megcsillantak a mennyezeti világításban.
Az eddigiekhez képest minden frakció jobban összpontosít május elsejétől, a kisebbségi kormány munkába lépésétől arra, hogy megakadályozzák képviselőik hiányzását a plenáris és a bizottsági ülésekről. Különösen igaz ez a két nagy parlamenti erőre, az MSZP-re és a Fidesz-re, amelyek jelentős pénzügyi szankciókkal sújtják az indokolatlanul „lógó” honatyákat.
Ha nem tudnak megállapodni a felek, s a BKV dolgozói nem veszik fel pénteken a munkát, a posta meg tudja oldani a kézbesítést fővárosban - mondta lapunknak Tomecskó Tamás, a Magyar Posta (MP) szóvivője. Ez azt is jelenti, hogy ahhoz a több tízezer nyugdíjashoz - akiknek a nyugdíjnaptár szerint holnap kellene megkapniuk pénzüket - biztosan eljutnak a kézbesítők.
Mától új helyen, a Naphegy téren folytatja tevékenységét a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ), miután az Andrássy út 101. szám alatti székházát eladta egy reprezentatív szállodákat működtető portugál cégnek. A szövetség azért vált meg a patinás, műemléki védelmet élvező épülettől, mert nemcsak a felújításra, de az állagmegóvásra sem volt elég anyagi ereje. A Magyar Sajtó Házáról 2006-ban…
Megalapozott fejlesztésekbe fognak, vagy rövid távú érdekeik miatt eladják a jövőt, esetleg - már 2010-re gondolva - látszatberuházásokba kezdenek azok a városvezetők, akik milliárdos kötvénykibocsátásokkal teremtenek pénzt? A kormány gátat vetne az eladósodásnak.
Az európai uniós taggá vált Magyarország és Románia határ menti régióinak a társadalmi és gazdasági élet szinte minden területén együtt kell működniük ahhoz, hogy versenyképesekké válhassanak Európában - hangzott el tegnap Nagyváradon azon a tanácskozáson, amelyet a magyar-román határ menti térségek együttműködéséről, közös fejlesztési lehetőségeiről rendezett a magyar Miniszterelnöki Hivatal…
Roman Abramovicsot a legjobbkor kényszerítették üzleti érdekei Oroszországba. A Chelsea milliárdos tulajdonosa így kimaradt a megaláztatásból, amint hétfő este a szurkolók hangosan kifütyülték a játékosokat és Avram Grant izraeli trénert. A kiesés ellen küzdő Wigannel szemben a kékek kritikán aluli első félidő után a második negyvenöt percre ugyan megtáltosodtak, és Essien góljával nyerésre…
Április 15-ei hatállyal lemondott az Antenna Hungária elnöki tisztéről és igazgatósági tagságáról László Géza. A szakember csaknem tíz éven át vezette a műsorszóró céget.
Draskovics Tibor igazságügy-miniszter Franco Frattinihez, az Európai Bizottság alelnökéhez, igazságügyi biztoshoz fordult annak érdekében, hogy a 8 éve Leányfalun két kisgyermeket halálra gázoló ír férfi megkapja méltó büntetését és megkezdje jogerősen kiszabott hároméves szabadságvesztésének letöltését - tudatta közleményében a szaktárca.
A párbeszéd kormányzását hirdette meg internetes naplójában kedden Gyurcsány Ferenc kormányfő. Az általunk megkérdezett politológus szerint a miniszterelnök azért köt új és új jelzőket az általa vezetett kabinethez, hogy ezzel korszakot váltson.
A szaporodó rajtaütésekre hivatkozva ideiglenesen felfüggesztették tevékenységüket az ENSZ Kongói Demokratikus Köztársaságban állomásozó humanitárius szervezetei, miután három hét alatt a negyedik támadás érte csapataikat. A második világháború óta a legtöbb, az International Rescue Committee becslése szerint 5,4 millió halálos áldozatot követelő,
Nem tudni még, ki trenírozza majd a ma sajtóbemutatós edzésen újra összeülő, olimpiai címvédő Kovács Katalin, Janics Natasa párost - vagy mégis? Az mindenesetre biztos, hogy a sportágban amúgy is fokozódik a feszültség. Meleg vízi edzőtáborok után, versenyévad előtt: Angyal Zoltán szövetségi kapitányt kérdeztük.
A Valencia 3-1-es győzelmet aratott a Spanyol Király Kupa késő esti fináléjában, így valamit jóvátett a csapat katasztrofális bajnoki szerepléséből. A Turia-partiak gyorsan két gólos előnyhöz jutottak, és bár a tavalyhoz hasonlóan a döntőben elbukó Getafe szépített, a hajrában Morientes góljával bebiztosította a Denevérek sikerét.
Nem zárná ki egyik uniós tagállam polgárait sem a részvételből az Új tulajdonosi program – derül ki a szakmai és társadalmi tanács által kidolgozott munkaanyagból. Az első kisrészvényesek számára tőzsdére vezetendő társaság az Állami Autópálya Kezelő Zrt. lesz, de az is csak jövő év februárjában. Ezt követné további hat cég, utolsóként a Magyar Posta 2010-ben.
A paraméterkönyv-tervezet esetleges visszavonása önmagában nem elég a BKV-szakszervezeteknek, hogy elálljanak a péntekre bejelentett, egész napos sztrájk megtartásától - közölte a sztrájkbizottság...
Nagypályás játékossal bővül a zeneletöltési piac: a Tesco májusban nyitja meg digitális hipermarketjét, amelynek képzeletbeli polcain induláskor 3,3 millió zeneszám sorakozik majd. A dalok fele a legnépszerűbb, MP3-as formátumban lesz elérhető. A többi szám windowsos (WMA) formátumú, de az év végére a teljes repertoárt át fogják írni MP3-ra.
Rosszul számolták ki az amerikai űrhivatal, a NASA tudósai annak az esélyét, hogy a 2004-ben felfedezett Apophis nevű aszteroida becsapódik a Földbe. Hibájukat egy 13 éves német iskolás fiú javította ki - jelentették a hírügynökségek.
Az országos gyorsfelmérés után arra voltunk kíváncsiak, hogy vajon a fővárosiak - akiket közelebbről érint a BKV munkabeszüntetése - másként ítélik-e meg a helyzetet, mint a nem budapestiek. A Szonda Ipsos a tegnapi számunkban ismertetett kutatását egy 500 fős budapesti reprezentatív mintán is elvégezte. Az eredményekből kiderül, hogy komolyabb eltérés nincs a kérdésekre adott válaszokban - a…
Izraeli katonák behatoltak a Gázai övezetbe, és tűzharcban megölték a Hamasz radikális palesztin szervezet katonai szárnyának négy fegyveresét. A katonák az övezet és Izrael határán lévő nahal-ozi üzemanyag-termináltól néhány száz méterre csaptak össze a palesztin fegyveresekkel, az Ezzeddin al-Kasszám Brigádok tagjaival. Hat brigádtagot foglyul ejtettek és Izraelbe vittek a katonák, akik még…