Hát, Marmalade feladta nekem a leckét. Nem, nem, az önismeretem magas szintű (például igen magabiztos vagyok), a borismeretem viszont annál alacsonyabb. Úgyhogy sajnos itt csak általában tudom értékelni magam és a borokat, és nem fogom leírni hogy bizony, bizony, az x pincészet 1995-ös y-ja vagy ilyesmi, az majdnem. Mozogjunk csak az általánosságok kevésbé csúszós jegén.(képzavar) Ami szeretnék…
Amerikai kutatók szerint a tévénézés nem csak kövérré teheti a gyerekeket, de a vérnyomásukat is megemelheti - derül ki az American Journal of Preventive Medicine legújabb kiadásából.
Amint Hannah belépett a közösségi házba, az első ember, akit meglátott, az anyja volt. Delores Swensen a helyiség távolabbi végében barátaitól körülvéve fogadta az elismeréseket. Miközben Hannah nézte őt, anyja megigazgatta sima, sötét haját, s a pompás gyémánt fülbevalók megcsillantak a mennyezeti világításban.
Törökországban nemigen tudok olyan ételt mondani, ami ne ízlene (na jó, talán a csirkemelles puding (kazandibi) jutna eszembe így hirtelen, ami mondjuk úgy, „érdekes” volt), egyébként, úgy, ahogy van, mindenükre vevő vagyok. A tavaly őszi isztambuli látogatás alatt csak úgy tobzódtam a gasztronómiai élményekben. (Egyébként ezúton is szeretném elmondani, hogy mennyire örülök, hogy ilyen sokan…
Valamikor ősszel olvastam egy amerikai fórumon a macesz-lasagnát (macannya :-), és annyira abszurdnak tűnt, hogy megjegyeztem. Arra gondoltam, hogy rettenetes lesz az íze, de egy hét tésztamegvonás után még jól jöhet. Most megcsináltam, és nagyon meglepődtünk mindketten a férjemmel. Ez finom! Nincs pászka íze, és persze badarság lenne egy valódi olasz tésztához hasonlítani, mégis nagyon finom.…
Tiszta szívvel (József Attila) Nincsen apám, se anyám, se istenem, se hazám, se bölcsőm, se szemfedőm, se csókom, se szeretőm. Harmadnapja nem eszek, se sokat, se keveset. Húsz esztendőm hatalom, húsz esztendőm eladom. Hogyha nem kell senkinek, hát az ördög veszi meg. Tiszta szívvel betörök, ha kell, embert is ölök. Elfognak és felkötnek, áldott földdel elfödnek s halált hozó fű…
Ez a torta nem indult túl jól készülésének rögös útján. Erről mondjuk, nem ő tehetett… Vannak alkalmak, amikor minden megy, mint a karikacsapás és pikkpakk ugrálnak ki a kezem alól a végtermékek. És vannak olyanok is, amikor több részletben, döcögősen halad a folyamat, elfogynak alapanyagok. Ehhez még hozzáadódott, hogy alapvetően rossz volt a recept. Mivel [...]
Kaptam egy újabb kördést, ezúttal Maxtól, hogy mi, gasztrobloggerek tudjuk-e mekkora a felelősségünk, és tisztában vagyunk-e vele? Igen, tisztában vagyok vele. Szeretek kísérletezni, állandóan új ízeket próbálok ki a konyhámban, ennek Életem Párja issza a levét, mert nagyon ritkán főzöm kétszer ugyanazt, így sosem tudja, mire számíthat ha farkaséhesen hazaér. Néha a szememre veti, hogy ő…
Ma hajnalban annyira nekimentem a nyitva hagyott mosogatógép ajtónak, hogy azt hittem elájulok. Nem sikítottam, de csak azért nem, mert nem jött ki hang a torkomon. Azért a poharak csörömpöltek, a férjem felébredt, és nem azt kérdezte, hogy: nagyon fáj, drágám? Hanem azt, hogy miért kell mindig nyitva hagyni az ajtaját? Nos, én mindig kinyitom résnyire miután lejár, hogy az összes gőz…
Minden háztartásban eljön a pillanat, amikor összejön egy kis maradék ebből-abból, ahhoz kevés, hogy önállóan elég legyen, ahhoz túl sok, hogy a kutya (vagy kuka) egye meg… Tegnap előételnek ilyet ettünk, de raitát nem készítettem, hanem elővettem két kis joghurtot. De az olyan snassz, azt azért mégsem, kevertem hát bele egy kanál medvehagyma pesto alapot, amit a szezon végén az utókornak…
Úgy kezdődött, hogy egy kicsit túl sok kolbászt vásároltam (mert állandóan kísérletezem, hogy valami jobb fajtát találjak, és ez tűrhetőnek tűnt), ezért ki kellett találni valamit, hogy értelmesen fel tudjam használni. Már régebben kinéztem egy-két sós muffin receptet későbbi elkészítésre, ezek közül most legalkalmasabbnak kicsivúét találtam. A hozzávalók: 10 dkg finomliszt, 10 dkg teljes…
Én bírom Nigellát. Nyilván nem minden receptje tökéletes - mert ki-é az? - biztos csúnya műkajákat is használ az Express-sorozatban - de legalább nem gasztrosznob - de legfőképpen azért, mert sugárzik róla az életöröm, talpra bírt állni személyes tragédiája után és be meri vallani azt, hogy éjfélkor is képes megdézsmálni a desszert maradékát a hűtőből. Szóval nem sztárséf, nem tökéletes szupernő…
1,5 dl olajban eltett medvehagyma 2 hosszú szál kabanos (vagy más édeskésebb ízű, vékony kolbász) 15 dkg natúr krémsajt 2 ek. görög joghurt 2 ek. tejszín bors 25 dkg rigatoni Medvehagyma szezon dúl otthon, a szegény külhonba szakadt meg csak szívfájdulva nézi a zöldebbnél zöldebb kreációkat a neten, míg nem eszébe jut, hogy karácsonyra angyalkajáték keretében kapott blogger kolleginától…
1,5 dl olajban eltett medvehagyma 2 hosszú szál kabanos (vagy más édeskésebb ízű, vékony kolbász) 15 dkg natúr krémsajt 2 ek. görög joghurt 2 ek. tejszín bors 25 dkg rigatoni Medvehagyma szezon dúl otthon, a szegény külhonba szakadt meg csak szívfájdulva nézi a zöldebbnél zöldebb kreációkat a neten, míg nem eszébe jut, hogy karácsonyra angyalkajáték keretében kapott blogger…
Az alábbi poszt teljességgel felesleges mások számára, ezt előre kell bocsátanom. Semmi világrengetőt nem fogok írni a Hollandiában tett látogatásomról, vagyis annak gasztrovonatkozásáról. Úgyhogy aki hasznosítható információra vágyik, egész bátran lapozzon tovább. Aki azonban arról akar olvasni, hogy milyen szerencsés vagyok, amiért az alábbi két éttermet meglátogathattam, haladjon tovább. Három…