A mosdó ajtajához közeledve Hannah elfojtott zokogást hallott. Talán nem sportszerű előnyt kovácsolnia Danielle fájdalmából, de a sportszerűség most közel sem volt olyan fontos, mint hogy Billnek segítsen a Ron-ügy megoldásában.
A nap fűszere: "Mindig a holnapra mosolygok, Elvágyom onnan, ahol bolygok, Úgy vágytam ide s most már szállnék. Óh, én bolond, bús, beteg árnyék." Ady Endre Aki olvassa a blogomat, vagy aki ismer engem az tudja rólam, hogy nagyon tudok lelkesedni...nagyon tudok rajongani. Egy pillanat alatt belelkesülök legyen szó bármilyen apróságról. Akár egy édesség, akár egy gyönyörű felhős ég, vagy akár egy…
Érjen bár megvetés, bizony néha-néha ilyesmi is előfordul. Már mondtam, hogy ilyenkor, tavasztájt, hétvégeken már alig várjuk, hogy a víkendházba menjünk. Most úgy alakult, hogy pénteken egy óra körül tudtunk indulni (az a baj, hogy az aktuális munka befejezését nem lehet előre kiszámítani), itthon nem húztuk az időt még ebéddel is, úgy döntöttünk, hogy majd valahol, valamit... Az lett a vége,…
Kedves Max! Azzal kezdeném, hogy szeretnék szívből gratulálni Neked a KÖZÖNSÉGDÍJADHOZ!!! És azzal folytatnám, hogy megpróbálok az általad felvetett kérdésre válaszolni, miszerint van-e felelősségem a gasztroblogban leírtakkal kapcsolatban ill. ha van, átérzem-e ezt? Röviden két IGEN-nel válaszolnék Neked, de igyekszem kifejteni: Ahogy a “Magamról” fejezetben megfogalmaztam, azért kezdtem blogot…
Pár éve Horvátországban ettem egy fantasztikusan finom tortellinit. Sajnos már teljes pontossággal nem tudom felidézni az ízét, de azért a lényegre emlékszem. Pár hete a Velvet megkért, hogy menjek el a Dolce üzletébe, és írjak róla pár sort. Ott láttam nagyon jó tortelliniket, és akkor újra bevillant a cukkinis tortellini. Múlt héten, amikor a Király utcában jártam, beszaladtam, vettem egy adag…
Kezdenem kellett valamit egy tojásfehérjével, s bár az ismert tévészakács módszere is nagyon szofisztikált, mégis inkább úgy döntöttem, hogy kipróbálom a többek által istenített sablé Viennois kakaós változatát a Szakácsok könyvéből. Ízbolygó már kinevezte álomkeksznek és nagyon egyet kell vele értenem, ilyen könnyű, omlós, egyben ropogós keksz nincs is. Hozzávalók 40 darabhoz: 26 dkg liszt 3…
Jelentem, ismét itt spárgaszezon. Ez csak félig-meddig volt örvendetes számomra, tavaly ugyanis volt egy csúfos buktám a zöldspárgával. Ez a sajnálatos esemény nem is kicsit lohasztotta a lelkesedésem, még élénken élt a kudarc élménye az emlékezetemben. Viszont fűtött már a becsvágy, hogy javítsak, visszavágjak. A szombat=halnap. Volt még harcsafilém a fagyasztóban, ehhez keresgéltem köretnek…
Gondoltam bejelentkezek és elmondom a nagy hírt nektek is: terhes vagyok a 3. babánkkal!!!!! Aki ismer, illetve olvasgatta a blogomat az tudja, hogy már van egy 3,5 éves lányom és egy 16 hónapos kisfiam. A 3. gyerkőcünket december 10.-re várjuk. A rossz hír viszont, hogy beköszöntött pár napja a hányingeres, émelygős időszak, így még a konyhába sem megyek ki, ha nem muszáj. A főzés gondolatától…
Tegnap este baráti társaságban ünnepeltünk. Nagyon jól sikerült széderen lehettem huszad magammal. Én még széderen ennyit soha életemben nem nevettem, köszönöm minden ott lévőnek a vidám hangulatot, de különösen a "Br. and Br. co"-nak a lehetőséget, és a szervezést :-) Nagyon felkészültek voltak, és Dávid (most kivételesen nem a fiam) is fantasztikus előadást tartott. Az este kezdetén megbeszéltük…
Hozzávalók: 1 nagy tejföl 1 egész tojás 2 tojás sárgája 1 kávéskanál szódabikarbóna ízlés szerint só annyi liszt, amennyit felvesz, hogy könnyû tésztát kapjunk
Füstölt lazacos folyami ráksaláta, avokadóval és paradicsommal, magvas rozskenyér alapon hozzávalók fejenként: 80 g konyhakész folyami rákfarok fél fej mogyoróhagyma fél avokadó fél lime leve és reszelt héja 1 tk tejszín 1-2 szelet füstölt lazac snidling a díszítéshez egy paradicsom egy ek jó minőségű majonéz egy vékony szelet barna magvas rozskenyér Az avokadó húsát kikapartam a héjából és…
Sok-sok évvel ezelőtt kapta anyu a receptet, szerintem van már vagy húsz éve. Akkor még kölcsön kellett kérni a szomszédból az ostyasütőt, de mivel nagy sikere lett a tallérnak, ezért anyu is beszerzett egy sütőt, és aztán azt használta. Azóta nekem is van saját, elvégre egy ilyen recept nem veszhet soha feledésbe :-), igaz, ezt az adagot most anyu sütötte. Az itt felsorolt hozzávalókból kb. 120…
Hirtelen ötlettől vezérelve jött létre ez a gomba étel, amit -ha jól belegondolok- sokféleképpen lehet használni. A hűtőben kallódott egy fél csokor medvehagyma, meg volt gomba is, gondoltam, kár lenne értük.:-) A végeredmény borkorcsolyának is beillene, de hús mellé is el tudom képzelni, mint köretet. Hozzávalók: 10 közepes fej gomba 10 dkg medvehagyma 125 g camembert sajt 5 szelet [...]
Nagy nehezen rászántuk magunkat erre a kajára a hétvégén. Pontosabban rávettem Attilát, hogy csinálja meg a tortillát, én pedig elkészítettem az összes további összetevőt. Immár hagyomány, hogy a pitába, tortillába szánt húscafatokat dagadóból állítom elő, amit sütőben vajpuhára sütök, majd vékony szálakra vagdosva serpenyőben, nagy lángon zsiradék nélkül lepirítok. Ezzel a módszerrel ropogós, de…
Zsúrkenyér tisztelt meg a kérdéssel, és bár rögtön rá tudnám vágni, hogy egy szép testes vörösbor lennék szívesen, azért megér ez egy kis elmélkedést több szempontból is. Valamelyik népszerű nyelvkönyvcsalád egyik kötetében van egy erősen vulgárfreudista indíttatású teszt, amelyben egyszerű szituációkba kell magunkat beleképzelni. Milyen az a ház amely az erdőben eléd bukkan (Milyen otthonra…