XVI. Benedek pápa első tengerentúli zarándoklatának utolsó, hatodik napján vasárnap New Yorkban ellátogatott a 2001. szeptember 11-i terrortámadások helyszínére; imát mondott és megáldotta a Ground Zerót. (H. G.)
Az izraeli hadsereg vasárnap közölte, hogy vizsgálatot indított a Reuters brit hírügynökség operatőrének halála ügyében, hogy kiderítsék, miért nyitott tüzet a héten az egyik izraeli harckocsi, az újságíró és öt másik palesztin halálát okozva.
Aki házat akar vásárolni egy las vegas-i lakóparkban, most olcsón megteheti. Igaz, elképzelhető, hogy nem lesznek szomszédai. Sokezer ház, nyaraló áll üresen a sivatagi kaszinóparadicsom peremén. A kertvárosokban felépített házak 51 százaléka gazdára vár. Az amerikai gazdaság lassulása Las Vegast sem kímélte, s az év végéig nem is számítanak fellendülésre.
Nem esett baja a szomáliai partoknál kalózok kezére került spanyol halászhajó 26 fős legénységének - számolt be róla hétfőn a hajó kapitánya a spanyol közszolgálati rádióban.
Hat évtized után következik be politikai fordulat Paraguayban: a 61 éven át hatalmon lévő Colorado párt jelöltje veszített a "szegények püspökeként" emlegetett baloldali jelölttel szemben.
A Hazafias Szövetség a Változásért (APC) baloldali tömörülés jelöltje, Fernando Lugo volt katolikus püspök lesz Paraguay új elnöke: a dél-amerikai országot 61 éven át irányító Colorado párt jelöltje, Blanca Ovelar hétfőn elismerte vereségét.
Hillary Clinton előnye minimálisra olvadt Barack Obamával szemben Pennsylvania államban, ahol kedden rendezik meg a következő amerikai előválasztási fordulót a demokrata szavazók körében.
XVI. Benedek pápa ellátogatott a 2001. szeptember 11-i terrortámadások helyszínére New Yorkban vasárnap reggel; imát mondott és megáldotta a Ground Zerót. Első tengerentúli zarándoklatának "érzelmi csúcspontján" túlélők, áldozatok hozzátartozói és mentőmunkások társaságában imádkozott azon a helyen, ahol egykor a Világkereskedelmi Központ magasodott.
Hillary Clinton előnye minimálisra olvadt Barack Obamával szemben a demokrata szavazók körében Pennsylvania államban, ahol kedden rendezik meg a következő amerikai előválasztási fordulót.
Még soha nem volt olyan népszerűtlen egy évvel megválasztása után francia államfő, mint Nicolas Sarkozy, akinek tetszési mutatója jelenleg 36 százalékon áll - derül ki az IFOP közvélemény-kutató intézet felméréséből, amelyet a Journal du Dimanche című párizsi vasárnapi újság tett közzé.
A zsúfolásig megtelt Yankee stadionban pontifikált misét XVI. Benedek pápa New Yorkban vasárnap, tengerentúli zarándoklata utolsó napján. Az 55 ezer férőhelyes létesítményben nagy ovációval fogadták a római katolikus hívek az egyházfőt.
Az izraeli hadsereg vasárnap közölte,. hogy vizsgálatot indított a Reuters brit hírügynökség operatőrének halála ügyében, hogy kiderítsék, miért nyitott tüzet a héten az egyik izraeli harckocsi, az újságíró és öt másik palesztin halálát okozva.
A riválisok a keddi, pennsylvaniai előválasztáson próbálják meg eldönteni, hogy ki is legyen az amerikai Demokrata Párt elnökjelöltje - vélik a kommentátorok. Hillary Clinton és Barack Obama stábja is jelentős kampánypénzeket költ, hogy biztosítsa jelöltje győzelmét. Közben a két politikus különösen kemény hangnemben bírálta egymást.
Az Európai Unió tagországainak bel- és igazságügyi miniszterei pénteki ülésükön felhatalmazták az Európai Bizottságot, hogy a június 12-ei EU-USA csúcson egy átfogó megegyezésről tárgyaljon a jelenleg még vízumköteles EU-tagállamok nevében az Egyesült Államokkal.
Politikai nevelő programot indított a Kínai Kommunista Párt Tibet fővárosában, Lhászában, hogy ellensúlyozza a tartományban uralkodó függetlenségi érzületet és a dalai láma támogatottságát.
Kalózok megtámadtak és elfoglaltak vasárnap egy spanyol halászhajót, amely Szomália partjainál halászott 26 fővel a fedélzetén. A támadás során a hajó megrongálódott, de a legénység tagjai közül senki sem sérült meg.
A Kínai Kommunista Párt Tibet fővárosában, Lhászában az elindított program révén igyekszik ellensúlyozni a tartományban uralkodó függetlenségi érzületet és a dalai láma támogatottságát.
Kalózok megtámadtak és elfoglaltak vasárnap egy spanyol tonhalászhajót, amely Szomália partjainál halászott 26 fővel a fedélzetén - közölte a spanyol külügyminisztérium szóvivője.
Izrael, Irán, Észak-Korea, Tajvan. Az elsőnek biztosan vannak atomfegyverei, a többi pedig biztosan akar. Mindegyik állandó fenyegetettségben él: ez a lehető legrosszabb kombináció.
A szerbiai parlamenti választások előtt néhány héttel a vajdasági magyar pártok nyilvánosságra hozták közös autonómiaprogramjukat. Erről kérdezte a Népszabadság Pásztor Istvánt, a legnagyobb dél-vidéki magyar szervezet, a VMSZ elnökét.
Hillary Clinton előnye minimálisra olvadt Barack Obamával szemben a demokrata szavazók körében Pennsylvania államban, ahol kedden rendezik meg a következő amerikai előválasztási fordulót.
Nagy port vert fel a szlovákiai közvélemény és az ellenzéki pártok körében a Paraméter.sk felvidéki hírportál múlt hét végi értesülése, amely szerint Csáky Pál egymillió koronás rendkívüli támogatást kért a Madách-Posonium Kiadónak annak fejében, hogy az MKP megszavazza a liszszaboni szerződést. Ez a kiadó fogja kiadni az MKP elnökének Harmatos reggelek álmai című regényét, amelyre korábban már 90…
Pakisztánban a hadsereg közlése szerint újabb sikeres kísérletet hajtottak végre az atomtöltet hordozására is alkalmas rakétával. A szerkezetet - két évvel ezelőtti tesztelésének kezdete óta - most első ízben próbálták ki hadgyakorlaton.
A riválisok a keddi, pennsylvaniai előválasztáson próbálják meg eldönteni, hogy ki is legyen az amerikai Demokrata Párt elnökjelöltje - vélik a kommentátorok.
Megkezdte hétfőn viszontagságos világ körüli váltófutásának malajziai szakaszát az olimpiai fáklyaváltó. A 12,5 kilométeres útvonalon nyolcvanan futnak az olimpiai lánggal. A stafétát Imran Jaafar, a malajziai olimpiai bizottság elnöke kezdte meg biztonsági tisztek kíséretében Kuala Lumpur belvárosában, a Függetlenség téren.
Már elhagyta Katmandut és a dzsungelen keresztül az 5000 méter felett fekvő alaptábor felé tart a Makalu 2008 expedíció. A hvg.hu a „Magyarok a világ nyolcezresein” szervezésében indult vállalkozás egyetlen női tagjával, Sterczer Hildával beszélgetett a hirtelen jött nagy eredményekről, az ambíciókról, valamint a nők és a férfiak feladatairól a hegyekben.
Hat hónap börtönre és tíz korbácsütésre ítéltek egy feminista újságírót Iránban a "közrend megzavarása" miatt. A büntetés végrehajtását két évre felfüggesztették.
Hat hónap börtönre és tíz korbácsütésre ítéltek egy feminista újságírót Iránban a "közrend megzavarása" címén; az ítélet végrehajtását két évre felfüggesztették - számolt be róla hétfőn egy teheráni napilap.
A hűtőszekrényben, névre szóló csomagokban tárolták az ecstasy tablettákat azok a huszonéves drogdílerek, akikre még szombaton éjjel, egy lakótelepi lakásban csapott le a rendőrség - tájékoztatta hétfőn az MTI-t a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság.
Tőle szokatlan negatív kampányba kezdett Barack Obama riválisával, Hillary Clintonnal szemben a keddi pennsylvaniai előválasztás előtt. Ebben a fordulóban Clinton az esélyesebb, de csökkent az előnye az utóbbi hetekben. Ha Obamának sikerül megszorongatnia, akkor nőhet a nyomás az egykori first ladyn, hogy adja fel a versenyt.