Nem tud különbséget tenni Tibet és Nepál között Bush amerikai elnök főtanácsadója, Stephen Hadley - legalábbis erre utal az ABC News-nak adott interjúja, amelyben többször összekeverte a két országot, amikor arról beszélt, hogy az elnök elutazik a pekingi olimpiai megnyitóra.
Az RMDSZ vezetői azzal vádolják a Magyar Polgári Párt képviselőit, hogy nyomást gyakorolnak a szövetség jelöltjeire, azzal próbálván átcsábítani őket, hogy megígérik, finanszírozzák választási kampányukat. Kovács Péter, az RMDSZ alelnöke, választási kampányfőnöke úgy véli: az MPP-nek nincsenek esélyes jelöltjei, ezért folyamodik ilyen taktikához.
Ma kiderül, hogy két év után visszatér-e a hatalomba Silvio Berlusconi vagy a kiegyenlített erőviszonyok miatt kormányozhatatlan marad Olaszország. A tegnap megkezdődött voksolás esélyese Berlusconi ugyan, ám az összetett választási rendszer miatt mégsem lehet előre borítékolni a médiacézár visszatérését a hatalomba. A szenátusban ugyanis teljesen kiegyensúlyozott erőviszonyok alakulhatnak ki.…
Irakban nagy mennyiségű fegyverre bukkantak a rendőrök egy Bagdad felé tartó kamionban. Az országban állomásozó amerikai haderő parancsnoksága közölte: az ügyben három síita szélsőségest őrizetbe vettek.
Súlyos globális következményekkel járhat, ha az élelmiszerárak magasan maradnak, illetve tovább nőnek - mondta Dominiques Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója az IMF hétvégi washingtoni tavaszi közgyűlésén.
Az orosz állam minden gázipari tulajdonrészét átadja a Gazpromnak legkésőbb fél éven belül - ez derül ki Vlagyimir Putyin április 8-án aláírt elnöki utasításából, amely azonban csak most került nyilvánosságra.
Fél éven belül átadja gázipari tulajdonrészét a Gazpromnak az orosz állam - derült ki Vlagyimir Putyin április 8-án aláírt elnöki utasításából. A dokumentumot csak most hozták nyilvánosságra.
Nem jelenik meg hétfőn a világhírű Le Monde, amennyiben a tekintélyes francia lap munkatársai tartják magukat elhatározásukhoz, és egy napig nem veszik fel a munkát.
A terrorizmusellenes törvények újabb tervezete szerint Ausztráliában lehetővé tennék, hogy a gazdaság számára kulcsfontosságú szolgáltatást nyújtó cégek megfigyeljék dolgozóik elektronikus levelezését és más internetes kommunikációját.
Júlia még csak féléves, de máris megtapasztalta a magyar bürokrácia útvesztőit. Júlia Berlinben jött a világra, szülei kint dolgozó magyarok, akik húsvétra haza szerettek volna látogatni a kislánnyal.
Mivel vívnák meg a nagyhatalmak a korábbi német külügyminiszter által vizionált atomháborút? A nukleáris töltetek száma csökken, de lehet, hogy már nem sokáig. Sorozatunk második részében az Egyesült Államok nukleáris erejéről volt szó, ma pedig a többi négy atom-nagyhatalom erőviszonyaival foglalkozunk.
A két évvel ezelőttihez képest valamivel alacsonyabb részvétellel fejeződött be vasárnap este Olaszországban az előrehozott parlamenti választások első napja.
Kanyarójárvány pusztít Ausztriában - közölte hétfőn az Egészséges Ifjúságért alapítvány. Az országban eddig 170 megbetegedést regisztráltak. Hansonló gondokkal küszködnek Vietnamban, ahol súlyos kolerajárvány ütötte fel a fejét. Ott eddig 136 megbetegedést jelentettek.
Eltűntek a februárban Indiában meggyilkolt 15 éves brit lány szervei - mondta a lány anyjának ügyvédje hétfőn. A harmadik, brit boncolás során derült ki, hogy a lány gyomrát, méhét, és mindkét veséjét eltávolították. Az indiai törvényszéki szakértők azt állítják, a vizsgálatokhoz volt szükség a szervekre, amiket aztán átadtak a rendőrségnek. Scarlett Keelinget februárban gyilkolták meg a kedvelt…
Hatalmas tempóban emelkednek a bérek Romániában, így apadt az ottaniak magyarországi álláslehetőségek iránti érdeklődése, másrészt a romániai cégek Magyarországról toboroznak segéd- és szakmunkásokat - írta a hétfői Világgazdaság.
Házi őrizetbe helyezték, a tököli börtönből K. Rajmundot! A tizenhét éves fiú januárban úgy megverte osztálytársát, Mészáros Rolandot, hogy a fiú belehalt sérüléseibe. A fiú édesanyja Anna felháborodva kérdezi: hol itt az igazság?
Őrizetbe vette a kínai rendőrség egy belföldi repülőjárat öt utasát, feltehetően tibetieket, akiknek "gyanús megjegyzései" miatt vissza kellett fordítani a gépet fél órával a felszállás után - írta a Southern Metropolis Daily című kínai napilap hétfői internetes kiadásában.
Közeleg a REACH rendeletben rögzített kötelezettségek első határideje – figyelmeztet a REACH Nemzeti Kompetens Hatóság és a REACH Tájékoztató. Szolgálat.
Kedden állami látogatásra Belgiumba érkezik Sólyom László köztársasági elnök. Az államfőt és feleségét, Sólyom Erzsébetet a késő délelőtti érkezés után a brüsszeli Palota téren katonai tiszteletadással fogadják, majd a Királyi Palota királyi lakosztályában ajándékok és kitüntetések kölcsönös átadására kerül sor a magyar elnöki pár, illetve II. Albert belga király és Paola királyné között.
Barack Obama szerencsétlen pénteki kijelentését ostorozva indult utolsó rohamra a nyolc nap múlva rendezendő, a számára sorsdöntő pennsylvaniai előválasztás előtt Hillary Clinton.
Kína és Tajvan megállapodott arról, hogy felújítják a két fél közötti hivatalos párbeszédet közel egy évtizedes szünet után - jelentette be Vincent Siew megválasztott tajvani alelnök.
Néhány éven belül visszakapja régi arculatát Prága modernkori központja, a Vencel tér. A belvároson áthaladó főút forgalmát a tervek szerint a föld alá rejtik.
Szávay Ágnes Amelia Islanden csak a negyeddöntőben búcsúzott, így a legfrissebb világranglistán a 13. helyre ugrott. A magyar teniszezőnő nem pihent sokat, ma már az amerikai Charlestonban lép pályára. (1 hozzászólás)
"Szlovákia örülhet, hogy magyarok is élnek az országban, mert az utóbbi 20 évben egyszer sem fordult elő, hogy a szlovákiai politikai élet kulcsfontosságú kérdéseiben a magyarok csalódást okoztak volna"
Hétfő reggel hét órakor megnyitották a szavazóhelyiségeket az előrehozott olaszországi parlamenti választások második napján. A voksolás délután három óráig tart. A szavazás első napján a választók 62,5 százaléka adta le voksát. Az előrejelzések szerint Silvio Berlusconi harmadszor is kormányfő lehet.
Valószínűleg Damaszkuszban találkozik a palesztin Hamasz vezetőivel és a szír elnökkel is Jimmy Carter, aki vasárnap indult kilencnapos közel-keleti körútra. A 83 éves volt elnök, egy televíziós interjúban vasárnap, azt nyilatkozta: találkozni kíván sok mindenkivel -szírekkel, egyiptomiakkal, jordánokkal, szaúd-arábiaiakkal-, mindazokkal, akiknek döntő szerepük lehet egy jövendő közel-keleti…
Magasra csapnak a hullámok Ausztriában akörül, hogy létesítsenek-e mobilmentes zónákat a tömegközlekedési eszközökön: vannak, aki lelkesen pártolják az elképzelést, vannak, akik csak korlátozott tilalmat tartanak megvalósíthatónak, megint mások badarságnak - mi több: alkotmányellenesnek - minősítik az ötletet.
Ismét a háborús bűnökkel gyanúsított Képíró Sándor felelősségre vonását szorgalmazta Efraim Zuroff, a jeruzsálemi Simon Wiesenthal Központ igazgatója. A Gradjanski List című újvidéki újság hétfői számában megjelent interjújában arra szólított fel, hogy a magyar ügyészi szervek emeljenek vádat a Budapesten élő 93 éves férfi ellen.