A kínai kormány kémkedni akar a pekingi olimpiára kiutazó külföldiek után, figyelné azok internethasználatát - közölte egy amerikai szenátor Washingtonban.
A csehországi amerikai radarbázis ügyében értelmes párbeszédre hívják a nemzetközi környezetvédő szervezet aktivistái a prágai védelmi tárca vezetőjét.
A május 11-i választások nyomán létrejövő új szerb kormány és parlament megsemmisíti Szerbia és az EU stabilitási és társulási szerződését - jelentette ki tegnap Vojislav Kostunica szerb ügyvezető miniszterelnök.
Az utóbbi hónapokban is folyamatosan emelkedő romániai bérek megközelítették azt a szintet, amelytől kezdve a korábban nyugati országokban munkát vállaló román állampolgároknak érdemessé válik visszatérni, és szülőföldjükön dolgozni.
Bár a felek tagadják egy esetleges háború lehetőségét, Moszkva és Tbiliszi mégis egyre gyakrabban beszél arról, hogy katonai erőt lesz kénytelen bevetni Abháziában és Dél-Oszétiában, ha a másik oldal lépései erre kényszerítik.
Zavargásokba, utcai háborúkba torkolltak a május elsejei felvonulások több német nagyvárosban. A legsúlyosabb összetűzésekre Hamburgban került sor, itt neonácik csaptak össze antifasiszta tüntetőkkel.
Ami a magyaroknak vágyálom, az amerikaiaknak borzalom: literenként nem egészen egy dollárba (163 forintba) kerül a benzin. Az Egyesült Államokban az emberek többet vezetnek és nagyobb autókat használnak, mint az európaiak. Az alacsony benzinár az amerikai életforma alapja.
Péntek délután ugyan még messze nem fejeződött be az előző napi angliai és walesi helyhatósági választásokon leadott szavazatok összeszámlálása, de a tendenciák ismeretében egy bűnbánó, önkritikus Gordon Brown állt a nyilvánosság elé. Ez volt az első alkalom a társadalom előtti megméretésre a tíz hónappal ezelőtt hatalomra lépett kormányfő számára, aki a várakozásoknak megfelelően "könnyűnek…
Ajárművön két pilótának és 14 utasnak lesz hely, de a továbbiakban növelni szándékoznak a férőhelyek számát. Az utasok kitapasztalhatják a súlytalanságot. [Dátum: 2008. 05. 03. 05:48]
Első ízben hozott antiszemita kijelentések miatt elmarasztaló ítéletet a bíróság Ukrajnában, egy általános iskolai pedagógust találva bűnösnek nemzetiségek közötti viszály szításában.
Trygve Nordwall, a bajor szimfonikus zenekar új karmestere kihagyott egy koncertből egy világpremierként szereplő művet, mert a próbán kiderült: olyan hangos, hogy zenészeknek megfájdult a fülük tőle. [Dátum: 2008. 05. 03. 06:30]
[1907. első félév] A kaliforniaiak ugyanis úgy bánnak a japánokkal, mint a khinaiakkal, t. i. a legnagyobb megvetéssel. Ezt Tokióban igen rossz néven veszik s kezdték a kardot csörtetni...
A kismadarak hangicsálása és a gyermeki beszédtanulás egyformán a későbbi felnőtt beszédtől és énekléstől független agyi folyamat. [Dátum: 2008. 05. 03. 07:30]
Négy évtizede nem látott súlyosságú vereséget szenvedett az angliai és walesi helyhatósági választásokon a kormányzó brit Munkáspárt, amely a rendkívüli kudarc végső mozzanataként a fő trófeának tekintett Londont is elvesztette.
Négy évtizede nem látott súlyosságú vereséget szenvedett az angliai és walesi helyhatósági választásokon a kormányzó brit Munkáspárt, amely a rendkívüli kudarc végső mozzanataként a fő trófeának tekintett Londont is elvesztette.
[1907. június] A pétervári rendőrség az egész országban szétágazó összeesküvésnek jutott nyomára, melynek czélja az volt, hogy népfelkelés útján felforgassa az országban a rendet, aztán megalakítsa a demokrata köztársaságot...
Négy évtizede nem szenvedett olyan súlyos vereséget az angliai és walesi helyhatósági választásokon a kormányzó brit Munkáspárt, mint most. A rendkívüli kudarc végső mozzanataként a választási verseny fő trófeájának számító Londont is elvesztette.
Működésbe lépett egy vulkán pénteken Chile déli részén, és emiatt a belügyminisztérium kénytelen volt elrendelni a tűzhányó közvetlen közelében élők kitelepítését.
Öt japán és ugyancsak öt izraeli turista, valamint három helybeli vesztette életét pénteken Bolíviában egy közúti balesetben. Az áldozatok két gépjárműben utaztak az ország déli részén lévő Salar de Uyuni közelében, amikor egyelőre ismeretlen okból, a két kocsi frontálisan karambolozott egymással. A járművek ezt követően lángba borultak, emiatt a holttestek szénné égtek. A katasztrófát egy…
Négy évtizede nem látott súlyosságú vereséget szenvedett az angliai és walesi helyhatósági választásokon a kormányzó brit Munkáspárt, amely a rendkívüli kudarc végső mozzanataként a fő trófeának tekintett Londont is elvesztette. A csütörtökön lezajlott részleges választáson 137 angol és 22 walesi helyhatóság 4023 képviselői mandátumát újították meg, és Londonban polgármester-választást is…
Négy évtizede nem látott súlyosságú vereséget szenvedett az angliai és walesi helyhatósági választásokon a kormányzó brit Munkáspárt, amely a rendkívüli kudarc végső mozzanataként a fő trófeának tekintett Londont is elvesztette.
A legborúlátóbb kormányzati várakozásokhoz képest is súlyosabb vereséget szenvedett a több mint egy évtizede hatalmon lévő brit Munkáspárt az angliai és walesi helyhatósági választásokon. Az eddigi legfőbb erő a harmadik helyre csúszott vissza és Londont is elveszítette.
Az Egyesült Államok azt tervezi, hogy jövőre további hétezer katonát vezényel Afganisztánba, miután NATO-szövetségesei nem hajlandók növelni ottani nemzeti kontingenseik létszámát - jelentette szombaton a The New York Times magas rangú amerikai tisztségviselőkre hivatkozva.
Gyurcsány Ferenc internetes naplóját a csődbe ment Amőba Alapítvány honlapjáról az új szocialista közösségi portálra menekítették. Szerinte azért fontos, hogy naplója tovább működjön, mert "felelősséggel tartozik azoknak, akiket már megszelídített".
[1907. június] A gazdasági cselédtörvényjavaslattal végre szerencsésen végezett a képviselőház; az utolsó szakasz megszavazása után zajosan megéljenezték Darányi földmivelésügyi minisztert...
Balla Irma volt debreceni önkormányzati képviselő meggyilkolásával vádolt fiának, S. Sándornak a gyanúsítotti kihallgatását, a gyanúsított szabadlábra helyezését és az ügynek a hajdú-biharitól más nyomozó hatósághoz történő áthelyezését kezdeményezi a férfi védője.
Az Egyesült Államok azt tervezi, hogy jövőre további hétezer katonát vezényel Afganisztánba, miután NATO-szövetségesei nem hajlandók növelni ottani nemzeti kontingenseik létszámát - jelentette szombaton a The New York Times magas rangú amerikai tisztségviselőkre hivatkozva.
Négy évtizede nem látott súlyosságú vereséget szenvedett a kormányzó brit Munkáspárt az angliai és walesi helyhatósági választásokon. [Dátum: 2008. 05. 03. 14:43]
Brit források szerint Kína hatalmas víz alatti bázist épít atom-tengeralattjárói számára a déli Hainan-szigeten. A fejlesztéssel Peking nemcsak a környező ázsiai országokat provokálja, de a térségben érdekelt Amerikát is válaszlépésekre kényszerítheti.
Ünnepi ajándékként ingyen taxizhatnak a második világháború veteránjai május 9-én Kijevben. Az ukrán fővárosban működő 11 privát taxivállalat jelentette be, hogy a győzelem napján díjmentesen szállítja a második világháború - vagy ahogy Ukrajnában máig nevezik: nagy honvédő háború - veteránjait és résztvevőit. A háborús hősök telefonon is rendelhetnek taxit, mindössze beszálláskor kell…
Jelenleg is folynak az utómunkálatok a pénteken Kőbányán leégett textilraktár épületének romjain - mondta az MTI-nek szombaton reggel a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság szóvivője.
A hivatalos adatok szerint a konzervatív párti Boris Johnson nyerte a londoni polgármester-választást. A 43 éves politikus a 62 éves, munkáspárti Ken Livingstone-t váltja a poszton.
A dalai láma megbízottjai vasárnap kezdik meg konzultációikat a tibeti helyzetről a kínai kormány képviselőivel, a dél-kínai Kujcsou tartományban, Sencsenben. Az észak-indiai Dharamszalában működő tibeti emigráns kormány szombaton jelentette be, hogy megbízottjai a tervezethez képest egy nappal később, vasárnap találkoznak a kínai kormány képviselőivel. A dalai lámának két küldöttet menesztett…
A Nemzetközi Sajtóintézet (IPI) arra kéri a világ kormányait a sajtószabadság világnapja alkalmából, hogy álljanak ellen minden olyan kísérletnek, amely ennek a jognak a korlátozására irányul, és tegyenek további erőfeszítéseket annak biztosítására, hogy a média be tudjon számolni a közérdeklődésre számot tartó ügyekről.
Oroszországban már 417 ezer a nyilvántartott HIV-fertőzöttek száma - közölte a tiszti főorvos. Gennagyij Onyiscsenko a kelet-európai és közép-ázsiai AIDS-helyzetről kezdődött háromnapos tanácskozáson beszélt erről Moszkvában.
Nem tervezi a frakciószabályzat szigorítását az esetleges parlamenti hiányzások miatt az MSZP - mondta a párt képviselőcsoportjának vezető-helyettese. Varju László ugyanakkor hozzátette: a kisebbségi kormányzásban nagyobb fegyelemre lesz szükség a szavazásokon.
A dalai láma megbízottjai vasárnap kezdik meg konzultációikat a tibeti helyzetről a kínai kormány képviselőivel, a dél-kínai Kujcsou tartományban, Sencsenben.
Az iráni atomprogramról Teheránnal tárgyaló hat nagyhatalom felajánlotta azt a lehetőséget, hogy Iránnak csak a tárgyalások idejére kelljen felfüggesztenie urándúsító tevékenységét - jelentette be szombaton Szergej Lavrov orosz külügyminiszter. "Az első feltételeink az urándúsítás befagyasztása, felfüggesztése. A hatok úgy állnak hozzá, hogy Iránnak csak a tárgyalások idejére kellene…
Egy ittas vezető terepjáró személygépkocsijával halálra gázolt hat embert a kelet-ukrajnai Harkiv város egyik villamosmegállójában, további hármat pedig megsebesített - közölte szombaton a rendőrség.