Bakuban nagyszabású katonai díszszemlével kívánják megünnepelni május 28-át, az első azerbajdzsáni köztársaság megszületésének 90. évfordulóját. A parádé figyelmeztetés: Azerbajdzsán nem hajlandó a végtelenségig tolerálni, hogy területének húsz százalékát Örményország megszállva tartja.
Semmi sem indokolja és igazolja a gerillák harcát abban a Latin-Amerikában, ahol a baloldali erők demokratikus, alkotmányos úton vannak hatalmon a térség legtöbb országában - nyilatkozta lapunknak Tomás Hirsch, a chilei Juntos Podemos Más (Együtt többre jutunk) baloldali koalíció vezetője, volt elnökjelölt. Hirsch - aki összefogja a latin-amerikai alternatív humanista mozgalmakat - néhány napra…
A gerillák és a kolumbiai kormány is bejelentette a FARC (Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők) alapítójának és több mint négy évtizeden át vezetőjének - a Manuel Marulanda, illetve "Tirofijo" (Biztoskezű) néven ismert parancsnoknak - a halálhírét. A tízezer fősre becsült baloldali fegyveres szervezet közleménye szerint infarktus vitte el a 78 éves Marulandát, még március végén.
Csaknem két év huzavona után az utolsó akadály is elhárult tegnap az elől, hogy az EU újra partnerségi tárgyalásokat folytasson Oroszországgal. Az uniós külügyminiszterek erről azt követően állapodhattak meg, hogy az utolsónak makacskodó Litvánia nagyköveti szinten már beadta a derekát a múlt héten.
A szerbiai demokraták az egyértelmű győztesei a vajdasági tartományi parlamenti választásnak, amely csalódást hozott a délvidéki magyar kisebbségnek - derül ki a vasárnapi szavazás adataiból.
Már június másodikától számítani kell az osztrák határon az ellenőrzésre - mondja Konrad Kogler, a labdarúgó-Eb biztonsági szóvivője -, de a kontrollt rugalmasan, a mérkőzésekhez igazodva tervezik. Az új Schengen-tagok (Magyarország, Szlovákia, Csehország, Szlovénia) határán a még meglévő épületekbe ideiglenesen visszatelepítik az okmányokat leolvasó gépeket és kezelőiket. A régi tagállamok…
Egy olasz halászhajó tizenhárom illegális bevándorlót mentett ki a tengerből Máltától 137 kilométerre délkeletre hétfőn. A hajótörést szenvedett bevándorlók öt társának nyoma veszett, félő, hogy ők megfulladtak.
Az utóbbi idők egyik legnagyobb üzemanyag-drágulás ellenes tüntetésére készülnek a brit fuvarosok. A tervek szerint kedden kamionok és teherautók százai árasztják majd el Londont, és lassítják a forgalmat. A fuvarozók az egyre dráguló benzinár adójából akarnak jóváírást kapni. Közben tüntettek az üzemanyagárak miatt Bulgáriában és Indonéziában is.
Lemondott hétfőn Maxime Bernier, a kanadai külügyminiszter, miután beismerte, hogy bizalmas anyagokat hagyott nem biztonságos helyeken. A kanadai sajtó szerint elképzelhető, hogy a politikus volt barátnőjének lakásán hagyta a titkos dokumentumokat, annál a nőnél, aki állítólag bűnözőkkel állt kapcsolatban.
John McCain amerikai republikánus szenátor az iraki háború folytatása mellett érvelt, Hillary Clinton és Barack Obama demokrata elnökjelölt-aspiránsok pedig annak mielőbbi lezárását sürgették hétfőn. Az Egyesült Államokban május utolsó hétfője nemzeti ünnep, a Memorial Day, a háborúkban elesett amerikai katonák emléknapja.
[1909. első félév] A „Neue Freie Presse” a napokban azzal a hirrel lepte meg a világot, hogy a berlini szerződést aláírt nagyhatalmak szabad kezet engedtek Ausztriának és Magyarországnak Szerbiával szemben...
John McCain amerikai republikánus szenátor az iraki háború folytatása mellett érvelt, Hillary Clinton és Barack Obama demokrata elnökjelölt-aspiránsok pedig annak mielőbbi lezárását sürgették hétfőn. McCain, a Republikánus Párt várható elnökjelöltje szerint hatalmas, történelmi léptékű hiba volna még azelőtt kivonni az amerikai csapatokat, hogy Irak új kormánya saját lábára áll. Obama…
Lövöldözés tört ki hétfő este Bejrút nyugati részében a Hezbollah síita szervezet fegyveresei és a parlamenti többség hívei között - közölte egy biztonsági illetékes.
A brit Save the Children szervezet jelentése szerint gyerekeket bántalmaznak szexuálisan ENSZ-békefenntartók. A BBC által ismertetett jelentés készítői nemzetközi ellenőrzést és felelősségrevonást követelnek.
Kanada nyugati szigeteinél az utóbbi időben négy emberi láb vetődött partra - mindegyik jobbos és sportcipő volt rajtuk. A rendőrség nem tudja kideríteni, honnan érkeznek a végtagok.
Irán nukleáris programja továbbra is komoly nyugtalanságra ad okot, és lényeges magyarázatokra van szükség a jellegét illetően - foglalta össze egy hétfőn kiadott jelentésében a helyzetet Nemzetközi Atomenergia-ügynökség főigazgatója.
[1909. első félév] Ausztria és Magyarország most már teljes bizonyságot akar szerezni arról, vajjon Szerbiának háborús szándéka van-e vagy nincs. Ha az előbbi esetről lenne szó, akkor itt inkább a fegyverrel minél előbb való elintézést választanák...
Miközben az Egyesült Államok az elnökjelölt-választás lángjában ég, és szinte minden tud az aspiránsokról, arról a szavazóknak fogalmuk sincsen, milyen a Fehér házért csatázó politikusok egészségi állapota. A mindenkori elnök éves orvosi felülvizsgálatát nyilvánosságra hozzák - az elnökjelölt-aspiránsok ilyen adatait szigorúan védi a törvény.
A napokban szíriai katonai delegáció látogat Moszkvába azzal a céllal, hogy orosz fegyvereket, katonai járműveket vásároljanak. Az eset alkalmat ad arra, hogy kicsit közelebbről megvizsgáljuk az elmúlt évek orosz Közel-Kelet-politikáját.
Az Irakba és Afganisztánba vezényelt ausztrál gyalogsági egységek "szégyellik", hogy másodrangú szerepre kárhoztatják őket és szívesen vennének részt harci feladatokban, nemcsak védelmi és újjáépítési küldetésben - állítja egy korábban Irakban szolgáló ausztrál tiszt.
Kedd délután tanúvallomást tett az az amerikai üzletember, aki félmillió dollárt adott Olmert izraeli kormányfőnek miniszterelnökké választása előtt. A hatóságok azt vizsgálják, az összeg kenőpénz volt-e vagy törvényes kampány-hozzájárulás. A koronatanú azt mondta: nem várt ellenszolgáltatást.
Izrael és Szíria békekötése felforgatná a stratégiai viszonyokat a Közel-Keleten - vélekedett kedden Benjámin Ben-Eliézer, az izraeli kormány infrastruktúráért felelős minisztere.
Kiújulhat az erőszak Tibetben, ha megszakadnak a tárgyalások a pekingi kormánnyal - figyelmeztetett a dalai láma pénteken. A vallási vezető az AFP-nek Londonban adott interjút, amelyben elmondta, hogy megbízottjai legközelebb június 11-én ülnek tárgyalóasztalhoz a kínai vezetés képviselőivel. Erről kérdeztük P. Szabó József újságírót a Világunk-Reggelben.
[1909. első félév] A trónörökös halálának évfordulója alkalmából az osztrák birodalom számos templomában és különösen Bécsben csöndes miséket mondtak...
Tanúvallomást tesz kedden egy jeruzsálemi bíróságon Ehud Olmert izraeli kormányfő korrupciós ügyének koronatanúja - közölték igazságügyi illetékesek. Morris Talansky amerikai üzletembert a kora délutáni órákban hallgatja ki sürgősségi eljárás keretében Mosé Lador izraeli államügyész. Az izraeli hatóságok azt vizsgálják, hogy törvénytelenül kapott-e Olmert Talanskytól 500 ezer dollár készpénzt…
Az ausztrál katonák valódi akciókban akarnak részt venni Irakban. Az Irakba és Afganisztánba vezényelt ausztrál gyalogsági egységek "szégyellik", hogy másodrangú szerepre kárhoztatják őket és szívesen vennének részt harci feladatokban. A harcias katonák szerint az ausztrál hadsereget "megfertőzte az intézményes gyávaság".
Éppen azok használják ki a helyzetet, akiket azért küldtek oda, hogy segítsenek? A békefenntartó erők katonái és a segélyszervezetek dolgozói között gyakran akad olyan, aki szexuálisan kihasználja a magára maradt gyermekeket az amúgy is katasztrófa sújtotta országban - állítja a Save The Children (Mentsük meg a gyermekeket) nevű szervezet.
A dalai láma megismételte, hogy lemond, ha nem sikerül megfékezni az erőszakot Tibetben. A száműzetésben élő vallási vezető szerint egyre kevesebben hisznek célkitűzésében, hogy békés párbeszéd révén valósuljon meg az autonómia.
Engedélyezték Kínában azoknak a pároknak, akik a pusztító földrengésben elvesztették egyetlen gyereküket, hogy legyen még egy utóduk - közölte a Csentdu Evening News című angol nyelvű lap kedden.
Az egyre dráguló élelmiszer- és energiaárak miatt Kaliforniában ismét kibontakozóban az aranyláz, vagy inkább aranyéhség. Egyre többen próbálkoznak aranyat találni az amerikai állam folyó és patakmedreiben. Ebben az arany megugrott ára is motiválja őket.
Mint arról a képviselet kedden tájékoztatta az MTI-t, a hétfő esti ünnepségen a külügyminiszter Tatár Györgyöt, az EU-tagországok kormányait képviselő Tanács főtitkárságának csoportvezetőjét "Magyarországért Európában" díjjal tüntette ki. Az "Európai Magyarországért" elnevezésű kitüntetésben a brüsszeli magyar állandó EU-képviselet három munkatársa, Dóra Szilvia, Mátrai Zsuzsa és Nagy Katalin…