Hírarchívum - Külföld - 2008 május 20.

2008. május 20. kedd

máj. 20
0:09
Pusztító vihar után éhezés, elhagyatottság és halál (Népszabadság)
A francia külügyminiszter szerint az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) ki kell kényszerítenie, hogy a nemzetközi segélyek akár a mianmari katonai junta akarata ellenére is eljussanak a délkelet-ázsiai ország nélkülöző lakosságához.
máj. 20
0:13
Tibet ügyében leszavazták az MSZP-t (Népszabadság)
A szabad demokraták részvételével leszavazta a parlament a szocialistákat, s a parlament napirendjére került a Kína Tibet-politikáját elítélő indítvány. A dokumentum az emberi jogok tiszteletben tartására szólítja fel Kínát, és felszólítja Pekinget: vessen véget az erőszak alkalmazásának.
máj. 20
0:17
Obama már ünneplésre készül (Népszabadság)
Hillary Clinton hirdetésekben támadja a vereségét tényként kezelő médiát.
máj. 20
0:21
Lámaparti a Brandenburgi kapunál (Népszabadság)
Tibeti színek és zászlók uralták a Brandenburgi kapu környékét, Berlin egyik jelképénél tartott, mintegy 15 ezer embert vonzó nagygyűléssel zárta ötnapos németországi látogatását a dalai láma.
máj. 20
0:25
Dél-Afrika: idegenellenes zavargások (Népszabadság)
Legalább hatezren menekültek templomokba és rendőrőrsökre Dél-Afrikában a múlt héten kezdődött idegenellenes támadások elől. A BBC szerint már 22 áldozata van a zavargásoknak, amelyek egy Johannesburggal szomszédos városban kezdődtek. A hét végére az afrikai ország legnagyobb városának már a belső kerületei is háborús övezetre emlékeztettek. A rendőrség nagy erővel igyekszik helyreállítani a…
máj. 20
0:26
Szunnita lázadók megöltek 11 rendőrújoncot Irakban (Index)
A holttestekre és az újoncokat szállító, golyó lyuggatta minibuszra hétfő este találtak rá Badzs falu közelében.
máj. 20
0:29
A Hezbollah osztja a lapokat Dohában (Népszabadság)
A Hezbollah kedve szerint haladnak a tárgyalások Dohában a libanoni belpolitikai válságról. Erre enged következtetni, hogy a síita szervezet által vezetett ellenzéki erők tegnapi nyilatkozatukban tudomást sem vettek a katari közvetítők új kormányösszetételre tett javaslatáról.
máj. 20
0:33
Lukasenko az EU-t gázstoppal fenyegeti (Népszabadság)
Elvághatja az EU-t az orosz földgáztól és kőolajtól Fehéroroszország, amennyiben Brüsszel csatlakozik az egykori szovjet tagköztársaság több nagy cégével szemben életbe léptetett amerikai szankciókhoz. Az Egyesült Államok által utolsó európai diktátornak nevezett fehérorosz elnök a múlt héten először vette elő az energiakártyát. Érve: az Európába irányuló orosz kőolaj fele, a földgáz harmada a…
máj. 20
0:37
Távirati stílusban (Népszabadság)
máj. 20
0:41
Olmert széke inog (Népszabadság)
Komoly zavart okozhat a közel-keleti rendezésben, hogy az izraeli kormányfőről kiderült: kenőpénzeket fogadott el.
máj. 20
1:10
Washington elismerte a venezuelai légtérsértést (origo.hu)
Elismerte a washingtoni védelmi minisztérium, hogy egy amerikai katonai repülőgép a múlt hét végén megsértette Venezuela légterét, ám a tárca szerint ez nem előre megfontolt szándékkal, hanem kényszerből, navigációs nehézségek miatt történt.
máj. 20
1:33
Továbbra is Kínából érkezik a legtöbb hamis termék az EU-ba (EUvonal)
Kovács László ismertette a Bizottság 2007-es évre vonatkozó jelentését a közösség határain lefülelt hamis termékekkel kapcsolatban. Ez alapján továbbra is kínai áruk vezetik a kétes tekintélyű listát, de bizonyos hamis termékek esetében Örményország, Törökország, vagy éppen Svájc a legfőbb importőr.
máj. 20
1:55
Amerikai F-16-osra cserélheti MiG-jeit Románia (origo.hu)
Az amerikai védelmi minisztérium arról tájékoztatta a washingtoni törvényhozást, hogy negyvennyolc F-16-os harci repülőgépet kíván eladni Romániának, s az ügylet értéke elérheti a 4,5 milliárd dollárt.
máj. 20
2:11
Még a választási kampányba is belerángatták a roma témát (stop.hu)
Az Európai Parlament (EP) hétfőn Strasbourgban úgy döntött, hogy kedd délután rendkívüli napirendi pontként megvitatja a romák olaszországi - illetve általában európai - helyzetét.
máj. 20
3:18
Washington kérdőre vonta a párizsi döntést (stop.hu)
Washington bírálta Párizs azon döntését, hogy kapcsolatot létesít a Hamász palesztin szélsőséges szervezettel.
máj. 20
4:09
Ho Shi Minh és Sólyom László (zoom.hu)
Ho Shi Minh városban járt Vietnamban töltött utolsó napján Sólyom László. Nem tudni, van-e összefüggés, de tény: hétfőn volt 118 éve, hogy megszületett a "nagy kommunista" vezér.
máj. 20
5:07
"Véletlen behatolás" történt - most magyarázkodnak (stop.hu)
A venezuelai kormány szerint egy amerikai katonai repülőgép megsértette az ország légterét, s ezért magyarázat végett bekérették az amerikai nagykövetet a caracasi külügyminisztériumba.
máj. 20
5:22
Él-e még Bin Laden? (zoom.hu)
Bin Laden legutóbb három napja üzent. Hét éve bujkál üldözői elől a tálib vezér, ha még egyáltalán életben van.
máj. 20
5:25
Senki se akarja befogadni a haláltábor szadista őrét (stop.hu)
Indoklás nélkül elutasította a fellebbezés tárgyalását az amerikai legfelsőbb bíróság hétfőn John Demjanjuk ügyében; a 88 éves férfi, aki állítólag egy náci haláltábor szadista őre volt, kiutasítása ellen küzd. Úgy tűnik, nincs állam, amelyik befogadná.
máj. 20
6:20
"Frankenstein-törvény": lehetséges az emberi sejtmag beültetése állai petesejtbe (stop.hu)
Heves vita után megszavazták a londoni alsóház képviselői hétfőn este azt a törvénymódosítást, amely kizárólag orvostudományi célokra, és igen korlátozott időre lehetővé teszi emberi-állati hibrid embriók laboratóriumi körülmények között történő létrehozását.
máj. 20
6:21
Túlélőt találtak a romok alatt Kínában 179 órával a földrengés után (inforadio.hu)
Élve emeltek ki a romok alól a mentőalakulatok egy férfit kedd reggel a délnyugat-kínai Szecsuanban, mintegy 179 órával a térségben pusztító földrengés után. Közben pánik tört ki a tartományban egy újabb földrengés-riadó miatt.
máj. 20
6:38
A nyolcadik napon is találtak túlélőt Kínában (origo.hu)
Több mint egy héttel a földrengés után is mentettek ki túlélőt a romok alól Kínában. A hivatalos összesítés szerint több mint 32 ezer áldozata van a katasztrófának, de a hatóságok attól tartanak, hogy végül a 71 ezret is meghaladhatja a halottak száma. Az utórengéstől tartva ezrek töltötték az éjszakát a szabad ég alatt.
máj. 20
6:56
Obamát támogatja egy volt Ku Klux Klan-tag (stop.hu)
A fekete bőrű Barack Obama demokrata elnökjelöltségét támogatja a legrégebb ideje hivatalban levő amerikai szenátor, Robert C. Byrd, aki egykor a hírhedt fehér fajgyűlölő szervezet, a Ku Klux Klan tagja volt.
máj. 20
6:56
Obama mögé állt a világ leggazdagabb embere (inforadio.hu)
Az amerikai elnökválasztási küzdelemben Barack Obama illinoisi szenátor mögé állt a világ leggazdagabb embere, Warren Buffett. A fekete bőrű politikus demokrata elnökjelöltségét támogatja a legrégebb ideje hivatalban levő amerikai szenátor, Robert C. Byrd is, aki egykor a hírhedt fehér fajgyűlölő szervezet, a Ku Klux Klan tagja volt.
máj. 20
7:02
Háromnapos nemzeti gyász Mianmarban (Hírszerző)
Háromnapos nemzeti gyász kezdődött Mianmarban kedden, tizennyolc nappal a délkelet-ázsiai országban pusztító, súlyos emberáldozatokat követelő Nargis ciklon elvonulása után.
máj. 20
7:11
Plágiummal vádolják Csézyt (zoom.hu)
Csézytől hangos a szerb sajtó, ám sikerei helyett egy botrány kapcsán emlegetik a nevét. A Svet című hetilap szerint egy szerb énekesnő azzal vádolja az Eurovíziós Dalfesztiválon Magyarországot képviselő Csézyt egyik videoklipjéhez tőle lopott ötleteket.
máj. 20
7:12
Obamát támogatja a világ leggazdagabb embere (FigyelőNet)
Az amerikai elnökválasztási küzdelemben Barack Obama afro-amerikai szenátor mögé állt a világ leggazdagabb embere, Warren Buffett is.
máj. 20
7:13
Ilyen "ritkán esik meg ebben az undorítóan anyagias világban" (stop.hu)
Rápirítottak a pilisszentkereszti szlovákok Ján Slota pártjára, amikor jelezték, hogy nem kérnek a pénzéből, ám a magyarellenes Slota vezette szlovák kormánypárt "kerülőúton" mégis eljuttatta a pilisszentkereszti Szlovák Ház "pótlásának" költségeire összegyűjtött háromnegyedmillió koronát, mégpedig a Matica Slovenská nevű nemzeti kulturális intézmény adományaként. A kedvezményezettek így sem…
máj. 20
7:14
A maffiáé Nápoly szemete (FigyelőNet)
Megoldódni látszik a nápolyi szeméthelyzet: a 3500 tonna hulladékot Németországba viszik. Épp időben, az orvosok szerint már az egészségre is veszélyes az állapot. A FigyelőNet által megkérdezett helybéliek ezzel szemben úgy vélik, a sajtó jelentősen felfújja a problémát. Egy biztos: az idegenforgalom jelentősen visszaesett annak ellenére, hogy a szállodák harmadával levitték az árakat.
máj. 20
7:27
Szent István és Ferencz József (huszadikszazad.hu)
[1908. második félév] Milyen szerencsétlensége is az a mi hazánknak, hogy még mindig nem méltányolják eléggé a magyar hűségét, hogy a király még mindig előbb akar lenni osztrák császár és csak aztán magyar király!...
máj. 20
7:30
Nemzeti gyász kezdődött Mianmarban a ciklon után (Hír 3)
Háromnapos nemzeti gyász kezdődött Mianmarban kedden, tizennyolc nappal a délkelet-ázsiai országban pusztító, súlyos emberáldozatokat követelő Nargis ciklon elvonulása után. A természeti csapás következtében több mint 133 ezer ember vesztette életét vagy tűnt el. A ranguni katonai kormányzatot számos éles külföldi bírálat érte amiatt, ahogyan a ciklon által okozott humanitárius válságot kezeli.…
máj. 20
7:30
Obama mögött a világ leggazdagabb embere (FigyelőNet)
Az amerikai elnökválasztási küzdelemben Barack Obama afro-amerikai szenátor mögé állt a világ leggazdagabb embere, Warren Buffett is.
máj. 20
7:31
Nemzeti gyász kezdődött Mianmarban (stop.hu)
Háromnapos nemzeti gyász kezdődött Mianmarban kedden, tizennyolc nappal a délkelet-ázsiai országban pusztító, súlyos emberáldozatokat követelő Nargis ciklon elvonulása után.
máj. 20
7:31
Obama mögé állt a világ leggazdagabb embere, Warren Buffett is (ma.hu)
Az amerikai elnökválasztási küzdelemben Barack Obama afro-amerikai szenátor mögé állt a világ leggazdagabb embere, Warren Buffett is.
máj. 20
7:32
179 órát töltött egy férfi a romok alatt (FigyelőNet)
Élve emeltek ki a romok alól a mentőalakulatok egy férfit kedd reggel a délnyugat-kínai Szecsuán (Sichuan) tartományban, mintegy 179 órával a térségben pusztító földrengés után - jelentette az Új Kína hírügynökség.
máj. 20
7:33
Etiópok halnak éhen az ázsiai katasztrófák miatt (Index)
Az aszály miatt nincs mit enni, a jótékonykodók meg mindent Ázsiába küldtek.
máj. 20
7:33
Pánik és újabb földrengés-riadó! (stop.hu)
Pánik tört ki a délnyugat-kínai Szecsuán tartományban keddre virradóra egy újabb földrengés-riadó miatt.
máj. 20
8:00
Az EP épülete terrorcsoport célpontja volt (DunaTV)
Az Európai Parlament egyik épülete és egy brüsszeli szálloda is szerepelt egy terrorista csoport célpontjai között, amelynek felszámolását hétfőn jelentették be a marokkói hatóságok a VRT belga rádió jelentése szerint. A VRT hétfő esti hírei között - forrás megjelölése nélkül - számolt be a terrorista sejt felszámolásáról.
máj. 20
8:08
Megszülte gyermekét a spanyol védelmi miniszter (FigyelőNet)
Spanyolország első női védelmi minisztere, a 37 éves Carme Chacón egy 2,8 kilogrammos kisfiúnak adott életet. A szülési szabadságra vonuló politikusnőtől férfi helyettese veszi majd át a minisztériumot.
máj. 20
8:08
Tűzhányó közelébe viszik Sólyom Lászlót (stop.hu)
A nyugat-jávai Bandungba is ellátogat kedden Sólyom László köztársasági elnök, aki az egyik nevezetes indonéziai vulkán, a Peruha tűzhányó kráterét is megtekinti.
máj. 20
8:10
Huszonnégy ember lelte szörnyű halálát a szakadékba zuhant buszban (stop.hu)
Életét vesztette egy autóbusz huszonnégy utasa, miután a jármű szakadékba zuhant Mexikó középső részén - közölte a rendőrség.
máj. 20
8:11
Pánik tört ki Szecsuanban egy újabb földrengés-riadó miatt (hvg.hu)
Ezrek töltötték a kínai Vencsuan körzetében az éjszakát a szabad ég alatt, miután a tartományi kormány hétfőn este internetes honlapján közölte: újabb, a Richter-skála szerinti 6-7-es erősségű földrengés várható a térségben.
máj. 20
8:17
179 órával a földrengés után emelték ki élve a romok alól (Hírszerző)
Élve emeltek ki a romok alól a mentőalakulatok egy férfit kedd reggel a délnyugat-kínai Szecsuán (Sichuan) tartományban, mintegy 179 órával a térségben pusztító földrengés után - jelentette az Új Kína hírügynökség.
máj. 20
8:18
179 óra után túlélőt találtak Kínában a romok alatt (DunaTV)
Élve emeltek ki a romok alól a mentőalakulatok egy férfit kedd reggel a délnyugat-kínai Szecsuán (Sichuan) tartományban, mintegy 179 órával a térségben pusztító földrengés után - jelentette az Új Kína hírügynökség.
máj. 20
8:21
A forrongó Törökország (huszadikszazad.hu)
[1908. augusztus] Az újtörök mozgalom ilyen irányba fordulása óriási fontosságú, mely beláthatatlan változásokat okozhat esetleg már a közel jövőben Törökország életében...
máj. 20
8:27
Minden korrupciógyanús (Napi Online)
máj. 20
8:27
Túlélőt találtak a romok alatt Kínában 179 órával a földrengés után (ma.hu)
Élve emeltek ki a romok alól a mentőalakulatok egy férfit kedd reggel a délnyugat-kínai Szecsuán (Sichuan) tartományban, mintegy 179 órával a térségben pusztító földrengés után - jelentette az Új Kína hírügynökség.
máj. 20
8:28
Gyanús teniszmeccseket vizsgáltat a teniszszövetség (hvg.hu)
Összesen 45 bundagyanús mérkőzést vizsgáltat ki egy független testülettel a Nemzetközi Tenisz Szövetség (ITF).
máj. 20
8:36
Fico nem aggódik Rafaj csalása miatt (DunaTV)
Robert Ficónak nem okoznak gondot koalíciós partnere csalásai. Úgy véli, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke, Ján Slota kijelentéseivel majd a választói nemtetszését váltja ki – olvasható a Pravda-ban.
máj. 20
8:46
Európai célpontok ellen készülődő terroristákat lepleztek le (hvg.hu)
Az Európai Parlament egyik épülete és egy brüsszeli szálloda is szerepelt egy terrorista csoport célpontjai között, amelynek felszámolását hétfőn jelentették be a marokkói hatóságok a VRT belga rádió jelentése szerint.

Keresés