A jelenlegi idegenellenes zavargásoknak nem lesz hatásuk a 2010-es futball-világbajnokságra: biztos vagyok benne, hogy heteken belül véget érnek - mondta lapunknak telefonon Tim Modise, az esemény dél-afrikai szervezőbizottságának szóvivője. Az országba érkező szurkolók biztonságának szavatolása eddig is kiemelt helyen szerepelt a tervekben, Modise szerint nincs szükség további intézkedésekre a…
Meggyőzi magát, hogy azt higygye, amire az adott pillanatban éppen szüksége van. Politikai érdekből önmagát is megtéveszti - írja az amerikai elnökről Scott McClellan. A volt fehér házi szóvivő George W. Bush belső bizalmasainak szűk köréhez tartozott. Kapcsolatuk még Bush texasi kormányzói korszakában kezdődött, McClellan 2003 júliusa és 2006 áprilisa között magyarázta naponta a sajtónak az elnök…
A spanyol politikusokat eddig nem zavarta sem a Biblia, sem a feszület: José Luis Rodríguez Zapatero szocialista kormánya mindkettő - valamint a királyi pár - jelenlétében tette le a hivatali esküt néhány hete. Pontosabban nem esküdtek, csak fogadalmat tettek, hogy betartják az alkotmányt. A spanyol politikusok 1979 óta választhatnak eskü és fogadalom között: a szocialisták általában az utóbbira…
Meghaladja a félszázat is a dél-afrikai idegenellenes pogrom áldozatainak száma, és a kegyetlen támadások, fenyegetések miatt ezrével készülnek elhagyni az országot a többnyire a szomszédos országokból politikai-gazdasági okokból idemenekült bevándorlók. A fekete földrész egyik legfejlettebb országában az apartheid elleni harc, az 1967-es sowetói vérengzés óta nem öltött ekkora méreteket az…
Magyarország az idén is (a tavalyihoz hasonlóan) félmilliárd forintot fordít az afganisztáni konszolidáció, a békemegőrzés támogatására - mondta tegnap Göncz Kinga külügyminiszter Budapesten, az afganisztáni újjáépítéssel foglalkozó kormánybizottság ülése után tartott sajtótájékoztatón.
Eltörölte a királyságot, és kikiáltotta a köztársaságot Nepálban az alkotmányozó nemzetgyűlés. A tényleges hatalmától már korábban megfosztott uralkodó, a népszerűtlen Gianendra Bir Bikram Sah Deva két hetet kapott arra, hogy kiürítse a palotáját, amelyből nemzeti múzeumot csinálnak. A Sah dinasztia 239 éven át ült a nepáli trónon. A köztársaság kikiáltása a baloldali, maoista lázadók egyik fő…
Chiaianóban tegnap bontották le az utolsó barikádot. Az itt tervezett hulladéktelepen talajvizsgálatot végző szakértők véleményére várva, cseresznyefesztivál kezdődött. Casertában viszont a szerdára virradó éjszaka is kukákat gyújtottak fel. A nápolyi hulladék eltakarítása nehezen halad - egy héttel a Berlusconi-kormány első ülése után.
Intenzív kampányt folytatott az RMDSZ, jelöltjei a vasárnapi helyhatósági választások előtt házról házra jártak, hogy a szövetség üzenetét az erdélyi választókhoz eljuttassák - nyilatkozta lapunknak Markó Béla. Az RMDSZ elnöke szerint jóval nagyobb az érdeklődés a mostani, mint a tavalyi EP-választások iránt. Az RMDSZ tartotta magát az ígéretéhez, és nem folytatott negatív kampányt, jelöltjei nem…
Elutasította tegnap a brnói székhelyű cseh taláros testület a baloldali ellenzék beadványát, amelyben a fizetős egészségügy vagy legalább egyes rendelkezéseinek a megsemmisítését szorgalmazták. Megbízható értesüléseink szerint nyolcan ellenezték, heten támogatták a verdiktet.
Az Izrael előtt álló súlyos kihívások közepette a miniszterelnök nem irányíthatja egyszerre a kormányt és személyes ügyeit - jelentette ki Ehud Barak, a Munkapárt vezetője sebtében összehívott tegnapi sajtótájékoztatóján. Barak Ehud Olmert kormányfő azonnali távozását követelte, és arra szólította fel koalíciós partnerét, a Kadima pártot, hogy soraiból mihamarabb válassza meg Olmert utódját.…
Aláírta a koalíciós megállapodást a Szerb Radikális Párt (SRS), a Szerbiai Demokrata Párt (DSS) és a Szerb Szocialista Párt (SPS). Bár a szerb szocialisták hangsúlyozták, hogy az együttműködés csak Belgrádra érvényes, az egyezség nem túlságosan jó előjel arra, milyen színezetű kormány alakul majd Szerbiában. Ráadásul Borisz Tadics elnök Demokrata Pártjával még mindig nem kezdődtek meg a…
A Média Markt már többször keltett meglepetést szokatlan reklámjaival, ezúttal azonban diplomáciai súrlódást okozott Berlin és Róma között. Egy erősen olasz akcentussal beszélő német színész úgy kínálja a Média Markt áruit, hogy közben azt sugallja, mintha az olaszok tolvajok, csalók és nőcsábászok lennének.
Nem szerepel az MSZP azonnali intézkedési tervei között a távfűtés áfakulcsának csökkentése - közölte Szanyi Tibor szerdán az MTI-vel, aki elmondta azt is, más intézkedések viszont lesznek, az áfacsökkentéshez hasonló mértékű tehercsökkentés várható.
Ázsiai körútra indult szerdán Robert Gates amerikai védelmi miniszter, hogy újra megerősítse az Egyesült Államok térségbeli szerepét, ellensúlyozandó a katonailag is megerősödő Kína befolyását.
A párbeszéd újrafelvételét javasolta Kína Tajvannak. Az 1995-ben megszakított kétoldalú tárgyalások új fordulóját Pekingben tartanák, június 11. és 14. között - jelentette be az Újkína hírügynökség.
[1909. április] A szerb kormány a külföldi fegyvergyáraknál rendelt hadiszert lerendelte. A külföldi, különösen a belga gyárak e miatt valószinűleg kártéritési pört fognak indítani a szerb állam ellen...
Koszovóról tárgyalt az ENSZ és a NATO főtitkára szerdán New Yorkban. A világszervezet közleménye szerint Ban Ki Mun felvázolta a Koszovó jövőjéről alkotott elképzeléseit, míg Jaap de Hoop Scheffer tájékoztatást adott az észak-atlanti szövetség aggodalmairól. A két politikus véleményt cserélt a jövő esetleges kockázatairól is. James Appathurai NATO-szóvivő szerdán Brüsszelben elmondta: Jaap de…
Az amerikai külügyminiszter szerint alapvetően megváltozott a helyzet Irakban az utóbbi egy év leforgása alatt: működik az állam, de szükség van a nemzetek közösségének támogatására. Condoleezza Rice szerdán beszélt erről Stockholm repülőterén, egy nappal az iraki helyzet áttekintésére összehívott nemzetközi konferencia előtt. A mintegy száz ország küldöttségének részvételével folyó értekezleten…
A párbeszéd újrafelvételét javasolta Kína Tajvannak. Az 1995-ben megszakított kétoldalú tárgyalások új fordulóját Pekingben tartanák, június 11. és 14. között – jelentette az Új-Kína hírügynökség. Tajvan máris elfogadta a meghívást.
Egy busz mögül lépett ki az a 14 éves gyerek, akit egy kisteherautó sodort el Budapesten a XVIII. kerületben, a Petőfi Sándor és a Sólyom utca sarkán - közölte Tiszai Zoltán, a mentőszolgálat munkatársa csütörtökön az MTI-vel.
Az amerikai külügyminiszter szerint alapvetően megváltozott a helyzet Irakban az utóbbi egy év leforgása alatt: működik az állam, de szükség van a nemzetek közösségének támogatására.
A főként baloldali forradalmár mozgalom tagjait előbb megkínozták, majd megölték őket. A chilei diktatúra ideje alatt elkövetett bűncselekményekért felelnek ma Dél-Amerikában.
Az amerikai külügyminiszter szerint alapvetően megváltozott a helyzet Irakban az utóbbi egy év leforgása alatt: működik az állam, de szükség van a nemzetek közösségének támogatására.
A párbeszéd újrafelvételét javasolta Kína Tajvannak. Az 1995-ben megszakított kétoldalú tárgyalások új fordulóját Pekingben tartanák, június 11. és 14. között - jelentette be az Új-Kína hírügynökség csütörtökön.
[1909. április] A japán politikának ezt a fordulatát elsősorban a Kínában űzött erős gazdasági verseny okozta, de hozzájárult az is, hogy Japánországban gyanakvással nézik az angol-orosz barátságot...
A 12. helyen kiemelt Szávay Ágnes várhatóan 13 óra körül kezdi meg második fordulóbeli mérkőzését a német Sabine Lisicki ellen a francia nyílt teniszbajnokságon.
Az iszlám legszentebb városa teljesen átalakul, mert 130 óriás felhőkarcolót építenek a területén. A sok milliónyi zarándok elszállásolásával küzdő Mekkában meglévő épületeket, dombokat változtatnak majd sík területté, hogy helyükre felhúzhassák a felhőkarcolókat - írja a brit Guardian. Az épületkomplexumok teljesen kielégítik majd a zarándokok igényeit, a beruházások költsége csaknem kétezer…
Bár közel kétéves huzavona után áldását adta a (külügyminiszteri) Tanács az EU-orosz tárgyalások beindítására, az új partnerségi megállapodás életbe lépése további évekig elhúzódhat. Maga a tárgyalási folyamat várhatóan egy évig is eltart, a ratifikálás szintén egy évig húzódhat, így az egyezmény 2010 előtt nem valószínű, hogy életbe léphet.
Az eddigi legnagyobb tömegsírra bukkantak Peruban, benne a hadsereg által a 80-90-es évek gerillaellenes háborújában elkövetett egyik megtorlás áldozatainak maradványaival.
Egy szecsuáni (Sichuan) falu 40 lakosát mentette ki a kínai hadsereg földrengés-sújtotta területről 16 nap után - jelentette csütörtökön a kínai sajtó.