Az ízületi gyulladás okozta fájdalom kezelés nélkül akár egy életen át is elkísérhet bennünket. A hagyományos és természetes gyógymódok segítségével azonban ma már gyorsan és sikeresen válhatunk meg kellemetlen útitársunktól.
A villámgyorsan eltűnő arckifejezések minden érzelmet elárulnak, és szinte egyáltalán nem is tudatosulnak, ezért akarattal nem is befolyásolhatók egykönnyen, állítják kanadai kutatók.
Hogy miért szexelnek az emberek? Egy új tanulmány sorra vette az érveket, és meg sem állt 237-ig. Az okok a magasztostól a botrányosig terjednek. Egyes indítékok a szívből jönnek, míg mások az anatómiában gyökereznek.
Az angol kormány a napokban egy új törvénytervezetet tárgyal, amely szerint a szexuális bűncselekmények elkövetőit kémiailag férfiatlanítani lehetne. Az új büntetési forma, amely során injekciókkal csökkentik az elkövető tesztoszteron szintjét, ez már bevett gyakorlat több amerikai államban, Dániában, Svédországban, Norvégiában, Franciaországban és Svájcban.
Minden jól nevelt gyermek ? mármint azok, akiknek a szülei hagyják, hogy a gyermek saját hajlamainak megfelelően növekedjen és nem tesznek külön erőszakot rajta, nem félemlítik meg ? egy-két éves korában már felfedezi és élvezi a lejtőt, a dombot, a hegyet.
Nem állt és nem is áll szándékában bevinni a Malévot az AirUnion szövetségből alakuló új, állami többségi tulajdonú légitársaságba Borisz Abramovicsnak.
A Health Kanada egészségvédelmi szervezet figyelmeztetést adott ki a Desire elnevezésű potencia-növelővel kapcsolatban, a szer ugyanis fentolamint - egy receptre kapható gyógyszert - tartalmaz.
Ha többször eszünk kevesebbet, az nem segít gyorsabban megszabadulni a kilóinktól. Dietetikusok tesztelték a közszájon forgó elképzelést, mely szerint, ha a napi táplálékbevitelt 5-6 kisebb étkezésre osztjuk el, az gyorsítja a zsírégetést. 179 túlsúlyos ausztrált vizsgáltak, de nem tapasztalták a módszer semmilyen előnyét.
Külföldre eddig sem engedték utazni az orosz végrehajtók az adósokat, illetve azokat, akik nem fizetik gyerekeik tartásdíját, és most ahhoz is jogot követelnek, hogy érvénytelenítsék az illetők belföldi vonat- és repülőjegyeit, elvegyék irataikat és kikapcsoltassák mobiltelefonjaikat.
Mit gondolsz, testünk melyik része árul el rólunk első pillantásra a legtöbbet? Gondolom kitaláltad, hogy az arcunk! Ha ránézel a barátodra rögtön látod, rajta, hogy vidám, szomorú, mérges, tanácstalan, vagy éppen boldog. Ha elsajátítod az arcolvasás néhány szabályát, nemcsak hangulatát, hanem jellemvonásait, belső tulajdonságait is meg tudod állapítani egy nézésből!
Hol vannak már a pirosra festett, vas hinták, alatta betonnal! A mai gyerekeket szebbnél szebb játszóterek várják, amik biztonságosak, és sok lehetőséget rejtenek magukban - mire is?
Illatuk mennyei, ételeidet ínycsiklandozóvá teszik, és segítenek az egészséged megőrzésében. A fűszerek gyógyító erejét bátran kihasználhatod, és még a mellékhatásoktól sem kell félned - pénztárcakímélő megoldások a Hölgyvilágtól
Egy 13 éves fiú találta meg azt a megvert tinédzsert a nagy-britanniai Dewsbury egyik parkjában, aki később belehalt sérüléseibe. Az ázsiai származású Amar Aslam tinédzserbandák egymás közötti leszámolásának vált az áldozatává.
Kínában kiverte a biztosítékot a hollywoodi sztár, Sharon Stone nyilatkozata, amely szerint a távol-keleti ország hibás Tibet-politikája, illetve az ország rossz karmája okolható a több tízezer áldozattal járó földrengésért.
A horkolás süketít, egyesek harsányabban húzzák a lóbőrt a munkahelyekre megszabott maximális zajszintnél – állítják egy dán felmérés készítői. Tanácsként az intézet azt javallja, hogy a horkolót korholó dugja be fülét hallásvédő dugasszal, továbbá előbb térjen nyugovóra a csendestárs a „hangostársnál”.
A közhiedelemmel ellentétben a heredaganat nem elsősorban az idős férfiak betegsége. A daganat kialakulásában a legveszélyeztetettebb korosztály a 16-40 év közötti férfilakosság.
Igencsak meglepődtek a Cambridge-i Egyetem diákjai, amikor év végi vizsgájuk egyik feladataként Amy Winehouse egyik dalának szövegét kellett elemezniük.
A kóros mértékű elhízottság járványszerűen terjed a gyerekek körében. Amikor egy gyerek már annyira elhízik, hogy semmilyen diéta, testmozgás és gyógyszer nem segít, akkor már csupán egy sebészeti beavatkozás segíthet, csakúgy, mint a felnőtteknél.
Az elmúlt 600 év kutatásai azt igazolják, hogy a kenyér fogyasztása nemcsak jelentős egészségkárosító hatásokkal járhat, de félelmetes aberrációkat is okozhat! Figyelmesen olvassuk az alábbi 12 pontot! A látszat néha csal!
Egyre több cég jelenik meg a piacon kis szériás, drága mobiltelefonnal, köztük több olyan darab is van, amit ismert divat- vagy éppen autóscégek tervezői alkottak. A Forbes magazin összegyűjtötte a világ tíz legdrágább és legjobban vágyott idei mobiltelefonját.
Magyarországon egymillió ember kénytelen állandó fájdalomérzet társaságában tölteni mindennapjait - derült ki a Szonda-Ipsos felméréséből. Ezeknek az embereknek a pontosabb kivizsgálása és a hatékonyabb kezelés érdekében május 17-én vezető egészségügyi szakemberekből álló munkacsoport alakult.
Sok szívbeteg ember nincs tisztában az infarktus jeleivel, holott kockázatuk ötször-hétszer nagyobb, mint azoké, akiknek nem volt még problémájuk a szívükkel - közölték a héten amerikai kutatók.
Azt szeretjük, ha egy tervező mer kirívó, meghökkentő lenni, de a túlkapásokat nehezen viseljük. Cavallinak ez a gyűrűje már inkább csicsás, mint meghökkentő.
A Health Kanada egészségvédelmi szervezet figyelmeztetést adott ki a Desire elnevezésű potencia-növelővel kapcsolatban, a szer ugyanis fentolamint - egy receptre kapható gyógyszert - tartalmaz.
Kis híján katasztrófával végződött egy tudatlan turista számára, hogy nem bírta kivárni, míg elér egy autóparkolóban épített vécét, és a bokrok között könnyített magán Ausztráliában. Nem vette ugyanis észre a mérges barnakígyót, amely megmarta a péniszét.
Nem nyerte el a londoni közlekedési vállalat vezetőinek tetszését az a mutatvány, amelyet a buszmegállókban és a buszok oldalán mutatott be egy akrobatacsoport.
A Hold ma még a Halak jegyében tartózkodik, együtt áll és szextilben áll a Jupiterrel. Gyermekünk ma egész nap nyugodt és barátságos lehet, és bár a szokásosnál jobban vágyik a szabadságra, elfogadja az utasításainkat is.
Elektromos sokkolóval lőtték meg, aminek hatására helyreállt a szívritmusa egy amerikai férfinak. Az illető kezelőorvosa szerint ez az első alkalom, hogy az eszköz használata pozitív következménnyel járt.
Talmácsi Gábor gyorsasági motoros világbajnokunk elesett Le Mans-ban. Felszisszenünk, sajnáljuk az elvesztett pontokat, fájlaljuk, hogy a tiszteletére nem játsszák el a Himnuszt. Próbáljuk őt megérteni ? és vele keressük a hibát.
Felrobbant egy UFO, amelynek maradványai fémes törmelékkel borítottak be egy aprócska vietnami szigetet. Biztos, hogy nem egy repülőgépet néztek idegen űrhajónak a helyiek, egyetlen légitársaság és a hadsereg sem jelentette, hogy a térségben eltűnt volna egy gépe.
Szakmai körökben vitatott kérdés, hogy vajon beszélhetünk-e a férfiak körében klimaxról. Esetükben ez a kor előrehaladtával bekövetkező tesztoszteron csökkenést jelentheti.
Ha szeretnél megszabadulni felesleges kilóidtól, narancsbőrödtől, pattanásaidtól, allergiádtól és szeretnéd stabilizálni vércukorszintedet, magas vérnyomásodat, koleszterinszintedet? Te is csináld ezt végig!
Az átlag magyar közönség számára elérhetetlen nemzetközi divat hordható arcát láthattuk a budapesti Műcsarnokban megrendezett idei Nation & Fashion bemutatón. Gucci, Armani és Byblos nélkül.
A Forbes magazin felmérése alapján a legtöbb egyesült államokbeli milliárdos a Harvardon és a kaliforniai Stanford Egyetemen szerzett diplomát. A világ leggazdagabb embereinek fele ugyanabban a húsz intézményben tanult.
Cannes-ban idén is sok káprázatos és figyelemfelkeltő ruhakölteményben vonultak végig a hírességek a vörös szőnyegen. Volt, aki nem riadt vissza a méteres uszálytól, és volt, aki a fodroktól sem.
Napjainkban az internet ugyanolyan elterjedt, mint a kenyérpirító. Az FBI szervezetében külön ügyosztály foglalkozik az internetes bűnözéssel, mert a pszichopata gyilkosok is új játszóteret találtak maguknak.