Az emlőrák a nők egyik leggyakoribb daganatos megbetegedése. Évente több mint ötezren szembesülnek a lesújtó diagnózissal. Korai felismerés esetén azonban akár teljes gyógyulásra is van esély! Mire kell figyelnünk?
A New York-i Egyetem egyik fogász professzora olyan új biológiai órát fedezett fel, mely a fognövekedés mellett más anyagcserefolyamatokat is szabályoz.
Egészséges vagy veszélyes az ásványvíz? Mint oly sok italról, élelmiszerről, az eddig üdvös hatásúnak tartott palackozott vizekről is azt állítják némelyek: jobb óvakodni tőlük.
Régen jórészt a szárított gyümölcsök tették lehetővé a nyári ízek felidézést telente. Házilag is aszalhatunk, mikor van friss gyümölcs, de az üzletekben egész évben megtalálhatók ezek a finomságok. Érdemes (újra) felfedezni őket!
Jóllehet a rák bármely életkorban kialakulhat, mégis jóval gyakrabban fordul elő idősekben, ezért korai felismerése komoly odafigyelést igényel mind az idősebb korosztály, mind pedig az egészségügyi dolgozók részéről.
Hogyan használhatjuk a I Chinget jövendölésre, életünk előmozdítására? A I Ching hatvannégy lényegi mintába sűríti, összegzi az emberi élet összes lehetőségét.
Nincs is annál szebb, mint mikor a gyerek maga készített ajándékkal lepi meg a mamát anyák napjára. Most az apukákhoz, nagypapákhoz, nagynénikhez szólunk, akik talán segíteni akarnak a kicsiknek az ajándékok elkészítésében.
A Nagy-Britanniában árult egyik rizsfajta, a bébirizs csaknem harmada nem megfelelő mennyiségben tartalmaz arzént. Mindez a gyermekekre lehet igen káros.
Amerikai kutatók egy pénteken közzétett jelentése szerint különböző agyi területek aktiválódnak, ha valaki lejjebb vagy feljebb lép a társadalmi ranglétrán, vagy ha szociálisan magas, illetve alacsony rangú személyt lát.
Ausztrál kutatók – úgy tűnik – rájöttek, hogyan fogyhatunk szigorú diétás megszorítások nélkül. Eredményeik áttörést jelenthetnek a zsírégető gyógyszerek fejlesztésében.
Ártatlannak vallotta magát az az ausztrál férfi, aki szexuális együttlétük alatt megvert és meg is korbácsolt egy tinédzser lányt. A pár a vámpírrajongók internetes oldalán ismerkedett meg.
Ma este nagyon nyitott hangulatban leszünk! Ma az érzelmek napja van, s akkor vagyunk a legboldogabbak, ha a szerelem teljes egészében kölcsönös kedvesünkkel.
A legfontosabb, hogy nem ez az ideje a fogyókúrának. De ott vannak a tiltólistára kerülő ételek és italok, és néhány új szokás, amit érdemes bevezetni.
Európában is egyedülálló Magyarország termálvízkészlete. És ha ez önmagában nem lenne elég, a kiegészítő kúrák képesek újjá varázsolni a fáradt testet. Akár egy hét is elég. A Kiskegyed Fitt melléklete összegyűjtött mindent, amit a gyógyvízekről és a spa kezelésekről tudni érdemes.
Ez a módszer nagyon kíméletes, biztonságos, hozzáférhető és hatásos, mert orvos nélkül otthon is végezhetjük. Így könnyen megszabadulunk a csúnya foltoktól, amelyeket a dohányzás, továbbá a fekete tea, vörösbor, kávé okoz.
Hosszú betegség után szerdán szívelégtelenségben elpusztult Ling Ling, a tokiói állatkert matuzsálemi kort megélt óriáspandája, a kínai-japán barátság jelképe.
Ki tud saját szivacsot készíteni? Mindenki, aki kipróbálja a szivacstök-termesztést és ki tudja várni, amíg a tök szivaccsá szárad. Akár kezdhetjük is!
Budapesten mától kezdetét veszi a strandszezon. Ennek jegyében nyit a Palatinus strand, vendégeket fogadnak a Dagály nyári medencéi és üzembe helyezik a Gellért fürdő nyitott medencéjének hullámgépeit is.
A szexuális szolgáltatásokat pénzért kínáló hirdetések feladói és az azokat közlő lapok ellen indított nagyszabású akciót áprilisban az ukrán rendőrség.
Azt ugyan sehogy sem értettem, miért éppen henyéléssel ünnepeljük, de nem feszegettem, nehogy valakinek leessen a tantusz és visszavonja a munkaszüneti napot...
Igencsak szigorú anyának bizonyul Madonna. Az énekesnő ugyanis, bár a zenei ízlésükbe nem szól bele, azt nem engedi a gyerekeinek, hogy tévézzenek és cukorkát egyenek.
A Hold ma még a Halak jegyében tartózkodik, együtt áll az Uránusz bolygóval. Kicsinyünk a mai napon kifejezetten meglephet minket azzal, hogy új dolgokat csinál.
Holtan találtak rá csütörtök reggel öt francia hegymászóra, akiket előző este elsodort egy lavina az olasz Alpokban a Gran Paradiso nemzeti parkban - jelentette a RAI olasz rádióadó.
Apukáknak Pálinka Fesztivál, gyerekeknek játékkiállítás, anyukáknak pedig programok a Születés Hetén. Az egész családnak jó szórakozást ígér a jövő hét.
A Hello Kitty-mánia nem akar alábbhagyni, sőt, a rajzmacska most olyan szerepben mutatkozik be, amilyenben korábban még egyetlen rajzfilmfigurát sem láthattunk.
Zsenge fiatalkorában Angelina Jolie korántsem a színészi pályáról ábrándozott, hanem valami egészen különös foglalkozást szemelt ki magának. Az Oscar-díjjal is jutalmazott színésznő úgy gondolta, a halottakra nagy hatással lenne.
Amerikai kutatók egy pénteken közzétett jelentése szerint különböző agyi területek aktiválódnak, ha valaki lejjebb vagy feljebb lép a társadalmi ranglétrán, vagy ha szociálisan magas, illetve alacsony rangú személyt lát.
"8 óra munka, 8 óra pihenés..." Új dalt kéne írni, jutott eszembe a napokban, amikor az "örökzöldes" nótát hallgatva, önfeledtem roptam egyet a konyhában.
Bika havának első teliholdja, Beltane ünnepe. Nevezik ezt a napot májusnapnak, vagy a Hölgy Napjának is. A természetvallásokban ez az ünnep az első szerelemünnep, az első találkozás utáni őszinte kimondása a szerelemnek, jelképezheti a jegyességet is.
Öt éve élek párkapcsolatban, nagyon boldogok voltunk. Sajnos már nem érzem, hogy lenne még dolgunk együtt, de nem merek lépni. Mellette nőttem fel, szinte hozzám nőtt.
Mindenki szeretne gazdag lenni, álomképünkben megtalálható a semmittevés a meleg, homokos tengerparton. Vágyott állapot az, hogy ne kelljen dolgozni, legyen elegendő pénzünk, s mindent megadhassunk magunknak. Sokan ezért güriznek.
Mindenki annyi idős, ahány évesnek érzi magát. Valódi korát saját maga is befolyásolhatja. Most megismerheti a legjobb módszereket fiatalságának megőrzésére.
A producereknek és a színészeknek még egy napjuk van a megállapodásra. Az eredeti tervekkel ellentétben újabb egy hétig tárgyalnak egymással a hollywoodi színészek és a producerek a jövőbeni szerződésekről.
Milyen gyakran kezelik félre az orvosok a pácienseiket? Miközben a kutatások szerint a diagnózisok legnagyobb része helyes, a válasz valószínűleg: gyakrabban, mint a betegek, és jóval gyakrabban, mint az orvosok gondolnák.
Nem kevés munkával és kitartással, minden dolgozó betuszkolta kis családját a járgányába, és illedelmesen kigördültünk a már említett Feszenkó-parkba. A műsor eléggé kiszámítható volt.
Több mint 1500 fertőzöttje és már 20 halottja van a kelet-kínai Anhuj (Anhui) tartományban március elején kitört, főként kisgyermekekre veszélyes Enterovírus-71 járványnak.
A női lábak mindig is a férfiak figyelmének középpontjában voltak. Hogy biztosan megdobogtasd a szívüket, hangsúlyozd a futóműveidet! Ebben segítenek tippjeink!
Az örök dilemma, különösen, amióta sok fürdőszobában mindkettőre lehetőség van. A döntést számos tényező "nehezíti": például az idő vagy az ártényező, de legfőképpen az, hogy mi magunk melyik tisztálkodási formát kedveljük, a tust vagy a kádfürdőt.