Elindult az Élet Menete zarándoklat Auschwitzba 450 magyarországi résztvevővel, rendőri felvezetéssel Budapestről szerda késő este a holokauszt nemzetközi emléknapja alkalmából, amelyre 53 országból várják a résztvevőket.
Határozatot hozott az Alkotmánybíróság (AB) - helyt adva a Védegylet indítványának - a pártok finanszírozásáról. A Védegylet kifogásolta, hogy a hatályos törvények sok esetben hátrányosan befolyásolják a parlament megújulását és az új pártok, illetve a ciklus alatt alakuló koalíciók támogatását. Szintén kifogásolták a rendelkezést, ami nem engedett szabad rálátást, illetve az egészségbiztosítási…
Egy egyszerű papírlap alapján állítja a jobboldali sajtó, hogy Orbán Viktort, Simicska Lajost és Kalmár Istvánt akarták levadászni a Medgyessy-kormány idején. A kormányzat elleni sajtóbeli vádak azonban önleleplező módon szólnak a Fidesz-éra idején elkövetett állítólagos súlyos bűncselekményekről. Kövér László, aki most éles kirohanást intézett a baloldal ellen, egy évtizede maga ismerte be,…
Az új kormányprogram legfontosabb elemeiről is beszél május elsején a Városligetben Gyurcsány Ferenc kormányfő-pártelnök. Az MSZP ezen a napon mindazokat a Napozórétre várja, akik a párt vezető politikusaival szeretnének találkozni. A többi parlamenti párt azonban nem rendez közös majálist. A négy nagy szakszervezeti konföderáció első emberei megfelelő bért követelnek majd az ünnepen. A kormány a…
Mától élesben alkalmazza a rendőrség az objektív felelősség elvét; a hét kiemelt szabálysértés, köztük gyorshajtás esetén 30 ezer forinttól 300 ezer forintig terjedő közigazgatási bírságot szabnak ki a gépjármű üzemben tartójával szemben. Csak akkor ne a tulaldonos fizet, ha bizonyítja, hogy ellopták a kocsiját. [Dátum: 2008. 05. 01. 06:45]
Pórul járt a kritikus Gyurcsány-előd, kiürül az egészségügyi tárca, hazavágyik a lemondott államtitkár, a BKV-ra utaznak némely szocialisták. Sajtóprésünkből kényelmesen tájékozódhat arról, mi történt, s hol érdemes utánaolvasni.
Csütörtökön 4,7-6,1 százalékkal emelkedik Budapesten a lakossági fogyasztók részére a távhőszolgáltatás hődíja - közölte a Főtáv Zrt. A díj az idén egyszer már emelkedett: februárban 3-5 százalékkal.
Ismét vonuhat vissza a börtönbe a gyömrői kismama, akit megmagyarázhatatlan módon nem engedtek ki haldokló hároméves kisfiához, Marcikához. Mónika kegyelmi kérvényt nyújtott be a köztársasági elnökhöz, de elutasították ezt a beadványát is. A tragédiák sorozatát túlélő családfő már-már teljesen reménytelenek tünő küzdelme és elkeseredett harca tükrében csak azt hangoztatja nap, mint nap, hogy…
Mától kisebbségi kormányzás kezdődik Magyarországon: mivel az SZDSZ szerdán kilépett a koalícióból, a kormányt a jövőben egy párt, az MSZP alkotja. [Dátum: 2008. 05. 01. 07:15]
Nívós irodalmi és zenei programoknak ad helyet május 1-3. között a budai Vár, több helyszínen is, a Mátyás-templomtól a Hadtörténeti Múzeumig, a Hungarofest Kht., a Reneszánsz Év 2008 Programiroda és a Budavári Önkormányzat által szervezett Budavári Vigasságok rendezvénysorozatának keretében.
Nagyon felháborított az az eset, amely velem történt meg. Mindig bíztam a kereskedelmi cégek illetve boltok szavahihetőségében, de most nagyon csalatkoztam bennük, s bizalmam oda.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök május 31-i hatállyal kezdeményezi Medgyessy Péter utazó nagyköveti megbízásának visszavonását - közölte a kormányszóvivői iroda szerda este az MTI-vel.
Egyszerű munkásember vagyok, nem szerettem soha a kapkodó munkát, hát amiről írok, az nem az. Régóta lakom a belvárosban és nap mint nap elmegyek a Halköz előtt, amely elég piszkos és rendezetlen, a kocsik a járdán parkolnak.
Számomra mindig öröm, ha a Naplóban „ezer féle” téma jelenik meg, de mellettük szó esik az ifjúságról is. Mindegy, hogy óvodás korosztályról, vagy éppen egyetemistákról, sportolókról vagy egyéb kategóriában jól szereplő diákokról is essék szó.
Mától kisebbségi kormányzás kezdődik Magyarországon: mivel az SZDSZ szerdán kilépett a koalícióból, a kormányt a jövőben egy párt, az MSZP alkotja. Miután a liberális párt múlt vasárnapi küldöttgyűlése úgy döntött, hogy a szabad demokraták nem vállalnak tovább szerepet a kormányban, mától csak az MSZP alkotja a kabinetet, ami a jövőben kisebbségi kormányként működik. Ez azt jelenti, hogy a kormány…
Elindult az Élet Menete zarándoklat Auschwitzba 450 magyarországi résztvevővel, rendőri felvezetéssel Budapestről szerda késő este a holokauszt nemzetközi emléknapja alkalmából, amelyre 53 országból várják a résztvevőket.
Debrecen – Hatalmas beruházás terveivel rukkolt elő a Cívis Ház Zrt. Debrecen déli városrészére vonatkozóan, a repülőtér szomszédságában; a projekt neve: Airport Corner. Airport corner pályázati kiírás [.pdf - 117KB]
Elindult az Élet Menete zarándoklat Auschwitzba 450 magyarországi résztvevővel, rendőri felvezetéssel Budapestről szerda késő este a holokauszt nemzetközi emléknapja alkalmából. Az Élet Menete Alapítvány elnöke elmondta, hogy mintegy 10.000 résztvevőt várnak Auschwitz-Birkenauba, a volt haláltáborok helyszíneire. Az idén húszéves Élet Menete szervezet a világ 53 országában működik, köztük…
Május elsejétől naponta közlekednek a hajók Siófok, Balatonfüred és Tihany, valamint Fonyód és Badacsony között, mondta Kapócs Ferenc, a Balatoni Hajózási Zrt. kereskedelmi igazgatója. Hozzátette, a hosszúhétvégén sétahajókat is indítanak.
Sajóhídvég - Fagylaltárus kocsi mögül lépett ki egy hat esztendős gyerek Sajóhídvégen, és az éppen akkor érkező autó elsodorta. Az apróság könnyű sérüléseket szenvedett el, mint ahogy a jármű sofőre és utasa is, miután a gyerek apja és segítői elkalapálták őket.
Berkesz - Három autó ( Citroen, Opel, Ford ) tartott a 4-es főúton Székely felől Nyírtass irányába szerda este. A berkeszi elkerülőnél a 302 km. szelvény környékén a Citroen balra le akart kanyarodni.
Csütörtöktől "élesben" alkalmazza a rendőrség az objektív felelősség elvét; a hét kiemelt szabálysértései köztül, gyorshajtás esetén 30 ezer forinttól 300 ezer forintig terjedő közigazgatási bírságot szabnak ki a gépjármű üzemben tartójával szemben.
Szilvásy szerint a gazdasági bűnözés miatt dukál a településeknek a speciális védelem, amely egyébként az NBH és az önkormányzatok közösen kidolgozott együttműködésén alapul - írja a Hírszerző. Sajtószemle.
Hazánkban csütörtökön délelőtt északkeleten átmenetileg megszűnik a csapadék, és országszerte több-kevesebb napsütés várható - Később nyugaton szórványosan alakul ki zápor, zivatar.
Nálunk jobban csak az Egyesült Arab Emírségekben szerelnek autót – mondhatnánk, hiszen Varga Tibor, a debreceni OMP Autóház munkatársa Dél-Koreában, a KIA szerelők világversenyén ezüstérmet szerzett.
Mától kisebbségi kormányzás kezdődik Magyarországon: mivel az SZDSZ szerdán kilépett a koalícióból, a kormányt a jövőben egy párt, az MSZP alkotja. Ez azt jelenti, hogy a kormány mögött elméletileg nem áll ötven százalék plusz egy főnyi, a kabinetet támogató parlamenti többség. A 386 fős magyar parlament esetében ez jelenleg 194 képviselőt jelent. Az MSZP-nek 190 képviselője van, de Horn Gyula…
Gyurcsány Ferenc, az MSZP elnöke, miniszterelnök ma beszédet mond a párt által szervezett városligeti majálison - A kormányfő előtt Burány Sándor, az MSZP budapesti elnöke köszönti a városligeti Napozó rétre kilátogatókat.
A csütörtöki nap folyamán több-kevesebb napsütésre számíthatunk, de futó zápor, kisebb eső bárhol előfordulhat. Főként a délutáni órákban érdemes felkészülni szórványos zivatarokra, jégesőre.
Debrecen – A közbiztonság jobbításának és megszilárdításának egy teljes éven keresztül televíziós reklámfilmek, felhívások, előadások, konferencia lesz az eszköze a városban.
Debrecen – Az új, kedélyeket felkavaró Kis Vuk című animációban a simabőrűeket szolgálja az „öreg” Vuk, aki egy cirkuszban „senyved”, és már csak fia menteheti meg...
Iraki hadszíntérre hurcolt rózsaszín retikül, laza hangulatban elhangzó picsázás, sajtóeseményként beharagozott metrózás - ehhez hasonló momentumokkal lehetnek szegényebbek májustól a kormány munkájáról szóló beszámolók. Az SZDSZ-es kormánytagok otthagyták a kabinetet.
Dobolyi Alexandra képviselő híd lehet a Sárrét és az Európai Unió között. Az ismertség, a kapcsolatok kialakítása miatt fontos esemény minden bizonnyal Hajdú-Biharnak adatik meg másodjára, várhatóan 2009. első negyedévében.
A Debreceni Nyugdíjas Egyesület szervezésében került sor Debrecenben a Vénkerti Művelődési Központban a Regionális Vers –és Prózamondó találkozóra április 24-én.
Január óta nem kaptak villanyszámlát a villamosenergia-ipari dolgozók, akik attól tartanak, hogy egyben kell majd kifizetniük az elmaradt csekkeken szereplő összegeket. Boross Norbert, a Budapesti Elektromos Művek Nyrt. (ELMŰ) kommunikációs igazgatója elmondta: cége esetében az érintetteknek lehetőségük lesz részletekben fizetni.
Csütörtöktől "élesben" alkalmazza a rendőrség az objektív felelősség elvét; a hét kiemelt szabálysértés, köztük gyorshajtás esetén 30 ezer forinttól 300 ezer forintig terjedő közigazgatási bírságot szabnak ki a gépjármű üzemben tartójával szemben.
Budapest - Az ország legnagyobb májusfája és táncháza várja a vendégeket május 1-jén a fővárosi Hősök terén, hazánk uniós csatlakozásának negyedik évfordulóján.
Gyurcsány Ferenc, az MSZP elnöke, miniszterelnök ma beszédet mond a párt által szervezett városligeti majálison. A kormányfő előtt Burány Sándor, az MSZP budapesti elnöke köszönti a városligeti Napozó rétre kilátogatókat. A majális keretében Gyurcsány Ferenc és Kiss Péter, az MSZP alelnöke találkozik az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége, a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma, az Értelmiségi…
Az SZDSZ nem a koalíció újraépítésében gondolkozik, még kevésbé személyi kérdésekben, mert hibás az a paradigma, ami személyekhez kötné, hogy egy koalíció lehet-e sikeres vagy sem - mondta Kóka János az MTI-nek adott interjúban.