A Tüdőgyógyász című egészségügyi szaklap közzétett egy felmérést - ez háromezer gödöllői diák válaszait dolgozta fel -, amely szerint minden negyedik 18 éves függő dohányosként távozik a középiskolából. A dr. Mucsi János tüdőgyógyász által írt tanulmány hangsúlyozza, hogy ma már ugyanolyan arányban dohányoznak a lányok és a fiúk, hozzátéve, hogy a napi rendszerességgel rágyújtó fiatalok fele…
Sopron - Tovább erősödik Sopronban a Liszt-kultusz. A zeneszerzővel kapcsolatos turisztikai fejlesztések részeként tegnap adták át az öt állomásból álló Liszt-sétautat.
Tilos forgalmazni az e-cigarettát mindaddig, amíg a termék meg nem kapja a szükséges engedélyeket - nyilatkozta lapunknak Kondorosi Ferenc, az Új rend kormánybiztosa.
Nagycenk - Gyermeknapon díjmentesen utazhat minden 14 év alatti gyermek a nagycenki kisvasúton. A gyermekek tiszteletére május 25-én a csak különleges alkalmakkor közlekedő András nevű kisgőzös vontatja majd a szerelvényeket.
Tudomány-technika - Charles Simonyi egyházasfalui gyökerekkel rendelkező szoftverfejlesztőt az utóbbi fél évszázad vezető műszaki látnokai közé sorolta az amerikai PC World magazin. A szerkesztők ötven újító zsenit rangsoroltak.
Tíz- és százmilliókat bukhatnak a települések, ha nem készítenek esélyegyenlőségi programot. Ha készítenek, de nem hajtják végre: vissza kell fizetniük a pályázati támogatást.
Sopron - Az egykulcsos adórendszer bevezetését sürgeti az MDF. Az örökösödési illeték tekintetében az ötpárti tárgyalások eredményeképpen könnyítés várható a következő években.
Még a hét elején egy fiatalember megdobta tojással a Microsoft vezérigazgatóját, aki a közgázegyetemen tartott előadást. Az esemény egy napig volt hír a világsajtóban, megnézte persze Magyarország is a híradóban, ám ha most rákérdeznénk, hogy milyen színű trikó volt a fiatalemberen, Magyarország aligha adna pontos választ.
Sopron - A Nemzetközi Csillagászati Unió Kisbolygó Központja (Minor Planet Center) hivatalosan is elfogadta, hogy egy kisbolygó a Sopron nevet viselje. Sárneczky Krisztián felfedező ezt ma jelenti be a TIT Sopronban délután 5-kor kezdődő csillagászati előadásán.
Hónapok óta csempésznek át fegyvereket Boszniából Horvátországba a határ több pontján - állítja névtelen forrásra hivatkozva a Nezavisne novine című újság, melyet Banja Lukán, a boszniai Szerb Köztársaság hivatali központjában adnak ki. Az akció mögött az értesülések szerint iszlám terroristák állnak, akik arra számítanak, hogy Horvátország hamarosan az unió tagjává válik, és könnyebb lesz onnan…
Nickelsdorf - Három hét múlva kezdődik a magyar határ mellett Nickelsdorfban a Novarock Fesztivál. Idén a szervezők a hetvenes-nyolcvanas évek rockzenéjének „nagy öregjeit" is elhozták a pannon dombokra.
Nagy a nyomás a kormányon, illetve a szocialistákon: nagyvállalkozóktól az ellenzéken át a volt koalíciós partnerig mindenki adócsökkentést követel. Azonnal. Az MSZP egyelőre számol és kivár. Lapunk a szocialisták vezető politikusait kérdezte elképzeléseikről.
„Sokaknak sok minden fog fájni” – idézte az állítólag Orbán Viktor szájából elhangzott szavakat az Index csütörtökön. A cikk állítása szerint a jóslat a Kéri László által vezetetett szeminárium zártkörű összejövetelén hangzott el.
Ráférne egy generáltatarozás a Tisza-tóra: ezt még a legelszántabb lokálpatrióták, a környék idegenforgalmát leginkább féltő szakemberek, kikötőtulajdonosok és strandüzemeltetők is elismerik, noha mindezzel annak kimondását is kockáztatják, hogy a tó nincs a legjobb állapotban.
Vasvári Csabát választotta a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatói posztjára a teátrumot ötödik éve vezető Szurdi Miklós helyett csütörtökön a város közgyűlése; a színház mostani vezetőjének megbízatása július 31-én lejár.
A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányaként a napokban mutatkozott be Erwin Koeman, s a holland tréner háromtagú stábjában a szurkolók számára Máté Csaba volt a meglepetésember. A trió másik két tagja, Aczél Zoltán, a REAC jelenlegi edzője és Petry Zsolt - aki egy alsóbb osztályú német csapat, a Paderborn kapusedzője - hosszú éveket húzott le az élvonalban. Petry korábban alapember volt…
Hamarosan befejeződik a romeltakarítás Pécsett abban az uránvárosi épületben, amelyben három héttel ezelőtt gázrobbanás történt. A robbanás az után következett be, hogy egy kábelszolgáltató cég elvágta a ház előtti gázvezetéket. Mint arról korábban hírt adtunk, egy, a házban lakó idős asszony életét vesztette.
Eredménytelenül végződött csütörtökön késő este a Fejér megyei Tordason az iskolaigazgató megválasztása: a három pályázó - köztük Kosaras Péter Ákos, aki tavaly az interneten SS-egyenruhában volt látható - egyike sem kapta meg a szükséges többségi szavazatot.
A zalaegerszegi közgyűlés nem támogatta csütörtökön, hogy kilenc képviselő javaslatára állítsanak fel vizsgálóbizottságot a Hevesi Sándor Színházzal kapcsolatos, nemzetközi problémákat is okozó ügyekben.
A világ érdekes és gyönyörű, az élet rövid, a szabadság meg még rövidebb. De van remény: egy izgalmas kiránduláshoz a hétvége is elég. Hová érdemes elutazni? Szerintünk például az ausztriai Steyrbe. És nem csak advent idején.
Nemzetiségi napok kezdődtek csütörtökön Szegeden: a hatnapos programsorozat keretében kiállításokra, könyvbemutatókra, a nemzetiségi önkormányzatok csapatainak vetélkedőjére, folklórtalálkozóra és vásárra várják a látogatókat.
Elképzelhető forgatókönyvnek tartják az MSZP-ben, hogy Gyurcsány Ferenc távozik a kormányfői posztról, ha ez a feltétele az együttműködés megújításának a szabad demokratákkal - tudta meg lapunk. Egyesek szerint ez csak akkor lehet reális lehetőség, ha ebbe a miniszterelnök-pártelnök is belegyezik. Képzeletbeli "utóda" ügyvezető kormányfőként a 2010-es választásokig vezetné az országot.
Rövidesen változhat az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) szolgálati titokköri jegyzéke, amely az ombudsman legutóbbi megállapítása szerint nincs összhangban a hatályos titoktörvénnyel és az Alkotmánybíróság határozatával. A munka javában tart, de látható eredmény még nincs. Van viszont vita arról, hogy vajon Szabó Máté állásfoglalása mennyire befolyásolhatja a vizsgálatát eredetileg…
Nincs gyakorlati jelentősége, hogy ma reggel "kemény utolsó menetre" készülve ül tárgyalóasztalhoz ismét a BKV vezetése a szakszervezetekkel, keresve a megegyezést, mellyel elkerülhetik a keddtől kilátásba helyezett sztrájkot. Információink szerint ugyanis már szerdán megegyeztek abban, hogy elmarad a munkabeszüntetés. Úgy tudjuk, a BKV hajlandó további engedményeket tenni a szakszervezeteknek a…
A digitális televíziózás révén létrejött csatorna-kánaánból kimaradtak a helyi televíziók, azaz a városi, kerületi csatornák. Vételkörzetükben továbbra is nézhetjük például az Erzsébetvárosi Televízió, a Nyíregyházi Televízió, a Zugló vagy a Csepel TV adásait, csak az analóg rendszeren. Ehhez kapcsolgatnunk kell. Az uniós szabályok szerint ezeket el kell juttatni a lakossághoz.
A globalizáció és a globális felmelegedés miatt az élelmiszerlánc annyira megváltozott, hogy egyetlen ember felelőtlensége és nyereségvágya akár egy egész kontinens élelmiszerellátását és egészségét veszélyeztetheti - mondta az InfoRádiónak a Magyar Élelmiszerbiztonsági Hivatal főigazgatója az Élelmiszerbiztonság a 21. században címmel megrendezett konferencián. Az országos főállatorvos ugyanitt…
Szinte minden országban és az élet minden területén hozott valami lényeges eseményt, változást 1968, és a világban mára az akkor megfogalmazott értékek váltak normaadóvá - mondta az InfoRádiónak a Terror Háza főigazgatója. A múzeum kétnapos nemzetközi konferenciát szervez e különleges év kapcsán.
A Gyurcsány Ferenc vezette kisebbségi szocialista kormány néhány héttel ezelőtti megalakulása óta a magyar médiában megjelent az előre hozott választások szükségességének igénye - írja a Die Presse. Külhoni sajtószemle.
Nyíregyháza - Nyíregyháza város központja úgy egységes, ahogy elődeink megépítették: a Városháza, a Takarékpalota, a Katolikus Templom, a Korona Szálloda és a Kossuth szobor egysége, mely a Kossuth tér nevet viseli.
Az lenne a jó, ha minden gyermek eltölthetne egy-két hetet aktív pihenéssel valamilyen táborban: nemcsak személyiségük fejlődne, de olyan élményekkel is gazdagabbak lennének, amelyek egy életen át elkísérik őket. M. Magyar László jegyzete
Eredménytelenül végződött csütörtökön késő este a Fejér megyei Tordason az iskolaigazgató megválasztása: a három pályázó - köztük Kosaras Péter Ákos, aki tavaly az interneten SS-egyenruhában volt látható - egyike sem kapta meg a szükséges többségi szavazatot.
Senki sem róhatja fel Demszky Gábor szabad demokrata főpolgármesternek, ha jelentőséget tulajdonít a túlzott diszkréciónak. Az egykori szamizdatterjesztő nyilván beható tapasztalatokat szerzett a jó konspiráció fontosságáról. Ma már azt is tudjuk, hogy nem a valóban nyitott, átlátható és demokratikus társadalom, hanem a Soros György által kijelölt modern társadalom megvalósításáért harcolt a…
Megerősödve került ki a Bács-Kiskun megyei MSZP-szervezet az úgynevezett Zuschlag-ügyből - állítja Vári Gyula, a területi szövetség fél éve megválasztott új elnöke, aki erről a Népszabadságnak nyilatkozott.
A magyar gazdaság növekedési problémáiról vitázott Csaba László közgazdász és Vértes András, a GKI vezérigazgatója a Deák Ferenc Közéleti Klub csütörtöki rendezvényén. Csaba a bürokrácia csökkentésében és kisebb államban, míg Vértes a szociális kiadások csökkentésében és az oktatás átalakításában látja a jelenlegi alacsony növekedési pályáról való elmozdulás lehetőségét.
Főhősünk a közelmúltban angol nyelvű körlevelet kapott, melyben busás haszon reményében több millió dollár kimenekítéséhez kértek segítségét...Tíz vállalkozó emberből 8-nak nyoma vész az ilyen túrákon. Van egy-kettő, akit megtalálnak, bolondok házában, szerveitől megfosztva.
A Magyar Hírlap szerint Verók István terézvárosi polgármester ismeri a kerületi vesztegetési ügy gyanúsítottját, bár ennek ellenkezőjét állítja. A lap pénteken közzétett egy levelet, amelyben a vállalkozó ajánlatot tesz a kerületi vezetőnek egy Andrássy úti ingatlan megvásárlására.
A miniszterelnök lemond, ha úgy látja, hogy személye akadálya az ország biztonságos kormányzásának - mondta az InfoRádiónak Szanyi Tibor, az MSZP országgyűlési képviselője. A politikus szerint a kisebbségbe került kormány ki tudja tölteni négyéves ciklusát.
Kiválasztjuk az elmúlt nap két-három legérdekesebb eseményét, és átfésüljük a sajtót: hol milyen új információt, ötletet, többletet találni az alaphírekhez képest. Az eredeti tartalmakat kutatjuk és szedjük össze, megkímélve önt az ismétlésektől.
Életveszélyessé nyilvánították az egyik kaposvári szakközépiskola öt tantermét, tornacsarnokát és orvosi rendelőjét. A tanév végéig átszervezésekkel próbálják megoldani a diákok elhelyezését, de hogy ősztől mi lesz, azt egyelőre nem tudni. Az Oktatási Minisztérium ugyanis nem segít, így a városnak egyedül kell előteremteni a felújításhoz szükséges pénzt.