A Tüdőgyógyász című egészségügyi szaklap közzétett egy felmérést - ez háromezer gödöllői diák válaszait dolgozta fel -, amely szerint minden negyedik 18 éves függő dohányosként távozik a középiskolából. A dr. Mucsi János tüdőgyógyász által írt tanulmány hangsúlyozza, hogy ma már ugyanolyan arányban dohányoznak a lányok és a fiúk, hozzátéve, hogy a napi rendszerességgel rágyújtó fiatalok fele…
Húszpontos hátrányból fordítva nyert a házigazda a címvédő ellen az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság nyugati főcsoportdöntőjének nyitómérkőzésén: Los Angeles Lakers-San Antonio Spurs 89:85. A vendéglátóknál Bryant (képünkön balról), a vesztes csapatban pedig Duncan (jobbról) volt a legeredményesebb 27, illetve 30 pontjával. A párharc az egyik fél négy győzelméig tart
Senki sem róhatja fel Demszky Gábor szabad demokrata főpolgármesternek, ha jelentőséget tulajdonít a túlzott diszkréciónak. Az egykori szamizdatterjesztő nyilván beható tapasztalatokat szerzett a jó konspiráció fontosságáról. Ma már azt is tudjuk, hogy nem a valóban nyitott, átlátható és demokratikus társadalom, hanem a Soros György által kijelölt modern társadalom megvalósításáért harcolt a…
Sopron - Tovább erősödik Sopronban a Liszt-kultusz. A zeneszerzővel kapcsolatos turisztikai fejlesztések részeként tegnap adták át az öt állomásból álló Liszt-sétautat.
Kunsziget - Az egyetlen falu megyénkben Kunsziget, ahol nincs gond az alapítványi tagiskolaként működtetett intézménnyel, pedig eleinte a legnagyobb ellenállás itt fogadta a váltást. Innen nem vonul vissza a Vocational, mert megoldott az oktatás finanszírozása.
Tilos forgalmazni az e-cigarettát mindaddig, amíg a termék meg nem kapja a szükséges engedélyeket - nyilatkozta lapunknak Kondorosi Ferenc, az Új rend kormánybiztosa.
Várhatóan John McEnroe, Björn Borg és Goran Ivanisevic is pályára lép a Papp László Sportarénában október 9. és 12. között rendezendő Tennis Classics Budapest elnevezésű tornán, amely esemény a hetvenes-nyolcvanas-kilencvenes évek legnagyobb teniszezőinek szervezett versenysorozat egyik állomása lesz. Amint az a felvezető sajtóbeszélgetésen elhangzott: a 13 viadalból álló széria nézettsége a…
Nagycenk - Gyermeknapon díjmentesen utazhat minden 14 év alatti gyermek a nagycenki kisvasúton. A gyermekek tiszteletére május 25-én a csak különleges alkalmakkor közlekedő András nevű kisgőzös vontatja majd a szerelvényeket.
Győrújfalu - Akadálypályán futottak, kismotorfecskendőt szereltek, vízsugárral lőttek célba, s megannyi szakmai versenyszámban mérték össze tudásukat az önkéntes és létesítményi tűzoltók a Győrújfalun rendezett tűzoltóversenyen a közelmúltban.
Tudomány-technika - Charles Simonyi egyházasfalui gyökerekkel rendelkező szoftverfejlesztőt az utóbbi fél évszázad vezető műszaki látnokai közé sorolta az amerikai PC World magazin. A szerkesztők ötven újító zsenit rangsoroltak.
Győr - Kelemen Károly festőművész alkotásai láthatók ma délután 5 órától a Városi Művészeti Múzeum képtárában (Király u. 4.). A tárlatot Paksi Lehel Endre művészettörténész nyitja meg.
Erős pénzügyi évet zárt a LEWIS PR: a nemzetközi pr ügynökség 17,5 millió eurót is meghaladó bevételt könyvelt el 2007-ben. Ez 25 százalékos növekedést jelent az egy évvel korábban elért eredményhez képest. Az ügynökség tíz további saját irodát is megnyitott világszerte ez időszakban, munkatársainak létszáma pedig meghaladja a 280-at. A LEWIS nemzetközi a hálózata Európa mellett jelentősen nőtt…
Tíz- és százmilliókat bukhatnak a települések, ha nem készítenek esélyegyenlőségi programot. Ha készítenek, de nem hajtják végre: vissza kell fizetniük a pályázati támogatást.
A Ferihegyi repülőteret üzemeltető Budapest Airport zálogjogot kapott a Malév egyik leányvállalatára a légitársaság tartozása fejében - értesült a Népszabadság. A Malév-leány Aeroplex Kft. száz százalékát érintő úgynevezett első ranghelyű zálogjogot május 19-én jegyezték be. A Budapest Airport (BA) szóvivője konkrét összeg említése nélkül elismerte, hogy a légitársaság komoly pénzzel tartozik a…
Június 8-án, vasárnap (16 órától) felnőtt válogatott csapattalálkozót rendeznek Hajdúszoboszlón, Magyarország és Anglia legjobbjai között. A csapatok tizenegy súlykategóriában mérik össze az erejüket az egyik medencében felállított ringben. Az angolok 7 olimpiai indulóval képviseltetik magukat, miközben magyar oldalon, a tervek szerint, az összes olimpikon képviselteti magát. Mint ismert, Bedák…
Sopron - Az egykulcsos adórendszer bevezetését sürgeti az MDF. Az örökösödési illeték tekintetében az ötpárti tárgyalások eredményeképpen könnyítés várható a következő években.
Szil - A most már a végéhez közeledő tanév kezdetén alaposan megnőtt Szilban az általános iskolások létszáma, köszönhetően a környező falvakbeli intézménybezárásoknak. A más településekről érkezett diákok beilleszkedése többnyire zökkenőmentes volt.
Már sokaktól hallottam, hogy bizony kihagyhatatlan kulináris kalandozásban lehet részünk, ha a budai Csalogány utca 26. száma alatti Csalogány 26 nevű éttermet választjuk gasztronómiai kalandozásunk következő állomásának. Nagy reményekkel és kritikus énünk legjavát prezentálva jelentünk meg - meglepett a a hazai kiszolgálásban ritka jó modor.
A szoptatás gyorsíthatja a szülést? Nem tévedés. Az újszülött első szopási próbálkozásai segítenek zökkenőmentessé tenni a szülés legutolsó lepényi szakaszát. Az első anyatej-cseppek cseppet sem elhanyagolhatók.
Az új orosz elnök első külföldi látogatásának színhelye nem Európa, nem is Amerika, hanem a Kelet, Kazahsztán és Kína. Tegnap érkezett egynapos látogatásra Astanába, majd ma továbbrepül Pekingbe. Vajon ez az "Irány Kelet!" a Nyugattal szembeni hagyományos orosz gyanakvás, az emberi jogokat, a sajtószabadságot, demokráciadeficitet felhánytorgató Nyugat-Európától, Amerikától való nagyobb…
Ha Magyarországon valaki kimondja 1968-at, mindenkinek az eltiport csehszlovák tavasz jut eszébe - hangsúlyozta Vince Mátyás, a Magyar Távirati Iroda Zrt. (MTI) elnöke a Terror Háza Múzeumban,...
A filmes és televíziós szakma nagy érdeklődéssel készül arra a dokumentumfilm-fesztiválra, amelyet május 27-től 30-ig rendez a Magyar Dokumentumfilm Rendezők Egyesülete (MADE) Esztergomban. Az Együttélés című rendezvény mustrát kínál azokból az alkotásokból, amelyek a rendszerváltás óta készültek a magyarországi nemzetiségi és etnikai csoportok, illetve a határon túli magyarok társadalmi, jogi és…
Még a hét elején egy fiatalember megdobta tojással a Microsoft vezérigazgatóját, aki a közgázegyetemen tartott előadást. Az esemény egy napig volt hír a világsajtóban, megnézte persze Magyarország is a híradóban, ám ha most rákérdeznénk, hogy milyen színű trikó volt a fiatalemberen, Magyarország aligha adna pontos választ.
Sir Alex Ferguson egyrészt nem sok szerencsével járt az európai klubtornákon - huszonegy manchesteri esztendő alatt "csak" egy KEK- és egy BL-diadalt tudott felmutatni -, másrészt hallatlan mázlija van az első számú kontinentális kupát illetően. Szerda este - 1999 után - másodszor ünnepelhette meg, hogy a United elhódította a Bajnokok Ligája serlegét, ám ő maga és együttese mindkét alkalommal…
Tizennyolc évvel a rendszerváltozás után titokszobát tartanak fenn a BKV-nál, a főváros köztisztviselői, a csőd szélén álló cég vezetői az MSZP és az SZDSZ ellenzékének politikai lejáratásán dolgoznak, a sokmilliárdos tanácsadói szerződések részleteit, a visszaéléseket feltáró dokumentumokat pedig rejtegetik. A Fidesz azonnali intézkedéseket vár Demszky Gábor főpolgármestertől a törvénysértések…
A Young & Rubicam, a Magyar Hivatalos Közlönykiadó, valamint a Comp-let és a Próbakő Kft. "viheti" az Új tulajdonosi program népszerűsítésére elkülönített nettó 1,25 milliárd forintot. Azt még nem tudni, mikor jelennek meg a lakossági részvényprogram első hirdetései.
Újra régi fényében tündökölhet a magyar boksz zászlóshajója ifj. Süllős Gyula személyében tőkeerős támogató került a Vasas ökölvívó szakosztályának elnöki székébe. Az ismert üzletember szerepvállalásával betöltötte a korábbi mecénás, Károlyfi László távozása után keletkezett űrt, így a piros-kékek nyugodt körülmények között készülhetnek a hazai és nemzetközi versenyekre.
Sopron - A Nemzetközi Csillagászati Unió Kisbolygó Központja (Minor Planet Center) hivatalosan is elfogadta, hogy egy kisbolygó a Sopron nevet viselje. Sárneczky Krisztián felfedező ezt ma jelenti be a TIT Sopronban délután 5-kor kezdődő csillagászati előadásán.
Rábaköz - A falvak legnépszerűbb programja még mindig a falunap, ám a közösségépítés reményével több alternatív rendezvénnyel is próbálkoznak a községházák. Az elköltött pénz nagysága igencsak szórt: háromszázezer forinttól kétmillióig fordítanak erre a falvak, de ez nem mindig tükröződik a látogatottságon.
Az Egyesült Államokban a több mint 20 millió beteget érintő szürke hályog gyógyítása az állami egészségbiztosító költségeinek jelentős részét teszi ki.
A honvédelmi miniszter a pilóták repülési óraszámai növelése érdekében az egyik elképzelhető megoldásnak tartja, hogy a Magyar Honvédség a cseh kormány által felajánlott L-159-es kiképző...
Ha máskor nem, hát az Around the Sun után szinte biztosra vehettük: a R.E.M. méltóságteljes haláltusába kezdett. A hullafoltok persze már a Reveal és a dobos, Bill Berry nélkül készülő Up környékén is megjelentek. Az utolsó sorlemez jellegtelensége után a fanatikus rajongó is a fejét vakarta: vajon mi lesz a trióvá olvadt bandával? Végképp elvész, vagy elvegetál még néhány esztendeig?
Hónapok óta csempésznek át fegyvereket Boszniából Horvátországba a határ több pontján - állítja névtelen forrásra hivatkozva a Nezavisne novine című újság, melyet Banja Lukán, a boszniai Szerb Köztársaság hivatali központjában adnak ki. Az akció mögött az értesülések szerint iszlám terroristák állnak, akik arra számítanak, hogy Horvátország hamarosan az unió tagjává válik, és könnyebb lesz onnan…
Ahogyan már több éve, úgy idén is félreérthetetlenül a társadalomra veszélyes vallási mozgalomként írja le évkönyvében a szcientológia egyházat a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH). A Magyar Nemzet az Oktatási és Kulturális Minisztérium háza táján arról értesült, hogy az NBH immár folyamatosan szűri a szaktárcát és intézményeit annak a szcientológia egyháznak a befolyásától, amely „profitorientált,…
Az alapkő tegnapi elhelyezésével hivatalosan is elindult a MÁV-nak 286 millió euró értékben hatvan motorvonatot szállító svájci Stadler szolnoki vasúti járműgyárának építése. A tízmilliárd forintba kerülő üzemben évente kétszáz alumínium kocsitestet gyártanak majd. A termelés a tervek szerint még idén év végén elindulhat, az üzem kezdetben 200 embernek ad munkát.
Roman Abramovics, a 11,7 milliárd fontos vagyonával második leggazdagabbnak számító "brit", a Chelsea futballklub tulajdonosa volt az a rejtélyes műgyűjtő, aki két egymást követő napon alaposan kiköltekezett New York-i aukciókon. A szakértőket napokig foglalkoztatta, ki vehette meg előbb a Christie's árverésén Lucien Freud 1995-ös keltezésű Benefits Supervisor Sleeping (Az alvó szociális munkás),…
Nickelsdorf - Három hét múlva kezdődik a magyar határ mellett Nickelsdorfban a Novarock Fesztivál. Idén a szervezők a hetvenes-nyolcvanas évek rockzenéjének „nagy öregjeit" is elhozták a pannon dombokra.
Győr - Tizennégyen pályáznak a megüresedett győri jegyzői helyre, s a jelentkezőkkel – aki vállalja – pszichológiai tesztet is elvégeztetnek. Négyen „házon belülről" pályáznak, a többiek az ország minden pontjáról. A jelentkezőket a jövő héten hallgatja meg az erre a feladatra kijelölt bizottság.