Átfogó összehasonlító tanulmány készült a HIV fertőzésben használatos gyógyszerekről a Pittsburgh Orvostudományi Egyetemen, mely megerősítette, hogy valóban az egyik leggyakrabban alkalmazott hármas-gyógyszerterápia a leghatékonyabb a HIV visszaszorításában. A tanulmányban a kettős gyógyszer-kombináció hasonlóan jó eredményeket hozott.
Elkészültek az EKF egyik beruházásának, a Pécsi Koncert- és Konferenciaközpontnak az engedélyezési tervei. A létesítmény nevének rövidítését aggályosnak tartják Pécs török partnerei.
Olvassatok bele a Nők Lapja holnapután megjelenő, 22. számába! Dobó Kata; Új sorozat – mindent a szülésről; Útitárs – Horvátországban Vadas Zsuzsával; Hogyan maradjunk fiatalok?; Azok, akik segítenek megszületni, és azok, akik segítenek meghalni…; 2 az 1-ben, azaz egy ruha kétféleképpen…
Hónapokat kell várni a bejutásra az idősotthonokba. Az új bírálati rendszer "végrehajtói" szerint az igény a helyek többszöröse, a szociális ellátók viszont az új elbírálási rendszert okolják.
Szabados Krisztián (Sólyom kudarca, május 21.) kritizálja az államfő jelölési eljárását. A téma aktuális, hiszen az Országgyűlés ma szavaz két ombudsmanjelöltről - e posztok esetében ez már a negyedik nekifutás lesz - és a Legfelsőbb Bíróság közeljövőben megüresedő elnöki posztjáról. A szerző határozottan elítéli Sólyom László gyakorlatát, álszentnek, politikai törekvések által motiváltnak…
Bár a teljesítménykorlátozás miatt a szakrendelők egy részében heteket, néha hónapokat is várnak vizsgálatra a betegek, az ellátásra költhető keretből 3-4 milliárd megmaradt a kasszában. A szocialista párt külön javaslatcsomagot készített, amely helyreállítja az egyensúlyt.
Az amerikai választóknak csak két százaléka vallja magát zsidónak, mégis mindhárom, még versenyben lévő jelölt komoly erőfeszítéseket tesz a megnyerésükre.
Régió - Az atka és a molylepke támadása már lezajlott a szőlőkben, az elkövetkezendő időszakban a lisztharmat és a peronoszpóra ellen kell védekezni. A gazdák helyzetét nehezíti, hogy a kéntartalmú szerek ára tavalyhoz képest ötven százalékkal nőtt.
Az utóbbi évtizedek legnagyobb horvát fegyvercsempészbandáját leplezték le a hét végén Zágrábban. Az interneten is lehetett rendelni tőlük, elsősorban Nyugat-Európába adtak el robbanószereket. Egy svéd ügyész ellen tervezett merénylethez is szállítottak bombát.
A bárányhimlő ma már nem ugyanaz a betegség, mint nagyanyáink korában volt: egyre több a szövődmény, így fontos, hogy elkerüljük a megfertőződést! Az Egészséges Ifjúságért Alapítvány felhívására tájékoztató program zajlott a...
Hannah az Amerika Pláza parkolójában leállította a kocsit, és homlokráncolva fordult Lisához. - Gyűlölök vásárolni! - Nem lesz ez olyan szörnyű, Hannah. Csak egy pár cipőre van szükséged. És igazán szép a mamádtól, hogy kifizeti.
A hazai első osztályú labdarúgó-bajnokság 29. - utolsó előtti - fordulójában az MTK csak ma lép fel: amennyiben a kék-fehérek legyőzik a REAC-ot, megszerzik az aranyérmet.
Fotó: saját; Cornelia Poletto báránya Már régen is érdekelt, hogy tendenciózusan vajon van-e általánosan megfogalmazható különbség férfi és női (professzionális) főzés között. Erről még a Kispad vendégmunkásaként publikáltam is egy rövid eszmefuttatást, amit nagyon szerettem írni. Abban (is) az volt a konklúzióm, hogy 1.nem, 2. nem igazán releváns a kérdés. Az azóta gyűjtött tapasztalataim is…
A Fidesz szerint jogilag aggályos lehet, ha nem az eredeti, hanem újabb szocialista tagokkal kibővült kuratóriumi elnökség döntene az MTV-elnök jelöléséről, ezért a párt levélben fordul az...
Első jelenet: színhely a Józsefváros, Kisfaludy utca 10-12., lakásnak titulált helyiség. Időpont: 2008. május 5., kilenc óra. Szereplők: Lakatos Rózsa, háromgyermekes cigányasszony, Balogh Rodrigó, Mózes Balázs, Jászberényi Gábor és Polgár Tamás színész, Tóth Bernadett szociológus. Továbbá rendőrök, önkormányzati "illetékesek", rakodómunkások, újságírók, Lakos Száva filmrendező, lézengők és…
A rossz és a még rosszabb között választhatnak ma a jegybank kamatdöntő ülésén a monetáris tanács tagjai. A Magyar Nemzeti Bank mozgásterének hiánya szinte soha nem tükrözte ennyire hűen a gazdaság holtpontra jutását: ha kamatot emelnek, akkor még jobban távolodunk az euró bevezetésétől, tovább hátrálva a felzárkózási programban.
A libanoni parlament tegnap összegyűlt, hogy huszadszori próbálkozásra megválassza a következő hat évre az ország államfőjének, Michel Szulejmant, a hadsereg főparancsnokát. Ezúttal azonban biztos volt: lesz eredménye a voksolásnak, hiszen a múlt héten Katarban megegyezett a kormány és a Hezbollah-vezette ellenzék a 18 hónapja tartó politikai válság felszámolásában.
Az költői túlzás, hogy a szarvasgomba ára az aranyéval vetekszik, az viszont aligha, hogy egy 6-8 éves telepítési időszak után egy-egy ültetvény komoly jövedelmet hozhat gazdájának, így befektetésnek sem utolsó. A szezon egy hét múlva kezdődik.
A San Diegoi Kaliforniai Egyetem biomérnök-kutatóinak tömény sóoldattal sikerült javítani a nagy mennyiségű vért vesztett hörcsögök hajszálereinek keringését. Eredményeik alapján hamarosan megváltozhatnak az újraélesztés...
Feltehetőleg két gimnáziumi osztálytársát gyanúsítja a rendőrség annak a 17 éves nagyatádi fiúnak a meggyilkolásával, akinek holttestét péntek délután találták meg egy kaposvári tóban. Az áldozat szülei nem értik a történteket, mivel fiuk jó viszonyban volt a gyanúsítottakkal.
Hajdanán "könnyű" dolgunk volt: az élelmiszerbolt polcán csupán egy fajta rizst találtunk, akár rizses húst, akár valami egzotikusabbat szerettünk volna főzni. Manapság már tudjuk: egyes ételek sokkal finomabbak, ha egy bizonyos rizsfatjával készítjük el őket. De melyek is a legfontosabb fajták, típusok?
Lewis Hamilton, a McLaren brit pilótája nyerte a Forma-1-es világbajnokság idei hatodik futamát. A Monacói Nagydíjon a lengyel Robert Kubica (BMW) lett a második, a brazil Felipe Massa (Ferrari) a harmadik.
Jóváhagyják szinte bizonyosan az Európai Unió tagországainak külügyminiszterei hétfőn azokat a rendelkezéseket, amelyek alapján megkezdődhetnek a tárgyalások Oroszországgal egy új partnerségi...
Ma megkezdődik a nyomozás végét sejtető iratismertetés az Egymásért Egy-másért Alapítvány 1,25 milliárdos csempészettel és adócsalással gyanúsított vezetője és társai ügyében. A vámnyomozók várhatóan vádemelést javasolnak. Továbbra sem tudni, hová tűnt megközelítőleg 900 millió forint és miért kísérte kiemelt figyelemmel az alapítvány sorsát a Nemzetbiztonsági Hivatal.
A szélsőjobboldali mozgalmak mellett a szélsőbaloldaliak is egyre szervezettebbek Magyarországon, és várhatóan radikális akciókat terveznek a hatóságok ellen – jelzi előre a Nemzetbiztonsági Hivatal legfrissebb jelentése.
Három székelyföldi városban is megfordult tegnap Orbán Viktor. Szavai szerint, gondolataival kívánta segíteni a magyarokat abban, hogy a június elsején esedékes helyhatósági választásokon "jó döntést hozzanak".
Amikor Hans J. Dujsik egykori textilkereskedő 1976-ban Bécs határán túl megnyitotta a Shopping City Süd névre keresztelt százezer négyzetméteres, 160 boltból álló bevásárlóközpontot, senki nem hitt a sikerben, abban, hogy tömegek képesek egy kis vásárlásért ennyit autózni.
Nyáron bőrünket nemcsak a forró napsütés káros UV-sugaraitól kell védenünk, hanem a gombás fertőzéstől is. A gombák ugyanis a meleg, nedves környezetet kedvelik.
Több százezer gyerek kereste fel szüleivel a gyermeknapi programokat tegnap országszerte. A Parlament előtti programcsokor középpontjában a biztonság állt, a gyerekek megismerkedhettek azoknak a szervezeteknek a munkájával, amelyek szerepet játszanak a hétköznapi biztonság megőrzésében.
Egy gyermek kihordási ideje sem adatott meg Avram Grantnak. Szombat délután hat órakor elvesztette évi 2,8 millió fontos (860 millió forintos), elvileg négy esztendőre szóló állását.
A sérült gyerekeken akar spórolni a kormány, az új oktatási esélyegyenlőségi törvény egyik passzusa ugyanis elveszi a gyógypedagógiai oktatási intézményektől a gyermekek sérültségi fokának megállapítását. A lapunknak nyilatkozó, felháborodott szakember szerint a kormány azt feltételezi, hogy a szakmai bizottságok szándékosan súlyosabb sérültnek minősítik a gyereket, mint amilyen valójában, hogy…
A múlt heti katasztrofális pótválasztás után pánikhangulatban elterjedt, hogy a munkáspárti frakciónak máris több mint negyven tagja lenne hajlandó támogatni egy hivatalos akciót Gordon Brown kormányfő eltávolítása érdekében.
Törvényben szabályoznák a vásárlások után a hitelkártya-társaságoknak járó közvetítői jutalék mértékét az Egyesült Államokban. A kereskedők ugyanis sokallják az egyes tranzakciók után fizetendő, általában 2 százalékos jutalékot, amelyből a piacot uraló két kártyatársaság, a MasterCard (MC) és a Visa csak tavaly 42 milliárd dolláros bevételre tett szert.
Nemrég nyitotta meg kapuit az a bizarr és egyben lenyűgöző anatómiai tárlat, amelynek tárgya az emberi test. A kiállítási "tárgyak" igazi hús-vér emberek. A preparátumok speciális eljárással készültek. A kiállítás nevel, tanít és...
A magyar válogatott viszonylag rövid időn belül legyőzte a világ- és az Európa-bajnoki cím védőjét, az olasz és a görög együttest. Ragyogóan hangzik. De a két barátságos találkozó között minden idők legrosszabb eredményét "produkálta" az Eb-selejtezők tétmérkőzés-sorozatán elszenvedett hatodik helyével.
Új játszótereket épít Komárom városának önkormányzata. Mint megtudtuk, ebben az évben 19 milliót költenek erre a célra, amiből nyolc korábbi meglévő gyermekparkot bővítenek, és két újat hoznak létre.