Átfogó összehasonlító tanulmány készült a HIV fertőzésben használatos gyógyszerekről a Pittsburgh Orvostudományi Egyetemen, mely megerősítette, hogy valóban az egyik leggyakrabban alkalmazott hármas-gyógyszerterápia a leghatékonyabb a HIV visszaszorításában. A tanulmányban a kettős gyógyszer-kombináció hasonlóan jó eredményeket hozott.
A Brigham Young Egyetem és a Johns Hopkins Orvostudományi Egyetem kutatói egy olyan emberi sejt "tárolót" fedeztek fel - a follikuláris dendritikus sejtet (FDC) -, amely lehetővé teszi a HIV számára, hogy fertőző állapotban maradjon és ne reagáljon a retrovírus ellenes gyógyszerekre. A kutatás eredményeiről a Journal of Virology júniusi kiadása számol be.
A hétfőn éjjel landolt Phoenix az első Mars-szonda, amely nem a bolygó egyenlítőjének környékén szállt le sikeresen, hanem sarkvidéki területen. Hajnali négy óra előtt pár perccel megérkeztek az első felvételek az irányítóközpontba, majd később a NASA közölte az első színes képeket is.
A tüdőgyulladással kórházba érkező férfiak általában rosszabbul vannak a nőkhöz képest, és az erőteljes orvosi ellátás ellenére magasabb a halálozásuk kockázata a következő egy évben - derült ki május 20-án az Amerikai Mellkasi Társaság 104. Nemzetközi Konferenciáján Torontóban.
Senki sem olvashat gondolatainkban, de olasz tudósok az enkefalográf (EEG) segítségével regisztrált agyhullámok révén képesek megállapítani, milyen nyelven gondolkodik valaki, és milyen szinten sajátított el egy idegen nyelvet.
Öt évvel a "kulcslyukműtét" után a refluxbetegségben szenvedő betegek többsége csaknem "normális" életminőségről számolt be, s elégedett, hogy alávetette magát a sebészeti beavatkozásnak - derült ki egy friss amerikai felmérésből.
A NASA holdi meteorbecsapódásokat kutató csoportjának most közzétett adatai szerint 2005 és 2008 között legalább száz, egyenetlen eloszlású villanás történt égi kísérõnk tõlünk látható oldalán.
[1909. január] A pácziens arczával a mágnes hegye felé fordul (lásd 1. ábra), ugy hogy a beteg szeme éppen merőlegesen áll a mágnes hatóvonalára és igy a mágnes a szemben lévő szilánkot könnyedén kicsalja rejtekhelyéből...
Tíz hónapig tartó 680 millió kilométeres út után hétfőn simán landolt a Marson, és elküldte az első képeket is a Phoenix amerikai űrszonda. A 410 kilogrammos, háromlábú szerkezet a föld szomszédjának észak sarkkörén egy teljesen sík területen ért marsot.
[1909. január] A mindig fokozódó forgalom azt követeli, hogy az embernek a nap minden szakában legyen alkalma arra, hogy akármelyik városba eljuthasson, éppen ugy, mint a hogy a villamos vasút bármily időben elvisz a főváros minden pontjára...
A Viktória-tó Afrika legnagyobb állóvize, felületét tekintve a világ harmadik legnagyobb tava, ha pedig csak az édesvizű tavakat vesszük számba, akkor a második, mivel a Kaszpi-tenger - ami valójában tó - sós. Vizén három ország osztozik, és innen ered a Nílusnak a torkolatától legtávolabbi ága. A tó mellett a felvételen megjelenik egy igen ritka látvány: felhők nélkül láthatjuk a kongói esőerdők…
Sikeresen leszállt a Marson az amerikai Phoenix szonda, amely a korábbiaknál is elmélyültebben kutatja az égitest talaját, víz és élet jelenlétére utaló nyomokra vadászva - jelentette be az amerikai űrkutatási hivatal (NASA).
A kövérek világában élünk - a legújabb adatok szerint az emberi történelem során először több Földünkön az elhízott ember, mint az éhező. A hasi elhízás pedig akkor is a koszorúér-betegség súlyos kockázati tényezője, ha még nem jár lényeges testsúlytöbblettel - figyelmeztettek a Szívgyógyász Világkongresszus előadói.
Sikeresen leszállt a Marson az amerikai Phoenix szonda, amely a korábbiaknál is elmélyültebben kutatja az égitest talaját, víz és élet jelenlétére utaló nyomokra vadászva - jelentette be az amerikai űrkutatási hivatal (NASA).
Amerikai mérnökök rugalmas külső borítással kívánják csökkenteni a repülőgépek és a tengeralattjárók áramlással szembeni ellenállását, és ezzel az üzemanyagfogyasztást.
Négyes ikreket hozott világra egy nigériai asszony a Baltimore-i Sinai kórházban. Az eset különlegességét az adja, hogy a négy pici két egypetéjű ikerpárból áll.
Szuperfegyvereink, a sikeres baktériumok. A mikroorganizmusok, amelyek segítenek a szarvasmarhának megemészteni a füvet, vagy a gorilláknak a faleveleket, lehettek az emlősök titkos fegyverei: e baktériumoknak köszönhetően népesíthették be a Földet - állítják amerikai kutatók, miután 60 emlősfaj ürülékét vizsgálták meg.
[1909. január] Van még ezenkivül a berendezéseknek számos ás ellensége is, hogy ne emlitsünk mást mint a készakaratos megrongálást. Hányszor történik meg, hogy éjjel több kilométer távolságra az össszes vezetéket ellopják...
Sikeresen leszállt a Marson az amerikai Phoenix szonda, amely a korábbiaknál is elmélyültebben kutatja az égitest talaját, víz és élet jelenlétére utaló nyomokra vadászva - jelentette be az amerikai űrkutatási hivatal (NASA). A szondát tavaly augusztus 4-én indították útnak a floridai űrrepülőtérrel, s az azóta eltelt közel tíz hónap alatt 679 millió kilométert tett meg a világűrben. A Phoenix…
Bábeli nyelvzavar: a különböző nyelveken megszólaló emberek többé már nem értik meg egymás - nem is csak a Biblia említi a jelenséget. A Grazi Egyetem Biológiai Intézetének Heinrich Römer vezette kutatói az FWF Tudományos Alapítvány támogatásával egy ázsiai sáskafajt vizsgáltak, amelynek jellemzője, hogy a külsőre teljesen azonosnak látszó egyedek egymástól különbözően énekelhetnek.
Pattintott kőeszközöket és a Közel-Keletről régen kipusztult állatok csontjait találták meg régészek Izraelben, egy őskori cseppkőbarlangban. A becslések alapján a barlang a késői őskor időszakában, az úgynevezett felső paleolitikumban volt lakott, mintegy 40 ezer évvel ezelőtt.
A terhesség alatt az anyát ért stressz miatt a gyermek esendőbb lehet a különböző allergiás megbetegedésekkel, így az asztmával szemben - jelentették be a Harvard Egyetem kutatói, akik eredményeikről az Amerikai Mellkasi Megbetegedések Társaságának kongresszusán számoltak be Torontóban.
[1909. január] A hűtőtelepekről azonkivül csövek vezetnek a szinházakba és egyéb mulatóhelyekre is, a melyeket a meleg nyári napokon friss levegővel látnak el...
Két, egyetemistákból álló magyar csapat is indult a dél-franciaországi energiatakarékos tanulmányautók és prototípusok európai versenyén, s a győri Széchenyi István Egyetem napelemes járművének sikerült csak versenyben maradnia - és így győznie is - saját kategóriájában.
Egyre kevesebb amerikai fiatal ad vért, pedig az Amerikai Vöröskereszt mindent elkövet azért, hogy több legyen a tinédzser korú véradó, mert a kereslet gyorsan nő a vér iránt.
A rászokás a cigarettára ragadós, de ugyanígy a leszokás is. Azok a kutatók, akik bebizonyították, hogy az elhízás is „fertőző”, ugyanezt találták a dohányzás esetében is.
Űrkutatási szenzáció a Phoenix-szonda sikeres landolása a Marson. Kereszturi Ákos geológust, Mars-kutatót, a HungaroMars 2008 tagját a STOP arról kérdezte, miként lehetséges, hogy ma már nagy biztonsággal eljuttatható egy szonda a több mint 200 millió kilométerre lévő Marsra, ráadásul nem találomra bármely pontjára, hanem célzottan az északi sarkvidékére.
Sikeresen leszállt a Marson a Phoenix szonda - jelentette be az amerikai űrkutatási hivatal. Kereszturi Ákos bolygókutató az InfoRádiónak elmondta: rövid, mindössze három hónapos munkája során a szonda a felszín alól próbál majd anyagmintát gyűjteni és elemezni.
[1909. január] Közleményünknek érdekességét emeli az a körülmény, hogy ép a közeli napokban tettek kisérleteket amerikai s angol gyarmati területeken, hogy erős, konczentrált ágyuzások segélyével a magas légi világból esőt csaljanak ki. Mondanunk sem kell, hogy ez a kisérlet balul ütött ki...
Holland tudósok elkészítették az első női géntérképet – jelentették be hétfőn Amszterdamban. A leideni egyetem kutatói feltérképezték egyik kolléganőjük, Marjolein Kriek genetikus teljes génállományát, és terveik szerint hamarosan nyilvánosságra is hozzák kutatási eredményeiket.
A mikroorganizmusok, amelyek segítenek a szarvasmarhának megemészteni a füvet, vagy a gorilláknak a faleveleket, lehettek az emlősök titkos fegyverei: talán e baktériumoknak köszönhetően népesíthették be a Földet - állítják amerikai kutatók.
Az emberi sperma jól tárolható, és folyékony hidrogénben nagyon hosszú ideig károsodás nélkül eláll. A spermabankoknak nem is ez a gondjuk, hiszen már az is előfordult, hogy 10-20 év után használták sikerrel a spermákat. Sőt egy gyerek 28 éves spermából született.
A győri Széchenyi István egyetem csapata nyerte el a 2008-as Európai Shell Eco-marathon Városi Koncepció kategóriájának díját a napenergiával hajtott járművek versenyében.
Digitális Média Igazgatóságot hoz létre június 1-től a TV2 annak érdekében, hogy markánsabbá tegye mind a csatorna, mind a ProSiebenSat.1 csoport jelenlétét a magyarországi digitális platformokon. Az új szervezeti egység koordinálja majd a TV2 portáljának teljes megújulását is.
[1909. január] A készülék egy erősen csiszolt tükörlappal és fénymegosztó második tükörlappal van felszerelve. A haladó vonat elején a villamfényt a keresztbe fektetett egyik tükörlap széles sugárban a pályatestre szoritja le...
[1909. első félév] A mikor partot értek, az expediczió három részre szakadt és mindegyik más-más irányba indult felfedező utra. Rengeteg sokat kellett küzdeniök a nagy hideggel...
[1909. január] Különösen nagy jövője van annak az eszmének, hogy egyes ember magánosan haladhasson a viz hátán és a kellemeset a czélszerűvel párositsa...