2008. május 26. hétfő

máj. 26
2:20
Bob Barr lesz az esélytelen harmadik (origo.hu)
Nem győzelemre hajt, csak hét százalékot szeretne elérni az elnökválasztáson Bob Barr, a két nagy szerveződés mellett eltörpülő Libertariánus Párt jelöltje. Barr korábban republikánus volt, de élesen bírálta Busht, amiért a terror elleni háborúra hivatkozva túl nagyra növelte a kormány hatalmát.
máj. 26
4:58
Berlusconi ragaszkodik a hatalmas, 4,4 milliárd eurós beruházás megvalósításához (Népszava)
Meglepő döntést hozott az olasz kormány: prioritásként jelölte meg a monumentális híd építését Messina és Szicília között. Az óriási beruházás megvalósítását felfüggesztette Romano Prodi kormánya, mert óriási megterhelést jelentene az olasz gazdaságnak. A lépés azért váratlan, mert nagy terheket róna a súlyos válságban lévő olasz gazdaságra, s nehéz megjövendölni, honnan szereznének hozzá…
máj. 26
5:26
A PD-L-s politikus szerint ez beavatkozás a román politikai és közéletbe (Népszava)
Vasárnap Sepsiszentgyörgyön Orbán Viktornak, a Fidesz elnökének jelenlétében tartotta kampánygyűlését a Magyar Polgári Párt (MPP) háromszéki szervezete. A város unitárius templomterén több ezren gyűltek össze, az MPP szervezői borítékba csomagolt fenyőmagokat osztogattak, illetve cédulákat „Mi ültetjük a fákat, nem vágjuk!” felirattal.
máj. 26
10:15
Thaiföldig jutott csak a mianmari segély (FigyelőNet)
Nem kapott behajózási engedélyt a mianmari hatóságoktól a Mistral francia hadihajó. Így Thaiföldre szállítja és az ENSZ Világélelmezési Programjának adja át ezertonnás humanitárius rakományát.
máj. 26
10:15
Árat csökkenthet a Nokia, esnek a konkurensek (Napi Online)
máj. 26
10:15
Oroszország: újabb lépés az Európai Unió felé (inforadio.hu)
Oroszország megkezdheti a partnerségi tárgyalásokat az Európai Unióval, miután a tagállamok külügyminiszterei jóváhagyták az ehhez szüskéges rendelkezéseket brüsszeli találkozójukon. A megbeszélésen várhatóan döntenek arról is, hogy megkétszerezik az unió rendőri kiképzőmisszióját Afganisztánban.
máj. 26
10:15
Olajvezetékre támadtak a nigériai lázadók (Index)
A Mozgalom a Niger-delta Jogi Egyenlőségéért nevű csoport állítja, hogy megöltek tizenegy katonát.
máj. 26
10:15
Orbán az erdélyi autonómiáról beszélt (orientpress)
Csak egy erős, sikeres és gazdag anyaország biztosíthatja, hogy a Kárpát-medencei magyarság egésze is sikeres legyen – jelentette ki Orbán Viktor Sepsiszentgyörgyön, a helyhatósági választásokra készülő Magyar Polgári Párt székelyföldi jelöltjeinek kampányrendezvényén.
máj. 26
10:15
Túlélte a mexikói cápatámadást a szörfös (origo.hu)
Szörfösre támadt egy cápa Mexikó csendes-óceáni partjainak közelében. Az amerikai turista túlélte a támadást. Az elmúlt egy hónapban azonban ugyanezen a környéken két másik szörfössel is cápa végzett.
máj. 26
10:15
Három méteres cápa támadt a szörfösre, de túlélte (ma.hu)
Szörfösre támadt egy cápa Mexikó csendes-óceáni partjainak közelében. Egy hónapon belül ez volt a harmadik eset, de az előző kettőtől eltérően most életben maradt a vakációzó amerikai turista.
máj. 26
10:15
A vártnál kevesebb magyar képviselő lehet a vajdasági parlamentben (Népszabadság)
A részadatok ismeretében valószínű, hogy a délvidéki Magyar Koalíció négy jelöltje jutott be a vajdasági parlamenti választás második  fordulójában az újvidéki parlamentbe, így ott a magyar pártoknak az eddigi tizenkettő helyett kilenc képviselőjük lesz - mondta Pásztor István, a három magyar párt alkotta szövetség listavezetője az  MTI-nek.
máj. 26
10:15
Megduplázódhat Európa tengeri hadereje (Kitekintő)
Nagy-Britannia nyolc éven belül szolgálatba állít két új, teljes méretű és - képességű repülőgép-anyahajót. E két hajó fontos szerepet játszhat az Unió közös külpolitikájában, ha az angolok egyszer elkötelezik magukat az európai védelmi együttműködésben.
máj. 26
10:15
Számos témakörről egyzetnek a külügyminiszterek Brüsszelben (EUvonal)
Az unió tagállamainak külügyminiszterei kétnapos brüsszeli találkozójukon várhatóan döntenek az EU-orosz partnerségi tárgyalások megkezdéséről, tárgyalnak a grúz kérdésről, Koszovóról és a Közel-Keletről is, valamint megkezdik a június végi Európai Tanács ülésének előkészítését is.
máj. 26
10:16
Tovább pusztítanak a tornádók az USA-ban - eddig százan vesztek oda (Hírszerző)
Tornádóval kísért heves vihar vonult végig Iowa amerikai szövetségi állam északkeleti részén vasárnap. A természeti csapásban hét ember életét vesztette, mintegy ötvenen pedig megsérültek.
máj. 26
10:16
A balkáni események (huszadikszazad.hu)
[1909. január] A legutóbbi évek bebizonyították, hogy Oroszország fontos tényezője az egyensúlynak és hogy még időleges gyöngülése is egyáltalán nem felel meg a béke érdekeinek...
máj. 26
10:16
Tornádó pusztított az Egyesült Államokban (Hír 3)
Tornádóval kísért heves vihar vonult végig Iowa amerikai szövetségi állam északkeleti részén vasárnap. A természeti csapásban hét ember életét vesztette, mintegy ötvenen pedig megsérültek. Helyi idő szerint vasárnap délután röviddel öt óra után csapott le a vihar és okozott súlyos károkat Parkersburg településen. A mintegy ezer lakost számláló faluban öten haltak meg, a közeli New Hartfordban…
máj. 26
10:17
Sötétségbe borult Kenya (FigyelőNet)
Országos áramszünet okozott pánikot Kenyában vasárnap. Nem volt áram a kórházakban és nairobi nemzetközi repülőtéren sem.
máj. 26
10:17
Ma kezdődik a sokkoló gyermekgyilkosságok pere (inforadio.hu)
Ma kezdődik az elmúlt évek egyik legmegdöbbentőbb bűnesetének pere. A belgiumi Liege-ben a 2 évvel ezelőtt elkövetett pedofil kettős gyilkosság marokkói szülőktől származó vádlottja áll a bíróság elé.
máj. 26
10:17
Nagyot nőhet Európa tengeri hadereje (orientpress)
A brit védelmi minisztérium a múlt héten jelentette be, hogy véglegesíti megrendelését két új repülőgép-hordozóra, melyeknek 2014 és ’16 között kell szolgálatba lépniük. Nem csak az üzlet 7,65 milliárd dolláros értéke hatalmas, hanem maguk a hajók is azok lesznek. A 65 000 tonnás hordozók már világviszonylatban is előkelő helyet fognak elfoglalni a 100 000 tonnás amerikai óriások és a feleakkora…
máj. 26
10:17
Az utórengésnek is vannak halottai Kínában (origo.hu)
Legalább hatan életüket vesztették, és több mint ezer ember megsérült a kínai Szecsuán tartományban a vasárnap délután történt, a két héttel ezelőtti földmozgást követő eddigi legerősebb utórengésben. A magasabb épületek még az epicentrumtól 1250 kilométerre lévő Pekingben is kilengtek. A május 12-i földrengés halottjainak száma már meghaladja a 65 ezret.
máj. 26
10:17
Eltörölték az istenkáromlást Nagy-Britanniában (ma.hu)
2008. májusában hivatalosan is eltörölték Nagy-Britanniában a régóta érvényben lévő istenkáromlást tiltó törvényeket. A humanisták és a szólásszabadság hívei szerint legfőbb ideje volt megszabadulni tőlük.
máj. 26
10:17
Bősi vita: a szlovákok asztalára teszik a magyar szakértők javaslatát (Népszabadság)
máj. 26
10:17
Megállapodás az illegális bevándorlók visszafordításáról (Kitekintő)
A tagállamok brüsszeli nagykövetei csütörtökön támogatásukról biztosították azt az irányelv-tervezetet, melynek középpontjában az illegális bevándorlók visszafordítása, illetve az erre vonatkozó közös normák és eljárások állnak.
máj. 26
10:18
Újabb cápatámadások Mexikónál: halálos áldozat is van (Hírszerző)
Egy szörfös meghalt, egy másik pedig éppen megmenekült két cápatámadásban a hétvégén Mexikó csendes-óceáni partjainak közelében - közölték helyi illetékesek vasárnap.
máj. 26
10:18
A külföld a boszniai helyzetről (huszadikszazad.hu)
[1909. január] Bulgária hadikészülődésekhez látott. Teljes hadilétszámra emelte egy hadosztályát, a mely a török határon, katonailag fontos helyen állomásozik...
máj. 26
10:18
Sikeresen leszállt a Marson a Phoenix (Hír 3)
Sikeresen leszállt a Marson az amerikai Phoenix szonda, amely a korábbiaknál is elmélyültebben kutatja az égitest talaját, víz és élet jelenlétére utaló nyomokra vadászva - jelentette be az amerikai űrkutatási hivatal (NASA). A szondát tavaly augusztus 4-én indították útnak a floridai űrrepülőtérrel, s az azóta eltelt közel tíz hónap alatt 679 millió kilométert tett meg a világűrben. A Phoenix…
máj. 26
10:19
Tornádó pusztított az Egyesült Államokban (inforadio.hu)
Tornádó pusztított az Egyesült Államokban, Oklahoma és Iowa szövetségi államban. A természeti csapásban 7 ember meghalt, 50-en megsérültek.
máj. 26
10:19
Nem kért a segélyből a mianmari junta (orientpress)
A mianmari hatóságok nem engedélyezték egy francia hadihajó kikötését, pedig ezer tonna humanitárius segélyt vitt volna a ciklon károsultjainak. A rakomány így Thaiföldre, az ENSZ Világélelmezési Alapjához kerül.
máj. 26
10:19
Felakasztják Nagaszaki polgármesterének gyilkosát (origo.hu)
Halálra ítélték hétfőn Nagaszaki polgármesterének gyilkosát. A férfi előre eltervezte a gyilkosságot, az ítélet után pedig azt mondta, elfogadja, hogy felakasztják.
máj. 26
10:19
Halálra ítélték Nagaszaki polgármesterének gyilkosát (ma.hu)
Halálra ítélték hétfőn Nagaszaki polgármesterének gyilkosát. A 60 éves Siroo Tecuját, a legnagyobb japán bűnszövetkezett, a Jamagucsi-gumi tagját bűnösnek találta a nagaszaki kerületi bíróság Ito Ikcso polgármester 2007. április 17-i előre megfontolt szándékú meggyilkolásában.
máj. 26
10:19
Elege van a megbélyegzésből az olaszországi román közösségnek (Népszabadság)
Levelet küldött vasárnap este Giorgio Napolitano olasz köztársasági elnöknek az olaszországi román közösség, tiltakozva a velük szembeni általánosítás ellen.
máj. 26
10:20
Súlyos utórengések Kínában: hat halottról tudnak (Hírszerző)
Legalább hatan életüket vesztették, és több mint ezer ember megsérült a kínai Szecsuán tartományban a vasárnap délután történt eddigi legerősebb utórengésben.
máj. 26
10:20
Wekerle miniszterelnök Bécsben (huszadikszazad.hu)
[1909. január] Tegnap még csak czéloztak rá, ma azonban már nyiltan hirdetik, hogy ellentétben a hadügyminiszter nyilatkozatával, a trónörökös nem tartja teljesíthetőknek a magyar nemzeti kivánságokat...
máj. 26
10:20
Thaiföldig jutott a mianmari segély (Hír 3)
Nem kapott behajózási engedélyt a mianmari hatóságoktól a Mistral francia hadihajó, így Thaiföldre szállítja és az ENSZ Világélelmezési Programjának adja át ezertonnás humanitárius rakományát - jelentette be Franciaország külügy- és védelmi minisztériuma vasárnap közös közleményben. Párizst mélyen sokkolta, hogy a mianmari hatóságok nem engedélyezték a francia szállítmány közvetlen fogadását és…
máj. 26
10:31
Bob Barr a libertariánus elnökjelölt (Index)
Georgia volt republikánus képviselője, Bob Barr nyerte el a Libertariánus Párt elnökjelöltségét a párt hétvégi kongresszusán.
máj. 26
10:31
Kína és India hatalma gyorsan növekszik, ebből konfliktusok lehetnek (Népszava)
Kína és India hatalma gyorsan növekszik, s az ebből adódó konfliktusok elkerüléséhez partnerség kialakítására lesz szükség - mondta az amerikai Yale egyetem végzős hallgatóinak vasárnap Tony Blair volt brit kormányfő.
máj. 26
10:32
A törökországi helyzetről (huszadikszazad.hu)
[1909. január] Az örmények nagyon el vannak keseredve és mindenféle pikáns részleteket kezdenek közzétenni a török forradalom előzményeiből...
máj. 26
10:46
Blair szerint Kína felé tolódik a hatalom súlypontja (Index)
Partnerséggel kell elkerülni a jövőbeni konfliktusokat a Kelettel.
máj. 26
10:47
Új keleti szomszédságpolitika (Kitekintő)
Lengyelország és Svédország hétfőn (május 26.) Brüsszelben várhatóan közös indítványt terjeszt a tagállamok külügyminiszterei elé az EU új keleti szomszédságpolitikáját illetően.
máj. 26
10:47
A Deutche Telekom elnöke feltárná a lehallgatási botrány részleteit (Népszava)
A Deutsche Telekom korábbi tevékenységével kapcsolatban kirobbant megfigyelési, illetve adatkezelési botrány teljes feltárását ígérte hétfőn a vállalat elnöke.
máj. 26
10:47
Dinamittal robbantják fel a "földrengéstavakat" (DunaTV)
Dinamittal robbantják fel a kínai néphadsereg katonái a földrengést követő földcsuszamlások hatására kialakult tavakat. A legveszélyesebbnek a Pejcsuan (Beichuan) járásban kialakult Tangcsiasan (Tangjiashan) tavat tekintik. A tó egy 752 méter magas természetes gáttal már több mint két hete zárja el Csian folyó (Jianhe) vízutánpótlását.
máj. 26
10:49
Már biztos, hogy orosz gép lőtte le a grúz kémrepülőt (Népszava)
A grúz kormány egyik vezetőjének hétfői közlése szerint az ENSZ megfigyelő missziója arra a következtetésre jutott, hogy orosz vadászgép lőtte le az egyik grúz kémrepülőgépet április második felében a szakadár grúziai köztársaság, Abházia felett.
máj. 26
11:02
Leszerepelt a Magyar Koalíció a vajdasági tartományi választáson (Index)
Összesen kilenc magyar képviselője lesz csak a 120 tagú tartományi parlamentnek.
máj. 26
11:16
Tbiliszi: az ENSZ szerint is orosz gép lőtt le egy grúz kémrepülőgépet Abházia felett (Népszabadság)
A grúz kormány egyik vezetőjének hétfői közlése szerint az ENSZ megfigyelő missziója arra a következtetésre jutott, hogy orosz vadászgép lőtte le az egyik grúz kémrepülőgépet április második felében a szakadár grúziai köztársaság, Abházia felett.
máj. 26
11:16
Mi történik az EU-ban ezen a héten? (EUvonal)
A hét elején találkoznak az unió külügyminiszterei, ahol az unió külpolitikájának számos kérdésében döntés születhet. Az EP képviselők a héten szakbizottságokban üléseznek, a Bizottság pedig többek között közzéteszi Franciaországra vonatkozó tavaszi előrejelzését.
máj. 26
11:18
Kínában több mint 65 ezerre emelkedett a földrengés halálos áldozatainak száma (Hír 3)
Kínában 65 ezer 80-ra emelkedett a két héttel ezelőtti földrengés halálos áldozatainak száma - közölte hétfőn a kormány szóvivője. A most ismertetett adatok 2500-al magasabbak az egy nappal korábban közöltekhez képest. Ven Csia-pao kínai kormányfő korábban azt vetítette előre, hogy a halálos áldozatok száma eléri majd a 80 ezret is.
máj. 26
11:32
Bécsből nézve Orbán változik (Index)
A Der Standard elemzése szerint "változóképes vezetőnek" próbál mutatkozni az ellenzék vezére.
máj. 26
11:33
Megtámadták a Shell egyik kőolajvezetékét, 11 halott (Népszava)
A Mozgalom a Niger-delta Jogi Egyenlőségéért (MEND) nigériai lázadószervezet bejelentette hétfőn, hogy kora reggel szabotázsakciót hajtott végre a Shell olajtársaság egyik vezetéke ellen, és megölt tizenegy katonát.
máj. 26
11:34
Ellenzéki tüntetés Tbilisziben (Index)
A nemzeti ünnepen a választási eredmények ellen tiltkakoznak.
máj. 26
11:34
Gróf Andrássy Gyula belügyminiszter Bécsben (huszadikszazad.hu)
[1909. január] Andrássy gróf a választási reformról szóló törvényjavaslatot, a mely a képviselőház pártjainál nem találkozott osztatlan tetszéssel, csak néhány hét mulva akarja újra szőnyegre hozni....

Keresés