Hiába fordítottak meglehetősen nagy összegeket a cigányság helyzetének javítására a rendszerváltás óta, a célokat a programok elaprózottsága miatt nem sikerült elérni - állapította meg a számvevőszék.
Ofer Vardi magyarul kiválóan beszélő fiatal tel-avivi újságíró, a Jediót Ahronót nevű, legnagyobb példányszámú izraeli lap szerkesztője. A lap hírportálján évekig népszerű magyarétel-rovatot vezetett. A recepteket sajátos családi történetek fűszerezték.
Tegnap a miniszterelnök "megüzente" az állami Magyar Villamos Művek (MVM) közgyűlé- sének: a céget igenis szétválasztják. Az említett grémium döntései azonban ennek lendületét legalábbis megkérdőjelezik.
A jelenleg érvényben lévő egészségbiztosítási törvény hatályon kívül helyezése várhatóan a parlament tavaszi ülésszakán megtörténik, új jogszabály valószínűleg ősszel lesz - mondta Székely Tamás...
Az orosz FC Moszkva együttese török jobboldali védőt vásárolt a héten A 26 éves Önder Turaci a Fenerbahce csapatát hagyja el négy év után, s igazol az orosz bajnokságba
Kertész Imre, Günter Grass és Orhan Pamuk Nobel-díjas írók találkozóján, a MEZZO televízió operaversenyén, Matisse és a Nyolcak kiállításán és a U2 együttes fellépésén is részt vehetnek mindazok, akik 2010-ben Pécsre látogatnak. Az Európai Kulturális Főváros (EKF) projekt Művészeti Tanácsa tegnap ismertette a Pécs 2010 kulturális és művészeti programtervezetét a baranyai megyeszékhelyen.
Kilenc hazai mézfeldolgozónál vizsgálódik az Apeh és az élelmiszerlánc biztonságáért felelős hatóság - jelentették be pénteki sajtótájékoztatójukon az érintett szervek képviselői. A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) szakosított szervei jelenleg három vállalkozásnál vizsgálódnak mézhamisítás gyanújával, míg az adóellenőrök hat vállalkozás számláit veszik górcső alá: náluk…
Az új kormányzati struktúrában egységes irányítás alá kerül az építésügy; az építőipart és szabályozását is a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium kezeli majd - mondta Bajnai Gordon...
Húsz évvel ezelőtt, május 10-én hagytam el Magyarországot. Nem önként. De nem is önkéntelenül. A Belügyminisztérium hivatalos útilapujával, amely megfosztott állampolgárságomtól és 24 órát adott arra, hogy családommal átlépjem a nyugati határt.
Amint március kilencedikére március tizedike jött, május kilencedikére is május tizedike következik. Ha vakon bíztunk volna Gyurcsány Ferenc politikai jóstehetségében, a háromigenes népszavazás másnapján szemernyit sem változott volna a világ: Horváth Ágnes a roppant sikeres és népszerű széfprogram után újabb fenomenális reformötleteken törné a fejét, élne és virágozna a koalíciós pártok örök és…
Fertőd - Alig egy hónap múlva látogatóbarát fejlesztések valósulnak meg a fertődi Esterházy-kastélyban. Új helyre költözik a jegypénztár, ajándékbolt nyílik és új látogató-útvonalakat alakítanak ki.
Felpéc - A sokoróaljai kisfalvak megmaradásában fontos szerepe lehet a turizmusnak és a kultúrának. Az előbbit – első lépésként – a térségről nemrégiben megjelent turistakalauz, az utóbbit pedig a tervezett felpéci galéria szolgálja.
Az izraeliek folyton politizálnak, s ehhez jól értesültnek kell lenni. Épp ezért a rádióban gyakran szól a Kol Jiszrael, vagy az izraeli hadsereg adója, ahol folyamatosan lehet tájékozódni. Az izraeliek szeretnek újságot is olvasni, minden ötödik ember legalább egyet. De inkább több lapot is átböngésznek naponta.
Fél év kell ahhoz, hogy a szerdai gázrobbanás miatt megroggyant pécsi lakóházat felújítsák, és a tulajdonosok visszaköltözzenek az épületbe. A lakás nélkül maradt családok 200 ezer forint segélyt kaptak a pécsi önkormányzattól. Krízisközpont nyújt segítséget a bajba jutott lakóknak.
Meghalt az a motoros, aki eddig ismeretlen körülmények között pénteken szalagkorlátnak ütközött Budapesten, az M3-as autópálya Kacsóh Pongrác úti felhajtójánál - közölte a rendőrség az MTI-vel. Nem...
Normális, átlagos, avagy rendkívüli állam a most hatvanadik születésnapját ünneplő Izrael? - kérdeztük Aliza Bin-Noun asszonytól, Izrael budapesti nagykövetétől.
A Magyar Villamos Művek és a rendszerirányító szétszedésével két versenyző cég jön létre – mondta tegnap Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. A hálózatot vezérlő társaság esetében ez azonban aligha valósulhat meg, mivel a teljes regulált piacon egyedüli szereplő. A villamos művek közgyűlésén érvényesült a papírforma
Fraknó - Az Esterházyak négyszáz éves történelmi múlttal rendelkező vadászati hagyományait mutatja be a fraknói vár új időszaki kiállítása. A tárlat 2010. október 31-ig látogatható.
Győr-Moson-Sopron - A város támogatása megmentette a Vadvirág-kupát. A lótenyésztő és hivatásos belovagló diákok számára országosan is egyedülálló verseny tíz év után anyagi okok miatt került veszélybe. Idén először felsőoktatásban tanulók is nevezhetnek.
Az utóbbi években reneszánszát éli az izraeli mozi, utoljára a 60-as 70-es években voltak az izraeliek ilyen mértékben kíváncsiak a hazai filmekre, de akkoriban még nem volt se televízió, se video, s még csak nem is álmodhattak a DVD-ről. Magyarországon nem sokan tudják, de a humoristaként elkönyvelt Efraim Kishon írta a 60-as évek szinte minden ma már klasszikus izraeli filmjének forgatókönyvét.
Lezárult a MÁV mozdonytendere: a társaság a Bombardier-től vásárolná meg ötven új villamos mozdonyát. A 40-42 milliárd forint értékű szerződés aláírásáról azonban nincs döntés.
Teljes cikk olvasása >>> Újabb kaszinó nyílt, amely egy újabb celeb bulit rendezett a megnyitás alkalmával, és mi újra elmentünk. Ezúttal azonban sokkal izgalmasabb volt, mint általában. Nyerőgépek, sztárok, vakuk és csillogás. Ez volt a LeGrand megnyitóján - exkluzív fotógalériánk is van ám!
A Miskolci Városi Bíróság tegnap harminc napra előzetes letartóztatásba helyezte azt a 63 éves nemesbikki férfit, aki a háza melletti futballpályán játszó gyerekekre uszította tizenhárom kutyáját szerda este. Mint arról lapunkban hírt adtunk, a falka a hétéves K. Róbertet halálra sebezte.
Hatvan évvel ezelőtt, 1948. május 14-én péntek délután David Ben-Gurion miniszterelnök kézjegyével látta el a frissen megalapított Izrael állam függetlenségi nyilatkozatát.
Egyre hangosabban hallatják a hangjukat a közúti személy- és áruszállítással foglalkozó vállalkozások szervezetei a magas üzemanyagárak miatt, a Volán-társaságok pedig a „MÁV-szindrómától”, azaz a végzetes eladósodástól tartanak. Tegnap már 126 dolláron járt az olaj ára.
Győr - Beindultak a kétkerekűek, a minap Győrön vonultak át a sport és a bicikli szerelmesei. Közel száz kazinczys diák csatlakozott a kezdeményezéshez.
Nem kötődik életkorhoz, nem válogat fiatal és idős, nő és férfi közt, előbb-utóbb mindenki gondolataiba belopódzik. Az egészséges szerelemféltés bármely kapcsolatban előfordulhat, ha azonban állandósul, könnyen tönkreteheti a...
Menesztette Kis Zoltán korábbi SZDSZ-es politikust a Regionális Fejlesztési Holding Zrt. vezérigazgatói tisztségéből a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács. Az állami tulajdonú, gazdaságfejlesztéssel foglalkozó holding vezetését Németh Imre korábbi agrárminiszter veheti át az InfoRádió értesülése szerint. Lapunk kérdésére Kis Zoltán mindezt megerősítette.
Az izraeli héber nyelvű irodalom első komoly elismerése az 1966-os Nobel-díj volt, amit megosztva Nelly Sachs német nyelven író költővel Smuel Joszef Agnon, vagyis rövidebb nevén Shy Agnon nyert el. Agnon még a diaszpórában, Galíciában született, hősei a zsidó kisváros, a stetl jellegzetes figurái, történetei.
Szófiában, az M-Tel szuperverseny második fordulójának rangadóján az ukrán olimpiai bajnokcsapat éltáblása, Vaszilij Ivancsuk sötéttel legyőzte a bolgár exvilágbajnokot, Veszelin Topalovot. A francia védelmű partiban Topalov ritkább tervet játszott meg, amit a jóval több gondolkodási időt felhasználó Ivancsuk jó érzékkel semlegesített. Kölcsönös időzavarban mindketten pontatlankodtak, Topalov…
Erwin Koeman, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kijelölte keretét a görögök és a horvátok elleni, hazai barátságos mérkőzésre (május 24., illetve 31.).
"Kinyírással" fenyegették meg Zamárdi polgármesterét, Csákovics Gyulát névtelen levélben, amennyiben az idén is megtartják a településen a júliusra tervezett, négynapos Balaton Sound fesztivált. A polgármester feljelentést tett a rendőrségen.
Líbia ezentúl nem segíti tengeri őrjáratokkal Olaszországot az illegális bevándorlás megfékezésében - jelentette be pénteken a líbiai belügyminisztérium.
A közeljövőben már nem csak a halottak fogainak vizsgálatával tudják majd megállapítani az elhunytak korát az igazságügyi orvos szakértők. Egy új, a koppenhágai egyetem kutatócsoportja által kidolgozott módszerrel, a szemlencse egyes fehérjéinek analízisével ugyanis könnyen kideríthető az illető egyén életkora.
Szinte csak a legszegényebb afrikai országoknak van kevesebb aranytartaléka, mint Magyarországnak, annak ellenére, hogy a nemesfém ára az egekben jár, bármikor beváltható, és a legkevésbé kockázatos befektetési eszköz. A Nemzetközi Valutaalap legfrissebb jelentése szerint régiós versenytársaink jegybankjai átlagosan negyvenszer több aranykészlettel rendelkeznek, mint a Magyar Nemzeti Bank, amely…
Csorna - Vádemelési javaslattal adták át az ügyészségnek a nyomozók a csornai betöréssorozat aktáját. Tizenhét elkövető szerepel az ügyben, negyvenhárom bűncselekménnyel.
Fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros területén péntekre Tóth Gábor budapesti rendőrfőkapitány annak érdekében, hogy időben ki tudják szűrni azokat, akik meg akarják zavarni a békés...
Már a jövő kedden eldőlhet, milyen kilátásai lehetnek a kisebbségi kormányzásnak, miután kétségessé vált: át tudja-e vinni a parlamenten az MSZP a kormány szerkezetének átalakítását.
A klasszikus zene izraeli sztárjai világszerte megtöltik rajongókkal a legnagyobb és legpatinánsabb előadótermeket. Zuckerman hegedűművészt, 21 Grammy-díjra jelölték Itzak Perlman világhírű hegedűművész Tel-Avivban született. A szólista többször játszott a Fehér Házban is, bejárta a világot.