Az SZDSZ tegnap kilépett a koalícióból, és megkezdődött a párt elnökválasztási kampánya. Kóka János hamarosan tájékoztatja az MSZP-frakciót arról, hogy mit jelent számára a konstruktív ellenzékiség.
Ideje van a kövek összegyűjtésének - ennek a bibliai idézetnek a szellemében kutatta fel a Nyugat-Dunántúlon, valamint Burgenlandban található zsidó emlékhelyeket, majd közölte kötetbe gyűjtve a róluk szóló dokumentumokat a szombathelyi Magyar-Izraeli Baráti Társaság.
Egy évvel ezelőtt a kötelezően előírt víztisztító és vízforgató berendezések hiánya miatt be kellett zárni a gyöngyösi strandot. Az elmúlt idő alatt az önkormányzat - magántőke bevonásával - elvégeztette a szükséges korszerűsítést és felújítást, így nincs akadálya annak, hogy május 15-től a fürdő a város lakosságának rendelkezésére álljon.
Idő előtt bezár az Antal- Lusztig-gyűjtemény pécsi kiállítása, mivel a tárlat iránt csekély az érdeklődés. A gyűjtemény gazdája szerint azért kevés a néző, mert a tárlat marketingje gyenge. Sőt: semmilyen.
Ingatlanspekuláció vagy inkább többszereplős városfejlesztés áll a szegedi SZVSE-pálya beépítésének a terve mögött? A telket birtokló sportegyesület szakítana a Szeviéppel, amellyel korábban opciós szerződést kötött, a Szeviép viszont több százmilliós kártérítési perrel fenyeget.
Új székházba költözik a Liga Szakszervezetek: egy városligeti volt követségi épületet vásárolt meg, fele- részben 250 millió forintért az egyre több tagszervezetet tömörítő konföderáció. Az akció már csak azért is figyelemkeltő, mert a szakszervezetek eddig jellemzően eladták ingatlanaikat.
A fiatal magyar diplomások elvándorlása elérte az "agyelszívás" kritikus tömegét. A Magyar Tudományos Akadémia az okokat keresi friss kutatásában. A visszacsábításra még nincs stratégia.
Meg kell ismernünk egymást. Csak így szüntethetők meg a kölcsönös előítéletek és félreértések - nyilatkozta Erdő Péter bíboros a keresztények és a muzulmánok kapcsolatáról.
Ismét egy evolúcióval kapcsolatos tételt cáfoltak meg a kutatók. Sokáig azzal is magyarázta a tudomány a két lábon járást, hogy a kisgyermekek már nem tudtak anyjuk testébe kapaszkodni, mint majomelődeik. Mindez azonban tévedés.
Április 29-én, délelőtt 9.30 és 11 óra között a Népszava szerkesztősége előtti parkolóban a Nagy Imre Társaság szervezésében szelíd piknik lesz, szemben az egyáltalán nem szelíd gój motorosokkal.
Kilép a kormánykoalícióból az SZDSZ - így döntött a párt rendkívüli küldöttgyűlése. A közelgő elnökválasztás azonban még befolyásolhatja, lesz-e esély a közeljövőben újabb együttműködésre. Fodor Gábor "új személyekkel és új tartalommal" tárgyalna erről az MSZP-vel, szerinte ugyanis nem kisebbségi, hanem erős koalíciós kormányra van szüksége az országnak. Kóka János pártelnök ugyanakkor nem…
Ma vagy holnap, esetleg két héten vagy egy hónapon belül - értesüléseink szerint csak a "mikor" a kérdés, nem az, hogy megkapja-e több BKV-felsővezető a felmondását. Az biztos - erősítették meg BKV-s forrásaink -, hogy jelentősen átalakul a cég menedzsmentje, erről fővárosi döntéshozókkal is egyeztetnek.
A történet egy februári reggelen kezdődött, amikor a német posta vezérigazgatójának kölni villája előtt megjelentek a tartományi ügyészség emberei, majd több láda irattal felpakolva kihallgatásra kísérték az üzletembert.
Kritikus szintet ért el az "agyelszívás", vagyis a magyar diplomások külföldre vándorlása - írja a Népszabadság a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) nemrég befejezett kutatása alapján.
Nyíregyháza - Továbbra is csak azt tudom mondani, az engedélyezők minden jót, minden olcsót elfogadtak, de senki sem volt, aki ezt összehangolta volna. Egyébként komolyan örülök, mert a tér impozáns lett - kezdte levelét Fazekas Ágnes.
Megyénkben több száz családot érinthet hátrányosan az a januárban életbe lépett rendelet, amely szerint az állandó fóliasátor is ingatlannak számít, ezért ugyanolyan engedélyeztetési eljárás vonatkozik rá, mint a kőházakra.
Debrecen - A leglátványosabb bolondballagásra április 29-én, kedden 10 órától számíthatunk, hiszen a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola végzősei ekkor vonulnak végig a Vár utcáról, az iskola épülete elől a városon.
Nyíregyháza - Igencsak bosszantó, hogy reggel nyolctól késő estig lehetetlen szabad parkolót találni a belvárosi Tesco parkolójában. Az ingyenes, vásárlók számára fenntartott helyeket ugyanis jogtalanul elfoglalják mások.
Az MSZP vállalja az önálló kormányzás felelősségét és biztosítja az ország kormányozhatóságát - ezt a párt szóvivője közölte a szabaddemokraták döntése után.
A budapesti Király utcában nagy a lakók felháborodása. Az önkormányzat három bérház, a 25-27 és 29 adásvételi szerződésének megszüntetését kezdeményezte egy olyan befektetővel, akivel szerződést kötött néhány éve. Mire a bérlők a céggel, a Király 27 Kft-vel megegyeztek, az önkormányzat új pályázatot írt ki a most már vitássá vált ingatlanokra. Mindenki kiakadt a pálforduláson, és hivatali…
A hiszékenységet, a kapzsiságot vagy - éppen ellenkezőleg - a karitatív hajlamot használják ki azok a bűnözők, akik változatos eszközökkel csalják ki az emberekből a százezreket, milliókat. Összeállításunkban a leggyakoribb trükköket ismertetjük, és recepteket adunk a védkezésre.
Erwin Koeman nevével barátkozik az edzőt, játékost, szurkolót felölelő magyar labdarúgó-társadalom. Csütörtök óta ő a válogatottunk szövetségi kapitánya. Hogy kicsoda és micsoda? Íme, egy jellemző történet. A sportnapilap tegnapi számában interjút közöl Kovács Ferenccel, a Videoton hajdan UEFA-kupa-döntős vezetőedzőjével. A "Mit szól hozzá?" kérdésre a sokat látott mester azt feleli: Koemant…
A különböző egészségbiztosítási modellek közül a Fidesz nevéhez köthető egybiztosítós modell élvezi a legnagyobb támogatást mindegyik párt szavazóinak körében - derül ki abból a felmérésből, amelyet a Nézőpont Intézet készített a Magyar Nemzet számára.
Az SZDSZ-nek és az MSZP-nek is jót tehet a koalíciós szakítás, előrehozott választásokkal pedig továbbra sem kell számolni - nyilatkozták az MTI-nek elemzők az után, hogy a szabad demokraták küldöttgyűlése megszavazta a kilépést a koalícióból. A szakértők úgy látják: az SZDSZ küldöttgyűlése a júniusi tisztújítási kampány kezdete volt.
A Kiút Tolna Megyei Foglalkoztatási és Területfejlesztési Kht. 47 millió forintot nyert a szaktárca és a MÁV Zrt. által kiírt vasúttisztasági közmunka program megvalósítására - tájékoztatta Keller Anikó ügyvezető az MTI-t.
A szocialisták támogatottsága jelenleg a népesség egészén belül 15, a szabad demokratáké 1 százalékos. A biztos pártválasztók körében is mélyponton van e két párt: 23 százaléknyi, illetve 2 százaléknyi aktív választópolgárt érezhet maga mögött - derül ki a Szonda Ipsos közvélemény-kutató felmérésből, amelyet a Népszabadság hétfői száma közöl.
A különböző egészségbiztosítási modellek közül a Fidesz nevéhez köthető egybiztosítós modell élvezi a legnagyobb támogatást mindegyik párt szavazóinak körében - derül ki abból a felmérésből, amelyet a Nézőpont Intézet készített a Magyar Nemzet számára.
Az MSZP Pécs-Mecsek-Nyugat Alapszervezet titkára, Komáromi István szerint Gyurcsány Ferencnek és az MSZP teljes vezérkarának meg kell válnia posztjától, különben megállíthatatlan marad a szocialisták népszerűségvesztése. Mindezt egy, az országos választmánynak írt levélben ki is fejtette. A párt alapító tagja már szeptemberben megfogalmazta kritikáit.
Az Orbán Viktor volt miniszterelnök, Simicska Lajos egykori APEH-vezető és Kalmár István volt postavezér levadászásáról szóló cikksorozatunk után a törvénytelen operatív akciókra a háttérből megbízást adó Keller László, a magánnyomozó céggel a szerződést aláíró Kapolyi László és a kormányszóvivő a legkülönbözőbb valótlanságokkal próbálja menteni a menthetetlent. Azonban a Magyar Nemzet által…
Debrecen - Két debreceni lakos rosszallóan vette tudomásul, hogy miközben a város tele van reklámtáblákkal, egyiküktől tíz év múltán azt kérték, mutasson építési engedélyt, a másikat pedig arra kötelezték, hogy bontsa le...
Püspökladány - Huszonöt együttes, harminckét előadó, összesen mintegy nyolcszáz résztvevő közreműködésével a néptánc, a népdal, a népzene és a népmese ünnepe zajlott vasárnap Püspökladányban.
Volt követségi épületet vásárolt meg a szakszervezeti konföderáció, írja a Népszabadság. Panaszkodnak a befektetők, ám többségük mégis Magyarországon marad, mert kiváló a munkaerő, jó a gazdasági klíma, s "néhány év nonszensz miatt" hat-nyolc esztendő után nem szedik a cókmókjukat - olvasható a Világgazdaságban. Lapszemle.
Gyurcsány Ferenc vasárnap késő estig folyamatosan egyeztet a kormányátalakításról, a változásokat - amelyek több tárcát is érintenek - várhatóan hétfőn jelentik be - tudta meg az MTI. A miniszterelnök este az ATV-ben úgy fogalmazott: ez lesz az első jelentős kormányátalakítás, a korábbi átalakítások csak kiigazítások voltak.
A közgazdasági Nobel-díjas Joseph Stiglitz szerint az amerikai Fed korábbi elnökét, Alan Greenspant és magát az amerikai elnököt is felelősség terheli az amerikai pénzügyi válság kialakulásáért.
Püspökladány - Hagyomány már a Püspökladányi Atlétikai Klubban, hogy április utolsó vasárnapját egy vidám nappal töltik egymás társaságában a klub jelenlegi és régi tagjai.
Jó érzékkel választott a Helikon Kiadó, amikor úgy döntött, hogy az itthon ismeretlennek számító - olasz és francia nyelvterületen felettébb kedvelt - szardíniai írónő, Milena Agus könyvét magyarra fordíttatja.
A Jobbik Magyarországért Mozgalom, a Magyar Gárda és a Nemzeti Őrsereg tartott demonstrációt Vásárosnaményban vasárnap; felhívásuk szerint "a cigánybűnözés" ellen tiltakoztak, miután a beregi kisvárosban még április 19-én rablógyilkosság áldozata lett otthonában egy 69 éves férfi.
Gyurcsány Ferenc azon méltatlankodik blogjában: a média egy része nem hallgatja el, hogy titkosszolgálati módszerekkel figyeltek meg vezető ellenzékieket a 2002-es kormányváltás után Keller László volt közpénzügyi államtitkár megrendelésére és Kapolyi László milliárdos finanszírozásával.
Az MSZP és az SZDSZ sem jött ki jól a kormánykoalíciós szakításból: a szocialistákat jelenleg a népesség 15 százaléka támogatja, míg a liberálisokat mindössze egy százalék - derül ki a Szonda Ipsos közvélemény-kutatásából, melyet a Népszabadság közölt. A Fidesz tartja pozícióját.
A kormánykoalíciós szakításból az MSZP és az SZDSZ sem jött ki jól. A szocialisták támogatottsága jelenleg a népesség egészén belül 15, a szabad demokratáké 1 százalékos - közölte a Szonda Ipsos közvélemény-kutatása alapján hétfőn a Népszabadság.
Több ezermilliárd forintnyi európai uniós forrást hívhat le Magyarország 2007 és 2013 között. Szakértők azonban óvnak attól, hogy a közösségi forrásokra alapozzuk a gazdasági növekedést. Miután a pályázati kiírások csak most jelennek meg, legkorábban az év második felétől vagy a következő esztendő elejétől lehet pozitív hatásra számítani.