Ismét napirend előtti felszólalásra emelkedett tegnap a Parlamentben Kóka János SZDSZ-elnök, ezúttal azonban a mostanában szokásostól eltérő hangnemben beszélt.
Április 23-án lesz két éve, hogy az MSZP megnyerte a választásokat. Sorozatunkban a munkaügy és a közigazgatás, az oktatás és az egészségügy területén történt változásokat, sikereket, kudarcokat vesszük számba. A kormányprogram az oktatásban nemcsak a képzés színvonalának emelését jelölte ki, hanem a tudás megszerzésében meglévő különbségek csökkentését is. A kabinet a korábban elkezdett…
A minisztériumi verdikt értelmében tilos felvételi vizsgát szervezni az általános iskolák leendő első osztályosainak. Nem is szerveznek nekik. A szülők vizsgáznak helyettük.
A kiesett vizitdíj összegének körülbelül kétharmadát kaphatják vissza a háziorvosok, de nem minden ellenszolgáltatás nélkül. A taj szám ellenőrzéséért kapnának külön pénzt, megemelnék a területi pótlékot, a szakmai szorzót. Úgy tudjuk, hogy az OEP szakemberei a mai egyeztetési fordulóra készülnek el azokkal a számításokkal, amelyekből kiderül: melyik praxis, milyen finanszírozási technikával,…
"Éles, nyilvános támadást fog intézni" a Mol vállalati stratégiája és vezetési módszere ellen az osztrák OMV a magyar olajcég e héten esedékes közgyűlésén - írta a hétfői Financial Times, amelynek értesülése szerint a részvényesek egy külső befektetői szolgáltatótól olyan tanácsot kaptak, hogy ne válasszák újra Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgatót.
Június végéig tárgyal a főváros a minisztériumokkal a BKV pénzügyi helyzetének rendezéséről. A múlt szombati, első tárgyalási fordulón annyi derült ki, hogy a kormányzat 10-12 milliárd forintnyi előre hozott támogatást nyújtana.
Mi történt az Országgyűlésben az elmúlt két hétben? A Népszabadság olvasójának könnyen az a benyomása keletkezhetett: lényegében semmi, de legalábbis kevés említésre méltó.
Ismét "megfigyelési ügytől" volt hangos a T. Ház. A szocialisták szerint azonban ez sem az, ahogyan az 1998-as sem bizonyult annak. A Fidesz szerint a kisebbségi kormányzásra készülő Gyurcsány Ferenc a hatalom megtartása érdekében már mindenkit zsarolni akar.
Megint sikerült egy kisebbfajta csodát végrehajtania a kormánynak. Úgy fogadott el egy titkos határozatot, hogy még a miniszterek - vagyis a kormány tagjai - sem tudtak róla. Így dolgozik Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Szilvásy György titokminiszter. Csak csendben, csak halkan.
Kevesebben kerülnének börtönbe, de a büntetési rendszer átalakítása miatt azok a bűnelkövetők is súlyos szankciókra számíthatnának, akiket nem csuknak be.
Az Európai Parlament strasbourgi ülésszakának kezdőnapján Tőkés László képviselő a környezetvédelem kelet-közép-európai problémáiról készült felszólalni a plénum előtt. Ezen szándékát azonban felülírták azok az aggasztó új keletű hírek, melyek a határon túl élő magyarok ellenében elkövetett újabb erőszakos cselekményekről szólnak.
Semmilyen megmérettetéstől nem félek - közölte Fodor Gábor. Arra azonban nem válaszolt, hogy indulna-e Kuncze Gábor ellen is az SZDSZ elnöki tisztéért. Igaz, még mindig többet mondott, mint ez utóbbi, aki azóta nem szólalt meg, hogy Kóka János pártelnök felajánlotta, visszalép a javára.
A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) vagyonzárlatot rendelt el az önkormányzat által értékesített pétervásárai laktanyára, mivel az új tulajdonosi társaság egyik tagját a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte. Az intézkedés késlelteti az önkormányzat fejlesztési terveit.
Előbb 2007, aztán 2008 végére ígérték a zalacsányi golfpálya, valamint az ahhoz kapcsolódó szálloda és fürdő átadását, de a 25 milliárd forintba kerülő komplexum csak 2010-re készül el.
Egyik napról a másikra bezárt a balatonfűzfői sportuszoda, miután a helyi erőmű nem tud tovább hőt szolgáltatni a létesítmény működtetéséhez. Az erőmű csődjével veszélybe került a város intézményeinek és 860 lakásának a fűtése is.
Több mint kétmilliárd forintos adósságot görget maga előtt a Fidesz, ha pontosak a párt elmúlt négy évben közreadott pénzügyi beszámolói. A legnagyobb ellenzéki párt tavaly csaknem 400 millió forint hitelt vett fel, ami azonban jócskán elmarad a 2006-os 1,5 milliárdos banki kölcsön mögött. A Fidesz 2007-ben csak negyedannyit költött politikai tevékenységre, mint a választási évben; míg tavaly csak…
A hirszerzo.hu vezető szerkesztő Seres László, az ünnepelt publicista kolléga ezt írja: A Hollán Ernő utcai típusú szolidaritás azonban ezúttal elmarad. Nincs okunk most utcára vonulni, hiszen egyrészt nem érzékeljük a náci fenyegetést, másrészt egyértelművé vált, hogy nem annyira civil, mint politikai demonstrációról van szó közölte a Hírszerzővel az előző két megmozdulás egyik…
Az SZDSZ nem lesz rosszindulatú ellenzék ígérte Kóka János a parlamentben napirend előtt, amikor a májustól megváltozó politikai helyzetről beszélt. A pártelnök a közteherviselés átalakításáról és adócsökkentésről szólt, akárcsak Dávid Ibolya, ám a pénzügyminiszter ismét arra emlékeztetett, hogy ehhez meg kell teremteni a feltételeket, amire most sem hallott javaslatokat.
A várható 10-12 milliárd forintos tőkejuttatás legfeljebb rövid távon a becslések szerint az év végéig biztosítja a BKV optimális működését és elégíti ki a minimális fejlesztési igényeket. Ehhez is nagy árat kell hoznia a tulajdonos fővárosnak: a tőkepótló támogatást ugyanis, úgy tudjuk, a Magyar Fejlesztési Bank nyújtaná, fedezetként viszont a fővárosnak saját vagyonelemeket kell…
Egy ember meghalt, hárman súlyos - közülük ketten életveszélyes -, tizenöten pedig könnyebb sérülést szenvedtek, amikor hétfőn késő este egy busz, egy teherautó és egy személygépkocsi összeütközött Gödöllőn.
Míg korábban azok a Romániából áttelepültek is Magyarországról kaphattak nyugdíjat, akik egyetlen napot sem dolgoztak hazánkban, 2006 év vége óta kizárólag az itt ledolgozott évek után, időarányosan állapítanak meg ellátást, a Romániában letöltött szolgálati évek után ugyanis onnan érkezik a pénz. Az átállás azonban nem zökkenőmentes, több ezerre becsülhető azoknak a száma, akiknek a nyugdíját a…
Nem kötelező együttműködniük az önkormányzatoknak a Nemzetbiztonsági Hivatallal, a védelemben részesülő helyhatóságok kormányhatározatban rögzített körének ez egy lehetőség derült ki tegnap a parlamentben, ahol két interpelláció és négy kérdés is ezzel a témával foglalkozott. Az ellenzék úgy véli, a kormány törvénytelenül megfigyelni, lehallgatni készül a helyhatóságokat. Szilvásy György tárca…
Nyírtelek - A nyírteleki Dankó Andrásné évtizedek óta olvasója a Kelet-Magyarországnak. Előfizetői hűségét gazdag ajándékcsomaggal köszönte meg nemrégiben szerkesztőségünk.
Kóka János rendre leszögezi: elképzelhetetlennek tartja, hogy az SZDSZ küldöttgyűlése április 27-én ne mondana igent a koalíciós szakításra. Ám a válás csak akkor hiteles, ha együtt jár a teljes szétköltözéssel; a Heti Válasz összesítése szerint legalább 118 szabad demokrata potentátnak kellene lemondania az állam által folyósított mellékjövedelméről.
Több mint 8 millió forint értékben lopott az elmúlt másfél évben autóalkatrészeket az egyik autókölcsönzőből a cég két munkatársa. Bánki Jenő, a társaság tulajdonosa elmondta: a lopott alkatrészek egy részét az egyik elkövető lakásán találták meg.
Nyíregyháza - Csak vége lenne már ennek a politikai csatározásnak, mert az állampolgár belebetegszik! A Kelet-Magyarország február 26-ai számában Mészáros Ferenc mg. mérnöktanár, írására szeretnék reagálni.
Nyíregyháza - Kiskorú 12 éves gyermekemet a napokban fényes nappal iskolából hazafelé tartva az Árok utcán megtámadták, kirabolták, brutálisan bántalmazták. Tudni kell az esettel kapcsolatban, hogy gyermekem nem provokálta ki ezt a helyzetet, ő csak a megszokott útvonalán tartott hazafele, mint minden nap.
Egy ember meghalt, hárman súlyos - közülük ketten életveszélyes -, tizenöten pedig könnyebb sérülést szenvedtek, amikor hétfőn késő este egy busz, egy teherautó és egy személygépkocsi összeütközött Gödöllőn - közölte Mészáros Hajnalka, az Országos Mentőszolgálat ügyeletvezető főorvosa hétfő este fél tizenkettőkor.
Kiszivárgott az önkormányzatok nemzetbiztonsági megfigyelését elrendelő kormányhatározat, amely a Fidesz szerint bírósági végzés nélkül hatalmazza fel a titkosszolgálatokat, hogy megfigyelés alá vonjanak a kormány érdeklődési körébe került politikusokat és szervezeteket. A témában heves vita robbant ki hétfőn az Országgyűlésben. Az ellenzéki párt a határozat visszavonását követelte Szilvásy…
Debrecen – A fiatalkorúak legkorszerűbb fogamzásgátlási módszerei, a HPV-fertőzések kiszűrése, illetve a védőoltások lehetősége szerepelt a témák között a Magyar Nőorvos Társaság Gyermeknőgyógyász Szekciójának Kongresszusán.
Egy ember meghalt, hárman súlyos - közülük ketten életveszélyes -, tizenöten pedig könnyebb sérülést szenvedtek, amikor hétfőn késő este egy busz, egy teherautó és egy személygépkocsi összeütközött Gödöllőn - közölte Mészáros Hajnalka, az Országos Mentőszolgálat ügyeletvezető főorvosa hétfő este fél tizenkettőkor.
Debrecen - Szerdáig különösen sok rendőrre számíthatnak az utakon, ugyanis eddig tart az a hétfőn kezdődött nagy nemzetközi közlekedési ellenőrzés, mely keretében elsősorban a gyorshajtókat igyekeznek elcsípni.
Debrecen – A fél városon keresztülvonul az a kerékpáros menet, amelyet a világszerte ismert és népszerű biciklis felvonulás, a Critical Mass keretein belül rendeznek meg a Föld Napján, április 22-én.
Debrecen – Mégsem helyénvaló dolog, hogy aki nem tanul tisztességesen, vagy külföldre távozik, ugyanolyan kedvezményekben részesüljön, mint aki tanul és a hazájában marad. A DIPLOMA, MINT BEFEKTETÉS- ÁBRAHÁM LÁSZLÓ LEVELE [.pdf - 30KB]
Számháború tört ki közgazdászok, elemzők, aktív és volt jegybankárok között. A kérdés az, hogy mekkora megtakarításra is adnának lehetőséget a jóléti, szociális kiadások. A "becslések" 1300 és 2500 milliárd forint között terjednek.
A Magda Sándor szocialista képviselő vezette gyöngyösi Károly Róbert Főiskolán várhatóan a miniszterelnök jelenlétében, zárt ülésen szavaznak a rektorok ma az új tandíjjavaslatról.
Az MSZP és az SZDSZ együttes népszerűsége a teljes népesség körében 15 százalékra (13+2) csökkent - derült ki a Nézőpont Intézet áprilisi felméréséből.
A tavaly tavaszinál nyolcszázzal többen jelentkeztek az idén érettségi vizsgára, így a május 5-én induló matúraszezonban várhatóan 125.546 diák ad majd számot tudásáról; a tételek biztonsága érdekében az ellenőrzési folyamatba egy pluszlépést épített be a szaktárca.