Felsorolhatatlan, ki mindenkinek van része a néhány éve még az ágrólszakadt állandó "eposzi" jelzővel illetett magyar hoki szereplői közül abban: a válogatott feljutott az A csoportba. Hogy Kercsó Árpád, az újabban Zalaegerszegen dolgozó utánpótlásedző - korábbi szövetségi kapitány - első-e az egyenlők között, azon lehet vitatkozni. Hogy az ünnepi torta egy szelete az övé, azon nem.
Női válogatottunk szerdán játssza első tavaszi Európa-bajnoki selejtezőjét, Vágó Attila együttese szerdán 13 órakor Diósgyőrben Írország gárdájával mérkőzik meg.
Rendkívüli meccs volt a labdarúgó NB I huszonnegyedik fordulójának záró mérkőzése, a hétfő este rendezett ZTE- Honvéd találkozó. Egyrészt azért, mert a vihar miatt csaknem negyedórát késett a kezdés, másrészt meg azért, mert a mai magyar futball képviselői - akik még száraz pályán is meghökkentő "mutatványokra" képesek - a síkos füvön egészen különleges "attrakciókkal" jelentkeztek.
Most vagy soha! - mondta Michael Ballack, a londoniak német középpályása a Liverpool-Chelsea BL-elődöntő idei első felvonása előtt, mire a ma esti házigazdák azt felelik, hogy akkor bizony soha...
"Természetesen ezzel az egy kvótával is nagyon elégedettek vagyunk. Két és fél éve dolgoztunk ezért" - nyilatkozta az MTI-nek Halász István, a Magyar Súlyemelő Szövetség főtitkára a sportág olimpiai kvalifikációs versenye után, s mi sem természetesebb, mint hogy a magunk részéről meleg kézszorítással gratuláljunk e hihetetlen produkcióhoz.
Szurkolói botrány miatt, biztonsági okokból elhalasztották a labdarúgó Ciprusi Kupa elődöntőjét az Omonia és az Apoel között A szerdára kiírt mérkőzést azért tették egy héttel későbbre, mert mintegy 20 csuklyás Omonia-drukker kövekkel dobálta és megpróbálta felgyújtani a nicosiai rivális székházát, melynek során három Apoel-rajongó kisebb-nagyobb sérüléseket szenvedett
Roy Makaay is pályára lép a holland válogatottban a pekingi nyári olimpia labdarúgótornáján "Ez fantasztikus, nagyon boldog vagyok" - mondta a 31 éves csatár, amikor megtudta, hogy Foppe de Haan, az olimpiai együttes szakvezetője számít rá
Az MTK rendezte a tartozását a Magyar Labdarúgó Szövetséggel szemben, ezért Kisteleki István elnök indítványozta a fegyelmi bizottságnak a klub ellen elrendelt eljárás megszüntetését Mint ismeretes: a kék-fehérek tavaly nyáron elmulasztották a szerződésben rögzíteni, hogy kinek kell állnia Németh Krisztián és Simon András Liverpoolba igazolása után az MLSZ-nek, pontosabban az utánpótlásnevelési…
Ljupko Petrovics már nem az OFK Beograd vezetőedzője, miután hétfő délelőtt benyújtotta lemondását A belgrádi Crvena zvezdával 1991-ben Bajnokok Európa Kupáját nyert tréner 40 nappal azután távozott, hogy átvette Branislav Vukasinovicstól az együttes irányítását
A spanyol élvonalban szereplő Valencia vezetősége menesztette Ronald Koemant, az együttes holland vezetőedzőjét A lépés már nagyon régóta lógott a levegőben, hiszen a Valencia nagyon gyatra tavaszt tudhat maga mögött, BL-indulóként a Primera Divisiónban szégyenszemre a kiesés ellen harcolnak
A Pick Szeged nyerte a Magyar Kupa döntőjét a KEK fináléba jutott MKB Veszprém ellen. A Vladan Matics vezette hazaiak 27-22-es győzelmet könyvelhettek el, és így utólag nem kell bánkódniuk azon, hogy a döntő rendezési jogáért kiírt liciten bizony idehaza szokatlanul nagy összegű ajánlatot tettek, hogy biztosra mehessenek...
Világsztárokat láthat, és örökre meg is változtathatja az életét, aki 35 méterről eltalálja a felső kapufát a szombati Honvéd Champions-BrazilMasters94 nosztalgiameccs előtt Egymillió eurót, azaz 253 milliót tehet zsebre, ha sikerrel jár
Romario a napokban immár sokadszor bejelentette visszavonulását. A brazilok legendás labdarúgója, aki pályafutása során több mint ezer gól rúgott, egy interjúban elárulta, hogy igazi nőcsábász volt, aki az edzőtáborokban, de még a repülőn is szexelt.
Az NHL rájátszásának, magyar idő szerint kedden hajnalban játszott mérkőzésein a Montreal kiütötte a Bostont, és ezzel megnyerte a párharcot, míg a Washington egyenlített a Philadelphia ellen.
Az utolsó előtti szakasz következik a labdarúgó Bajnokok Ligájában kedden és szerdán: az elődöntők első összecsapását vívják a "négyek", vagyis előbb a Liverpool találkozik a Chelsea-vel, majd másnap este a Barcelona ütközik meg a Manchester Uniteddel.
A Cleveland és a Utah is nyert az NBA rájátszásának legutóbbi játéknapján, így mindkét együttes 2?0-ra vezet párharcában. A Jazz a Rockets ellen, a Cavaliers a Wizards ellen.
Juan Diaz legyőzése után újra egy nagy névvel szeretne bokszolni a WBO, a WBA és az IBF könnyűsúlyú világbajnok Nate Campbell. Az amerikai bunyós legszívesebben alárendelné magát a WBO döntésének és kötelező címvédés keretében Joel Casamayor ellen bokszolna, de a kubai nem igazán hajlik erre a meccs
A WBC nehézsúlyú világbajnok Samuel Peter szerint a vitathatatlan cirkálósúlyú bajnok David Hayenak túl nagy a szája. A nigériai bunyós szerint jelentős különbség van a cirkáló- és a nehézsúly között, így Haye igancsak meglepődhet ha találkozik az első komolyabb bunyóssal. "Nem láttam a meccseit, de
Bocsánatkérést vár a Craiovai Universitatea tulajdonosa a Kolozsvári CFR vezetőitől, ellenkező esetben azzal fenyeget, hogy nem a legjobb játékosait küldi pályára a labdarúgó 1 liga 32
Az MTK rendezte a tartozását a Magyar Labdarúgó Szövetséggel szemben, ezért Kisteleki István elnök indítványozta a fegyelmi bizottságnak a klub ellen elrendelt eljárás megszüntetését.
Minden idők legnagyobb magyar ökölvívója, a legendás Papp László nem csak háromszor nyert olimpiai bajnoki címet (1948, 1952, 1956), hanem veretlen profi ökölvívó is volt. Íme egy rövid videó a hivatásos korszakából.
Rendhagyóan szerdán kerül megrendezésre - ismét egy hosszabb szünetet követően - a Békéscsabai Előre Női Kézilabda SE és a DVSC-Aquaticum közötti bajnoki mérkőzés visszavágója a Békéscsabai Városi Sportcsarnokban.
Egyre biztosabbá válik, hogy Joe Calzaghe novemberben vívja utolsó mérkőzését, miután a BBC-nek adott interjújában megerősítette év végi visszavonulását. Az ellenfél minden bizonnyal a sokszoros világbajnok Roy Jones lesz. "Még egyszer akarok bokszolni egy igazán nagy meccsen. Egy szuperderbin. Hívj
A Tony Thompson elleni címvédésére készülő Wladimir Klitschko legutóbbi nyilatkozatában megerősítette, hogy továbbra is hajlandó kiállni Nikolay Valuev ellen, feltéve ha az orosz ismét világbajnok lesz. "Ez egy nagyon érdekes meccs lenne, de csak akkor, ha újabb címet szerezhetnék vele. Ez most Niko
Nemrégiben zárult az utolsó pekingi olimpiai kvalifikációs torna és elmondhatjuk, hogy a magyar csapat összességében nem szerepelt rosszul, összesen 5 versenyzőnk utazhat Kínába: Bedák Pál, Kalucza Norbert, Káté Gyula, Szellő Imre és Varga Mihály. Az öt fős küldöttségnek remélhetőleg sikerül éremmel