Az idei szezon egyik spanyol BL-indulója után a Dunaferr EHF-kupa-elődöntős ellenfele, az Itxako is kiesett a XXIX. Spanyol Kupá ból a legjobb négy között. A két döntőbe jutott csapat a Parc Sagunt és a Bera Bera .
Harmadízben tette kockára ma este Neubrandemburgban középsúlyú Európa-bajnoki címét a magyar szurkolók körében nem éppen népszerű német Sebastian Sylvester a korábban több komoly skalpot is begyűjtő spanyol Javier Castillejo ellen. Egy tipikus germán és egy nagyütő, a mediterrán vérmérsékletét bátra
A Sport2 televízió hivatalosan is bejelentette, hogy megvásárolták a jövő szombat éjjeli Bernard Hopkins Joe Calzaghe küzdelem közvetítési jogait, ekképp a világszerte nagy érdeklődéssel várt mérkőzést a magyar profiboksz rajongók is élőben tekinthetik meg.
Szombaton Győrben, a Krúdy Gyula gimnázium aulájába gyűltek a népek, ahol a Nagy Zoltán által életre hívott B1 BoxingONE amatőr ökölvívó liga első csapattalálkozójára, valamint két profiboksz mérkőzésre került sor.
Egyre kiélezettebb a labdarúgó Soproni Liga élmezőnye. A 23. fordulóban a listavezető MTK rangadót veszített, az ETO-tól kaptak ki a kék-fehérek. Nyert az Újpest is a jól rajtoló Honvéd viszont lemondhat a bajnoki címről.
Egy speciálisan erre a mérkőzésre tervezett szerelésben lép pályára a Bayern München elleni Német Kupa-döntőben a Borussia Dortmund labdarúgócsapata A klub közlése szerint a játékosok csak ezen az egy találkozón viselik majd a mezt és a nadrágot, amelyeken hagyományosan a sárga és a fekete színek dominálnak
A tavasszal botladozó Budapest Honvéd nem bírt a Siófokkal, így a fővárosiak korábbi vezetőedzője, az olasz Aldo Dolcetti által irányított vendégek egy ponttal távozhattak Kispestről a labdarúgó Soproni Liga 23 fordulójában
Szexi fociszurkolókat bemutató sorozatunkban ezúttal egy csalás szemtanúi lehetünk. Brazil modellek címmel ugyanis egy videó következik, melyen gyönyörű csajok vonaglanak focilabdákkal, csak éppen ők a nem túl messzi Romániából érkeztek...
Szombat délután egy óra körül, Újvidék központjában szurkolói verekedés tört ki a Vojvodina és a belgrádi Partizan hívei között A szemtanúk elbeszélése szerint még kések is előkerültek a leszámolás során
Hiába szerezte meg szezonbeli harmadik bajnoki gólját Tóth Balázs, a Racing Genk kikapott a Charleroi otthonában a belga bajnokság 30 fordulójában rendezett mérkőzésen
A szombat éjjeli középsúlyú Európa bajnoki címmérkőzés, melyet Sebastian Sylvester és Javier Castillejo között rendeztek, evvel a szenzációs kiütéssel fejeződött be.
A bajnoki címvédő Anaheim a második meccsén is vereséget szenvedett a Dallastól. A Detroit magabiztosan verte meg a Nashvillle-t, a Montreal pedig hosszabbításban győzte le a Bostont.
Az osztrák bajnokság hétvégi fordulójában Orosz Péter (képünkön) csapata az FC Wacker Innsbruck, az SK Puntigamer Sturm Graz otthonában lépett pályára A 10
Nem az új csodadressz, hanem egy gyakorlatilag kimutathatatlan szer miatt dőlnek meg sorban az úszóvilágcsúcsok. Kovács Emese sajnálja, hogy nem indult a magyar csapat a rövidpályás vébén, a 17 éves klasszis viszont ott lesz Pekingben, és dobogóra akar állni. Interjú a magyar úszósport egyik legnagyobb reménységével.
A kiskönnyűsúly IBF bajnoka, Mzonke Fana (27 győzelem 4 vereség) szombaton este hazájában, Dél-Afrikában, elvesztette övét. Kihívója a korábbi bajnok, szintén Dél-afrikai Cassius Baloyi (35 győzelem 3 vereség 1 döntetlen) volt, aki 117-111, 116-112, 114-114 arányú pontozással, vagyis többségi döntéssel kaparintotta meg a címet.
1:1-es döntetlent játszott egymással az angol másodosztályban Gera Zoltán és Priskin Tamás csapata. A Watford hamar vezetést szerzett, amire a West Bromwich válaszolni tudott.
A szombat esti Sauerland Event profiboksz gálán a Sebastian Sylvester Javier Castillejo középsúlyú küzdelem tétje, a német bokszoló Európa bajnoki címe mellett, a WBA szövetség elrendelt kihívói státusa volt. A mérkőzés nagyszerű küzdelmet hozott, a 40 esztendős Castillejo próbálta diktálni az iramot, miközben Sylvester volt a mozgékonyabb. A mérkőzés a 6. menetig a hispán öklöző által elképzel…
Nem nevezte a spanyol szövetségi kapitány a 31-es keretbe sem a Real Madrid csapatkapitányát Ott lehet viszont a nyári Európa-bajnokságon a spanyol nemzeti csapattal a fiatal Bojan Krkic, a Liverpoolban brillírozó Fernando Torres és öt Valencia-futballista
Angliában a kiscsapatok léptek csak pályára szombaton, a BL-gárdák csak vasárnap és hétfőn játszanak, Németországban gólzáporos rangadót nyerte a Bremen, Olaszországban fordulatos meccsen verte a Juventus a Milant, Spanyolországban a Barcelona ismét botlott.
Sérüléséből felépült a Barcelona ifjú argentin zsenije, csapata azonban visszatértéből nem profitált sokat: a spanyol bajnokság 32. fordulójában ugyanis csupán döntetlent játszottak a kiesés ellen küzdő Recreativo ellen.
Két váltósúlyú mérkőzést is rendeztek szombat este, az Atlantic Citybeli Boardwalk Hallban: A WBA-bajnok Miguel Cotto (32 győzelem - 0 vereség) megállította a The Contender sztárját, Alfonso Gomezt, Antonio Margarito (36 győzelem - 5 vereség) pedig ismét legyőzte Kermit Cintront, elhódítva az IBF trófeáját.
Elcsitultak a kedélyek Csank János (képünkön) körül A hét elején még a szakember menesztése volt a téma, de ma mégis ő ül az FTC labdarúgócsapatának a kispadján
Nem alakul túl jól eddig a forduló a Ferencváros számára a másodosztályban, a riválisok ugyanis hozták a maguk mérkőzését, a zöld-fehérek csak vasárnap játszanak majd.
Az angol másodosztályú bajnokság szombati játéknapján a Gera Zoltánt foglalkoztató WBA döntetlent ért el a Priskin Tamással felálló Watford ellen A Watford már a 6
A találkozó előtt egyperces gyászszünettel emlékeztek Matthieu Sprengersre, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) végrehajtó bizottságának tagjára, a Holland Labdarúgó Szövetség nemrég elhunyt elnökére, ám ezt a lila-fehér szurkolók antiszemita rigmusokkal és füttyszóval zavarták meg.
A 2008-as év legfontosabb sporteseményének a pekingi olimpia számít - kivéve egyetlen sportágat, a labdarúgást, amelyben az ötkarikás játékoknak sohasem volt olyan nagy jelentősége, mint a világbajnokságnak. Az olimpiai futballtorna inkább az Európán kívüli országok számára fontos, és a hónap elején véglegessé vált, hogy mely válogatottak indulhatnak Pekingben.
A Barcelona nem bírt a Recreativo Huelvával, csak döntetlenre volt képes a kiesés ellen küzdő ellenfele otthonában a Primera División 32. fordulójában.
A német labdarúgásban az utóbbi években több fiatal tehetség is feltűnt, akik jelentősen hozzájárultak ahhoz, hogy a Nationalelf népszerűsége ismét megnőtt a germán ifjúság körében. A Bayern München középpályása, Bastian Schweinsteiger persze nem csak külseje miatt lett sztár Németországban, hiszen a pályán nyújtott teljesítményére sem lehet panasz.
Cassius Baloyi lett az IBF újdonsült nagypehelysúlyú világbajnoka, miután többségi döntéssel legyőzte az eddig uralkodó Mzonke Fanat. A két dél-afrikai bunyós küzdelme inkább taktikai jellegű harcot hozott, amiben a nyúlánk Baloyi bizonyult jobbnak, így második alkalommal szerezte meg az értékes öve
A Werder Bremen vezetősége már hetekkel ezelőtt lemondott az arany álmok kergetéséről, és célként a csapat elé a BL induást jelentő második-harmadik helyezés megszerzését tűzte.
Nem tudta megállítani a Miguel Cotto expresst a Contenderből megismert Alfonso Gomez sem. A WBA veretlen váltósúlyú világbajnoka szinte feltörölte a ringet a szimpatikus mexikói bunyóssal, aki az 5 egyenlőtlen menet alatt három alkalommal is keményen le volt ütve. Mindez a győzelem azt jelenti, hogy
A Manchester United 2-1-re verte az Arsenalt az angol bajnoki rangadón. A címvédő Anaheim Ducks második mérkőzését és elveszítette a Dallas Starsszal szemben a tengerentúli profi jégkorong-bajnokság (NHL) rájátszásának első körében, így az idegenbeli meccsek előtt 2-0-s hátrányba került.
A vártnál sokkal simább győzelmet aratott Antonio Tarver a Tampában megrendezett nagyszabású bokszgálán. Az amerikai bunyóst esélyt sem adott az IBF félnehézsúlyú világbajnok Clinton Woodsnak és szinte minden menetet behúzva egyhangú pontozással hozta a találkozót. Woods teljesítménye hatalmas csaló
Hatalmas szerencsével és jó nagy adag bírói jóindulattal tudta csak megvédeni WBC félnehézsúlyú világbajnoki címét Chad Dawson. A veretlen világbajnok azzal a Glen Johnsonnal mérkőzött meg, aki korábban a kategória legjobbja volt és Roy Jones, valamint Antonio Tarver skalpját is begyűjtötte már. A f