Sok vita folyt már az Internet névtelen publicitásának előnyeiről, hátrányairól. A Színház.hu eddig (is) nagyon vigyázott arra, hogy csak hiteles forrásból érkező dokumentumokat, közléseket tegyen közzé. Most azonban nem kerülhetjük el, hogy ne osszuk meg a Nagyérdemű Olvasóinkkal az egyik linket, amely napok óta kering a színházi hálón. Schwajda György pályázata a kaposvári Csiky Gyergely Színház…
Telt ház előtt vetítették le Török Ferenc Overnight című, brókerekről szóló legújabb filmjét az alkotó jelenlétében a londoni Magyar Kulturális Központban.
Az NPD piackutató intézet felmérése szerint januárban az Apple-féle iTunes bonyolította a legnagyobb forgalmat az amerikai zenekereskedelemben. Az informatikai óriás másolásvédelem (DRM) nélküli zenét kínáló portálja 19 százalékos piaci részesedést ért el. A második a hagyományos és internetes lemezboltokat egyaránt működtető Wal-Mart szupermarketlánc 15 százalékkal, a harmadik a Best Buy online…
Ma ünnepli 53. születésnapját a kiváló magyar zeneszerző és zenész, Bornai Tibor, akit a legtöbben a KFT nevű formációból ismerhetnek. Köszöntsük most fel Tibort! [Dátum: 2008.04.13. 09:00]
Több mint egy hete játssza a két legnagyobb budapesti bevásárlóközpont mozija a U2 3D című koncertfilmet, mely három dimenziós technikájával újdonság a hazai piacon. A világ legelső élőben felvett digitális 3D filmje egyedülálló háromdimenziós élmény, amely a nézőit a világ leghíresebb zenekarának egy óriás koncertjére repíti el.
A program célja felhívni a figyelmet az egészséges táplálkozás és rendszeres testmozgás fontosságára, optimista életszemléletre, belső harmónia megteremtésére. Fókuszban a tavaszi "nagytakarítás" áll, átfogó szemléletű életmódprogramhoz nyújtanak segítséget.
A német heavy metal gárda két éve koncertezett utoljára Budapesten és az akkori sikeres bulik után nem is csoda, hogy visszatérnek. További fellépők: Edenbridge, Freakozaks.
A tizedik alkalommal ismét a "Hajóorrba" várja közönségét a Versfesztivál. Vasárnapi randevúra hív nézőt, színészt, muzsikust és szerzőt. Fellép többek közt: Sebő Ferenc és zenekara Jordán Tamással, Hegedűs D. Géza és az osztálya, Bánffy György, Bánfalvy Ági, Misztrál zenekar, Ando Drom <br />A BELÉPÉS DÍJTALAN!
Bár a Tibeti Együttérzők tagjai nem profi zenészek, de ez nem tántorítja el őket attól, hogy megszólaltassák a tibeti népi hangszereket és etnoelemekben gazdag szabad meditációs zenét játszanak. További fellépők: Opál Színház, Ifj. Muzsikás Együttes, Dharma Bums. <br />A BELÉPÉS DÍJTALAN!
Sokak számára balszerencsés szám a 13-as, de Gerendás Péter biztosan nem így gondolja, ugyanis éppen ezen a napon látta meg a napvilágot, 52 évvel ezelőtt. Köszöntsük őt születésnapján! [Dátum: 2008.04.13. 11:00]
Norvégia királya, V. Harald nyitotta meg ünnepélyesen szombat este Oslo új operaházát, amely szinte ráépült a norvég főváros fjordjára. A 835 millió dollárba (133 milliárd forintba) került operház megnyitóján több mint 1300-an vettek részt, köztük Angela Merkel német kancellár és Dánia királynője, Margrethe.
Kedves újságírók, szerkesztők! Ezúton szeretnélek megkérni benneteket, hogy a jövőben tekintsetek el az eddig általatok oly szívesen használt "a Tomcat néven ismert blogger" fordulattól!Polgár Tamás valóban hosszabb ideje ír blogot, valóban a Tomcat becenevet használja, de a média kitüntető figyelmét mégsem blogbejegyzéseivel, hanem provokatív akcióival sikerült kivívnia. Ezért javaslom, hogy ha…
"Az internetes hirdetések húzóágazata az úgynevezett keresőmarketing. A világhálót böngészők a keresőoldalakra beírt kulcsszavakkal indítanak. A megrendelő cég tevékenységéhez kapcsolódó szavakra a képernyőn megjelenő reklámokra költik az online hirdetési pénzek tíz százalékát."Ezekkel a mondatokkal aranyozta be a Népszabadság a hétvégémet. Frissítés: Többen is figyelmeztettek, hogy a fenti idézet…
Dario Argento, a horror zsáner olasz mestere Hollywoodba tart: következő filmje ezúttal angol nyelven, ismert színészek közreműködésével készül - tudta meg a Hollywood Reporter. Dario Argento A...
Egy nemzetközi felmérés szerint újból divat az erotika a tévében. Pedig mindig is divatos volt. Szex, csúnya szavak és a határok, amiket át lehet lépni.
Eperszedők - címmel forgatott filmet egy máramarosszigeti líceum filmklubja egy kamaszlányról, akinek mindkét szülője Spanyolországban dolgozik. Az utóbbi két évtizedben egyre többen mentek Romániából Nyugat Európába munkát vállalni. A külföldön dolgozó szülők sok esetben otthon hagyják gyermekeiket. Az angol nyelven készült film a madridi Kulturális Minisztérium filmszemléjére is benevezett.
Dinamikusan fejlődő fiatal csapat, profi táncosokból és énekesekből, akik nem csak reprodukálják a zenés színházat, hanem tovább is gondolják. Műsoron: Queen, Elizabeth, Vámpírok Bálja.
Magyarország legrégebben fennálló és legismertebb nem fővárosi jazz együttese, a szegedi Molnár Dixieland Band 1964-ben alakult meg egyetemistákból, amatőr zenészekből.
Persze csak azokat, amelyekre kíváncsiak vagytok, éppen ezért folytatjuk rovatunkat, amelyben lerántjuk a leplet a hazai zenei élet jeles képviselőiről és olyan dolgokat derítünk ki róluk, amelyeket eddig csak az igazán bennfentesek tudhattak? [Dátum: 2008.04.22. 21:00]
Fliegauf Benedek a díszvendég a Wiesbadenben zajló nemzetközi filmfesztiválon. A kortárs közép- és kelet-európai filmművészetre koncentráló, immár hagyományos filmes seregszemle - első ízben a fesztivál történetében - különprogram keretében mutatja be a fiatal magyar rendező munkásságát.
A kínaiaknak is gondjaik vannak a silány fordításokkal, miután az ázsiai ország harminc évvel ezelőtti gazdasági nyitása óta egyre nagyobb az igény az idegen nyelvi és kínai fordítókra. A többnyire olcsó alvállalkozókkal készített fordításokat nyelvtudás hiányában gyakran a megrendelők sem képesek ellenőrizni.
Az egykori csehszlovák újhullám filmjeit vetítik április 17-től a fővárosi Örökmozgó Filmmúzeumban négy napon át; a sorozat Ivan Passer Intim megvilágításban című 1965-ös filmjének vetítésével kezdődik.
Éledezhetnek tegnapi tetszhalott állapotukból a sorozatfüggők, hiszen ma lesz Columbo: A nős detektív és a szex (Viasat3, 19:05) című epizóddal, jön a Tűzvonalban (m1, 19:55) és az angol jogászos krimi Stephen Fryjal (Az igazak ügyvédje, Hallmark, 20:00), duplarésszel indul a Raboljuk ki Mick Jaggert! (AXN, 20:00-21:00) ismétlése, majd rögtön utána Lost 04x02 (AXN, 21:00). Nyomoznak a legelső…
A Junkies, Kowalsky meg a Vega, a Balkan Fanatik és Erős vs. Spigiboy. Ezek a fellépők ugyan csak az első nap sztárjai a Nyíregyházi Főiskola 2008-as FÖHÉ-jén, de a háromnapos eseményen a hazai zenészvilágból szinte minden stílus képviselteti magát. A rendezvényre sok látogatót várnak a szervezők, hiszen a szabolcsi tanintézménynek is több mint tízezer hallgatója van. [Dátum: 2008.04.13. 15:00]
Pécsett ad nagyszabású szabadtéri koncertet augusztusban korunk egyik legnépszerűbb világsztárja, Placido Domingo. A tenor a tavaly útjára indított "Világsztárok Pécsett" sorozat keretében érkezik hazánkba.
Egy igazán vallásos és hazafias férfiú - e szavakkal méltatták a 84. évében elhunyt Charlton Heston amerikai színészt szombati hollywoodi temetésén, amelyen több száz gyászoló, a családtagok mellett az amerikai filmipar krémje, valamint az amerikai politika minkét oldalának képviselői vettek részt.
Vajon a kockalada hátsó ablakában headbangelő plüssborítású vizslakölyök, vagy a Ford-T modell a nagyobb magyar innováció? Az Oldtimer Expón ott volt a válasz.
A becsült 100 ezer fontos érték alatt, 81 260 fontért (csaknem 26 millió forint) kelt el a dél-angliai Dorchesterben rendezett árverésen egy gouachekép, amelyet az ifjú Picasso 1901-ben vagy 1902-ben festett.
Jay Lumen duplaalbuma szép sikereket arat szerte a világon. A megjelenés másnapján már több dallal szerepelt az egyik jelentős digitális store stíluson belüli eladási toplistáján. [Dátum: 2008.04.13. 17:00]
A fesztiválokon elterjedt nulladik nap helyett ráadásnapot tartanak a Titanic szervezői. A hétfői pótnapon a fesztivál legsikeresebb filmjeiből láthatunk válogatást. A nézők és a nemzetközi zsűri ...
A Pixar szóvivői alig pár napja jelentették be, hogy mit várhatunk a Disney és Pixar stúdióktól az elkövetkező 4 évben. A listát végig olvasva nem fogunk unatkozni: Verdák 2, Toy Story 3, Tinker Bell, Rapunzel...
Sienna Miller és Keira Knightley legújabb filmjükben egy édes hármas keretein belül élvezik az életet. Két ilyen nő mellett valószínűleg szinte bárki szeretne a harmadik lenni...
James Cameron a Varietynek adott interjújában elárulta, egy egészestés drámát szeretne forgatni, méghozzá 3D technikával. A Titanic rendezője szerint hibás az a feltételezés, mely szerint csak Beowulf...
Fulgurance (Villanás) címmel nyílt kiállítás csütörtök este a fiatalon elhunyt magyar származású Rodolf Hervé (1957-2000) francia fotóművész Budapesten készült felvételeiből a párizsi Les Douches Galériában.
Nemrég a New Kids reaktiválódása okán egy nemzetközi fiúcsapat-körképpel kedveskedtünk olvasóinknak, melyből akkor taktikusan kihagytuk a magyar táncoló-éneklő együtteseket, hogy egy egész cikket szentelhessünk a témának. Visszatekintve van is miből mazsolázni, hiszen a kilencvenes években sorra teremtek a sikeres (vagy kevésbé sikeres) csapatok a Manhattantől a Bizö Boysig.
Ősbemutató, jubileumi előadás, opera, tánc-show, minden, ami színház a Szabadtéri Játékokon. Óriási az érdeklődés a Szegedi Szabadtéri Játékok idei programja iránt, a jegyek közel fele már gazdára talált. Az évadban öt produkciót, ebből négy új bemutatót kínál a fesztivál: Turandot (opera), Szentivánéji álom (worldmusical), Benyovszky (zenés táncszínház) valamint az István, a király rockopera…
Baltasar Kormákur Vérvonal című filmje nyerte a Hullámtörő-díjat. A nemzetközi zsűri által legjobbnak tartott alkotást hétfőn vetítik a Toldi moziban. A kiváló izlandi thriller - amely a genetikai...